2013. február 25.

Dr-Kováts György: ISTEN ORSZÁGÁNAK EGY TÖRVÉNYSZERŰSÉGE...


Van az Isten országának egy fontos törvényszerűsége. Amit kaptál, azt azért kaptad, hogy ÉLJ VELE. Más szóval: ha megértettél valamit az Isten országának törvényszerűségei közül, a te Urad lényéből, ígéreteiből, akaratából, akkor azt azért értetted meg, hogy életed részévé legyen. Használd. Támaszkodj rá – hétköznapjaidban. Minden nap. Elkezd kivitelezni – mármint, ami rajtad múlik ebből.

Vannak, akik minden könyvet elolvasnak, és sok „hírnek tudói”. Kérdeznek is néha, „hallottad ezt xy-ról, vagy ismered ezt a tanítás?” – és én (ma már nem szégyenkezve) bevallom: nem. Nem ismerem. Nem hallottam tőle, vagy nem hallottam róla.

Az idő kevés. Arra kaptuk, hogy felhasználjuk az Úr dicsőségére. Minden idő valamilyen lehetőséggel a szíve alatt (méhében) érkezik. Valamivel „terhes”. Akkor fog megszületni, ha adod magad arra, amit az az idő (kairosz – lehetőség-idő, amit az Úr elkészített) magában hordoz az Úrtól. Ez azt jelenti, hogy mindenhová nem jutsz el. Mindenben nem tudsz részt venni. Mindent nem tudsz elolvasni, vagy meghallgatni.

De, amit igazán fontosnak tart a te Urad, azt odaadja eléd. Ha megragadod, akkor a tiéd lesz. Innentől azután, amikor megértetted, kezdd el TENNI. Vedd be az életedbe. Kezdj el úgy tenni mindent, amit csak tudsz (Szent Szellem által, tudatosan), ahogy megértetted. Lehet, hogy hibázol. Lehet, hogy nem néz ki nagy látszatúnak. De akkor is VALÓSÁG. Ami megtörtént, az a VALÓSÁG. Nem csak álom, és nem csak tervezgetés. Kicsiben kezdődik el. De kezdd el, tedd, nem az számít, hogy mások mit mondanak rá. Az számít, hogy mi valósul meg belőle a menny dicsőségének megfelelően.

Nem leszel talán „sok hír tudója”, de amire szükséged van, az Úr eléd fogja hozni. Csak tedd, tedd, amit rád bízott, amit megértettél, és növekedni fogsz.

Az Isten országában a növekedés képlete (ezt mindig tanítom, minden bibliaiskolán, ahol csak munkatársak formálásáról van szó): NÖVEKEDÉS = VILÁGOSSÁG + ÉLET. Ahol a világosság a megértést jelenti, amit az Úrból, az Isten országából, az Úr akaratából, ígéreteiből megértettél. És ahol az „élet” azt jelenti, hogy megteszed, ami rajtad áll ebből. Megvalósítod. Életbe ülteted át. Az Úr Szelleme által. (Ha hibázol, hát hibázol – kijavítható vagy, korrigálható, és az Úr nem a lyukat nézi a sajton, hanem a sajtot szereti. Vagyis téged, és azt a szívet, ami benned van.)

Ne feledd: NÖVEKEDÉS = VILÁGOSSÁG + ÉLET. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.