Ige: A hívők egysége, és annak eredménye

 „És minden nap egy akarattal [(homothümadon): teljes egyetértésben; közös elhatározásból, és közös akarattal] kitartva [folyamatosan] a templomban [vagyis állandóan a szent helyen tartózkodtak], és megtörve házanként a kenyeret, részesednek vala eledelben örömmel [és ujjongással] és tiszta szívvel [egyszerűséggel].

Dicsérve [dicsőítették] az Istent, és az egész nép előtt kedvességet találva [az egész nép szerette őket]. Az Úr pedig minden napon szaporítja vala [gyarapította] a gyülekezetet [a kihívottak közösségét] az üdvözülőkkel [megváltottakkal, megmentettekkel, megszabadítottakkal]” (Csel. 2,46-47)

A Szent Szellem kitöltetésének feltétele is az, hogy a hívők egységben legyenek. Így következett be a pünkösdi csoda is: „És mikor bementek [hazatértek], felmennek a felsőházba [a felső szobába], ahol szállva valának: Péter és Jakab, János és András, Filep és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, az Alfeus fia, és [buzgó] Simon, a zelóta, és Júdás, a Jakab fia. Ezek mindnyájan egy szívvel-lélekkel [egy indulattal s állandóan, kitartóan, állhatatosan] foglalatosak valának [vettek részt] az imádkozásban és a könyörgésben, az asszonyokkal és Máriával, Jézusnak anyjával, és az Ő atyjafiaival [testvéreivel] együtt” (Csel. 1,13-14). 

Isten ereje is ez által működik hatékonyan: „A hívők sokaságának (a hívők egész gyülekezetének) pedig szíve-lelke egy vala; és senki semmi marháját (vagyonát) nem mondá magáénak, hanem nékik mindenük közös vala. És az apostolok nagy erővel tesznek vala bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról; és nagy kegyelem vala mindnyájukon.  Mert szűkölködő sem vala ő közöttük senki; mert valakik földek vagy házak birtokosai voltak, eladván, elhozták az eladottak árát, és letették az apostolok lába elé, azután szétosztották mindenkinek úgy, ahogyan szüksége volt rá” (Csel. 4,32-35).

 „Az apostolok kezei által pedig sok jel és csoda lőn (csoda történt) a nép között; és egy akarattal mindnyájan a Salamon (jelentése: békesség) tornácában valának (a Salamon csarnokában tartózkodtak). „Velük együtt bizonyságot tevén arról az Isten, jelekkel meg csodákkal és sokféle erőkkel s a Szent Szellemnek közléseivel (megnyilvánulásaival) az Ő akarata szerint” (Zsid. 2,4).

 Egyebek közül pedig senki sem mert közéjük elegyedni (hozzájuk csatlakozni): hanem a nép magasztalá őket; Az Úrban hívők száma (pedig) egyre növekedett, férfiak és nők tömegével” (Csel. 5,12-14).

Dávid is a hívők egységéről, és az abból következő kenet kiáradásáról prófétál: „Grádicsok éneke Dávidtól. Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak (és ha a testvérek egyetértésben élnek)! (Olyan ez) mint a drága olaj a fejen, amely aláfoly a szakállon, az Áron szakállán; amely lefoly köntöse prémjére; (Olyan) mint a Hermon harmatja, amely leszáll Sion hegyeire. Csak oda küld áldást az Úr és életet (mindenkor) örökké!” (Zsolt. 133,1-3).

Hogy a hívők között senki ne legyen, aki szükséget szenved, arról így rendelkezik az Úr: „Akinek pedig van miből élnie e világon (világi javakkal rendelkezik), és elnézi, hogy az ő atyjafia szükségben van (szükséget szenved), és elzárja attól az ő szívét, miképpen marad meg abban az Isten szeretete (abban hogyan lehetne az Isten szeretete)? Fiacskáim (gyermekeim), ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal (valóságosan). És erről ismerjük meg, hogy mi az igazságból vagyunk, és így tesszük bátorságosakká Őelőtte a mi szíveinket” (1 Ján. 3,17-19).

Már Mózesen keresztül így szól az Úr: „Ne legyen köztetek szegény, hiszen gazdagon megáld téged az ÚR azon a földön, amelyet az ÚR, a te Istened örökségül ad neked, hogy birtokba vedd” (5Móz. 15,4).

Ez pedig megvalósulhat, ha Isten van köztünk, ahogy János apostol látta elragadtatásában: „És hallék nagy szózatot (egy hatalmas hang szól a trónus felől), amely ezt mondja vala az égből: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az ő Istenük” (Jel. 21,3).

Ez lehetséges, mert már megvalósult, amit látomásban látott az apostol, ahogy erről bizonyságot tesz Isten Igéje: „És az Ige (logosz) (hús)testté lett és lakozék [itt (élt) sátorozott; sátrat vert; letáborozott] mi közöttünk [közöttünk vett szállást] és láttuk [szemléltük] az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét. [mint az Atyától származó egyszülött dicsőségét]. Aki teljes vala kegyelemmel [(kharisz): Isten szeretetének konkrét cselekedetekben való megnyilvánulása] és igazsággal [(alétheia): Ige = Az, ami megegyezik, megfelel a tényeknek, maga a VALÓSÁG]; »akit kegyelem és igazság tölt be«” (Ján. 1.14).

És a kijelentés így folytatódik: „Aki az ő dicsőségének visszatükröződése (kisugárzása), és az ő valóságának (lényének) képmása, aki hatalma(s) szavával fenntartja (hordozza) a mindenséget, aki (miután) minket bűneinktől megtisztítván, üle a (mennyei) Felségnek jobbjára a magasságban” (Zsid. 1,3)

 „És minden versengés nélkül (közismerten, elismerten, bevallottan, valóban) nagy a kegyességnek eme titka: Isten (aki) megjelent (láthatóvá, nyilvánvalóvá, ismertté vált; megmutatkozott) (hús)testben. megigazíttatott (igaznak bizonyult) lélekben (pneuma: szellemben). Megláttatott (megjelent, megmutatkozott) az angyaloktól/nak. hirdettetett a pogányok (népek, nemzetek) közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe” (1 Tim. 3,16)