2013. február 28.

Amikor támadás ér


„Erős torony az Úr neve..." (Példabeszédek 18:10)

Martin Niemoller, korábbi tengeralattjáró kapitány, azok közé tartozott Németországban, akik felemelték szavukat Hitler ellen. Előre megjósolhatóan letartóztatták és bebörtönözték. Amikor vádlói elé vezették, egy hosszú földalatti folyosón kellett végigmennie, és közben ezeket a szavakat hallotta: „Erős torony az Úr neve, oda fut az igaz, és védelmet talál.” Niemoller megdöbbent. Senki sem volt körülötte, aki szólhatott volna. Vajon Isten szólt hozzá hallható hangon?

Végeredményben nem is számított, honnan jött a hang, a lényeg, hogy Isten használta Igéjét, hogy erősítsen és bátorítson egyet az övéi közül. Később kiderült, hogy egy keresztyén őr, akinek tudomása volt az alagút akusztikai hatásáról, megengedte valakinek, hogy elsuttogja ezt az idézett igeverset, tudva, hogy azt tőlük jóval messzebb is meg fogják hallani. Niemollert felmentették, de további hét évre mégis bebörtönözték. Amikor az ügyész megkérdezte: „Hogyan börtönözhetünk be valakit, akit felmentettek?”, Hitler így válaszolt: „Azért, mert ő az én személyes foglyom!” Jézus azt mondta: „Boldogok vagytok, ha énmiattam gyaláznak és üldöznek titeket, és mindenféle rosszat hazudnak rólatok. Örüljetek és ujjongjatok, mert jutalmatok bőséges a mennyekben…” (Máté 5:11-12).

Charles Swindoll írja: „Amikor megbüntetnek azért, mert valami jót teszel, körülötted ott van a „bizonyságtevők fellege” (ld. Zsidók 12:1)… hűséges férfiak és nők, akik kiterjesztették Isten országát, és a világot jobb hellyé tették… nagy árat fizetve érte… Bátorság!... a győztes oldalon harcolsz.” A Biblia azt mondja: „…mindazokat, akik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, szintén üldözni fogják…” (2Timóteus 3:12).

Abban a pillanatban, amikor cellájának ajtaja becsapódott, Niemoller csatlakozott a szentek fényes sorához, akik hajlandók voltak megpróbáltatásokat elszenvedni ebben az életben azért, hogy Krisztussal együtt uralkodhassanak majd a következőben.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.