Imádunk Istenem

Jób könyve 7. fejezet: Jób az emberi életről (héberrel ls kapcsolódó igékkel)

Jób. 7,1 Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, [nem (cəḇá'áh cáḇá'): küzdelem; nyomorúság a ('ĕnôš): halandó, esendő ember sorsa a földön]? És az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?^*

*Mert: „… nyomorúságra születik az ember, amint felfelé szállnak a parázs szikrái. [Héber szerint: Hanem az ('áḏám):  emberi faj úgy (jálaḏ): teremti, hozza létre a (ʿámál): fáradozást, vesződséget, kellemetlenséget, fáradtságot, kimerültséget, fájdalmat, szenvedést, mint ahogy a (rešep̄): láng (bén): fia (gḇhh): gőgösen, dölyfösen, fennhéjázóan (ʿúp̄): magasra repül]” (Jób. 5,7).

„Életem ideje kezedben van: szabadíts [(nácal): ragadj ki, ments] meg [engem] ellenségeim kezéből és üldözőim [hatalmából]” (Zsolt. 31,16).

 Bizony „Fölhevült [(ḥámam): égett, izzott] bennem az én szívem [a bensőm], gondolatomban [(háḡíḡ): tűnődésemben, míg sóhajtoztam] tűz gerjede fel, [(báʿar dibbér): lángra lobbantam, megoldódott a nyelvem, és beszélni kezdtem], és így szólék azért az én nyelvemmel: Jelentsd meg [(jḏʿ): add tudtomra, ismertesd meg] Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló] az én végemet [(qéc): életem végét] és napjaim mértékét, [(middáh): hosszát], mennyi az [meddig tart napjaim sora, napjaim számával ismertess meg]. Hadd tudjam, hogy milyen múlandó vagyok [mennyi időm van itt]. Ímé tenyérnyivé tetted napjaimat, és az én életem te előtted, mint a semmi. Bizony merő hiábavalóság minden ember, akárhogyan áll is. [Héber: [(ṭóp̄aḥ): arasznyivá] tetted napjaimat, és az én életem [(ḥeleḏ jôm): ideje semmiség] te előtted. (haḇél heḇel): Mint egy lehelet, annyit ér az (kôl kól'áḏám): egész emberiség; Minden ember olyan, mint a fuvallat]! Szela. Bizony árnyékként jár, és [(hálaḵ): él] az ember; bizony csak hiába [(haḇél heḇel): haszontalanul] szorgalmatoskodik [hámáh): hiába vesződik]; rakásra gyűjt [(cáḇar): halmoz fel, raktároz el], de nem tudja, ki takarítja be azokat [('sp̄): ki fogja hasznát venni]!” (Zsolt. 39,4-7).

Mert: „Te visszatéríted a halandót a porba, és ezt mondod: Térjetek vissza embernek fiai! Mert ezer esztendő annyi előtted, mint a tegnapi nap, amely elmúlt, és mint egy őrjárási idő éjjel. Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk” (Zsolt. 90,3-4.12).

Kijelentetted Ádámnak: „Arcod verejtékével eszed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszel” (1 Móz. 3,19).

Bizony: „Az asszonytól született ember rövid életű tele nyugtalansággal, és háborúságokkal. Mint a virág, kinyílik és elhervad, árnyékként tűnik el, nem marad meg. Ha meg vannak határozva napjai, ha számon tartod hónapjait, ha határt szabtál neki, amit nem léphet át” (Jób. 14,1-2.5).

És: „Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak. Ideje van a születésnek és ideje a meghalásnak…”(Préd. 3,1-2).

Bizony a testi emberek: „… sorsa olyan, mint az állatoké, egyforma a sorsuk: ahogyan meghal az egyik, ugyanúgy meghal a másik is, és egyfajta lehelet van mindegyikben, nem különb az ember az állatnál. Bizony minden hiábavalóság! Mindegyik egy helyre kerül, mindegyik porból lesz, és újból porrá lesz mindegyik” (Préd. 3,19-20).

Mert: „Olyan az ember, mint a lehelet; napjai, mint az átfutó, a tűnő árnyék” (Zsolt. 144,4).

Jób. 7,2 Amint a szolga, a (ʿeḇeḏ: rabszolga) kívánja az árnyékot [(šá'ap̄ cél): vágyik  a védelemre], és amint a béres (qáváh: várja) , és reméli az ő bérét [(póʿal) munka bérét]:^*

*Hiszen Isten parancsa: „Felebarátodat ne zsákmányold ki, és ne rabold ki. A napszámos bére ne maradjon nálad másnap reggelig!” (3 Móz. 19,13).

Jób. 7,3 Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak [(ʿámál): szenvedésnek, gyötrődésnek] éjszakái jutottak számomra. [Más fordítás: Úgy jutottak nekem hiábavaló, csalódással teli hónapok. Nyomorúságos, keserves éjszakákkal fizettek ki engem].

Jób. 7,4 Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? De hosszú az este, és betelek a hánykolódással reggeli szürkületig [tele vagyok nyugtalansággal, kínnal hajnalig]^*

*Dávid is így panaszkodik: „Elfáradtam [és kimerültem, ellankadtam] sóhajtozásomban [és fohászkodásomban], egész éjjel áztattam [megfürösztöttem; megmostam; megöntöztem sírástól nyirkos] ágyamat, könnyhullatással öntöztem [és áztattam] nyoszolyámat [fekvőhelyemet, nyugvóhelyemet]” (Zsolt. 6,7).

Jób. 7,5 Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik [összeaszalódik] és meggennyed [(báśár): hústestemet férgek és porkéreg (láḇéš láḇaš) borítja, bőröm beforrad, és újra kifakad]^*

*A leprásokról szóló törvény: „Szóla ismét az Úr Mózesnek és Áronnak, mondván: Ha valamely ember testének bőrén daganat, vagy tarjagosság, vagy fehér folt támad, és az ő testének bőrén poklos fakadékká lehet: vigyék el az ilyet Áronhoz, a paphoz, vagy egy valamelyikhez az ő papfiai közül. És nézze meg a pap azt a test bőrén lévő fakadékot. Ha a szőr a fakadékban fehérré változott, és ha a fakadéknak felülete mélyebben van az ő testének bőrénél: akkor poklos fakadék az. Mihelyt látja ezt a pap, tisztátalannak ítélje azt” (3Móz. 13,1-3).

És hogy ki okozta Jób szenvedését, arról így szól az Úr: „És kiméne [vagyis eltávozott] a Sátán az Úr [JHVH: Jahve = létező, örökkévaló színe] elől [vagyis jelenlétéből]. És megverte [(náḵáh): csapással sújtotta] Jóbot undok [(rá šəḥín): gonosz, rosszindulatú, fájdalmas, és forró, lángoló gyulladással, és] fekéllyel talpától fogva a feje tetejéig, [vagyis undok, rosszindulatú, és fájdalmas keléssel sújtotta tetőtől talpig]. És vőn egy cserepet, hogy azzal vakarja magát, és így ül vala a hamu közepett” (Jób. 2,7-8).

És így panaszkodik Jób: „Zsák-ruhát varrék az én fekélyes bőrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat. Orcám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka szállt” (Jób. 16,15-16).

Jób. 7,6 Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tűnnek el [(káláh): elmúlik, vége van, véget ér, befejeződik]^*

*És újra- és újra így panaszkodik Jób: „Napjaim gyorsabbak valának a kengyelfutónál: elfutnak, nem láttak semmi jót. Ellebbentek, (elsuhantak) mint a gyorsan járó hajók, miként zsákmányára csap a keselyű” (Jób. 9,26-27).

Ézsaiás is erről panaszkodik: „Porsátorom lerontatik, és elmegy tőlem, mint a pásztor hajléka! Összehajtám, mint a takács, életemet; hiszen levágott a fonalról engem; reggeltől estig végzesz velem!” (Ésa. 38,12).

Dávid is így könyörög: „Jelentsd meg [(jḏʿ): add tudtomra, ismertesd meg] Uram [(jəhóváh): Jahve, Örökkévaló] az én végemet [(qéc): életem végét] és napjaim mértékét, [(middáh): hosszát], mennyi az [meddig tart napjaim sora, napjaim számával ismertess meg]. Hadd tudjam, hogy milyen múlandó vagyok [mennyi időm van itt]. Ímé tenyérnyivé tetted napjaimat, és az én életem te előtted, mint a semmi. Bizony merő hiábavalóság minden ember, akárhogyan áll is. [Héber: [(ṭóp̄aḥ): arasznyivá tetted napjaimat, és az én életem (ḥeleḏ jôm): ideje semmiség te előtted. (haḇél heḇel): Mint egy lehelet, annyit ér az (kôl kól'áḏám): egész emberiség; Minden ember olyan, mint a fuvallat]! Szela” (Zsolt. 39,5-6).

Hát: „Ne rejtsd el a te orcádat tőlem; mikor szorongatnak engem, (ha szorult helyzetben vagyok)! Hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem! Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tűzhely, üszkösök” (Zsolt. 102,3-4).

Hisz: „Olyan az ember, mint a lehelet; napjai, mint az átfutó (a tűnő) árnyék” (Zsolt. 144,4).

 És így szól az Úr: „Ne bízzatok az emberben, hiszen csak lehelet van az orrában: mire lehet hát becsülni?” (Ézs. 2,22).

Hiszen miután: „megformálta az Úristen az embert a föld porából, élet leheletét lehelte orrába. Így lett az ember élőlénnyé” (1Móz. 2,7).

Ezért tehát úgy éljetek: „Mint akik újonnan születtetek nem romlandó magból, de romolhatatlanból, Istennek igéje által, amely él és megmarad örökké.  Mert minden hústest olyan, mint a fű, és minden dicsősége, mint a mező virága: megszárad a fű, és virága elhull, de az Úr beszéde megmarad örökké. Ez a beszéd pedig az az evangélium, amelyet hirdettek nektek” (1 Pét. 1,23-25).

Jób. 7,7 Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehelet [csak szellő], és az én szemem nem lát többé jót, és [boldogságot]*

*Jakab apostol így figyelmezteti az embert: „Nosza, immár ti, akik azt mondjátok: Ma vagy holnap elmegyünk ama városba, és ott töltünk egy esztendőt, és kalmárkodunk [(emporeuomai): kereskedünk], és nyerünk [és (kerdainó): nyereséget fogunk szerezni]. Akik nem tudjátok, mit hoz a holnap: mert micsoda a ti életetek? Bizony pára az, [(atmisz): mint a lehelet] amely rövid ideig látszik, azután pedig eltűnik [aztán ismét eloszlik]” (Jak. 4,13-14).

Mert: „Bizony árnyékként jár az ember; bizony csak hiába szorgalmatoskodik; rakásra gyűjt, de nem tudja, ki takarítja be azokat!” (Zsolt. 39,7)

Bizony: „Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő, (tele nyugtalansággal). Mint a virág, (kihajt), és kinyílik (majd elfonnyad) és elhervad, árnyékként tűnik el és nem állandó (és nem marad meg) (Jób. 14,1-2).

„Az embernek napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mezőnek virága. Hogyha (végigsöpör), és általmegy rajta a szél, nincsen többé, (vége van) és az ő helye sem ismeri azt többé (még a helyét sem lehet felismerni)” (Zsolt. 103,15-16).

Dávid is így könyörög: „Ne rejtsd el a te orcádat tőlem; mikor szorongatnak engem, (ha szorult helyzetben vagyok)! Hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem! Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tűzhely, üszkösök” (Zsolt. 102,3-4).

Hisz: „Olyan az ember, mint a lehelet; napjai, mint az átfutó (a tűnő) árnyék” (Zsolt. 144,4).

És így szól az Úr: „Ne bízzatok az emberben, hiszen csak lehelet van az orrában: mire lehet hát becsülni?” (Ézs. 2,22).

Hiszen miután: „megformálta az Úristen az embert a föld porából, élet leheletét lehelte orrába. Így lett az ember élőlénnyé” (1Móz. 2,7).

 Ezért tehát úgy éljetek: „Mint akik újonnan születtetek nem romlandó magból, de romolhatatlanból, Istennek igéje által, amely él és megmarad örökké.  Mert minden hústest olyan, mint a fű, és minden dicsősége, mint a mező virága: megszárad a fű, és virága elhull, de az Úr beszéde megmarad örökké. Ez a beszéd pedig az az evangélium, amelyet hirdettek nektek” (1 Pét. 1,23-25).

Jób. 7,8 Nem lát engem szem, amely rám néz; te rám veted [felém fordítod] szemed, de már nem vagyok!

Jób. 7,9 A felhő eltűnik [a távolban] és elmegy [elszáll], így aki leszáll a sírba [a holtak hazájába], nem jő fel többé [nem tér az vissza].

Jób. 7,10 Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye [lakóhelye] nem ismeri őt többé, [nem tud róla többé]^*

*Dávid is erről tesz megvallást: „Az embernek napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mezőnek virága. Hogyha általmegy (ha végigsöpör) rajta a szél, (vége van) nincsen többé, és az ő helye sem ismeri azt többé” (Zsolt. 103,15-16).

Jób. 7,11 Én sem tartóztatom hát meg, nem [(ḥáśaḵ): türtőztetem magam, és nem tartom vissza] az én számat; szólok az én (cár car): szorongattatásomban, nyomorúságomban, gyötrelmemben, és panaszkodom (máráh mar): elkeseredettségemben.

Jób. 7,12 Tenger vagyok-e én, avagy cethal [vagy tengeri szörny], hogy őrt [őrséget] állítasz ellenem?^*

*Káldi magyarázata: „A tenger és a tengeri szörny (Károli ford. cethal) héberül tannín az őskori káosz jelképei. Ezeket Isten szorította és tartja kordában, hogy fel ne borítsák a teremtés rendjét. Így őrzi őt is Isten, mint valami foglyot, akinek az őr minden mozdulatát figyeli a zárka kémlelő nyílásán keresztül. És ez számára is szinte őrjítő helyzet”

Jób. 7,13 Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszkodásomat az én ágyasházam, és [ágyam majd segít viselni kínomat]:

Jób. 7,14 Akkor álmokkal rettentesz meg, és [(ḥáṯaṯ): rémítesz] engem és látásokkal [(ḥizzájôn): éjjeli látomásokkal] háborítasz meg engem [Más fordítás: máris megijesztesz álmomban szörnyűmód, rémképek kergetnek újabb gyötrelmekbe]^*

*És így folytatja Jób: „Mert Isten félemlítette meg az én szívemet, a Mindenható rettentett meg engem. Mert nem a sötétség miatt kell elnémulnom, nem az arcomat borító sűrű homály miatt” (Jób. 23,16-17).

„Vedd le rólam kezedet, és a te rettentésed ne rettentsen (ne rémítsen és ne ijesszen) engem” (Jób. 13.21.

„Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám. [mert még meg sem nyugodtam, máris új baj ért]. (Más fordítás: Nem tudok (šáqaṭ): megnyugodni), és (núaḥ): csendben / nyugton maradva várni), mert (róḡez): zűrzavar, reszketés, félelem, nyugtalanság) jön rám)” (Jób. 3,26).

„Amint a rabszolga kívánja az árnyékot, (és eped az árnyék után) és amint a béres reményli az ő bérét: Úgy részesültem én keserves (és hiábavaló) hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra (nyomorúságos éjszakákkal fizettek ki engem) (Jób.7,2-3).

És hogy ez miért van így, arról a prófétán keresztül érkezik a kijelentés: „Nincs békesség, így szól az Úr, az istenteleneknek (vagyis az Isten nélkül élőknek)!” (Ésa. 48,22).

„Mert nem porból támad a veszedelem s nem földből sarjad a nyomorúság (a vész)! Hanem nyomorúságra születik az ember, amint felfelé szállnak a parázs szikrái (Más fordításban: hanem az ember maga szüli a vészt, melynek szikrái a magasba szállnak)” (Jób. 5,6-7).

Jób. 7,15 Úgy, hogy inkább választom a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.

Jób. 7,16 Utálom! [(má'as): megvetem, nem kell tovább]! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, [(ḥáḏal): hagyj békén], mert nyomorúság [(haḇél heḇel): csak egy lehelet] az én  életem*

*És így folytatja Jób: „Mért is ad Isten a [(ʿámél): szenvedő, szerencsétlen] nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett [(máráh mar): szomorú, bánatos, fájdalmas] szívűeknek. [Más fordítás: Miért hagyta világra jönni a szenvedőt, s szomorú szívűnek miért adott életet]?” (Jób. 3,20).

„Ha így cselekszel (ha így bánsz) velem, kérlek (nyomban) ölj meg engemet, ölj meg, ha kedves vagyok előtted, hogy ne lássam az én nyomorúságomat” (4 Móz. 11,15).

Mert: „Lelkemből útálom az életemet, megeresztem felőle panaszomat; szólok az én lelkem keserűségében” (Jób. 10,1)

„Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltűnt, mint a felhő. Mostan azért önmagamért ontja ki magát lelkem; (fogytán van már a lelkierőm) nyomorúságnak napjai fognak meg engem, és (tartanak fogva). Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim (és kínjaim nem csillapodnak). A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra” (Jób. 30,15-18).

„Oh, ha az én kérésem teljesülne [(bô'): megvalósulna], és az Isten megadná, amit remélek; És tetszenék Istennek, hogy összetörjön [(dḵ'): összezúzzon, darabokra törjön, szétmorzsoljon] engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem [(bácaʿ): hogy elvágja életem fonalát]. Még akkor lenne valami vigasztalásom [(neḥámáh): valami vigaszom]; ujjonganék [(sálaḏ): ugrálva ujjonganék, és nagyot ugranék] a fájdalomban, [(ḥíláh ḥíl): gyötrelemben, kínomban] amely nem kímél [(ḥámal): nem könyörül rajtam], mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét. Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam. [Más fordítás: Honnan vegyek erőt a várakozásra? Mi lesz a végem, ha meghosszabbodik is életem]?! Kövek ereje-é az én erőm, avagy az én testem acélból van-é? [Erős vagyok tán, olyan mint a [('eḇen)] szikla, talán kemény ércből, vagy [(náḥúš): bronzból]  jött létre a [(báśár):] (hús)testem]? Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tőlem? [Számomra nincs többé semmi (tušijjáh túšijjáh náḏaḥ): hatékony, praktikus bölcsesség, maradandó siker, száműzve lett, elmenekült]?!” (Jób. 6,8-13).

„Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, (kiszabnád időmet) azután megemlékeznél rólam! (Jób. 14,13)

Jób. 7,17 Micsoda a [('ĕnôš): halandó, esendő] ember, hogy őt ily nagyra becsülöd [(gáḏal): ily nagyra tartod], és hogy figyelmedet fordítod reá, [hogy így törődsz vele]?*

*Dávid is ezt kérdezi Istentől: „Micsoda az ember [a halandó] - mondom - hogy megemlékezel róla? [(záḵar): emlékezetedben tartod, nem feledkezel meg róla, számon tartod, gondolsz rá, figyelemre méltatod] és az embernek fia, hogy gondod van reá? [(páqaḏ): meglátogatod, számbaveszed, utánanézel, utánamégy, gondját viseled, törődsz vele]” (Zsolt. 8,5).

És ismét: „Uram! Micsoda az ember, hogy tudsz felőle, és az embernek fia, hogy gondod van reá?” (Zsolt. 144,3).

És az apostol így idézi a próféciát: „Sőt [mi több] bizonyságot tett valahol valaki, mondván: Micsoda [és kicsoda] az ember, hogy megemlékezel ő róla [és gondolsz rá], avagy az embernek fia, hogy gondod van reá [és hogy reá tekintesz; (episzkeptomai): és meglátogatod, gondoskodsz róla, és vigyázol rá]? Kisebbé tetted őt rövid időre az angyaloknál [Elohim: Istennél], dicsőséggel és tisztességgel [és méltósággal] megkoronáztad [és megkoszorúztad] őt és úrrá tetted kezeid munkáin. Mindent lábai alá vetettél. Mert azzal, hogy néki mindent [vagyis a mindenséget] alávetette, semmit sem hagyott alávetetlenül: de most még nem látjuk, hogy néki minden [vagyis a mindenség] alávettetett, [hogy minden uralma alatt áll]” (Zsid. 2,6-8).

Hiszen Isten már a teremtéskor – a bűneset előtt – uralkodásra rendelte az embert: „És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonynyá teremté őket. És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon” (1 Móz. 1,26-28).

Jób. 7,18 Meglátogatod, és [(páqaḏ): számba veszed] őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod [(báḥan): megvizsgálod] őt.

Jób. 7,19 Miért nem fordítod el tőlem szemedet, [(ráp̄áh): miért nem hagysz békén], és nem távozol csak addig is tőlem, amíg nyálamat lenyelem?

Jób. 7,20 Vétkeztem! [(ḥṭ'): tévedtem, eltévesztettem a célt, elvétettem a lépést, megbotlottam, félreléptem]. Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki céltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére?^*

*Jeremiás megvallása: „... Te nagy Isten, te hatalmas, akinek Seregek Ura a neve! Nagyszerűek a terveid, hatalmasak a tetteid. Szemedet rajta tartod az emberek minden útján, mindenkivel útjai és tetteinek gyümölcse szerint bánsz” És Isten válasza: „Bizony, szemmel tartom minden útjukat. Nem rejtőzhetnek el előlem, és nem maradhat rejtve bűnük szemem előtt” (Jer. 32,18-19; 16,17)

A Szent Szellem újra és újra kijelenti, hogy: „Mindenen rajta tartja szemét az ÚR, a gonoszakat és a jókat egyaránt figyeli” „Még a sötétségbe és a halál árnyékába sem rejtőzhetnek el a gonosztevők” (Péld. 15,3; Jób. 34,22)

„Mert ő szemmel tartja mindenkinek útját, és minden lépését jól látja”(Jób. 34,21).

Jób. 7,21 És mért nem bocsátod meg [(násá' náśá'): veszed el] vétkemet [(pešaʿ): lázadásomat, elszakadásomat] és nem törlöd el [(ʿáḇar): nézed el, bocsátod meg] az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek. [Más fordítás: Íme, most a porban elalszom; és ha reggel keresel engem, nem leszek többé].

Az ünnep számora

Teréz Anya: Isten elvárása

Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

Az evangélium hirdetésével kiüresítjük a poklot és benépesítjük a mennyet!

László Boda

 

 

Irma Nyári‎Idezetek.ma

Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

A Golgota volt a színpada, a kereszt a szószéke: erről a vérével megpecsételt helyről hirdette Jézus az üdvösséget, a bűn láncaitól való szabadságot, a betegségektől való gyógyulást, és az örök életet mindenkinek, aki hisz. Ettől a páratlan evangéliumtól senki nem fosztható meg! „A keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje.” (1 Kor 1,18) Legyetek áldottak! REINHARD BONNKE

László Boda

 

Jöjjetek örvendezzünk.

Jelenések könyve 4. fejezet: Az Isten királyiszéke és a rajta űlő (göröggel és kapcsolódó igékkel);

Jel. 4,1 Ezek után látám, és ímé egy megnyílt ajtó vala a mennyben, és az első szó, a [(prótosz phóné): kezdeti, az eredeti hang] amelyet mint egy velem beszélő trombitának, vagy [(szalpigx): kürtnek] szavát hallék, ezt mondja vala: Jőjj fel ide, és megmutatom néked, amiknek meg kell lenni [amiknek (dei ginomai) szükségszerű megtörténni, elérkezni] ezután^*

*És hogy kezdetben, eredetileg ki szólt Ádámnak, arról így hangzik a kijelentés: „Szólítá ugyanis az Úr Isten az embert és monda néki: Hol vagy?” (1 Móz. 3,9).

És: „Ezek az igék megbízhatók és igazak: mert az Úr, a szent próféták (szellemének) Istene bocsátotta, és (küldte) el az ő angyalát, hogy megmutassa az ő szolgáinak azokat, amiknek meg kell lenni hamar” (Jel. 22,6).

Ezékiel is kapott látomást az elkövetkezendőkről: „És lőn a harmincadik esztendőben, a negyedik hónapban, a hónap ötödikén, mikor én a (fogságban élő nép között) a foglyok közt a Kébár (jelentése: nagy, hosszú, hosszúság, kiterjedés; egyesítő) folyó mellett voltam: megnyilatkozának az egek, és láték isteni látásokat” (Ezék. 1,1).

És az Evangélium jelenti ki, hogy miről kapott kijelentést: „Maga Jézus pedig mintegy harminc esztendős volt, mikor tanítani kezdett [amikor elkezdte működését, szolgálatát]…” (Luk. 3,23).

És Isten az, aki a kijelentéseket adja: „De van Isten az égben, aki a titkokat (feltárja), és megjelenti; és ő tudtára adta Nabukodonozor  királynak (jelentése: Nebe v. Nabu, védd meg a koronát, a határt; Nébó megvéd a szerencsétlenségtől; titkos király): mi lészen (mi fog történni) az utolsó napokban. A te álmod és a te fejed látása (az a látomás) amit te ágyadban (láttál) ez volt: Néked, oh király! Gondolataid támadtak, és (töprengtél) a te ágyadban a felől, hogy mik lesznek (hogy mi fog történni) ezután, és aki megjelenti a titkokat, megjelentette néked azt, ami lesz (hogy mi fog történni)” (Dán. 2,28).

Jel. 4,2 És [(kai) akkor] azonnal elragadtatám Szellemben [azonnal (pneuma ginomai) Szellembe lettem, és elragadtatásba estem]: és ímé egy királyiszék vala letéve [(thronosz): egy trónus állt] a mennyben, és üle valaki a királyiszékben [a trónuson];*

*És hogy hogyan, és hol volt az apostol arról így tesz megvallást: „Szellemben valék ott az Úrnak napján” (Jel. 1,10.19).

Jeremiáson keresztül pedig hangzik a kijelentés erről a trónról, és arról,aki a trónon ül: „Óh dicsőség trónja, kezdettől fogva magasságos, (felséges) szentségünknek helye (hol szentélyünk van). Izráelnek reménysége, oh Uram! … élő vizeknek kútfeje…!” (Jer. 17,12).

Jel. 4,3 És aki üle, tekintetére nézve [(horaszisz): ránézve, megjelenésének látványa] hasonló vala a jáspis és sárdius kőhöz és a királyiszék [(thronosz): a trónus] körül szivárvány vala, látszatra smaragdhoz hasonló. [Más fordítás: és a trónon ülő úgy ragyogott, mint a jáspis és a szárdius kő; a trónus körül szivárvány vala, s az egész megjelenés olyan volt, mintha smaragdból volna]^*

*„És monda az Isten ('ĕlóhím): Ez a jele a szövetségnek, melyet én örök időkre szerzek (dór dôr: korszakról-korszakra) közöttem és ti köztetek, és minden élő állat között, mely ti veletek van: szivárványívemet helyezem a felhőkre, az lesz a jele a szövetségnek, melyet én a világgal (közöttem és a föld között) kötök. És lészen, hogy mikor felhővel borítom be a földet, (akkor feltűnik), és meglátszik az ív a felhőben. És megemlékezem az én szövetségemről, mely van én közöttem és ti közöttetek, és minden (báśár: hús) testből való élő állat között; és nem lesz többé a víz özönné minden (báśár: hús) testnek  elvesztésére (pusztulására). Azért legyen tehát az ív a felhőben, hogy lássam azt és megemlékezzem az örökkévaló szövetségről Isten között és minden (báśár: hús) testből való élő állat között, mely a földön van. És monda Isten Noénak: Ez ama szövetségnek jele, melyet szerzettem én közöttem és minden (báśár: hús) test között, (amelyet minden földi élővel kötöttem) mely a földön van” (1 Móz. 9,12-17).

És hogy ez a jel az Úr dicsősége, azt Ezékiel látja, és ez olyan volt: „Mint amilyen a szivárvány, mely a felhőben szokott lenni esős időben, olyan vala a fényesség köröskörül. Ilyen vala az Úr dicsőségének formája…” (Ezék. 1,28).

És: „Isten dicsősége … pedig Jézus Krisztus… ” (2 Kor. 4,6).

Ézsaiás így látja a Királyt, a seregek Urát: „Amely esztendőben meghala Uzziás király, látám az Urat ülni magas és felemeltetett székben (magasra emelt trónon), és palástja betölté a templomot; Szeráfok állanak vala felette: mindeniknek hat-hat szárnya vala: kettővel orcáját fedé be, kettővel lábait fedé be, és kettővel lebegett; És kiált vala egy a másiknak, és mondá: Szent, szent, szent a seregeknek Ura, teljes mind a széles föld az ő dicsőségével! És megrendülének az ajtó küszöbei a kiáltónak szavától, és a ház (a templom) betelt füsttel. Akkor mondék: Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép közt lakom: hisz a Királyt, a seregeknek Urát láták szemeim!” (Ésa. 6,1-5).

Mikeás igy látja az Urat: „… Látám az Urat trónján ülve, és az egész mennyei sereget az ő jobb- és balkeze felől mellette állani” (1 Kir. 22,19).

Dániel is látja a Urat: „Tűzfolyam fakadt és áradt vala ki az ő színe felől; ezerszer ezren szolgálának néki, és tízezerszer tízezren állának előtte; ítélők ülének le, és könyvek nyittatának meg” (Dán. 7,10).

János apostol szintén látja a Királyt szolgáló sereget:  „És látám, és hallám a királyiszék (a trónus), a lelkes állatok (az élőlények), és a Vének körül sok angyalnak szavát; és az ő számuk tízezerszer tízezer és ezerszer ezer vala” (Jel. 5,11).

Ezékiel így látja dicsőségben az Urat: „És a mennyezeten felül, amely fejük felett vala, látszék mint valami zafirkő, királyi széknek formája, (egy zafírfényű trónus alakja) és a királyi széknek formáján látszék mint egy ember formája azon felül; És látám izzó ércként ragyogni, amelyet, mintha tűz vett volna körül derekának alakjától fogva és fölfelé; és derekának alakjától fogva és lefelé látám, mintha tűz volna. És fényesség (fényözön) vala körülötte, Mint amilyen a szivárvány, mely a felhőben szokott lenni esős időben, olyan vala a fényesség (fényözön) köröskörül. Ilyen vala az Úr dicsőségének formája, (látványa) és látám, és orcámra esém, és hallám egy szólónak szavát” (Ezék. 1,26-28).

„És látám, és ímé a mennyezeten, amely a Kérubok feje fölött vala, látszék felettük, mint valami zafirkő, olyan, mint egy királyi széknek formája (egy zafírfényű trónushoz hasonló látvány tűnt fel)” (Ezék. 10,1).

Jel. 4,4 És a királyiszék [(thronosz): a trón] körül huszonnégy királyiszék [huszonnégy trón] vala; és a királyiszékekben [a trónusokon] látám ülni a huszonnégy Vénet fehér ruhákba öltözve: és a fejükön arany koronák [(sztephanosz): arany koszorúk] valának*

*Az Úr Jézus ígérete így hangzott: „Bizony mondom néktek, hogy ti, akik követtetek engem, az újjászületéskor, amikor az embernek Fia beül az ő dicsőségének királyi székébe [és helyet foglal dicsőségének trónján], ti is beültök majd tizenkét királyi székbe [és ti is ott ültök majd vele tizenkét trónon], és [így] ítélitek krinó): hadakozva elbíráljátok magatartását, és kiválogatjátok] az Izráel tizenkét nemzetségét [vagyis törzsét] (Mát. 19,28).

Mert: „Aki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe (az én trónusomon) üljön velem (együtt), amint én is győztem és ültem, és ülök az én Atyámmal (együtt) az ő királyiszékében (az ő trónusán)” (Jel. 3,21).

Jel. 4,5 A királyiszékből [a trónusból] pedig villámlások és mennydörgések és szózatok jőnek vala ki. És hét tűzlámpás [hét tüzes fáklya] ég vala [(kaió): lobogó lánggal:] a királyiszék [a trónus] előtt, amely az Istennek hét Szelleme [az Isten teljessége]*

*Az Úr Jézus ígérete így hangzott: „Bizony mondom néktek, hogy ti, akik követtetek engem, az újjászületéskor, amikor az embernek Fia beül az ő dicsőségének királyi székébe [és helyet foglal dicsőségének trónján], ti is beültök majd tizenkét királyi székbe [és ti is ott ültök majd vele tizenkét trónon], és [így] ítélitek krinó): hadakozva elbíráljátok magatartását, és kiválogatjátok] az Izráel tizenkét nemzetségét [vagyis törzsét] (Mát. 19,28).

Mert: „Aki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe (az én trónusomon) üljön velem (együtt), amint én is győztem és ültem, és ülök az én Atyámmal (együtt) az ő királyiszékében (az ő trónusán)” (Jel. 3,21).

Jel. 4,6 És a királyiszék [a trón] előtt üvegtenger vala, hasonló a kristályhoz, [kristályként csillogó]; és a királyiszék közepette [és a trónnál középen] és a királyiszék körül négy lelkes állat [(dzóon): négy élőlény], szemekkel teljesek elől és hátul*

*És folytatódik a látomás: „És láték úgymint üvegtengert tűzzel elegyítve; és azokat, akik diadalmasok a fenevadon (akik legyőzték), és az ő képén, és bélyegén és az ő nevének számán, látám állani az üvegtenger mellett, akiknek kezében valának az Istennek hárfái.  És énekelik vala Mózesnek (jelentése: a kihúzott, a vízből kihúzott, kimentett; kihúzó; gyermek) az Isten szolgájának énekét, és a Báránynak énekét, ezt mondván: Nagyok és csodálatosak a te dolgaid, (a te műveid) mindenható Úr Isten; igazságosak és igazak a te útaid, óh szentek Királya (óh népek királya)!” (Jel. 15,2-3).

„És egy a négy lelkes állat (a négy élőlény) közül ada a hét angyalnak hét aranypoharat, amely az örökkön örökké élő Istennek haragjával teljes vala” (Jel. 15,7).

„És láték a királyiszék (a trónus) és a négy lelkes állat (a négy élőlény) között és a Vének között egy Bárányt állani, mint egy megölöttet, hét szarva és hét szeme vala, ami az Istennek hét Szelleme, (Isten Szellemének teljessége) amely elküldetett az egész földre. És eljöve és elvevé a könyvet a királyiszékben (a trónuson) ülőnek jobbkezéből. És mikor elvevé a könyvet, a négy lelkes állat és a huszonnégy Vén leborula a Bárány előtt, mindeniknél hárfák és aranypoharak lévén, jó illatokkal tele, amik a szentek imádságai. És éneklének új éneket, mondván: Méltó vagy, hogy elvedd a könyvet és megnyisd annak pecsételt: mert megölettél, és megváltottál minket Istennek a te véred által, (és véreddel megvásároltál) minden ágazatból és nyelvből és népből és nemzetből, És a négy lelkes állat (a négy élőlény) monda: Ámen. És a huszonnégy Vén leborult és imádá az örökkön örökké élőt” (Jel. 5,6-9.14).

„És látám, mikor a Bárány a pecsétekből egyet felnyitott, és hallám, hogy a négy lelkes állat (a négy élőlény) közül egy monda, mintegy mennydörgésnek szavával: Jőjj és lásd” (Jel. 6,1).

„És másodszor is mondának: Alleluja! És: Annak füstje felmegy örökkön örökké. És leborula a huszonnégy Vén és a négy lelkes állat, (a négy élőlény) és imádá az Istent, aki a királyiszékben ül vala, mondván: Ámen! Alleluja!” (Jel. 19,3-4).

Jel. 4,7 És az első lelkes állat [(dzóon proszópon): az első élőlény ábrázata] hasonló vala az oroszlánhoz, és a második lelkes állat [(dzóon) a második élőlény] hasonló a borjúhoz [bikához], és a harmadik lelkes állatnak [(dzóon proszópon): a harmadik élőlénynek] olyan arca vala, mint egy embernek, és a negyedik lelkes állat [(dzóon): a negyedik élőlény] hasonló vala a repülő sashoz.

Jel. 4,8 És a négy lelkes állat [(dzóon): a négy élőlény]* amelyek közül mindeniknek hat-hat szárnya vala, köröskörül és belül teljes vala szemekkel; és meg nem szűnik vala nappal és éjjel [(anapauszisz): megszakítás nélkül] ezt mondani: Szent, szent, szent az Úr, a mindenható [(pantokratór): a Teljhatalmú,

mindeneken uralkodó] Isten, aki vala** és aki van és aki eljövendő***

*Ezékiel ezt a látomást kapta az élőlényekről: „Valójában lőn az Úrnak beszéde Ezékiel paphoz, a Búzi fiához a Káldeusok földén, a Kébár folyó mellett, és lőn ott rajta (és megragadta őt ott) az Úrnak keze. És látám, és ímé forgószél jött északról, nagy felhő egymást érő villámlással, amely körül fényesség vala, (körülötte fényözönnel) közepéből pedig mintha izzó érc látszott (tündöklött) volna ki, tudniillik a villámlás közepéből. És belőle négy lelkes állat (négy élőlény) formája tetszék ki, és ez vala ábrázatjuk: emberi formájuk vala, (emberhez hasonló alakjuk volt). És mindeniknek négy orcája vala, és négy szárnya mindegyikőjüknek; És lábaik egyenes lábak, és lábaik talpa mint a borjú lábának talpa, és szikráznak vala, (Ragyogóak voltak) mint a simított érc színe (mint a fénylő réz). Továbbá emberi kezek valának szárnyaik alatt négy oldalukon. Mind a négyőjüknek orcái és szárnyai. Szárnyaik egymás mellé lévén szerkesztve, (összeértek, egyiké a másikéhoz) nem fordultak meg jártukban, mindenik az ő orcája irányában (előre nézve) megy vala. És orcájuk formája vala emberi orca, továbbá oroszlán-orca mind a négynek jobbfelől, és bika-orca mind a négynek balfelől, és sas-orca mind a négynek hátul; És ezek az ő orcáik. És szárnyaik felül kiterjesztve valának, mindeniknél két szárny összeér vala, kettő pedig fedezé (eltakarja) testüket” (Ezék. 1,3-11).

Ézsaiás is látja ezeket az élőlényeket: „Amely esztendőben meghala Uzziás király, látám az Urat ülni magas és felemeltetett székben, (magasra emelt trónon) és palástja betölté a templomot; Szeráfok állanak vala felette: mindeniknek hat-hat szárnya vala: kettővel orcáját fedé be, kettővel lábait fedé be, és kettővel lebegett; És kiált vala egy a másiknak, és mondá: Szent, szent, szent a seregeknek Ura, teljes mind a széles föld az ő dicsőségével! És megrendülének (megremegnek) az ajtó küszöbei (eresztékei) a kiáltónak szavától, és a ház (a templom) betelt füsttel” (Ésa. 6,1-4).

Ezékiel több látomásban látja őket: „És lőn, mikor parancsolt ama gyolcsba öltözött férfinak, mondván: Végy tüzet a forgókerekek közül, a Kérubok közül, az beméne, és álla a kerék mellé. És kinyújtá egy Kérub a kezét a Kérubok közül a tűzhöz, mely vala a Kérubok között, és vőn és tevé a gyolcsba öltözöttnek markába, ki elvevé és kiméne. És látszék a Kérubokon emberi kéznek formája szárnyaik alatt. És látám, és ímé, négy kerék vala a Kérubok mellett, egyik kerék vala az egyik Kérub mellett és a másik kerék a másik Kérub mellett, és olyanok valának a kerekek, mintha társiskőből volnának (mint a ragyogó drágakövek). És mintha volna mind a négyüknek ugyanazon egy formája, mintha egyik kerék a másik kerék közepében volna. Jártukban mind a négy oldaluk felé mennek vala, meg nem fordulnak vala jártukban, hanem arra, amerre a fő fordult, mennek vala utána, meg nem fordulnak vala mentükben. És egész testük és hátuk és kezeik és szárnyaik és a kerekek rakva valának szemekkel köröskörül mind a négy kerekükön. Hallám, hogy a kerekeket forgókerekeknek nevezték fülem hallatára. És négy orcája vala mindeniknek, az első orca vala Kérub-orca, és a második orca ember-orca, a harmadik oroszlán-orca és a negyedik sas-orca. És fölemelkedének a Kérubok. Ez ama lelkes állat, (az az élőlény) amelyet láttam a Kébár (Jelentése: nagy, hosszú, hosszúság, kiterjedés; egyesítő) folyó mellett. És mikor járnak vala a Kérubok, járnak vala a kerekek is mellettük, mikor pedig felemelék a Kérubok szárnyaikat, hogy fölemelkedjenek a földről, nem fordulának el a kerekek sem az ő oldaluktól. Ha azok állanak vala, ezek is állának, és ha azok felemelkednek vala, fölemelkedének ezek is velük, mert a lelkes állat (az élőlény) Szelleme vala bennük (irányította őket). És elvonula az Úrnak dicsősége a ház (a templom) küszöbétől, és álla a Kérubok fölé. És fölemelék a Kérubok szárnyaikat, és fölemelkedének a földről szemem láttára kimentükben és a kerekek is mellettük; és megállának az Úr háza keleti kapujának bejáratánál, és Izráel Istenének dicsősége vala felül ő rajtok. Ez ama lelkes állat, (az az élőlény) amelyet láttam az Izráel Istene alatt a Kébár folyó mellett, és megismerém, hogy Kérubok valának. Négy orcája vala mindeniknek és négy szárnya mindeniknek és emberi kezek formája vala szárnyaik alatt.

És orcáik formája: ugyanazok az orcák valának, amelyeket a Kébár folyó mellett láttam, tudniillik formájukat és őket magukat. Mindenik a maga orcája felé megy vala” (Ezék. 10,6-21).

**A vala a héberben (hájáh): van, létezik, lesz. A görögben: (eimi): van, létezik, jelen van.

***János apostol a hét gyülekezetnek a VAGYOK-tól visz üzenetet: „János a hét gyülekezetnek [(ekklészia): a kihívott közösségnek, az eklézsiának], amely Ázsiában [Jelentése: mocsár] van: … attól, aki van, aki vala és aki eljövendő [(erkhomai): Aki megjelenik,vagyis a VAGYOK-tól] és a hét Szellemtől, (vagyis a Szellem teljességétől) aki az Ő királyiszéke [az Ő trónja] előtt, [(enópion): az Ő színe előtt, az Ő jelenlétében] van” (Jel. 1,4).

Az Úr Jézus kijelentése önmagáról, Ő a VAGYOK: „Bizony, bizony mondom néktek: Mielőtt Ábrahám lett, én Vagyok” (Ján. 8,58).

Ő a mindenható: „Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég [és a Beteljesedés], ezt mondja az Úr, aki van és aki vala és aki eljövendő, a Mindenható [a mindeneken uralkodó]” (Jel. 1,8).

 Ő beszélt Mózessel, kijelentve magát: „És monda Isten Mózesnek: VAGYOK, AKI VAGYOK. És monda: Így szólj az Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem ti hozzátok. És ismét monda Isten Mózesnek: Így szólj az Izráel fiaihoz: Az Úr (Jahve), a ti atyáitoknak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene küldött engem ti hozzátok. Ez az én nevem mind örökké és ez az én emlékezetem nemzetségről nemzetségre” (2 Móz. 3,14-15).

Ő a Szabadító Isten: „Én hirdettem, (hogy megszabadítalak) és megtartottam, és megjelentettem, és nem volt idegen isten köztetek, és ti vagytok az én tanúim, így szól az Úr (Jahve), hogy én Isten vagyok. Mostantól fogva is én az leszek, és nincs, aki az én kezemből kiragadjon; cselekszem, és ki változtatja azt meg? Így szól az Úr (Jahve), a ti megváltótok, Izráel Szentje. Ti értetek küldöttem el Bábelbe (jelentése: zűrzavar), (letörök minden zárat) és leszállítom mindnyájukat, mint menekülőket a Káldeusokkal (jelentése: Babilónia lakója; férfias, harcias; nyereség) együtt vidámságuk hajóiba. Én az Úr (Jahve) vagyok, szent Istenetek, Izráelnek teremtője, királyotok” (Ésa. 43,12-15).

Őt dicsőitik a mennyei lények: „Ezt mondván: Hálát adunk néked Uram, mindenható Isten, aki vagy és aki valál és aki eljövendő vagy; mert a te nagy hatalmadat kezedhez vetted, és a te országlásodat (uralkodásodat) elkezdetted” (Jel. 11,17).

Jel. 4,9 És mikor [(hotan): valahányszor] a lelkes állatok az [(dzóon): élőlények] dicsőséget, tisztességet [(timé): tiszteletet] és hálát adnak annak, aki a királyiszékben [(thronosz): a trónon] ül, annak, aki örökkön örökké él^*

*És hogy ki ül a trónon, azt a feltámadott Úr jelenti ki: Én Vagyok: „az Élő; pedig halott valék, és ímé élek örökkön örökké [az örökkévalóságban]. Ámen…” (Jel. 1,18).

Jel. 4,10 Leesik [(piptó): leborul] a huszonnégy Vén [(preszbüterosz): a huszonnégy elöljáró] az előtt, [(enópion): annak színe előtt] aki a királyiszékben, a [(thronosz): trónon] ül, és imádja azt, aki örökkön örökké él, és az ő koronáit [(sztephanosz): győzelmi koszorúikat] a királyiszék [(thronosz): a trón] elé teszi, mondván:

Jel. 4,11 Méltó vagy Uram, hogy végy dicsőséget és tisztességet és erőt [(dünamisz): és hatalmat]; mert te teremtettél, és [(ktidzó): alkottál] mindent [(pasz pasza pan): a mindenséget], és a te akaratodért vannak és teremttettek. [Más fordítás: Méltó vagy Urunk és Istenünk, hogy végy dicsőséget és tisztességet és erőt (dünamisz): és hatalmat; mert te teremtettél mindent, és a te akaratodból lett a teremtett világ; mert te alkottad a mindenséget, akaratod hívott létre és teremtett mindent]*

*És mennyen-földön így zeng a dicséret, az Úrnak, a Báránynak: „Méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen erő és gazdagság és bölcsesség és hatalom és tisztesség és dicsőség és áldás. Sőt hallám, hogy minden teremtett lény, amely van a mennyben és a földön, és a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt mondja vala: A királyi széken ülőé és a Bárányé az áldás és a tisztesség, a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. És a négy lelkes állat (a négy élőlény) monda: Ámen. És a huszonnégy Vén leborult és imádá az örökkön örökké élőt” (Jel. 5,12).

Aki maga az Isten: „Az angyalok pedig mindnyájan a királyiszék, (a trónus) a Vének és a négy lelkes állat (a négy élőlény) körül állnak vala, és a királyiszék előtt arccal leborulának, és imádák az Istent, Ezt mondván: Ámen: áldás és dicsőség és bölcsesség és hálaadás és tisztesség és hatalom és erő a mi Istenünké mind örökkön örökké, Ámen” (Jel. 7,11-12).

„És hatalmas hangok szólaltak meg a mennyben: A világ felett a királyi uralom a mi Urunké, az ő Krisztusáé lett, és ő fog uralkodni örökkön-örökké. És a huszonnégy Vén, aki az Isten előtt ül az ő királyiszékeiben (az ő trónjaikon), arcra borultak és imádták Istent, Ezt mondván: Hálát adunk néked Uram, mindenható Isten, aki vagy és a ki valál és a ki eljövendő vagy; mert a te nagy hatalmadat kezedhez vetted, és a te országlásodat elkezdetted (és uralkodsz)” (Jel. 11,15-17).

Dávid is erre buzdítja a szenteket: „Énekeljetek (és zengjetek) Istennek, énekeljetek (és zengjetek); énekeljetek (és zengjetek) Királyunknak, énekeljetek (és zengjetek)! Mert az egész föld királya az Isten: énekeljetek bölcsességgel (zengjetek neki éneket)! Isten uralkodik a (népek), és nemzetek fölött; Isten ott ül az ő szentségének trónján” (Zsolt. 47,7-9).

Mert Ő „… az Isten teremtésének kezdete, (A görög szöveg szerint: Ő a teremtett világ eredete” (Jel. 3,14)

Pál apostol így dicsőíti Őt: „Az örökkévalóság királyának pedig, a halhatatlan, láthatatlan egy Istennek tisztelet és dicsőség örökkön-örökké. Ámen” (1Tim. 1,17)

És hogy ki Ő, arról saját maga tesz bizonyságot akkor, amikor János apostol elragadtatásban látja a feltámadott Urat: „Mikor pedig láttam őt, amikor megpillantottam, leesém az ő lábaihoz, vagyis a lába elé rogytam, mint egy holt. És reám veté az ő jobb kezét, és megérintett jobbjával, mondván nékem: Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó, És az Élő; pedig halott valék, és ímé mégis élek örökkön örökké.  Ámen…” (Jel. 1,17-18).

Ki Jézus nekem?

Őrizd az Igét!

Ünnepeld királyodat, az Úr Jézus Krisztust!

 „Énekeljetek Istenünknek, zengjetek, énekeljetek Királyunknak, zengjetek!

Isten az egész föld királya - zendítsetek hát ünnepi dalra!

Isten királyként kormányozza a népeket, és szent trónján uralkodik.

(Zsolt 47,7-9)

Nem félek semmilyen csapástól, mert:

Azt mondom Neked Uram: Én oltalmam, váram, Istenem vagy, Benned bízom én, mert Te szabadítasz meg engem a veszedelmes dögvésztől, a világban dühöngő járványoktól. Tollaiddal fedezel be engem és szárnyaid alatt van oltalmam; pajzs és páncél a Te hűséged Uram. 

(Zsolt. 91,2-4)

László Boda