2011. október 31.

Lukács Evangélium 6. fejezet: Jézus Úr minden felett (szerkesztett)



Luk. 6,1 Lőn pedig a húsvét szombatját követő második szombaton, hogy a vetések között [a gabonaföldeken] méne által és az ő tanítványai gabonafejeket szaggatván [téptek a kalászokból] és azokat kezeikkel kimorzsolván, ettek.

Luk. 6,2 Némelyek pedig a farizeusok közül mondának nékik: Miért cselekszitek azt, amit szombatnapokon nem szabad [nincs megengedve, tiltva van] cselekedni?

Luk. 6,3 És felelvén Jézus, monda nékik: Nem olvastátok-é, mit cselekedett Dávid, mikor megéhezett ő, és akik vele voltak?

Luk. 6,4 Mi módon ment be az Úrnak házába és vette el [az oltárra felrakott] szent kenyereket és ette meg és adott azoknak is, akik vele voltak, amelyeket pedig nem szabad megenni, [ami nincs megengedve] hanem csak a papoknak.?

Luk. 6,5 És monda [kijelentette] nékik: Az embernek Fia ura a szombatnak is.

Luk. 6,6 Lőn pedig más szombaton is, hogy ő a zsinagógába [az összejöveteli helyre] méne és tanít, és vala ott egy ember, akinek a jobb keze [a jobb karja] száradt [béna; sorvadt] volt.

Luk. 6,7 Az írástudók [törvénytanítók] és farizeusok pedig leselkednek [(paratéreisthai): a hivatalból történő megfigyelést jelenti] ő utána [figyelték Jézust], ha vajon gyógyít-e majd szombatnapon, hogy vádat találjanak ellene [okot akartak találni ugyanis arra, hogy vádolhassák].

Luk. 6,8 Ő pedig tudván [ismerve] azoknak gondolatait [ismerte fontolgatásaikat; Ő belelátott gondolataikba, és látva szándékukat], monda a száradt [béna] kezű embernek: Kelj fel és állj elő [a középre]! És felkelvén, előáll [és odaállt].

Luk. 6,9 Monda azért nékik Jézus: Valamit kérdek tőletek: Szabad-é szombaton jót tenni, vagy rosszat tenni? Az életet megtartani [menteni], vagy elveszteni [életet menteni, vagy pusztulni hagyni]?

Luk. 6,10 És körültekintve [végignézve] mindnyájukon, monda [a béna kezű] embernek: Nyújtsd ki a kezedet! Az pedig úgy cselekedék [szót fogadott], és keze oly éppé [egészségessé] lőn, mint a másik [meggyógyult a keze].

Luk. 6,11 Azok [a törvénytanítók és farizeusok] pedig eltelnek esztelenséggel [azokat pedig esztelen indulat szállta meg; vak dühvel teltek el] és beszélgetnek [és arról tanakodtak (váltottak szót) tanácskoznak] vala egymás közt, hogy mit cselekedjenek Jézussal.

Luk. 6,12 És lőn azokban a napokban, kiméne a hegyre imádkozni, és az éjszakát az Istenhez való imádkozásban tölté el [(dianüktereuó): átvirrasztva az éjszakát].

Luk. 6,13 És mikor megvirrada, előszólítá az ő tanítványait és kiválaszta azok közül tizenkettőt, akiket apostoloknak [(aposztolosz): hivatalosan, konkrét megbízással kiküldött személy, akit felruháztak hatalommal feladata elvégzésére; az evangélium nagykövete; akiket kiküldötteknek] is nevez:

Luk. 6,14 Simont, [jelentése: akit hallanak, meghallgatott] akit Péternek [jelentése: szikla vagy kő; - egy (darab) kő] is nevez, és Andrást [jelentése: férfias; felnőtt férfi]. Annak testvérét, Jakabot [jelentése: ravasz; mást kiszorító, más helyébe lépő] és Jánost [jelentése: Jahve kegyelmes, az Úr jóindulatú, jóságos, kedves; az Úr nagylelkű adakozó; az Úr megkegyelmezett], Filepet [jelentése: lovakat /testi erőt/ kedvelő] és Bertalant, [jelentése: Talmaj (barázdált) fia].

Luk. 6,15 Mátét [jelentése: Isten ajándéka, az Úr adománya; ajándékozott] és Tamást [jelentése: iker], Jakabot [jelentése: ravasz; mást kiszorító, más helyébe lépő], az Alfeus [jelentése: Isten megváltoztatta; vezető, tanító] fiát, és Simont [jelentése: akit hallanak, meghallgatott], aki Zelotesnek [jelentése: buzgó, szenvedélyes] neveztetik [zelótának, vakbuzgónak is neveztek],

Luk. 6,16 Júdást [jelentése: bizonyságtevő], a Jakab [jelentése: ravasz; mást kiszorító, más helyébe lépő] fiát és Iskáriótes Júdást [jelentése: kerijóti férfi; Kerióth (Móáb fővárosa) lakója], aki árulóvá is lőn [aki kiszolgáltatója (átadója) lett];

Luk. 6,17 És alámenvén ő velük, megálla a síkságon, és az ő tanítványainak serege [tanítványainak nagy sokasága volt jelen] és a népnek nagy sokasága [nagy néptömeg] egész Júdeából és Jeruzsálemből [jelentése: a béke megalapozása] és Tírusnak [jelentése: sziklák, sziklák városa] és Sidonnak [jelentése: lapos város (héb. ’a halfogás helye’)] tengermelléki határából, akik jöttek, hogy hallgassák őt és meggyógyíttassanak [(iaomai): meggyógyít, helyreállít, éppé tesz, betegségtől megszabadít] betegségeikből [(noszosz): betegség, fogyatékosság, rosszullét, nyavalya, krónikus jellegű fizikai rendellenesség az emberi szervezetben; Ártalom, baj, csapás, panasz; gyötrő, kínos betegségek]

Luk. 6,18 És akik tisztátalan [gonosz] szellemektől gyötrettek [szenvedtek], meggyógyulnak [Akiket tisztátalan szellemek zaklattak, kínoztak, rendre meg¬gyógyultak].

Luk. 6,19 És az egész sokaság [az egész tömeg] igyekezik vala őt illetni [megérinteni]: mert erő származék [hatalom áradt ki; sugárzott] belőle, és mindeneket meggyógyíta [(iaomai): meggyógyít, helyreállít, éppé tesz, betegségtől megszabadít]

Luk. 6,20 Ő pedig felemelvén szemeit [tekintetét] az ő tanítványaira, monda: Boldogok vagytok ti (koldus)szegények: mert tiétek az Isten országa. [Isten királysága]

Luk. 6,21 Boldogok ti, kik most éheztek: mert megelégíttettek. Boldogok ti, kik most sírtok: mert nevetni fogtok.

Luk. 6,22 Boldogok lesztek, mikor titeket az emberek gyűlölnek [(miszeó): zaklatnak, üldöznek], és kirekesztenek [amikor kizárnak a zsinagógákból, amikor kiközösítenek, gyaláznak és bántanak titeket]. És szidalmaznak [amikor rosszat mondanak rólatok; és megvetnek, csúfolnak, gúnyolnak, gyaláznak] titeket, és kivetik [kitörlik] a ti neveteket, mint gonoszt [mint gonosz nevet; és gonosznak tartanak, megrágalmaznak és kiközösítenek titeket, mint holmi gonosztevőket; mint valami szégyenletes dolgot, elvetnek], az embernek Fiáért

Luk. 6,23 Örüljetek azon a napon és örvendezzetek [ujjongjatok; repessetek; ugráljatok örömötökben]; mert ímé a ti jutalmatok bőséges a mennyben; hiszen hasonlóképen cselekedtek a prófétákkal az ő atyáik.

Luk. 6,24 De jaj néktek [rossz lesz nektek], gazdagoknak [(plúsziosz): vagyonos; bővölködő], mert [ti már] elvettétek [megkaptátok] a ti vigasztalásotokat.

Luk. 6,25 Jaj néktek [rossz lesz nektek], kik beteltetek [most jóllaktok]; mert éhezni fogtok. Jaj néktek, kik most nevettek; mert sírni és jajgatni [gyászolni] fogtok.

Luk. 6,26 Jaj néktek, mikor minden ember jót mond felőletek [ha mindenki dicsér titeket; ha az emberek hízelegnek nektek]; mert épen így cselekedtek a hamis [a hazug] (ál)prófétákkal az ő atyáik.

Luk. 6,27 De néktek mondom, kik engem hallgattok: Szeressétek [(agapaó): szeret önzetlenül, tárgya érdemeitől függetlenül. Isteni tulajdonság megnyilvánulása az emberek iránt, amely azok javát, üdvösségét munkálja] ellenségeiteket, jól tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek [(miszeó): megvet, utál, főleg zaklat, üldöz],

Luk. 6,28 Áldjátok [(eulogeó): Isten kegyelmébe ajánl] azokat, akik titeket átkoznak [akik rosszat mondanak rólatok], és imádkozzatok azokért, akik titeket; háborgatnak [akik bántalmaznak; rágalmaznak; gyaláznak; nyomorgatnak, hamisan vádolnak].

Luk. 6,29 A ki egyik arcodat megüti, fordítsd néki a másikat is; és attól, aki felső ruhádat elveszi, ne vond [ne tagadd] meg alsó ruhádat se.

Luk. 6,30 Mindennek pedig, aki tőled kér, adj; és attól, aki elveszi a tiédet, ne kérd [ne követeld] vissza.

Luk. 6,31 És amint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképpen cselekedjetek azokkal [Más fordítás: Úgy bánjatok másokkal, ahogyan ti is szeretnétek, hogy bánjanak veletek].

Luk. 6,32 Mert ha csak azokat szeretitek [agapaó: szeret önzetlenül, tárgya érdemeitől függetlenül, Isteni tulajdonság megnyilvánulása az emberek iránt, amely azok javát, üdvösségét munkálja], akik titeket szeretnek, mi jutalmatok van [micsoda kegyelem van általatok]? Hiszen a bűnösök [(hamartólosz) a célt eltévesztők] is szeretik azokat, kik őket szeretik.

Luk. 6,33 És ha csak azokkal tesztek jól, akik veletek jól tesznek, mi jutalmatok van [micsoda kegyelem van általatok]? Hiszen a bűnösök [(hamartólosz) a célt eltévesztők] is ugyanazt cselekszik.

Luk. 6,34 És ha csak azoknak adtok kölcsönt, akiktől remélitek, hogy visszakapjátok, mi jutalmatok van [mit ér a nálatok lévő kegyelem]? Hiszen a bűnösök [(hamartólosz) a célt eltévesztők] is adnak kölcsönt a bűnösöknek [(hamartólosz) a célt eltévesztőknek], hogy ugyanannyit kapjanak vissza.

Luk. 6,35 [Ti még inkább többet tegyetek], és szeressétek [agapaó: Isten szerinti szeretet nyilvánuljon meg, amely azok javát, üdvösségét munkálja] ellenségeiteket, és jól tegyetek, és adjatok kölcsönt, semmit érte nem várván; és a ti jutalmatok sok lesz, és ama magasságos Istennek fiai lesztek: mert ő jól tévő a háládatlanokkal és gonoszokkal.

Luk. 6,36 Legyetek azért irgalmasok [könyörületesek], mint a ti Atyátok is irgalmas [könyörületes].

Luk. 6,37 Ne ítéljetek [(krinó): véleményt formál; felebarátaink magatartásának megítélése, elbírálása. Kedvezőtlen mellékértelemmel elítél bírál(gat), rosszall] és nem ítéltettek

[Más fordítás: Ne ítéljetek el másokat és akkor titeket sem ítélnek el]; ne kárhoztassatok, és nem kárhoztattok [Más fordítás: Senkit se vádoljatok, és akkor titeket sem vádolnak majd]; megbocsássatok [másoknak], néktek is megbocsáttatik

[Más fordítás: Adjatok felmentést, és titeket is felmentenek]

Luk. 6,38 Adjatok, néktek is adatik; jó mértéket, megnyomottat és megrázottat, színig teltet adnak [az emberek] a ti öletekbe. Mert azzal a mértékkel mérnek néktek, amellyel ti mértek.

[Más fordítás: Adjatok, és nektek is adni fognak, többet, mint gondolnátok! A kezetekbe majd olyan sokat öntenek, nem is bírjátok el, sőt az öletekbe ömlik majd. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyan mértékkel mérnek majd viszonzásul nektek is].

Luk. 6,39 Példabeszédet [példázatot] is monda nékik: Vajon a vak vezetheti-é a világtalant? Avagy nem mindketten a verembe [gödörbe] esnek-é?

Luk. 6,41 Miért nézed pedig a szálkát, amely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, mely a te saját szemedben van, nem veszed észre?

Luk. 6,42 Avagy mi módon mondhatod a te atyádfiának: Atyámfia, hadd vessem ki a szálkát a te szemedből, holott te a te szemedben lévő gerendát nem látod. Te képmutató, vesd ki először a gerendát a te szemedből és azután gondolj arra [és akkor majd elég jól (és elég élesen) látsz ahhoz], hogy kivesd a szálkát, amely a te atyádfia [testvéred] szemében van.

Luk. 6,43 Nem jó fa az [nincsen nemes fa], amely romlott [rothadt] gyümölcsöt terem; és nem romlott [rothadt] fa az, a mely jó [nemes; eszményi (kitűnő)] gyümölcsöt terem

[Más fordítás: A jó fa nem teremhet rossz gyümölcsöt. Ugyanígy rossz fa sem teremhet jó gyümölcsöt].

Luk. 6,44 Mert minden fa az ő tulajdon gyümölcséről ismertetik meg; mert a tövisről [tüskebokorról; a bogáncsról] nem szednek fügét, sem a szederindáról [csipkebokorról] nem szednek [nem szüretelnek] szőlőt.

Luk. 6,45 A jó ember az ő szívének jó kincséből hoz elő jót; és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincséből [gonoszsága tárából] hoz elő gonoszt: mert a szívnek teljességéből szól az ő szája.

[Más fordítás: A jó ember szívében jó dolgok vannak, és azokból jó dolgokat hoz elő. A gonosz ember szívében azonban gonosz dolgok vannak, és azokból gonosz dolgokat hoz elő. Mert amivel csordultig van (amitől túlárad) a szív, azt szólja (azt beszéli) a száj].

Luk. 6,46 Miért mondjátok pedig nékem [(kaleó): hívtok segítségül így]: Uram! Uram! Ha nem teszitek, amiket mondok?

Luk. 6,47 Valaki én hozzám jő és hallgatja az én beszédimet [(logosz): Igémet] és azokat megtartja [és engedelmeskedik a szavaimnak, és azok szerint cselekszik], megmondom néktek, mihez hasonló.

[Más fordítás: Mindenki, aki hozzám jön, és meghallgatja szavaimat és tettekre is váltja, megmutatom néktek, kihez hasonló].

Luk. 6,48 Hasonló valamely házépítő emberhez, aki leásott és mélyre hatolt, és kősziklára vetett fundamentumot [és a kősziklára alapozott]. Mikor aztán árvíz lett [áradás jött], beleütközött a folyóvíz abba a házba [ostromolta a folyó azt a házat; Jött az árvíz, és az áradat rázúdult a házra], de azt meg nem mozdíthatta [de nem volt rá ereje, hogy megingassa, és nem tudta megrendíteni]: mert kősziklán épült.

Luk. 6,49 Aki pedig hallgatja, de nem tartja meg [de nem váltja tettre], hasonló ahhoz az emberhez, aki csak a földön [(gé): föld, mint látható világ] építette házát fundamentum [alapvetés, alapkő letétele] nélkül. Amelybe beleütközvén a folyóvíz [amikor a folyam árja nekizúdult, és ostromolta a folyó], azonnal összeomlott [összeroskadt], és nagy lett annak a háznak romlása.

[Más fordítás: De az az ember, aki hallja a szavaimat, és nem engedelmeskedik azoknak, az ahhoz az emberhez hasonlít, aki alap nélkül (alapkőtől függetlenül), a földre építette a házát. Amikor jött az árvíz, és nekiütközött az ár, a ház azonnal összeomlott, és az egész elpusztult, romhalmazzá vált].


2011. október 27.

Lukács evangélium 5. fejezet: Evezzetek a mélyre (göröggel és kapcsolódó igékkel)



Luk. 5,1 És lőn, hogy mikor a sokaság hozzá tódult [és nagy tömeg vette körül], hogy hallgassa az Isten beszédét [(logoszát): igéjét], Ő a Genezáret [jelentése: hárfa, lant, citera; a király kertje, fejedelmi kert] tavánál áll vala;

Luk. 5,2 És láta két hajót [két bárkát] állani a vizen [amely a part mentén vesztegelt]: a halászok pedig, miután azokból kiszállottak, mossák vala az ő hálóikat.

Luk. 5,3 És ő bemenvén az egyik hajóba, amely a Simoné vala, kéré őt, hogy vigye egy kissé beljebb a földtől [a parttól]: és mikor leült, a hajóból tanítá a sokaságot.

Luk. 5,4 Mikor pedig megszűnt beszélni [befejezte a tanítást], monda Simonnak: Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra.

Luk. 5,5 És felelvén Simon, monda néki: Mester, jóllehet az egész éjszaka fáradtunk [keményen dolgoztunk; küszködtünk], még sem fogtunk semmit: mindazáltal a te parancsolatodra [a te szavadra, igédre (réma): kijelentésedre mégis] levetem a hálót.

Luk. 5,6 És ezt megtévén, halaknak nagy sokaságát kerítik be [olyan hatalmas tömegű halat fogtak be, hogy]; szakadoz vala pedig az ő hálójuk.

Luk. 5,7 Intenek azért társaiknak, akik a másik hajóban valának, hogy jöjjenek és segítsenek nékik. És eljövén, megtölték mind a két hajót, annyira, hogy csaknem elsüllyednek.

Luk. 5,8 Látván pedig ezt Simon Péter, Jézusnak lábai elé esék [lábaihoz borult], mondván: Eredj el én tőlem, mert én bűnös [(hamartólosz): a célt eltévesztő] ember vagyok, Uram!

Luk. 5,9 Mert félelem [(thambosz): elképedés, megdöbbenés, csodálkozás] fogta körül [döbbentette meg] őt és mindazokat, akik ővele valának, a [nagy] halfogás miatt, amelyet fogtak;

Luk. 5,10 Hasonlóképen Jakabot és Jánost is, a Zebedeus fiait, akik Simonnak társai valának. És monda Simonnak Jézus: Ne félj; mostantól fogva embereket fogsz [halászni; emberhalász leszel].

Luk. 5,11 És a hajókat [a bárkákat] a szárazra vonván [kieveztek a partra], elhagyták mindenüket [otthagytak mindent] és követék Őt*

*A János írása szerinti Evangélium bemutatja az előzményeket: a leendő tanítványok először hallottak Jézusról: „Másnap ismét ott állt János két tanítványával együtt, és rátekintve Jézusra, aki arra járt, így szólt: „íme, az Isten Báránya!” Meghallotta a két tanítvány, hogy ő ezt mondta, és követték Jézust. Jézus megfordult, és amikor meglátta, hogy követik őt, megszólította őket: „Mit kerestek?” Ők pedig ezt válaszolták: „Rabbi - ami azt jelenti: Mester -, hol van a lakásod?” Ő így szólt: „Jöjjetek, és meglátjátok.”

Elmentek tehát, meglátták, hol lakik, és nála maradtak azon a napon; körülbelül délután négy óra volt ekkor. A kettő közül, akik ezt hallották Jánostól és követték őt, András, Simon Péter testvére volt az egyik. Ő mihelyt találkozott testvérével, Simonnal, ezt mondta neki: „Megtaláltuk a Messiást” - (ami azt jelenti: Felkent). Odavitte Jézushoz, aki rátekintve így szólt: „Te Simon vagy, Jóna fia: téged Kéfásnak fognak hívni” - (ami azt jelenti: Kőszikla)” (Jn. 1,35-42).

Márk rövid híradása így hangzik. Később Jézus: „Mikor pedig Galilea tengere mellett [Galileai-tó partján] járt, látá Simont és Andrást, annak testvérét, amint a tengerbe [vízbe] (kör)hálót vetének [kerítőhálót dobtak]; mert halászok valának. És monda nékik [így szólította meg őket] Jézus: [gyertek] Kövessetek engem, és én azt művelem [cselekszem], hogy embereket halásszatok [és emberhalászokká teszlek benneteket]. És azonnal [rögtön; tüstént] elhagyván az ő (kerítő)hálóikat, követék őt [és csatlakoztak hozzá]” (Márk. 1,16-18).

Máté bizonyságtétele így hangzik: „Mikor pedig a galileai tenger mellett [galileai tó partján] jár [járt-kelt] vala Jézus, láta két testvért, Simont, akit Péternek neveznek, és Andrást az ő testvérét, amint a tengerbe (kör)hálót vetnek [dobtak] vala; mert halászok valának. És monda nékik: [gyertek] Kövessetek engem [jöjjetek utánam], és azt művelem, hogy embereket halásszatok. [emberek halászává teszlek benneteket]. Azok pedig azonnal [azon nyomban; tüstént] otthagyván a hálókat, követék őt. [csatlakoztak hozzá].

És onnan tovább menve [útját folytatva], láta [megpillantott; észrevett] más két testvért, Jakabot a Zebedeus fiát, és Jánost amannak testvérét, amint a hajóban [bárkában] atyjukkal Zebedeussal a hálóikat kötözgetik [javították; rendezték; foltozták; szedték rendbe] vala; és hívá őket. Azok pedig azonnal [rögtön; mindjárt; tüstént] otthagyván a hajót [bárkát] és atyjukat, követék őt. [és a nyomába szegődtek; csatlakoztak Hozzá]” (Mát. 4,18-22).

Az erről szóló próféciák beteljesülése ezzel elkezdődött: „Ímé én sok halász után küldök (sok halászt hívatok), ezt mondja az Úr, hogy halászszák ki őket; az után pedig elküldök sok vadász után, hogy vadászszák ki őket minden hegyből, minden halomból és a sziklák hasadékaiból is. Oh Uram, én erősségem (erőm), én bástyám (mentsváram) és én menedékem a nyomorúság idején! Hozzád jőnek majd a nemzetek a föld határairól (legszéléről is), és ezt mondják: Bizony hamis isteneket bírtak a mi atyáink és hiábavalókat, mert nincs köztük segíteni tudó (egyik sem ér semmit)” (Jer. 16,16.19).

Ezékiel már prófétált az „emberhalászok”- ról. Az Úr megmutatta Ezékielnek az Új templomot: „Azután visszavitt engem a templom bejáratához. Ott víz fakadt a templom küszöbe alól kelet felől, mert a templom keletre néz. A víz a templom déli oldala mellől, az oltártól délre folyt tovább. És mondá nékem: Ez a víz a keleti tájékra folyt ki, és a lapácra megyen alá, és a tengerbe megyen be, a tengerbe szakad, és meggyógyul a víz.

És lészen, hogy minden élő állat, amely nyüzsög, valahova e folyam bemegyen, élni fog; és a halaknak nagy bőségük lészen, mert ez a víz bement oda, és azok meggyógyulnak, és él minden, valahova e folyó bement. És lészen, hogy halászok állnak rajta Éngeditől (vadkecskék forrása /pogányok/) Énegláimig (a két borjú forrása /Izráel/): varsák kivető helye lészen; nemük szerint lesznek benne a halak, mint a nagy tenger halai, nagy bőséggel” (Ez. 47,1.8-10)

Luk. 5,12 És lőn, hogy mikor az egyik városban vala, ímé vala ott egy poklossággal [leprával] teljes [leprával borított] ember: és mikor meglátta Jézust, arcra borulva kéré őt, mondván: Uram, [hatalmadban áll, hogy] ha akarod, megtisztíthatsz engem [te képes vagy megtisztítani]!

Luk. 5,13 Jézus pedig kinyújtván kezét, illeté [megérintette] azt, mondván: Akarom, tisztulj meg. És azonnal eltávozék tőle a bélpoklosság.

Luk. 5,14 És ő megparancsolá néki, hogy azt senkinek se mondja el; hanem eredj el, úgymond, mutasd meg magad a papnak, és vígy áldozatot a te megtisztulásodért, amint Mózes parancsolta, bizonyságul őnékik [Ez lesz nekik a bizonyíték arra, hogy meggyógyultál].

Luk. 5,15 A hír azonban annál inkább terjedt Őfelőle; és nagy sokaság [tömeg] gyűlt [verődött] egybe [és emberek tömegei mentek hozzá; és nagy gyűlt össze], hogy Őt hallgassák, és hogy általa meggyógyuljanak az ő betegségeikből*

*Máté írásából kerül kijelentésre, hogy előzőleg az Úr Jézus a hegyen volt, (és ott imádkozott): „Mikor leszállott [lejött] vala a hegyről, nagy sokaság [nagy tömeg csatlakozott hozzá és] követé őt. És ímé [egyszer csak] eljövén egy bélpoklos [leprás], leborula [térdre esék] előtte [lábához borult], mondván: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem [hatalmad van, hogy megtisztíts]. És kinyújtván kezét, megilleté [megérintette; megfogta] őt Jézus, mondván: Akarom, tisztulj meg. És azonnal [hamar, azon órában, rögtön, haladéktalanul] eltisztult annak poklossága [leprája]. És [ekkor] monda [megparancsolta] néki Jézus: Meglásd [vigyázz, ügyelj, hogy], senkinek se szólj [senkinek se mondd el]. Hanem eredj [menj el], mutasd meg magadat a papnak, és vidd [ajánld] fel az [áldozati] ajándékot, amelyet Mózes (el)rendelt, bizonyságul] nékik [hogy bizonyíték legyen számukra, hogy meggyógyultál]” (Mát. 8,1-4).

Márk írása szerinti Evangélium bizonyságtétele: „És jöve (és odament) hozzá egy bélpoklos (leprás), kérvén őt és leborulván előtte és mondván néki (aki könyörögve és térdre borulva így szólt hozzá): Ha akarod, megtisztíthatsz (mert meg tudsz tisztítani) engem. Jézus pedig könyörületességre indulván (megszánta), kezét kinyújtva megérinté őt, és monda néki: Akarom, tisztulj meg. És amint ezt mondja vala, azonnal eltávozék tőle (róla) a poklosság (lepra) és megtisztult. És erősen megfenyegetvén (erélyesen rászólva Jézus), azonnal elküldé őt, És monda néki: Meglásd (vigyázz), hogy senkinek semmit ne szólj (el ne mondj); hanem eredj el, mutasd meg magadat a papnak, és vidd (ajánld) fel a te tisztulásodért, amit Mózes parancsolt (rendelt), bizonyságul nékik.

Az pedig kimenvén (elment), kezde sokat beszélni és terjeszteni a dolgot (és elkezdte mindenfelé hirdetni és híresztelni az esetet), annyira, hogy nyilvánosan immár be sem mehetett Jézus a városba, hanem künn puszta helyeken vala, és mennek vala hozzá mindenfelől” (Márk. 1,40-45).

János írása jelenti ki, hogy miért követte az Urat a tömeg: „És nagy sokaság (tömeg) követé őt, mivelhogy látják vala az ő csodatételeit, amelyeket cselekszik vala a betegeken” (Ján. 6,2).

Ez a leprás odament az Úr Jézushoz, pedig a törvény kimondja: „Ha valamely ember testének bőrén daganat, vagy tarjagosság (var), vagy fehér folt támad, és az ő testének bőrén poklos fakadékká lehet (és poklos kiütés lesz belőle): vigyék el az ilyet Áronhoz, a paphoz, vagy egy valamelyikhez az ő papfiai közül. És nézze meg a pap azt a test bőrén lévő fakadékot (kiütést). Ha a szőr a fakadékban fehérré változott, és ha a fakadéknak felülete mélyebben van az ő testének bőrénél: akkor poklos fakadék az. Mihelyt látja ezt a pap, tisztátalannak ítélje (mondja ki) azt. A poklos ember pedig, akin a fakadék (a kiütés) van, megszaggatott ruhában és mezítelen fővel (és a haja gondozatlan) legyen, és a bajuszát fedezze be (takarja el), és ezt kiáltsa: Tisztátalan, tisztátalan! Mindaddig tisztátalan legyen, amíg rajta van a fakadék (a kiütés), tisztátalan az; csak ő maga lakjék (egyedül), a táboron kívül legyen az ő lakása” (3 Móz. 13,2-3.5-46).

Mert a törvény parancsa szerint a gyógyulás csak Istentől lehet, ezért Istennek kell áldozatot bemutatni: „Ez legyen a poklos embernek törvénye az ő megtisztulásának napján, hogy vigyék a paphoz (és amikor megtisztulva a pap elé kerül). A pap pedig menjen ki a táboron kívül, és nézze meg a pap, és ha meggyógyult a pokloson a poklos fakadék (és ha úgy látja, hogy meggyógyult a poklos kiütésből): Akkor parancsolja meg a pap, hogy hozzanak a megtisztulandó emberért két élő, tiszta madarat, cédrusfát, karmazsint (bíborfonalat) és izsópot” (3 Móz. 14,2-4)

Luk. 5,16 De Ő félrevonult a pusztákba [Jézus azonban gyakran elment egy elhagyatott helyre, a sivatagba], és imádkozék.

Luk. 5,17 És lőn egy napon, hogy ő tanít vala: és ott ülnek a farizeusok és a törvénynek tanítói [is, és hallgatták őt], akik jöttek Galileának és Júdeának minden faluiból és Jeruzsálemből: és az Úrnak hatalma [ereje] vala Ővele, [rajta volt és ösztönözte] hogy gyógyítson.

Luk. 5,18 És ímé valami férfiak ágyon egy embert hoznak, aki gutaütött [béna] vala; és igyekeznek azt bevinni és ő elébe tenni.

Luk. 5,19 De nem találván módot, hogy a sokaság [a tömeg] miatt miképp vigyék őt be, felhágnak a háztetőre, és a cseréphéjazaton át bocsátják őt alá ágyastól Jézus elé a középre.

Luk. 5,20 És látván azoknak hitét, monda: Ember, megbocsáttattak néked a te bűneid [(hamartia): céltévesztésed].

Luk. 5,21 Az írástudók pedig és a farizeusok elkezdnek tanakodni [fontolgatni; okoskodni], mondván: Kicsoda ez [az ember], aki ily káromlást szól [aki Istent gyalázza]? Ki bocsáthatja meg a bűnt [kinek van hatalma vétkeket elengedni], hanemha egyedül az Isten [az egy Istenen kívül]?

Luk. 5,22 Jézus pedig észrevévén az ő tanakodásukat [ismerte, átlátta gondolataikat; fontolgatásaikra rálátott], felelvén, monda nékik: Mit tanakodtok [miért gondolkodtok így; mit fontolgattok; mit okoskodtok] a ti szívetekben?

Luk. 5,23 Melyik könnyebb, azt mondani: Megbocsáttattak néked a te bűneid; vagy azt mondani: Kelj fel és járj?

Luk. 5,24 Hogy pedig megtudjátok, hogy az ember Fiának van hatalma e földön megbocsátani a bűnöket, (ezzel a bénához fordult, és monda a gutaütöttnek): Néked mondom, kelj fel, és fölvévén nyoszolyádat [az ágyadat], eredj haza!

Luk. 5,25 És az rögtön felkelvén [felállt] azok szemeláttára, felvevé amin feküdt, és elméne haza, dicsőítvén az Istent.

Luk. 5,26 És az álmélkodás [ámulat] elfogá mindnyájukat [mindannyian önkívületbe jutottak], és dicsőítik az Istent [mindenki eksztázisban dicsőítette Istent], és betelének [szent] félelemmel, mondván: Bizony [hihetetlen; megfoghatatlan, különös] csodadolgokat láttunk ma!*

*Máté bizonyságtétele így hangzik: „És hajóra [bárkába] szállva átkele [a tavon; a tengeren], és méne a maga városába (Kapernaumba = Vigaszfalva). És ímé hoznak vala hozzá egy ágyban fekvő [hordágyra helyezett] gutaütött embert [egy bénát]. És látva Jézus azoknak hitét, monda a gutaütöttnek [a bénának]: Bízzál fiam [légy bátor gyermekem]! Megbocsáttattak néked a te bűneid [(hamartia): céltévesztés, a cél ELVÉTÉSE].

És ímé némelyek az írástudók [törvénytanítók] közül mondának magukban: Ez káromlást szól [ez az ember Istent káromolja, gyalázza]. És Jézus, látva [mivel ismerte] az ő gondolataikat [tűnődéseiket; belelátva a gondolataikba], monda: Miért gondoltok gonoszt a ti szívetekben [miért hatnak a rossz indulatok szívetekben]? Mert [ugyan] mi könnyebb [mi jár kevesebb fáradtsággal, mi egyszerűbb], ezt mondani-é: Megbocsáttattak néked a te bűneid; vagy ezt mondani: Kelj föl és járj [járkálj, sétálj]?

Hogy pedig megtudjátok [hogy azonban lássátok, megmutatom nektek], hogy az ember Fiának van hatalma [felhatalmazása van] a földön a bűnöket megbocsátani (ekkor monda a gutaütöttnek) [a bénának]: Kelj föl, vedd [föl] a te (hord)ágyadat, és eredj haza. És az felkelvén, haza méne. A sokaság [a tömeg] pedig ezt látván, elálmélkodik [félelem fogta el őket; elcsodálkozott; megrémültek], és dicsőíté az Istent, hogy ilyen [nagy dolgokra] hatalmat [felhatalmazást, jogot, jogosultságot] adott az embereknek” (Mát. 9,1-8).

Márk is bizonyságot tesz a történtekről: „Napok [néhány nap] múlva pedig ismét beméne [visszatért] Kapernaumba, és meghallák [és mihelyt elterjedt a híre], hogy otthon van. És azonnal [olyan] sokan összegyülekeznek [összejöttek], annyira, hogy még az ajtó elébe sem fértek [ajtó előtti téren sem volt hely]; és hirdette [prédikálja] nékik az igét (logoszt).

És jövének hozzá egy gutaütöttet [bénát] hozva, akit négyen emelnek [cipelnek] vala. És mivel a sokaság [a tömeg] miatt nem férkőzhettek azzal ő hozzá [nem tudták eléje vinni; nem fértek a közelébe], megbonták ama háznak fedelét, ahol Ő vala [kibontották fölötte a tetőt], és rést törvén [a nyíláson át], leeresztik a nyoszolyát [hordágyat], amelyben a gutaütött [a béna] feküdt.

Jézus pedig azoknak [nagy] hitét látván, monda a gutaütöttnek [így szólt a bénához]: Fiam [gyermekem], megbocsáttattak néked a te bűneid [(hamartia)= céltévesztésed]. Valának pedig ott némely írástudók [törvénytanítók, törvénymagyarázók], akik ott ülnek vala, szívükben [bensőjükben] így okoskodván [tanakodtak; ezt fontolgatták; így mérlegelték a dolgot]: Mi dolog [hogy beszélhet ez így], hogy ez ilyen káromlásokat szól [káromkodik; Istent káromolja; Istent gyalázza]?

Ki bocsáthatja meg [engedheti el] a bűnöket [(hamartia)= céltévesztést] más, hanemha egyedül az Isten [az egyetlen Istenen kívül]? És Jézus azonnal észrevevé [belelátott gondolataikba; átlátta gondolataikat; felismerte] az Ő szellemével, hogy azok magukban így okoskodnak [tanakodnak; hogy milyen fontolgatások ébrednek bennük], és monda nékik: Miért gondoljátok ezeket a ti szívetekben [miért tanakodtok így (miért fontolgatjátok ezeket; mit tűnődtök ezen) szívetekben (bensőtökben); mit okoskodtok ezen]?

Mi könnyebb, azt mondanom-e a gutaütöttnek [bénának]: Megbocsáttattak néked a te bűneid [(hamartia)= céltévesztésed bocsánatot nyert], vagy ezt mondanom: Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat [fogd az ágyadat], és járj [menj]? [azért] hogy, pedig megtudjátok [és lássátok], hogy az ember Fiának van hatalma e földön a bűnöket megbocsátani [felhatalmazást kapott arra, hogy [(hamartia)= céltévesztést a földön megbocsásson]: monda a gutaütöttnek [ezzel odafordult a bénához]. Mondom néked, kelj föl, vedd fel [fogd] a te nyoszolyádat [ágyadat], és eredj [menj] haza.

Az pedig azonnal fölkele és felvévén nyoszolyáját [fogta a hordágyat], kiméne mindenkinek [szeme] láttára. Úgy hogy mindenki elálmélkodék [és félelem fogta el őket; ámulatba estek; csodálkoztak; valamennyien, szinte magukon kívül voltak], és [eksztázisban] dicsőiték az Istent, ezt mondván: [Bizony hihetetlen csodadolgokat láttunk ma] Soha sem láttunk ilyet (hogy ilyen hatalmat adott az embereknek)!” (Márk. 2,1-12).

„És elterjede az ő híre egész Siriában: és hozzávivék mindazokat, akik rosszul [szerencsétlenül, nyomorúságosan] valának [minden szenvedőt]. A különféle betegségekben [súlyos nyavalyákban] és kínokban [gyötrelmekben] sínlődőket [akiket különféle betegségek és bajok gyötörtek; a fájdalmas bajokban szenvedőket], ördöngösöket [ördögtől (démonoktól) megszállottakat; démonizáltakat, epilepsziásokat], holdkórosokat és gutaütötteket [bénákat; és inaszakadtakat]; és meggyógyítja vala őket.” (Mát. 4,24).

Hiszen a prófétán keresztül már kijelentette az Úr: „Én, én vagyok, aki eltörlöm álnokságaidat (gonoszságodat) önmagamért, és bűneidről (gonoszságodról) nem emlékezem meg!” (Ésa. 43,25).

Erről szól Mikeás próféta is: „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt (a gonoszságot) és elengedi öröksége (népe) maradékának vétkét (gonoszságát; büntetését)?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban (mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad)! Hozzánk térvén, könyörül rajtunk (újra irgalmas lesz hozzánk); eltapodja álnokságainkat (igazságtalanságunkat). Bizony a tenger mélységébe veted minden bűnünket (hamartia: céltévesztésünket)!” (Mik. 7,18-19).

Dávid is erről prófétál: „Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről (és ne feledd el, mennyi jót tett veled). Aki (Ő) megbocsátja minden bűnödet (gonoszságodat), meggyógyítja minden betegségedet (fogyatékosságodat, rosszullétedet). Aki megváltja életedet a koporsótól (a sírtól); kegyelemmel (szeretettel) és irgalmassággal koronáz meg téged” (Zsolt. 103,2-4).

És a próféciák beteljesedtek az Úr Jézusban, Aki mindig és minden beteget meggyógyított, és meggyógyít, ha Hozzá fordulnak: „És nagy sokaság megy vala hozzá, vivén magokkal sántákat (és bénákat), vakokat, némákat, csonkákat (nyomorékokat) és sok egyebeket (és sok más beteget), és odahelyezik őket a Jézus lábai elé. És meggyógyítá őket, Úgy hogy a sokaság álmélkodik (csodálkozik) vala, látván, hogy a némák beszélnek, a csonkák megépülnek (a nyomorékok épek lesznek), a sánták (a bénák) járnak, a vakok látnak: és dicsőiték Izráel Istenét” (Mát. 15,30-31)

„És elfogá mindazokat (mindnyájukat) a félelem, és dicsőiték az Istent, mondván: Nagy próféta támadt mi köztünk; és: Az Isten megtekintette (és meglátogatta) az ő népét” (Luk. 7,16).

Pál apostol bizonyságtételében kertül kijelentésre, hogy minden nyomorúság (betegség, szegénység, és a földi életet jellemző sok probléma) azt jelenti, hogy az „ördög igájában vergődnek az emberek: „Ti ismeritek azt a dolgot, mely lőn az egész Júdeában, Galileától kezdve, az után a bemerítés után, melyet János prédikált. A názáreti Jézust, mint kené fel őt az Isten Szent Szellemmel és hatalommal, ki széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak (akik az ördög igájában vergődtek); mert az Isten vala Ővele” (Csel. 10,37-38)

Luk. 5,27 Ezek után pedig kiméne, és láta egy Lévi nevű vámszedőt, aki a vámnál ül vala, és monda néki: Kövess engem!

Luk. 5,28 És az mindeneket elhagyván [(kataleipó): hátrahagyva], felkele és követé őt*

*Máté bizonyságtétele: „És mikor Jézus onnét tovább méne [onnan távozott], láta egy embert ülni a vámszedő helyen, akinek Máté volt a neve [jelentése: Isten ajándéka, az Úr adománya], és monda néki: Kövess engem! És az felkelvén, követé őt” (Mát. 9,9).

És Márk így ír róla: „És amikor tovaméne [ahogy a vámnál elhaladt], meglátá Lévit [jelentése: ragaszkodás, csatlakozás, szövetség; egyesült], az Alfeus fiát [jelentése: vezető, tanító], aki a vámszedő helyen ül vala, és monda néki: Kövess engemet. És felkelvén, követi vala őt” (Márk. 2,14)

Luk. 5,29 És Lévi nagy lakomát [nagy vendégséget, nagy vacsorát rendezett] készíte néki az ő házánál; és vala ott nagy sokasága a vámszedőknek és egyebeknek, akik ővelük letelepedtek volt [velük együtt dőlt asztalhoz].

Luk. 5,30 És köztük az írástudók [törvénytanítók] és farizeusok zúgolódnak [és így panaszkodtak] az ő tanítványai ellen, mondván: Miért esztek és isztok a vámszedőkkel és a bűnösökkel?

Luk. 5,31 És felelvén Jézus, monda nékik: Az egészségeseknek nincs szükségük orvosra, hanem a betegeknek.

Luk. 5,32 Nem azért jöttem, hogy az igazakat [megigazultakat] hívjam, hanem a bűnösöket [(hamartólosz): a célt eltévesztőket] a megtérésre [arra, hogy az életük megváltozzon; hogy más felismerésre gondolkozásmód megváltozásra térjenek]*

*Máté is bizonyságot tesz a történtekről: „És lőn [történt], amikor [vendégül látta és] Ő (Jézus) letelepedik a házban [és mikor benn a házban asztalhoz dőlt], ímé sok vámszedő és bűnös [céltévesztett] jött oda és letelepedtek Jézussal és az ő tanítványaival az asztalhoz [és szintén asztalhoz dőltek]. És látva ezt a farizeusok, mondának az ő tanítványainak: Miért eszik ez a ti Mesteretek a vámszedőkkel és bűnösökkel [céltévesztettekkel] együtt? Jézus pedig ezt hallván, monda nékik: Nem az egészségeseknek [jó erőben lévőknek; nem az erő(telje)seknek] van szüksége orvosra, hanem a betegeknek [akik gonoszul szerencsétlenül, nyomorúságosan, súlyosan szenvednek; a rosszullévőknek].

Elmenvén pedig tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot [könyörületet] akarok és nem áldozatot. Mert nem az igazakat [Isten jogrendjéhez igazodó, megigazultakat] hívogatni jöttem, hanem a bűnösöket [a céltévesztetteket] a megtérésre [gondolkodásmód megváltoztatására, hogy visszatérjenek, visszaforduljanak Isten felé]” (Mát. 9,10-13).

Márk bizonyságtétele így hangzik: „És lőn [történt; úgy alakult], amikor Ő ennek házában asztalhoz üle [Lévi házában asztalhoz dőlt], a vámszedők és bűnösök [(hamartólosz): a céltévesztett emberek] is sokan odaülnek vala [és sok vámszedő és vétkező is asztalhoz dőlt] Jézussal és az ő tanítványaival; mert sokan valának [kik nyomába szegődtek], és követék őt.

És amikor látták az írástudók [törvénytanítók] és a farizeusok (jelentése: elkülönült, elzárkózó; elválasztó; kiemelkedően kegyes férfiak zárt csoportja / vallásos emberek). Hogy együtt eszik a vámszedőkkel és bűnösökkel (a céltévesztettekkel), mondának az ő tanítványainak: Mi dolog, hogy a [ti Mesteretek] vámszedőkkel és a bűnösökkel eszik és iszik? És amikor ezt hallja vala Jézus, monda nékik: Nem az egészségeseknek [a jó erőben levőknek] van szükségük orvosra, hanem a betegeknek [azoknak, akik rosszul, szerencsétlenül, nyomorúságosan vannak]. Nem azért jöttem, hogy igazakat [igazságosokat; (meg)igaz(ult)akat], hanem hogy bűnösöket [vétkezőket; (céltévesztetteket)] hívjak megtérésre [gondolkodásmód megváltoztatására; Isten felé való visszatérés-, visszafordulásra]” (Márk. 2,15-17).

És az Úr Jézus így folytatja a kijelentést: „Mert az embernek Fia azért jött, hogy (megkeresse) megtartsa (és megmentse), ami elveszett vala” (Mát. 18,11).

És a kijelentés megismételtetik: „Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, ami elveszett (az elveszettet)” (Luk. 19,10).

„Mert nem azért küldte az Isten az Ő Fiát [erre] a világra [(koszmosz): univerzum, a világegyetem, beleértve a lakóit is], hogy kárhoztassa [elítélje] a világot [az embereket], hanem hogy megtartassék [üdvözüljön; megmeneküljön] a világ általa [hanem azért, hogy megmentse őket általa]” (Ján. 3,17).

Tehát az Úr Jézus azért jött, hogy ezt a próféciát is betöltse: „Az elveszettet megkeresem, s az elűzöttet visszahozom (az eltévedtet visszaterelem), s a megtöröttet (sérültet) kötözgetem (bekötözöm), s a beteget (a gyengét) erősítem; a kövérre és az erősre vigyázok…” (Ezék. 34,16).

És így folytatódik a kijelentés: „Ha pedig tudnátok (értenétek), mi(t jelent) ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot, nem kárhoztattátok (nem ítéltétek) volna (el) az ártatlanokat (azokat, akik nem vétkeztek)” (Mát. 12,7)

Pedig: „Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kíván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél (hogy élj törvény szerint), szeressed az irgalmasságot (törekedj szeretetre), és hogy alázatosan járj a te Isteneddel” (Mik. 6,8)

„Mert szeretetet kívánok én és nem áldozatot: az Istennek ismeretét inkább, mintsem égőáldozatokat” (Hós. 6,6)

„Hogy ártatlan vér ne ontassék ki a te földeden (országodban), amelyet az Úr, a te Istened ád néked örökségül, és hogy a vér ne legyen rajtad (és ne terheljen vérontás)” (5 Móz. 19,10).

Pál apostol bizonyságtétele: „Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa (üdvözítse, megtartsa, meggyógyítsa, megszabadítsa) a bűnösöket, akik közül első vagyok én” (1 Tim. 1,15)

Luk. 5,33 Azok pedig mondának néki: Mi az oka, hogy a János tanítványai gyakorta böjtölnek és imádkoznak, valamint a farizeusokéi is; a te tanítványaid pedig esznek és isznak?

Luk. 5,34 Ő pedig monda nékik: Avagy művelhetitek-e [tehetitek−é; rábírhatjátok-e] azt, hogy a lakodalmasok böjtöljenek [rávehetnétek-e a násznépet, hogy böjtöljön], amíg a vőlegény velük van?

Luk. 5,35 De eljőnek a napok, és mikor a vőlegény elvétetik [(apairó): elragadtatik] őtőlük, akkor majd böjtölnek azokban a napokban [Más fordítás: De eljön majd az idő, amikor a vőlegényt elveszik tőlük. Ők majd akkor böjtölnek]*

*Máté így ír erről: „Akkor a János tanítványai jövének [odamentek] hozzá, mondván: Miért [van] hogy [amíg] mi és a farizeusok sokat [gyakran] böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek? És monda nékik Jézus: Vajon szomorkodhatik-é [csak nem gyászolhat] a násznép [búsulnak-e a vőlegény barátai; hogy a lakodalmas ház fiai gyászban üljenek] amíg velük van [náluk tartózkodik] a vőlegény? De eljőnek a napok [az az idő], amikor elvétetik tőlük a vőlegény [erővel elviszik], és akkor [majd ők] böjtölni fognak” (Mát. 9,14-15).

Márk elbeszélése pedig így hangzik: „A János és a farizeusok tanítványai pedig böjtölnek vala. Odamennek azért és mondának néki: Mi az oka, hogy Jánosnak és a farizeusoknak tanítványai böjtölnek, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek? Jézus pedig monda nékik: Avagy böjtölhet-e a vőlegény násznépe, amíg velük van a vőlegény? Ameddig a vőlegény velük van, nem böjtölhetnek. De jőnek majd napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor böjtölni fognak azokon a napokon” (Márk. 2,18-20).

Az Úr Jézus halála és feltámadása után, vagyis amikor elvétetett tőlük a vőlegény: „Valának pedig Antiókiában az ott levő gyülekezetben némely próféták és tanítók: Barnabás és Simeon, ki hivattatik vala Nigernek, és a Czirénei Luczius és Manaen, ki Heródessel, a negyedes fejedelemmel együtt neveltetett vala, és Saulus. (Egyszer) mikor azért azok szolgálának az Úrnak és böjtölnek, monda a Szent Szellem: Válasszátok el nékem Barnabást és Saulust a munkára, amelyre én őket elhívtam. Akkor, miután böjtöltek és imádkoztak, és kezeiket reájuk vetették, elbocsáták őket” (Csel. 13,1-3)

Luk. 5,36 És monda nékik példabeszédet is: Senki nem toldja az új posztó foltot az ó posztóhoz; mert különben az újat is megszakasztja [eltépné] és az ó posztóhoz nem illik az újból való folt. [Más fordítás: Senki nem tép ki foltot új ruhából, hogy régi ruhára varrja. Ha ezt teszi, kiszakítja az új ruhát, és az új ruhából készült folt sem illik a régi ruhához].

Luk. 5,37 És senki sem tölti az újbort ó tömlőkbe; mert különben az újbor megszakasztja [szétrepeszti a régi] tömlőket, és a bor kiömöl, és a tömlők is elvesznek [kiszakadnak; tönkremennek].

Luk. 5,38 Hanem az újbort új tömlőkbe kell tölteni, és mind a kettő megmarad.

Luk. 5,39 És senki, aki ó bort iszik, mindjárt újat nem kíván [az nem akar újat], mert azt mondja: Jobb az ó*

*Máté bizonyságtétele: „Senki sem vet [tesz, varr] pedig új posztóból [szövetből] foltot az ócska [régi] ruhára [köpenyre]. Mert ami azt kitoldaná [amivel a lyukat betölti; mert a folt (a toldás)], még elszakít a ruhából [kitép; magához szakítja a köpenyt]. És nagyobb szakadás lesz. [csúnyább (rosszabb) szakadás támad; keletkezne]. Újbort sem töltenek ó [régi] tömlőkbe; máskülönben [ha mégis megteszik] a tömlők szétszakadoznak [szétrepednek; kiszakadnak], és a bor kiömöl [elfolyik], a tömlők is elvesznek [elpusztulnak; tönkremennek]; hanem az újbort új tömlőkbe töltik, és [akkor] mindkettő megmarad [együtt]” (Mát. 9,16-17).

Márk így ír az Úr Jézus kijelentéséről: „Senki sem varr pedig új posztóból foltot ó (régi) ruhára; máskülönben, ami azt kitoldaná, még kiszakít belőle, az új a régiből, és nagyobb szakadás lesz (csúnyább szakadás támadna). És senki sem tölt újbort régi tömlőkbe; különben az újbor a tömlőket szétszakítja (szétrepesztené), a bor is kiömlik (odalenne), a tömlők is elpusztulnak; hanem az újbort új tömlőkbe kell tölteni (új tömlőbe való)” (Márk. 2,21-22).

ELIHU (jelentése: maga az Isten) így beszél Jóbnak az új tömlőről, és az újborról, aki a Szent Szellem: „Mert tele vagyok beszéddel (szavakkal); unszolgat (szorongat) engem a bennem levő Szellem. Ímé, bensőm olyan, mint az újbor, amelynek nyílása nincsen; miként (újbortól) az új tömlők, csaknem szétszakad (széthasad)” (Jób. 32,18-19)






2011. október 24.

Lukács Evangélium 5. fejezet: Evezzetek a mélyre (szerkesztett)



Luk. 5,1 És lőn, hogy mikor a sokaság hozzá tódult [és nagy tömeg vette körül], hogy hallgassa az Isten beszédét [(logoszát): igéjét], Ő a Genezáret [jelentése: hárfa, lant, citera; a király kertje, fejedelmi kert] tavánál áll vala;

Luk. 5,2 És láta két hajót [két bárkát] állani a vizen [amely a part mentén vesztegelt]: a halászok pedig, miután azokból kiszállottak, mossák vala az ő hálóikat.

Luk. 5,3 És ő bemenvén az egyik hajóba, amely a Simoné vala, kéré őt, hogy vigye egy kissé beljebb a földtől [a parttól]: és mikor leült, a hajóból tanítá a sokaságot.

Luk. 5,4 Mikor pedig megszűnt beszélni [befejezte a tanítást], monda Simonnak: Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra.

Luk. 5,5 És felelvén Simon, monda néki: Mester, jóllehet az egész éjszaka fáradtunk [keményen dolgoztunk; küszködtünk], még sem fogtunk semmit: mindazáltal a te parancsolatodra [a te szavadra, igédre (réma): kijelentésedre mégis] levetem a hálót.

Luk. 5,6 És ezt megtévén, halaknak nagy sokaságát kerítik be [olyan hatalmas tömegű halat fogtak be, hogy]; szakadoz vala pedig az ő hálójuk.

Luk. 5,7 Intenek azért társaiknak, akik a másik hajóban valának, hogy jöjjenek és segítsenek nékik. És eljövén, megtölték mind a két hajót, annyira, hogy csaknem elsüllyednek.

Luk. 5,8 Látván pedig ezt Simon Péter, Jézusnak lábai elé esék [lábaihoz borult], mondván: Eredj el én tőlem, mert én bűnös [(hamartólosz): a célt eltévesztő] ember vagyok, Uram!

Luk. 5,9 Mert félelem [(thambosz): elképedés, megdöbbenés, csodálkozás] fogta körül [döbbentette meg] őt és mindazokat, akik ővele valának, a [nagy] halfogás miatt, amelyet fogtak;

Luk. 5,10 Hasonlóképen Jakabot és Jánost is, a Zebedeus fiait, akik Simonnak társai valának. És monda Simonnak Jézus: Ne félj; mostantól fogva embereket fogsz [halászni; emberhalász leszel].

Luk. 5,11 És a hajókat [a bárkákat] a szárazra vonván [kieveztek a partra], elhagyták mindenüket [otthagytak mindent] és követék Őt

Luk. 5,12 És lőn, hogy mikor az egyik városban vala, ímé vala ott egy poklossággal [leprával] teljes [leprával borított] ember: és mikor meglátta Jézust, arcra borulva kéré őt, mondván: Uram, [hatalmadban áll, hogy] ha akarod, megtisztíthatsz engem [te képes vagy megtisztítani]!

Luk. 5,13 Jézus pedig kinyújtván kezét, illeté [megérintette] azt, mondván: Akarom, tisztulj meg. És azonnal eltávozék tőle a bélpoklosság.

Luk. 5,14 És ő megparancsolá néki, hogy azt senkinek se mondja el; hanem eredj el, úgymond, mutasd meg magad a papnak, és vígy áldozatot a te megtisztulásodért, amint Mózes parancsolta, bizonyságul őnékik [Ez lesz nekik a bizonyíték arra, hogy meggyógyultál].

Luk. 5,15 A hír azonban annál inkább terjedt Őfelőle; és nagy sokaság gyűlt egybe [és emberek tömegei mentek hozzá; és nagy tömeg gyűlt (verődött) össze], hogy Őt hallgassák, és hogy általa meggyógyuljanak az ő betegségeikből

Luk. 5,16 De Ő félrevonult a pusztákba [Jézus azonban gyakran elment egy elhagyatott helyre, a sivatagba], és imádkozék.

Luk. 5,17 És lőn egy napon, hogy ő tanít vala: és ott ülnek a farizeusok és a törvénynek tanítói [is, és hallgatták őt], akik jöttek Galileának és Júdeának minden faluiból és Jeruzsálemből: és az Úrnak hatalma [ereje] vala Ővele, [rajta volt és ösztönözte] hogy gyógyítson.

Luk. 5,18 És ímé valami férfiak ágyon egy embert hoznak, aki gutaütött [béna] vala; és igyekeznek azt bevinni és ő elébe tenni.

Luk. 5,19 De nem találván módot, hogy a sokaság [a tömeg] miatt miképp vigyék őt be, felhágnak a háztetőre, és a cseréphéjazaton át bocsátják őt alá ágyastól Jézus elé a középre.

Luk. 5,20 És látván azoknak hitét, monda: Ember, megbocsáttattak néked a te bűneid [(hamartia): céltévesztésed].

Luk. 5,21 Az írástudók pedig és a farizeusok elkezdnek tanakodni [fontolgatni; okoskodni], mondván: Kicsoda ez [az ember], aki ily káromlást szól [aki Istent gyalázza]? Ki bocsáthatja meg a bűnt [kinek van hatalma vétkeket elengedni], hanemha egyedül az Isten [az egy Istenen kívül]?

Luk. 5,22 Jézus pedig észrevévén az ő tanakodásukat [ismerte, átlátta gondolataikat; fontolgatásaikra rálátott], felelvén, monda nékik: Mit tanakodtok [miért gondolkodtok így; mit fontolgattok; mit okoskodtok] a ti szívetekben?

Luk. 5,23 Melyik könnyebb, azt mondani: Megbocsáttattak néked a te bűneid; vagy azt mondani: Kelj fel és járj?

Luk. 5,24 Hogy pedig megtudjátok, hogy az ember Fiának van hatalma e földön megbocsátani a bűnöket, (ezzel a bénához fordult, és monda a gutaütöttnek): Néked mondom, kelj fel, és fölvévén nyoszolyádat [az ágyadat], eredj haza!

Luk. 5,25 És az rögtön felkelvén [felállt] azok szemeláttára, felvevé amin feküdt, és elméne haza, dicsőítvén az Istent.

Luk. 5,26 És az álmélkodás [ámulat] elfogá mindnyájukat [mindannyian önkívületbe jutottak], és dicsőítik az Istent [mindenki eksztázisban dicsőítette Istent], és betelének [szent] félelemmel, mondván: Bizony [hihetetlen; megfoghatatlan, különös] csodadolgokat láttunk ma!
Luk. 5,27 Ezek után pedig kiméne, és láta egy Lévi nevű vámszedőt, aki a vámnál ül vala, és monda néki: Kövess engem!

Luk. 5,28 És az mindeneket elhagyván [(kataleipó): hátrahagyva], felkele és követé őt

Luk. 5,29 És Lévi nagy lakomát [nagy vendégséget, nagy vacsorát rendezett] készíte néki az ő házánál; és vala ott nagy sokasága a vámszedőknek és egyebeknek, akik ővelük letelepedtek volt [velük együtt dőlt asztalhoz].

Luk. 5,30 És köztük az írástudók [törvénytanítók] és farizeusok zúgolódnak [és így panaszkodtak] az ő tanítványai ellen, mondván: Miért esztek és isztok a vámszedőkkel és a bűnösökkel?

Luk. 5,31 És felelvén Jézus, monda nékik: Az egészségeseknek nincs szükségük orvosra, hanem a betegeknek.

Luk. 5,32 Nem azért jöttem, hogy az igazakat [megigazultakat] hívjam, hanem a bűnösöket [(hamartólosz): a célt eltévesztőket] a megtérésre [arra, hogy az életük megváltozzon; hogy más felismerésre gondolkozásmód megváltozásra térjenek]

Luk. 5,33 Azok pedig mondának néki: Mi az oka, hogy a János tanítványai gyakorta böjtölnek és imádkoznak, valamint a farizeusokéi is; a te tanítványaid pedig esznek és isznak?

Luk. 5,34 Ő pedig monda nékik: Avagy művelhetitek-e [tehetitek−é; rábírhatjátok-e] azt, hogy a lakodalmasok böjtöljenek [rávehetnétek-e a násznépet, hogy böjtöljön], amíg a vőlegény velük van?

Luk. 5,35 De eljőnek a napok, és mikor a vőlegény elvétetik [(apairó): elragadtatik] őtőlük, akkor majd böjtölnek azokban a napokban [Más fordítás: De eljön majd az idő, amikor a vőlegényt elveszik tőlük. Ők majd akkor böjtölnek]
Luk. 5,36 És monda nékik példabeszédet is: Senki nem toldja az új posztó foltot az ó posztóhoz; mert különben az újat is megszakasztja [eltépné] és az ó posztóhoz nem illik az újból való folt. [Más fordítás: Senki nem tép ki foltot új ruhából, hogy régi ruhára varrja. Ha ezt teszi, kiszakítja az új ruhát, és az új ruhából készült folt sem illik a régi ruhához].

Luk. 5,37 És senki sem tölti az újbort ó tömlőkbe; mert különben az újbor megszakasztja [szétrepeszti a régi] tömlőket, és a bor kiömöl, és a tömlők is elvesznek [kiszakadnak; tönkremennek].

Luk. 5,38 Hanem az újbort új tömlőkbe kell tölteni, és mind a kettő megmarad.

Luk. 5,39 És senki, aki óbort iszik, mindjárt újat nem kíván [az nem akar újat], mert azt mondja: Jobb az ó.



2011. október 20.

Lukács Evangélium 4. fejezet: A kísértő feletti győzelem módja (göröggel és kapcsolódó igékkel)


Luk. 4,1 Jézus pedig Szent Szellemmel telve, visszatért a Jordántól [Jelentése: az alájövő, leszálló], és viteték a Szellemtől a pusztába (erémosz: magányos, elhagyatott, sivár, sivatag). [A Szent Szellem a pusztába vezette (irányította) őt]

Luk. 4,2 Negyven napig, kísértetvén az ördög [(diabolosz): vádló, rágalmazó, uszító, hibáztató, félrevezető, ellenség, ellenálló] által. És nem evék semmit azokban a napokban; de mikor azok elmúltak, végre megéhezék.

Luk. 4,3 És monda néki az ördög [Ekkor a vádló, (a diabolosz) szólott hozzá]. Ha [valóban] Isten Fia vagy, mondd e kőnek, hogy változzék kenyérré.

Luk. 4,4 Jézus pedig felele néki, mondván: Meg van írva, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem az Istennek minden [valamennyi] igéjével [(réma): kijelentés, Isten aktuális, frissen megelevenedett szava].

Luk. 4,5 Majd felvivén [felvezette] őt az ördög egy nagy magas hegyre [erre a vádló a magasba vitte őt fel], megmutatá néki e föld [a lakott földkerekség] minden országait [a föld minden királyságát] egy szempillantásban,

Luk. 4,6 És monda néki az ördög [a diabolosz]: Néked adom mindezt a hatalmat [ezt az egész birodal¬mat] és ezeknek dicsőségét; mert nékem adatott [nekem lett átadva, kiszolgáltatva], és annak adom, akinek akarom

[Más fordítás: Neked adom ezeknek a királyságoknak minden hatalmát és dicsőségét. Mert mindez az enyém, és én annak adom, akinek akarom];

Luk. 4,7 Azért ha te [leborulsz a földre és hódolsz előttem, és] engem imádsz, mindez a tied lesz.

Luk. 4,8 Felelvén pedig Jézus, monda néki: Távozz tőlem, Sátán; mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj.

Luk. 4,9 Azután Jeruzsálembe vivé [vezette] őt, és a templom ormára [legmagasabb pontjára; a templom párkányára] állítván, monda néki: Ha Isten Fia vagy, vesd alá magad [ugorj le] innét;

Luk. 4,10 Mert meg van írva: Az ő angyalainak parancsol te felőled, hogy megőrizzenek [oltalmazzanak] téged.

[Más fordítás: Parancsot ad majd angyalainak, hogy vigyázzanak rád];

Luk. 4,11 És: Kezükben [tenyerükön] hordoznak [ők felemelnek kezeikkel] téged, hogy valamiképp meg ne üssed lábadat a kőbe.

Luk. 4,12 Felelvén pedig Jézus, monda néki: Megmondatott: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet*

*Máté is beszámol az Úr jézus megkísértéséről: „Akkor Jézus viteték a Szellemtől [elvezette] a pusztába [sivatagba, magányos, elhagyatott helyre], hogy megkísértessék [peiradzó): megpróbálja rávenni, (elcsábítsa) bűnre, vagyis céltévesztésre] az ördögtől [(diabolos: vádló, rágalmazó, uszító, hibáztató, félrevezető, ellenség, ellenálló, hamis vádló, szanaszét-dobáló; sátán]. És mikor negyven nap és negyven éjjel böjtölt vala, végre [végül] megéhezék.

És hozzámenvén a kísértő, monda néki: Ha Isten fia vagy, mondd [parancsold meg], hogy e kövek változzanak kenyerekké. Ő pedig felelvén, monda: Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden Igével [(réma). kijelentéssel, élőbeszéddel], amely Istennek szájából származik.

Ekkor vivé Őt az ördög [(diabolos): sátán; vádló; rágalmazó; félrevezető, ellenség] a szent városba [Jeruzsálembe], és odahelyezé a templom tetejére [párkányára (ormára) állította]. És monda néki: Ha Isten fia vagy, vesd alá magadat; mert meg van írva: Az ő angyalainak parancsol felőled, és kézen [tenyerükön] hordoznak [hogy megőrizzenek] téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőbe. Monda néki Jézus: Viszont meg van írva [és megmondatott]: Ne kísértsd [ne tedd próbára] az Urat, a te Istenedet.

Ismét [végül] vivé Őt az ördög [(diabolosz); vádló, rágalmazó, uszító, hibáztató, félrevezető, ellenség, ellenálló; Sátán] egy igen [rendkívül; nagyon] magas hegyre, és megmutatá néki [felvonultatta szeme előtt] a világ [világ(egyetem), teremtett világ] minden országát [királyságait; birodalmát] és azok dicsőségét [gazdagságát]. És monda néki: Mindezeket [mindezt a hatalmat és ezeknek dicsőségét] néked adom [mert nékem adatott, és annak adom, akinek akarom], ha leborulva imádsz engem [mindez a tied lesz]. Ekkor monda néki [elutasította] Jézus: Eredj el [(hüpagó): távozz tőlem; el innen! hátam mögé, (vagyis: ne álljon előtte, ne legyen a társaságában)] Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj [Neki adj Isten(nek járó) tiszteletet].

Ekkor elhagyá [otthagyta] őt az ördög [(diabolosz): vádló, rágalmazó, félrevezető, ellenség, sátán]. És ímé angyalok jövének hozzá és szolgálnak vala néki” (Mát. 4,1-11).

A Márk írása szerinti Evangélium röviden így számol be a kísértés történetről: „És ott volt [kinn maradt] a pusztában [sivatagban, a sivár, elhagy(at)ott, magányos, pusztaságban]. Negyven napig kísértetve [(peiradzó): megkísérel valamit megtenni; megpróbál rávenni valamire, elcsábít (bűnre, vagyis céltévesztésre)] a sátántól, és a vadállatokkal [(thérion): - veszélyes állat; (dühös, vad) állat; szörnyeteg, /a gonosz angyalok/ fenevad; bestia] vala együtt. És az angyalok szolgálnak vala néki” (Márk. 1,13).

A sátán Isten szavát kérdőjelezi meg, hogy elbizonytalanítsa Jézust. Ha valóban Isten Fia vagy, fordítsd a te isteni erődet a te saját szükségleteid kielégítésére. Pedig Isten már korábban így szólt: „És ímé [Az égből szózat hallatszott] egy égi hang ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm [akiben kedvem telik; kiben én megengeszteltettem]” (Mát. 3,17).

Ebben a történetben az Úr Jézus arra tanít, hogy az ördög próbálkozásait – kísértését – csak Isten élő beszédével lehet visszaverni: „… az ember nemcsak kenyérrel él, hanem mindazzal él az ember, ami az Úrnak szájából származik” (5 Móz. 8,3).

„Mert az Istennek beszéde (igéje) élő és ható (élő energia), és élesebb minden kétélű fegyvernél (kardnál), és elhat a szívnek és léleknek (életnek és szellemnek), az ízeknek (ízületeknek) és a velőknek megoszlásáig (szétválásáig), és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait (szándékait)” (Zsid. 4,12).

Maga az Úr kijelentette, hogy: „Nem olyan-e az én igém, mint a tűz? Azt mondja az Úr, (vagy) mint a sziklazúzó pöröly?” (Jer. 23,29).

Az apostol is arra tanít, hogy győzni csak Isten Igéjével lehet, ezért: „Öltözzétek föl (öltsétek magatokra) az Isten minden fegyver(ze)ét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával (mesterkedéseivel) szemben. Mert nem vér és (hús)test ellen van nékünk tusakodásunk (harcunk), hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok (erők és hatalmak) ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen (a sötétség világának urai), a gonoszság szellemei ellen, melyek a magasságban vannak.

Annakokáért (éppen ezért) vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellenállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén (leküzdve) megállhassatok. Az üdvösség sisakját is fölvegyétek, és a Szellemnek kardját, amely az Isten beszéde” (Eféz. 6,11-13.17).

A kísértő Isten Igéjét idézi, de kihagyja az ígéret teljesedésének feltételét: „Mert azt mondtad te: Az Úr az én oltalmam; a Felségest választottad a te hajlékoddá (Ha az Urat tartod oltalmadnak, a Felségest hajlékodnak). Nem illet (érhet) téged a veszedelem (baj), és csapás nem közelget (nem férhet) a sátorodhoz. Mert az ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged (vigyázzanak rád) minden utadban. Kézen hordoznak (kézen fogva vezetnek) téged, hogy meg ne üssed lábadat a kőbe” (Zsolt. 91,9-12).

A sátán nem tudta, hogy azt kísérti, és akarja céltévesztésbe vinni, aki maga a CÉL, és aki így figyelmezteti az Övéit: „Ne szeressétek a világot, se azokat, amik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete. Mert mindaz, ami a világban van, a (hús)test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet(tel való) kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból. És (pedig) a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké” (1 Ján. 2,15-17).

„Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében (az ő életében) kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért (életéért)?” (Mát. 16,26).

A megkísértetés okáról így ír Isten Igéje: „Annakokáért mindenestől fogva hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz (testvéreihez), hogy könyörülő (irgalmas) legyen és hív (hű) főpap az Isten előtt való dolgokban (szolgálatban), hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért. Mert amennyiben szenvedett, ő maga is megkísértetvén, segíthet azokon, akik megkísértetnek” (Zsid. 2,17-18).

Az Úr Jézus megkísértetett, de nem bukott el, ezért bátorít így az apostol: „Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt (amartias: céltévesztést). Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk” (Zsid. 4,15-16).

Jakab apostol pedig gyakorlati útmutatást ad a győzelemhez: „Engedelmeskedjetek azért az Istennek; (de) álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek” (Jak. 4,7)

Luk. 4,13 És elvégezvén minden kísértést az ördög [a diabolosz: vádló, rágalmazó], eltávozék tőle egy időre. [(kairosz): alkalmas / megfelelő idő]*

*Amikor az Úr Jézus kijelenti tanítványainak, hogy neki szenvednie kell, Péter ennek ellen mond. Ezzel kijelentést nyer az is, hogy a hústesti ember gondolkozásában a sátán gondolatai tükröződnek vissza, amelyek egyben céltévesztésre csábítanak: „Ő pedig megfordulván, monda Péternek: Távozz tőlem [távozz (takarodj) előlem; Eredj (takarodj) a hátam mögé; terhemre vagy] Sátán; bántásomra [kelepce] vagy nékem [akadályul szolgálsz; bűnre csábítasz engem)].

Mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra [mert emberi módon, s nem Isten tervei szerint gondolkozol. (Mert nem érted azokat, mik Istenéi, hanem azokat, mik emberekéi); Mert nem az Isten dolgain jár az eszed, hanem az emberek dolgain;

(Mert nem arra van gondod, amit az Isten akar, hanem arra, amit az emberek akarnak)]” (Mát. 16,23).

Mielőtt az Úr rálépett a szenvedés útjára, így búcsúzott tanítványaitól – egyben kijelentve azt is, hogy a szellemi emberen nincs hatalma a sátánnak: „Már nem sokat beszélek veletek, mert eljön e világ fejedelme, bár felettem nincs hatalma” (Jn. 14,30)

Luk. 4,14 Jézus pedig megtére [visszatért] a Szellemnek erejével [(dünamisz): erő megnyilvánulás, csoda(tevő erő] Galileába: [jelentése: csekély, alacsony, megvetett; a pogányok körzete] és híre méne néki az egész környéken*

*A pusztai kísértés után az Úr Jézus folytatta az Evangélium hirdetését: „Minekutána pedig János tömlöcbe (fogságba) vettetett, elméne Jézus Galileába, prédikálván (és így hirdette) az Isten országának evangéliumát. És mondván: Betelt az idő, és elközelített az Istennek országa [királysága, uralma]; térjetek meg [térjetek új felismerésre, változtassátok meg gondolkozásmódotokat; térjetek, forduljatok vissza Isten felé], és higgyetek az evangéliumban” (Márk. 1,14-15).

A tanítványoknak adott parancsból kerül kijelentésre, hogy mit jelent az Evangélium hirdetése: „Elmenvén pedig prédikáljatok (hirdessétek), mondván: Elközelített a mennyeknek országa. Betegeket gyógyítsatok, poklosokat (leprásokat) tisztítsatok, halottakat támasszatok, ördögöket űzzetek. Ingyen vettétek (kaptátok), ingyen adjátok” (Mát. 10,7-8)

Luk. 4,15 És ő tanít azoknak zsinagógáiban, dicsőíttetvén [és magasztalva] mindenektől*

*Isten királyságának hirdetését csodák, és jelek kísérik, ezt látva, magasztalta mindenki az Urat: „És bejárá Jézus az egész Galileát, tanítva azok zsinagógáiban, és hirdetve az Isten [a mennyek] országának evangéliumát [a királyság örömhírét], és gyógyítva [orvosolt] a nép között minden betegséget és minden erőtlenséget [fogyatékosságot; bajt; gyengeséget]” (Mát. 4,23).

„És prédikál vala [hirdette az igét] azoknak zsinagógáiban (összejövetelein), egész Galileában, és ördögöket [démonokat] űz [kihaj(í)t; kidob] vala” (Márk. 1,39).

Erről tesz bizonyságot az apostol is: „A názáreti Jézust felkente az Isten Szent Szellemmel és hatalommal, és ő szertejárt, jót tett, és meggyógyított mindenkit, akik az ördög igájában vergődtek, mert az Isten volt vele” (Csel. 10,38).

Ézsaiás így prófétál a Messiás küldetéséről: „Az Úr Isten Szelleme van én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak. Elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást (szabadon bocsátást).

Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját; megvigasztaljak minden gyászolót. Hogy tegyek Sion gyászolóira, adjak nékik ékességet a hamu helyett, örömnek kenetét a gyász helyett, dicsőségnek palástját a csüggedt szellem helyett, hogy igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak, az Ő dicsőségére!” (Ésa. 61,1-3).

„Ímé, jó szerencsés (és eredményes) lesz szolgám (munkája), magasságos, felséges és dicső lesz nagyon (magasra emelkedik, igen hatalmas lesz)” (Ésa. 52,13).

És azért a pogányok Galileájában szolgál az Úr Jézus, hogy beteljesítse ezt a próféciát is: „Kevés az, hogy nékem szolgám légy, a Jákób nemzetséginek megépítésére és Izráel megszabadultjainak (szétszóratásban lévő megmaradottjainak) visszahozására: sőt a népeknek (a pogányoknak) is világosságul adtalak, hogy üdvöm (szabadításom, helyreállításom, gyógyításom, éppé tevésem… vagyis: az üdvösségem) a föld végéig terjedjen!” (Ésa. 49,6)

Luk. 4,16 És méne Názáretbe [héberül: nécer = ág, hajtás], ahol felneveltetett: és beméne, szokása szerint, szombatnapon [heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás napján] a zsinagógába, és felállt olvasni.

Luk. 4,17 És adák [odanyújtották] néki az Ézsaiás próféta [jelentése: Jahve az üdvösség] könyvét [tekercsét]; és a könyvet feltárván, arra a helyre nyita [és kiterítve a tekercset, megtalálta azt a helyet], ahol ez vala írva:

Luk. 4,18 Az Úrnak Szelleme van énrajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a [koldus] szegényeknek [a koldusoknak örömhírt vigyek] az Evangéliumot hirdessem. Elküldött, hogy a töredelmes [az összetört] szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak [a raboknak] szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyílását [és a vakoknak újralátást; látásuk visszanyerését], hogy szabadon bocsássam a lesújtottakat [elnyomottakat; a megkínzottakat; a szétzúzott szívűeket; a megtörteket; hogy békességben elbocsássam a megtörteket],

Luk. 4,19 Hogy (ki)hirdessem az Úrnak kedves esztendejét [az Úr kiengesztelődésének, kegyelmének idejét].

Luk. 4,20 És behajtván a könyvet [összegöngyölítve a könyvtekercset], átadá a szolgának, és leült. És a zsinagógában mindenek szemei Őreá valának függesztve.

Luk. 4,21 Ő pedig kezde hozzájuk szólani: Ma teljesedett be ez az Írás a ti hallástokra [fületek hallatára]*

*Ez pedig így lett megírva: „Az Úr Isten (Uramnak, az Úrnak) Szelleme van (nyugszik) én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek (az alázatosaknak) örömöt (örömhírt vigyek, és) mondjak. Elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást (és szabadon bocsátást);

Hogy hirdessem az Úr jókedvének (kegyelmének) esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját. Megvigasztaljak minden gyászolót; Hogy tegyek (adjak) Sion gyászolóira (hamu helyett fejdíszt), adjak nékik ékességet a hamu helyett (gyászfátyol helyett illatos olajat), örömnek kenetét a gyász helyett (a csüggedés helyett öröméneket), dicsőségnek palástját a csüggedt szellem helyett, hogy igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak (ültetvényének), az Ő dicsőségére (akik Őt ékesítik)!” (Ésa. 61,1-3).

És: „Ímé az én szolgám, akit gyámolítok (akit támogatok), az én választottam, akit szívem kedvel (akiben gyönyörködöm), Szellememet adtam ő belé, törvényt beszél (kriszisz): változást hirdet) a népeknek (és döntésre késztet). Én, az Úr, hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és megőrizlek, és népnek szövetségévé teszlek, pogányoknak (nemzeteknek) világosságává. Hogy megnyisd a vakoknak szemeit, hogy a foglyot a tömlöcből kihozzad, és a fogházból a sötétben ülőket” (Ésa. 42,1.6-7)

Luk. 4,22 És mindnyájan bizonyságot [tanúságot] tőnek felőle [egyetértettek vele; rábólintottak], és elálmélkodnak kedves beszédein [majd elcsodálkoztak azon, hogy a kegyelem igéit (logoszát) hirdeti], amelyek szájából származtak [és csodálattal hallgatták a gyönyörű szavakat, amiket mondott], és mondának: Avagy nem a József fia-é ez?*

*Máté is bizonyságot tesz a történtekről: „És hazájába érve [visszatért a saját városába, és], tanítja vala őket az ő zsinagógájukban [(szünagógé): gyülekezés (helye)], annyira, hogy álmélkodnak és [megdöbbenve; meglepődve, elámulva magukon kívül voltak a megdöbbenéstől, szörnyülködtek, és feldúltan] ezt mondják vala. Honnét van Őbenne ez a bölcsesség és az erők [és honnan van csodatevő ereje]? Nem ez-é amaz ácsmesternek fia? Nem az ő anyját hívják-e Máriának (jelentése: keserűség, szomorúság), és az ő testvéreit Jakabnak [jelentése: mást kiszorító, más helyébe lépő], Józsénak [jelentése: felmagasztalt], Simonnak [jelentése: meghallgatott] és Júdásnak [jelentése: akit dicsérnek; akiért hálát adnak]? És az ő nőtestvérei is nem mind minálunk vannak-e?

Honnét vannak tehát ennél mindezek. [Honnan kapta mind e hatalmat]? És megbotránkoznak vala ő benne [és nem tudták őt elfogadni, és belebotolva tőrbe (csapdába) estek]. Jézus pedig monda nékik: Nincsen próféta tisztesség nélkül [megbecsülés híján; nem vetik meg a prófétát, nem becsülik, nem tisztelik], hanem csak az ő hazájában [a saját szülővárosában] és házában. Nem is tőn ott sok csodát [nem is mutatta ott meg hatalmának egy jelét sem], az ő hitetlenségük miatt” (Mát. 13,54-58).

Márk arról tesz bizonyságot, hogy mikor ment el szülővárosába. Az Úr Jézus feltámasztja Jairus leányát: „És (Jézus akkor) kiméne (eltávozott) onnét, és méne az ő hazájába, és követék őt az ő tanítványai. És amint eljött vala a szombat, tanítani kezde a zsinagógában; és sokan, akik őt hallák, elálmélkodnak vala, mondván: Honnét vannak ennél ezek (honnan veszi ezeket)?

És mely bölcsesség az, ami néki adatott, (és miféle csodák ezek, amelyek keze nyomán támadnak). Hogy ily csodadolgok is történnek általa? Avagy nem ez-é az az ácsmester, Máriának a fia, Jakabnak, Józsénak, Júdásnak és Simonnak pedig testvére? És nincsenek-e itt közöttünk az ő nőtestvérei is? És megbotránkoznak vala ő benne.

Jézus pedig monda nékik: Nincs próféta tisztesség nélkül (és nem vetik meg a prófétát másutt) csak a maga hazájában, és a rokonai között és a maga házában.

Nem is tehet vala ott semmi csodát, csak néhány beteget gyógyít meg, rájuk vetvén kezeit (Nem is tudott itt egyetlen csodát sem tenni, azon kívül, hogy néhány beteget - kezét rájuk téve - meggyógyított). És vala azoknak hitetlenségén. Aztán köröskörül (sorra) járja vala a (környező) falvakat, tanítván” (Márk. 6,1-6).

És a zsidó nép mindig így nyilatkozik, mert azt hiszi, hogy ismeri Őt. Amikor az Úr kijelenti, hogy Ő honnan való, a zsidók reakciója: „És mondának: Nem ez-é Jézus, a József fia, akinek mi ismerjük atyját és anyját? Mi módon mondja hát ez, hogy: A mennyből szállottam alá?” (Ján. 6,42).

Mert aki azt hiszi, hogy ismeri Őt, az így nyilatkozik: „De jól tudjuk, honnan való ez; mikor pedig eljő a Krisztus, (róla) senki sem tudja, honnan való” (Ján. 7,27).

János bizonyságtétele így hangzik: Az Úr Szamáriában hirdeti az Igét, majd: „Két nap múlva pedig kiméne onnét, és elméne Galileába. Mert Jézus maga tett bizonyságot arról, hogy a prófétának nincs tisztessége (nincs becsülete) a maga (a saját) hazájában. (Ján. 4,43-44)

Luk. 4,23 És monda nékik: Bizonyára azt a példabeszédet mondjátok nékem: Orvos, gyógyítsd meg magadat! Amiket hallottunk, hogy Kapernaumban [jelentése: vigasztalás faluja, Vigaszfalva] történtek, itt a te hazádban [szülővárosodban] is cselekedd meg azokat.

Luk. 4,24 Monda pedig: Bizony mondom néktek: Egy próféta sem kedves az ő hazájában [egyetlen prófétát sem fogadnak el a saját szülővárosában].

Luk. 4,25 És igazán mondom néktek, hogy Illés idejében sok özvegyasszony volt Izráelben, mikor az ég három esztendeig és hat hónapig be volt zárva, úgy hogy az egész tartományban nagy éhség volt [amikor az egész földön nagy éhínség támadt];

Luk. 4,26 Mégis azok közül senkihez nem küldetett Illés, hanem csak Sidonnak [jelentése: lapos város] Sareptájába [jelentése: olvasztó, finomító] az özvegyasszonyhoz.

Luk. 4,27 És az Elizeus [jelentése: az üdvösség Istene] próféta idejében sok bélpoklos volt Izráelben; de azok közül egy sem tisztult meg, csak a Szíriából [jelentése: felföld, magaslat] való Naámán [jelentése: gyönyörűség, kedvesség szépség, jóság].

Luk. 4,28 És betelének mindnyájan haraggal [indulat, düh, harag töltötte be őket] a zsinagógában, mikor ezeket hallották*

*És azért öntötte el őket a düh, a harag, mert az Úr azt mondta, hogy nem a választott népből valókhoz küldte Isten az Ő prófétáit, hanem a pogányokhoz, vagyis a nemzetekből valókhoz, akik e is fogadták őket, és ezért áldást nyertek, és megtisztultak. Ugyanis: Szidón kanaániták által lakott föníciai város. Szarepta: föníciai város Türosz és Szidón között. Naámán pedig: szíriai hadvezér volt, vagyis: pogány.

Luk. 4,29 És felkelvén, kiűzik [felpattantak, és kikergették] őt a városon kívül és vivék őt annak a hegynek szélére [felvonszolták a hegy peremére, (a szakadék széléig)], amelyen az ő városuk épült, hogy onnan letaszítsák.

Luk. 4,30 Ő azonban közöttük átmenve, eltávozék [keresztülment a tömegen, és otthagyta őket].

Luk. 4,31 És leméne Kapernaumba [jelentése: vigasztalás faluja, Vigaszfalva], Galilea [jelentése: csekély, alacsony, megvetett; a pogányok körzete] városába; és tanítja vala azokat szombatnapokon [sabbat = nyugalom; a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás napja].

Luk. 4,32 És csodálkoznak [megdöbbentek] az ő tudományán [az Ő tanításán], mert beszéde [(logosz): Ige] hatalmas vala [(exúszia): Szó szerint a kifelé megmutatkozó, látható teljhatalom].

»Más fordítás: Beszéde (Igéje) felzaklatta őket, mert hatalommal és tekintéllyel beszélt«

Luk. 4,33 És a zsinagógában vala egy tisztátalan ördögi szellemtől megszállt ember [akit egy démon tartott hatalmában], aki fennhangon [(anakradzó): felsikoltva] kiálta,

Luk. 4,34 Mondván: Ah, mi közünk hozzád [mi dolgunk egymással] názáreti Jézus? Jöttél, hogy elveszíts [elpusztíts] minket [a vesztünkre jöttél]? Ismerlek téged [tudom] ki vagy: az Istennek ama Szentje!

Luk. 4,35 És megdorgálá őt [ráparancsolt] Jézus, mondván: Némulj meg [fogd be a szád] és menj ki ez emberből! És az ördög [a démon] azt a középre vetvén [odavágta Őt közéjük, és], kiméne belőle, és nem árta néki semmit [de semmi kárt nem tett benne; és semmi bajt nem okozott].

Luk. 4,36 És támada félelem mindenekben [ekkor rémület fogta el mindnyájukat, és mindenkire nagy döbbenet ült], és egymással szólnak és beszélnek vala [és ezt kérdezgették egymástól], mondván. Mi dolog ez, hogy nagy méltósággal és [(exúszia): Szó szerint a kifelé megmutatkozó, látható] (telj)hatalommal [(dünamisz): hatalomból fakadó tekintéllyel, és természetfeletti tettekben megnyilvánuló erővel] parancsol a tisztátalan [gonosz] szellemeknek [démonoknak] és kimennek.

[Más fordítás: Vajon miféle tanítás, milyen beszéd (logosz: Ige) ez! Joggal és hatalommal rendelkezik a tisztátalan szellemeken, és azok ki is mennek]?

Luk. 4,37 És elterjede a hír Őfelőle a környék [annak a vidéknek] minden helyén*

*Máté csak röviden tudósít a történtekről: „És lőn, mikor elvégezte Jézus e beszédeket [befejezte, bevégezte az Ige szólását)], álmélkodik vala a sokaság az ő tanításán. [Más fordítás: A tömeget nagyon megrázta a tanítása / az Ő tudománya (g. szó szerint: ki voltak ütve); nagyon megijedtek, megdöbbentek, megrémültek, megrendültek, magukon kívül voltak a megdöbbenéstől].

Mert úgy tanítja vala őket, mint akinek hatalma van [fennhatósága van az embereken és; (telj)hatalma (felhatalmazása) van], és nem úgy, mint az írástudók. [és farizeusok; és törvénytanítók]” (Mát. 7,28-29).

Márk beszámolója így hangzik: „És bemenének [betértek] Kapernaumba; és mindjárt szombatnapon bemenvén a zsinagógába, tanít vala. És elálmélkodnak [megdöbbentette (felzaklatta) a zsinagógában lévőket] az ő tanításán [tudományán]; mert úgy tanítja vala őket, mint akinek hatalma van [mint aki Istentől fennhatóságot kapott], és nem úgy, mint az írástudók.

Vala pedig azok zsinagógájában egy ember, akiben tisztátalan szellem volt, és felkiálta, [Éppen ott volt a zsinagógában, egy tisztátalan szellemben levő ember (aki) felkiáltott; felsikoltott]. És monda: Ah! Mi dolgunk van nékünk veled [Mi közünk egymáshoz], Názáreti Jézus? Azért jöttél-é, hogy elveszíts [elpusztíts; megsemmisíts, romlásba vigyél] minket [a vesztünkre jöttél]? Tudom [rólad], hogy ki vagy te: az Istennek Szentje.

[Más fordítás: El innen! Mi bajod velünk, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts minket]? És megdorgálá őt [ráparancsolt; keményen rászólt] Jézus, mondván: Némulj meg [hallgass; fogd be a szád; kötessék be szád; szájkosarat rád], és menj [takarodj] ki belőle. És a tisztátalan szellem megszaggatá őt [erre össze-vissza rángatta (megrázta) az embert], és fennszóval [hangosan] kiáltva [(kradzó): rikolt, sikít, felkiált, ordít. A szó nem mindig értelmes megnyilatkozást jelent], kiméne belőle.

És mindnyájan elálmélkodnak [megdöbbentek; elcsodálkoztak; elképedtek; megrémültek], annyira, hogy egymás között kérdezgették [vitatkozva egymással, és] mondván: Mi ez? [Ki ez]. Micsoda új tudomány ez [tanítása egészen új], hogy hatalommal [akkora hatalma (ereje, képessége) van, hogy] parancsol a tisztátalan szellemeknek is, és engedelmeskednek néki? És azonnal elméne [elterjedt] az ő híre Galilea egész környékére [vidékén]” (Márk. 1,21-28).

//Megjegyzés: Galilea legészakibb részét Izráel fogságba vitele után pogányokkal telepítették be, akiknek leszármazottai még itt éltek Jézus korában (Mt 4,13–15). a déli részen lakó zsidók megvetették őket (Jn 7,52): Bibliai nevek és fogalmak//.

Az Úr Jézus isteni hatalma átsugárzott az Ő emberi testén is, hiszen: „… Ő (Isten) dicsőségének visszatükröződése (kisugárzása), és az Ő valóságának (lényének) képmása. Aki hatalma(s) szavával fenntartja (és hordozza) a mindenséget, aki (miután) minket bűneinktől megtisztítván, üle (a mennyei) Felségnek jobbjára a magasságban” (Zsid. 1,3).

A démonok azért rettegtek, mert hitték, hogy egy Isten van, de az ő hitük halott, mert nem tudják cselekedni Isten akaratát: „Te hiszed, hogy az Isten egy. Jól teszed. Az ördögök (démonok) is hiszik, és rettegnek. Akarod-e pedig tudni, te hiábavaló ember, hogy a hit cselekedetek nélkül megholt?” (Jak. 2,19-20)

Luk. 4,38 Azután a zsinagógából eltávozván, a Simon házába méne. A Simon napa [anyósa] pedig nagy hideglelésben feküdt [magas láz gyötörte, és szóltak az érdekében Jézusnak], és könyörögtek neki érette.

Luk. 4,39 És Jézus mellé állván [fölébe hajolva], megdorgálá a hideglelést [parancsolt a láznak], és az elhagyá őt [és az elmúlt]; és ő azonnal felkelvén, szolgála nékik*

*Máté bizonyságtétele így hangzik: „És [aztán] bemenvén [betért] Jézus a Péter házába, látá [észrevette], hogy annak napa [anyósa; hideglelésben] fekszik és lázas [lázban ég]. És illeté [megérintette, megfogta] annak kezét, és elhagyta őt a láz [a hideglelés]; és fölkele, és szolgála nékik” (Mát. 8,14-15).

Márk is leírja a történteket: „És a zsinagógából azonnal kimenvén, a Simon és András házához menének Jakabbal és Jánossal együtt. A Simon napa (anyósa) pedig hideglelésben (lázasan) fekszik vala, és azonnal szólnak néki (Jézusnak) felőle. És ő odamenvén, fölemeli azt, annak kezét fogván (talpra állította); és elhagyá azt a hideglelés (a láz) azonnal, és szolgál vala nékik” (Márk. 1,29-31)

Luk. 4,40 A nap lementével [napnyugtakor] pedig, mindenek, akiknek különféle betegeik valának [a különféle bajokban szenvedő betegét], Őhozzá vivék azokat; ő pedig mindegyikőjükre reávetvén [rátette] kezeit, meggyógyítá őket.

Luk. 4,41 Sokakból pedig ördögök [gonosz szellemek, démonok] is mentek ki, kiáltozván [(kradzó): hangosan kiált, rikolt, sikít, ordítva] és mondván: Te vagy ama Krisztus, az Isten Fia! De ő megdorgálván, nem engedi őket szólani [beszélni], mivelhogy tudták, hogy Ő a Krisztus*

*Máté bizonyságtétele így hangzik: „Az est beálltával pedig vivének hozzá sok ördöngöst [démontól megszállottat; démonizáltat; akikben gonosz szellem volt], és egy szóval [igével] kiűzé a tisztátalan [gonosz] szellemeket, és meggyógyít vala minden beteget [akik gonoszul szenvedtek. Akik szerencsétlenül, nyomorúságosan, rosszul voltak].

Hogy beteljesedjék, amit Ézsaiás próféta mondott [az Ézsaiás prófétán át szólt ige], így szólván: Ő vette el [Ő viselte. Magára vette, hordozta, eltávolította, megszüntette] a mi erőtlenségünket [gyengélkedéseinket; gyengeségeinket; bajainkat]. és ő (el)hordozta [(basztadzó): eltávolította] a mi betegségünket [fájdalmainkat; nyavalyáinkat, csapásainkat, betegségeinket Ő vette le rólunk]” (Mát. 8,16-17).

Márk is leírja a történetet: „Estefelé pedig, amikor leszállt a nap, mind Őhozzá vivék a betegeseket [(kakosz): gonosz (-ul), súlyosan, nyomorúságosan beteg, fájdalmas rosszul lévőket] és az ördöngösöket [gonosz szellemtől megszállottakat; (démonizáltakat)].

És az egész város oda gyűlt vala az ajtó elé [ott tolongott az ajtó előtt]. És meggyógyíta sokakat, akik különféle betegségekben [nyavalyákban; bajokban (noszosz): - egy betegség, kór, fogyatékosság, rosszullét, krónikus jellegű fizikai rendellenesség az emberi szervezetben. Ártalom, baj, panasz; gyötrő, kínos betegségek] sínylődnek [gyötrődtek; gonoszul szenvedtek] vala. és sok ördögöt [gonosz szellemet; démont] kiűzött [kihajított, kidobott], és nem hagyja [nem engedte] vala szólni [szóhoz jutni; beszélni] az ördögöket [gonosz szellemeket; démonokat], mivelhogy Őt (fel)ismerék” (Márk. 1,32-34).

A gonosz szellemek felismerték, hogy Ő az Isten Fia, de azok, akik „ismerték” az Írásokat, így szóltak felőle: „Az írástudók pedig, akik Jeruzsálemből jöttek vala le, azt mondák, hogy: Belzebub van vele (benne), és: Az ördögök fejedelme által (segítségével) űzi ki az ördögöket” (Márk. 3,22).

Pedig már Ézsaiás így prófétált felőle: „És nem mondja (többé) a lakos (Sion lakója = a messze sugárzó emlékmű; jel = a diadalmas gyülekezet): (hogy) beteg vagyok! A nép, amely benne lakozik, bűnbocsánatot nyer” (Ésa. 33,24).

Mert Ő az: „Aki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet. Aki megváltja életedet a koporsótól (a sírtól); kegyelemmel (szeretettel) és irgalmassággal koronáz meg téged” (Zsolt. 103,3-4).

Luk. 4,42 A nap fölkeltekor pedig kimenvén, puszta [(erémosz): magányos, elhagyatott, lakatlan] helyre méne; de a sokaság [a tömeg azonban] felkeresi őt, és hozzá menének [és körülvette őt], és tartóztatták őt, hogy ne menjen el tőlük.

Luk. 4,43 Ő pedig monda nékik: Egyéb városoknak is hirdetnem kell nékem az Istennek országát [el kell mondanom az Isten királyságáról szóló örömhírt]; mert azért küldettem.

Luk. 4,44 És prédikál vala Galilea [jelentése: csekély, alacsony, megvetett; a pogányok körzete] zsinagógáiban*

*Márk is leírja a történteket: „Kora reggel pedig, még szürkületkor, fölkelvén, kiméne [eltávozott a városból], és elméne egy puszta [elhagyatott; lakatlan; magányos] helyre és ott imádkozék. Simon pedig és a vele lévők utána sietnek [hogy megkeressék]; És amikor megtalálák őt, mondának néki: Mindenki téged keres.

És ő monda nékik: Menjünk a közel való városokba, hogy ott is prédikáljak [hirdessem az igét; a királyságot], mert azért jöttem. És prédikál vala [hirdette az igét] azoknak zsinagógáiban, egész Galileában, és ördögöket [démonokat] űz [haj(í)t ki; dob ki] vala” (Márk. 1,35-39).

Máté bizonyságtétele: Ő pedig: „… bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógáikban, hirdette a mennyek országának evangéliumát, és gyógyított mindenféle betegséget (kórt, fogyatékosságot, rosszullétet) és erőtlenséget (enerváltságot) a nép körében” (Mát. 4,23)

Erről tesz bizonyságot az apostol is: „A názáreti Jézust felkente az Isten Szent Szellemmel és hatalommal, és ő szertejárt, jót tett, és meggyógyított mindenkit, akik az ördög igájában vergődtek, mert az Isten volt vele” (Csel. 10,38)

Ézsaiás így prófétál a Messiás küldetéséről: „Az Úr Isten Szelleme van én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak. Elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást (szabadon bocsátást).

Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját; megvigasztaljak minden gyászolót. Hogy tegyek Sion gyászolóira, adjak nékik ékességet a hamu helyett, örömnek kenetét a gyász helyett, dicsőségnek palástját a csüggedt szellem helyett, hogy igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak, az Ő dicsőségére!”(Ésa. 61,1-3)










2011. október 13.

Lukács evangélium 3. fejezet: térjetek meg (Göröggel és kapcsolódó igékkel)



Luk. 3,1 Tibériusz császár [[jelentése: a Tiberből, mint a folyók istenéből; Cézár] uralkodásának [kormányzásának] tizenötödik esztendejében pedig, mikor Júdeában Poncius [Jelentése: tengerből való] Pilátus [jelentése: hajítódárdával ellátott; a felfegyverzett] volt a helytartó [kormányzó]. És Galileának [jelentése: csekély, alacsony, megvetett; a pogányok körzete] negyedes fejedelme Heródes [jelentése: hősies].

Iturea [jelentése: nomádok földje; túl a határokon] és Trakhónitis [jelentése: vad, köves, sziklás vidék; göröngyös terület] tartományának pedig negyedes fejedelme az ő testvére Filep [jelentése: aki a lovakat //a testi erőt// kedveli]. Abiléné [jelentése: keserűség, szenvedés ligete, siratóhely] negyedes fejedelme meg Lisániás [jelentése: a fájdalom, szomorúság feloldója, a gondok összetörője; ami elhajtja a bánatot; bánatot elűző; gondűző, fájdalmat csillapító].

Luk. 3,2 Annás [jelentése: az Úr kedvezett, könyörült, nagylelkűen adott] és Kajafás [jelentése: kőfaragó; elnyomás] főpapsága alatt [papi fejedelmek idején], lőn [szólt] az Úrnak [Istennek] szava [(réma): megnyilatkozás, kijelentés, Igéje] Jánoshoz, [jelentése: az Úr megkegyelmezett]. A Zakariás fiához [jelentése: Jahve megemlékezett róla], a pusztában [(erémosz): magányos, elhagyatott sivatagban].

Luk. 3,3 És méne [elindult] a Jordán [jelentése: az alájövő, a lefelé folyó, siető; lejövő] mellett lévő minden tartományba [bejárta a Jordánt környékező egész vidéket] prédikálván [és hirdette] a megtérést [a más felismerésre térést jelképező bemerítést; (gondolkozás megváltoz(tat)ását)] a bűnöknek bocsánatára [eltörlésére, (hamartia) a cél elvétésének megbocsá¬tására; (apheszisz): elengedés, elbocsátás, szabadon bocsátás; megbocsátás]*

*Ő az, akinek születését, feladatát és nevét, angyal jelentette be atyjának, Zakariásnak: „Monda pedig az angyal néki: Ne félj Zakariás; mert meghallgattatott a te könyörgésed, és a te feleséged Erzsébet szül néked fiat, és nevezed az ő nevét Jánosnak” (Luk. 1,13).

Ő az, aki gyermekkorától fogva a pusztában élt: „A kis gyermek pedig nevekedik és erősödik vala szellemben; és a pusztában [sivatagban; sivár, elhagy(at)ott, magányos helyen] vala [élt; tartózkodott] mind ama napig, amelyen megmutatta magát [bemutatkozott] az Izráelnek [amíg nyilvánosan fel nem lépett Izraelben; amelyen szolgálatba lépett]” (Luk. 1,80.)

Így ír Máté bemerítő János szolgálatáról: „Azokban a napokban pedig eljöve [megjelent; fellépett; feltűnt] Bemerítő János [jelentése: az Úr megkegyelmezett], aki prédikál vala [és ezt hirdette, tanítván] Júdea pusztájában [a Júdeai-sivatagban].

És ezt mondja [és így prédikált] vala: Térjetek meg [térjetek új felismerésre, változtassátok meg gondolkozásmódotokat; térjetek, forduljatok vissza Isten felé] mert elközelített a mennyeknek országa [királysága, uralma]” (Mát. 3,1-2).

Már a prófétákon keresztül is megtérésre hívja Isten népét: „Így szól a Seregek Ura (JHVH: Jehova), Izráel Istene: Jobbítsátok meg a ti útjaitokat és cselekedeteiteket (tetteiteket), és veletek lakozom e helyen (és, akkor megengedem, hogy ezen a helyen tartózkodjatok)!” (Jer. 7,3).

„Térj vissza hát Izráel az Úrhoz, a te Istenedhez, mert elbuktál (erőtlenné lettél) álnokságod (igazságtalanságod, az Ige hiánya) miatt! Vigyetek veletek beszédeket (logion: Ige, kijelentés), és térjetek vissza az Úrhoz! Mondjátok néki: Végy el minden álnokságot (Bocsáss meg minden igazságtalanságot)! És fogadd el (szívesen) azt, ami jó, és ajkaink tulkaival áldozunk néked” (Hós. 14,2-3)

„Bizony így szól az Úr az Izráel házához: Engem keressetek, és éltek!” (Ámós. 5,4)

„Térjetek az én dorgálásomhoz (elenkhosz: bizonyítékomhoz); ímé közlöm veletek (én kiárasztom rátok) az én lelkemet (pnoé: Életet adó erő), tudtotokra adom néktek (megismertetem veletek) az én beszédemet” (logosz: igéimet)” (Péld. 1,23).

Az Evangélium pedig kijelenti, hogy kit ismertet meg az Úr: „És az Ige (logosz) (hús)testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal” (Ján. 1,14)

Luk. 3,4 Amint meg van írva Ézsaiás próféta [jelentése: Jahve az üdvösség; az Úr segít] beszédeinek [(logosz): Írott Ige] könyvében, ki ezt mondja: (Segély)kiáltónak szava [hangja szól] a pusztában [(erémosz): magányos, elhagyatott sivatagban]: Készítsétek meg az Úrnak útját, egyengessétek [tegyétek egyenessé] az ő ösvényeit.

Luk. 3,5 Minden völgy [(pharanx): rés, szakadék] betöltetik [minden szakadékot töltsetek fel; Teljék be min¬den hasadék]. Minden hegy és halom [(búnosz): domb, magaslat] megalacsonyíttatik [hegyet és halmot hordjatok el]. És az egyenetlenek [(trakhüsz): egyenetlen, göröngyös, durva; sziklás, zátonyos] egyenesekké [az elgörbült, kanyargós út egyenessé], és a göröngyös utak simákká lesznek;

Luk. 3,6 És meglátja minden (hús)test az Istennek szabadítását [megmentő hatalmát; üdvösségét; Üdvözítőjét]*

*Ézsaiás így prófétál Bemerítő János szolgálatáról: „Egy szó (egy hang) kiált: A pusztában készítsétek az Úrnak útját (építsetek utat a pusztában az Úrnak), ösvényt egyengessetek (készítsetek egyenes utat) a kietlenben a mi Istenünknek!

Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon (süllyedjen le), és legyen az egyenetlen egyenessé és a bércek rónává (és a dombvidék síksággá).

És megjelenik az Úr dicsősége, és minden (hús)test látni fogja azt; mert az Úr szája szólt (az ÚR maga mondja ezt)” (Ésa. 40,3-5).

Bemerítő János a farizeusok kérdésére, hogy ki ő, így válaszol, kijelentve, hogy az Ézsaiás által mondott prófécia őbenne teljesedett be: „Monda: Én kiáltó szó vagyok a pusztában. Egyengessétek az Úrnak útját, amint megmondotta Ézsaiás próféta” (Ján. 1,23).

És Ézsaiás prófétál a Megváltóról, és a megváltásról, vagyis az Útkészítő utáni eseményről: „Halld őrállóidat! Felemelik szavukat (hangosan kiáltanak), ujjonganak egyetemben, mert (saját szemükkel) szemtől-szembe látják, hogy mint hozza vissza Siont az Úr (hogy visszatér az ÚR a Sionra (Szión): képletesen: a harcos vagy a diadalmas Egyház)!

Ujjongva (vígan) énekeljetek mindnyájan, Jeruzsálem romjai (jərúšáliam: békesség alapja), mert megvígasztalá az Úr népét, megváltá Jeruzsálemet (gá'al): visszavásárol, visszavált, kiváltja Isten az ő népét). Feltűrte (kinyújtotta) az Úr szent karját minden népeknek szemei előtt (minden nép szeme láttára), hogy lássák a föld minden határai Istenünk szabadítását!” (Ésa. 52,8-10)

Dávid is a Megváltóról, és a megváltásról prófétál: „Zsoltár. Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodadolgokat cselekedett (mert csodákat tett); megsegítette őt az ő jobb keze (szabadulást szerzett jobbja) az ő szentséges karja. Tudtul adta az Úr az ő szabadítását (megmutatta szabadító erejét); a népek előtt megjelentette (nyilvánvalóvá tette) az ő igazságát.

Megemlékezett az ő kegyelméről és Izráel házához való hűségéről (hűséggel és szeretettel gondolt Izráel házára); látták a föld határai mind (és látták a földön mindenütt) a mi Istenünknek szabadítását” (Zsolt. 98,1-3)

Luk. 3,7 Monda azért a sokaságnak [tömegnek], amely kiméne hozzá, hogy általa bemeríttessék: Viperák [(ekhidna): mérges kígyók] fajzati [ivadékai], kicsoda intett meg [ki figyelmeztetett] titeket, hogy a bekövetkező [az eljövendő] harag [a fenyegető megtorlás] elől meneküljetek [fussatok]?

Luk. 3,8 Teremjetek azért megtéréshez [a más felismerésre téréshez; a gondolkozás megváltozásához] méltó gyümölcsöket, és ne mondogassátok magatokban: Ábrahám a mi (ős)atyánk! Mert mondom néktek, hogy az Isten ezekből a kövekből is támaszthat [életre kelthet] fiakat [gyermekeket; utódokat] Ábrahámnak.

Luk. 3,9 Immár pedig a fejsze is rávettetett [rá van fektetve] a fák gyökerére: minden fa azért, amely jó [nemes; kitűnő] gyümölcsöt [termést] nem terem, kivágattatik, és a tűzre vettetik [dobatik]*

*Máté bizonyságtételéből kerül kijelentésre, hogy kiknek mondja ezt Bemerítő János: „Mikor pedig látá, hogy a farizeusok és sadduceusok közül sokan mennek Őhozzá, hogy bemeritkezzenek, monda nékik: Mérges kígyóknak [viperáknak] fajzatai [ivadékai]! Kicsoda intett meg [figyelmeztetett] titeket, hogy az Istennek elkövetkezendő haragjától megmeneküljetek [fussatok]? Teremjetek hát megtéréshez [a gondolkozásmód-megváltoztatáshoz, az új felismerésre téréshez, az Isten felé forduláshoz] illő [méltó] gyümölcsöket.

És ne gondoljátok [ne véljétek], hogy így szólhattok [arra hivatkozhattok; így gondolkozhattok] magatokban: Ábrahám a mi atyánk! Mert mondom néktek, hogy [képes, hatalmas az] Isten eme kövekből is támaszthat fiakat [van ereje, hatalma, képessége, hogy gyermekeket keltsen életre] Ábrahámnak.

A fejsze pedig immár a fák gyökerére vettetett. Azért minden fa, amely jó [nemes] gyümölcsöt nem terem, kivágattatik, és tűzre vettetik [tűzbe dobnak (hajítanak)]” (Mát. 3,7-10).

Az Úr Jézus is így szól a farizeusokhoz, szintén viperák fajzatának nevezve őket, amikor azt mondják, hogy Ő Belzebub által űzi ki a démonokat: „Mérges kígyóknak (viperák) fajzatai (ivadékai), mi módon (hogyan) szólhattok jókat (gonosz létetekre), holott gonoszak (káros, veszélyes, ártalmas, ellenségek) vagytok? Mert a szívnek teljességéből szól a száj (mert amivel csordultig van a szív, azt szólja a száj)” (Mát. 12,34).

És megismétli az Úr a kijelentést: „Kígyók, mérges kígyóknak (viperák) fajzatai (ivadékai), miképpen kerülitek ki a gyehennának büntetését (hogyan menekülhetnétek meg a gyehennával sújtó ítélettől)?” (Mát. 23,33).

A hitetlen zsidókhoz is így szól az Úr Jézus, és egyben minden szándékosan hitetlen embernek szól a kijelentés: „Ti az ördög (vádló, rágalmazó, félrevezető, ellenség) atyától valók vagytok (származtok), és a ti atyátok kívánságait (vágyait tudjátok) akarjátok (vagytok képesek) teljesíteni.

Az emberölő (embergyilkos) volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban (alétheia: az Igében, a valóságban), mert nincsen ő benne igazság (alétheia: az Ige, a valóság). Mikor hazugságot szól, a sajátjából (a magáéból) szól; mert hazug (csaló, hamisító) és hazugság (hamisság, valótlanság, kitalálás, csalás, becsapás) atyja” (Ján. 8,44)

Luk. 3,10 És megkérdé őt a sokaság [a tömeg], mondván: Mit cselekedjünk tehát?

Luk. 3,11 Ő pedig felelvén, monda nékik: Akinek két köntöse [ruhája] van, egyiket adja annak [ossza meg azzal], akinek [egy] nincs; és akinek van eledele [étele], hasonlókép cselekedjék [ossza meg azzal, akinek nincs].

Luk. 3,12 És eljövének a vámszedők [vámosok] is, hogy bemerítse őket, és
mondának néki: Mester [tanító], mit cselekedjünk [mit tegyünk]?

Luk. 3,13 Ő pedig monda nékik: Semmi többet ne követeljetek [Semmivel se hajtsatok (szedjetek) be többet annál, azon felül, mint amennyi jogos], mint ami előtökbe rendeltetett [mint amennyi meg van szabva; ami rendelve van; ami elő van írva].

Luk. 3,14 És megkérdék őt a vitézek [katonák] is, mondván: Hát mi mit cselekedjünk [mi pedig mit tegyünk]? És monda nékik: Senkit se háborítsatok [bántalmazzatok; se ne erőszakoskodjatok; (zaklassatok); Senkinek fenyegetésére ne legyetek; Senkit se félemlítsetek meg; Senkit se vádoljatok hamisan], se ne patvarkodjatok [meg ne zsaroljatok]; és elégedjetek meg zsoldotokkal; [ellátásotokkal].

Luk. 3,15 [A nép nagyon nyugtalan volt, és] mikor pedig a nép [reménykedve; feszülten] várt és szívükben [bensőjükben] mind azon gondolkoztak [egyre azt fontolgatták; azon töprengtek; és mindenki tanakodott] János felől, hogy vajon nem ő-e a Krisztus [a Messiás];

Luk. 3,16 Felele János mindeneknek [mindnyá¬juknak], mondván: Én ugyan vízbe merítelek be titeket; de eljő [valaki], aki nálamnál erősebb [hatalmasabb], akinek nem vagyok [elég] méltó, hogy sarujának kötőjét [saruszíját] megoldjam [kifűzzem]: az majd bemerít titeket Szent Szellembe és tűzbe:

Luk. 3,17 Kinek szórólapátja [(ptüon): gabona szórására, vagyis a gabonaszem és a pelyva elkülönítésére használták] kezében van, [hogy rendet teremtsen szérűjén] és [teljesen] megtisztítja szérűjét; és a gabonát [a búzát] az ő csűrébe [magtárába] takarja [gyűjti], a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel.

Luk. 3,18 És még sok [más tanítással hirdette a népnek az üdvösséget] egyebekre is intvén [buzdította; bátorította; tanította] őket, hirdetve az Evangéliumot [a győztes hadvezér érkezésének örömhírét] a népnek*

*János apostol bizonyságtétele Bemerítő Jánosról: „És ez a János tanú(bizony)ságtétele [tanúsága], amikor a zsidók [júdeaiak] papokat és Lévitákat küldöttek Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: Kicsoda vagy te? És [erre] megvallá és nem tagadá; és megvallá, hogy: Nem én vagyok a Krisztus [a Messiás].

Felele nékik János, mondván: Én [csak] vízbe merítek be; de köztetek van [áll az], akit ti nem ismertek. És én nem ismertem őt; de aki elkülde engem, hogy vízbe merítsek, az mondá nékem: Akire látod a Szellemet leszállani és rajta megnyugodni, Ő az, aki bemerít Szent Szellembe. És én láttam, és bizonyságot (tanúságot) tettem (arról), hogy ez (Ő) az Isten Fia” (Ján. 1,19-20.26.33-34)

A feltámadott Úr parancsa a tanítványainak: „És velük összejővén (és együtt volt velük), meghagyá (megparancsolta) nékik, hogy el ne menjenek (ne távozzanak el) Jeruzsálemből, hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet úgymond, hallottatok tőlem: Hogy János ugyan vízbe merített be, ti azonban Szent Szellembe fogtok bemeríttetni nem sok nap múlva (nemsokára).

És vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő reátok: és (azután) lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,4-5.8)

És ez így következett be: „És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egy akarattal együtt valának (ugyanazon a helyen). És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése (hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből), és eltelé (amely betöltötte) az egész házat, ahol ülnek vala.

És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül (majd valami lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre). És megtelének mindnyájan Szent Szellemmel, és kezdének szólni (beszélni) más (különféle) nyelveken, amint a Szellem adta nékik szólniok” (Csel. 2,1-4).

És a Szent szellembe való bemerítés pünkösdtől kezdve folyamatosan történik. Pál apostol így prédikál Bemerítő Jánosról: „Minekutána előbb János az ő eljövetele előtt a megtérésnek bemerítését prédikálta (hirdette) Izráel egész népének. És mikor be akará végezni János az ő tisztét (pályafutását), monda: Kinek gondoltok engem? Nem én vagyok az, hanem ímé én utánam jő, kinek nem vagyok méltó megoldani lábainak saruját” (Csel. 13,24-25)

Az apostol Efézusban talált tizenkét hívőt, és így beszélt hozzájuk: „Monda pedig Pál: János, amikor bemerített, megtérést követelt, azt mondván a népnek, hogy aki ő utána jövendő, abban higgyenek, tudniillik a Krisztus Jézusban.

Mikor pedig ezt hallák, bemerítkeztek az Úr Jézusnak nevébe. És mikor Pál reájuk vetette (rájuk tette) kezét, szálla a Szent Szellem ő reájuk; és szólnak vala (különböző) nyelveken, és prófétálnak vala. Valának pedig a férfiak összesen mintegy tizenketten” (Csel. 19,4-7)

Luk. 3,19 Mikor pedig Heródes, a negyedes fejedelem, megfeddetett ő tőle [felelősségre vonta; megintette; megrótta] Heródiásért, az ő testvérének, Filepnek [az ő testvérének] feleségéért és mindama gonoszságokért [gonosz tettéért], amiket Heródes cselekedett [tett; elkövetett],
Luk. 3,20 Ez még azzal tetézte mindezeket, hogy Jánost tömlöcbe vetteté [börtönbe csukatta]*

*Márk részletesen ír Bemerítő János sorsáról: „Mert maga Heródes fogatta el és vettette vala (és bilincseltette meg a) börtönben Jánost, Heródiás miatt (Heródiásnak kedvéért), Fülöpnek, az ő testvérének felesége miatt, mivelhogy azt vette vala feleségül. Mert János azt mondá Heródesnek: Nem szabad néked a testvéred feleségével élned.

Heródiás pedig (ezért megharagudott rá, és) ólálkodik vala utána, és meg akarja vala őt ölni; de nem teheti. Mert Heródes fél vala Jánostól, igaz és szent embernek ismervén őt, és oltalmazá (és védelmébe vette) őt; és ráhallgatván (gyakran zavarba jött, és), sok dologban követi, és örömest (szívesen) hallgatja vala őt.

De egy alkalmatos nap (a kedvező alkalom) jöttével, mikor Heródes a maga születése ünnepén nagyjainak (főembereinek), vezéreinek és Galilea előkelő embereinek lakomát ad vala, és ennek a Heródiásnak a leánya beméne és táncola, és megtetszék Heródesnek és a vendégeknek, monda a király a leánynak: Kérj tőlem, amit akarsz, és megadom néked. És megesküvék néki, hogy: Bármit kérsz tőlem, megadom néked, még ha országom felét is.

Az pedig (a leány) kimenvén, monda az ő anyjának: Mit kérjek? Ez pedig mondja: A Bemerítő János fejét. És a királyhoz nagy sietve azonnal bemenvén, kéré őt mondván: Akarom, hogy mindjárt add ide nékem a Bemerítő János fejét egy tálban.

A király pedig, noha igen megszomorodék, (de) esküje és a vendégek miatt nem akará őt elutasítani. És azonnal hóhért küldvén a király, megparancsolá, hogy hozzák el annak fejét. Ez pedig elmenvén, fejét vevé annak (lefejezte Jánost) a börtönben, és előhozá a fejét egy tálban és adá a leánynak; a leány pedig az anyjának adá azt.

A tanítványai pedig, amikor ezt meghallották vala, eljövének, és elvivék a (ptóma: holttest, tetem) testét, és (egy) sírba tevék (sírboltba helyezték)” (Márk. 6,13-29).

Mert azt mondta neki Bemerítő János, idézve Isten Igéjét: „A te fiútestvéred feleségének szemérmét fel ne fedd; a te fiútestvérednek szemérme az” (3 Móz. 18,16)

„Ha pedig elveszi valaki az ő fiútestvérének feleségét: vérfertőzés(t követ el) az; az ő fiútestvérének szemérmét fedte fel; magtalanok (gyermektelenek) legyenek” (3 Móz. 20,21)

Luk. 3,21 Lőn [történt] pedig, hogy mikor az egész nép bemerítkezett, és Jézus is bemeríttetett, és [mialatt] imádkozott, megnyilatkozik az ég,

Luk. 3,22 És leszáll Őreá a Szent Szellem [látható módon] testi ábrázatban, mint egy galamb [galambhoz hasonló testi alakban], és szózat lőn [és hang hallatszott a] mennyből, ezt mondván: Te vagy amaz én szerelmes [szeretett] Fiam, te benned gyönyörködöm [elnyerted tetszésemet; benned telik kedvem (jó tetszésem)]!*

*A Máté írása szerinti Evangélium további részletekkel szolgál: „Akkor eljőve [érkezett] Jézus Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy bemeríttesse magát Őáltala. János azonban visszatartja vala őt, [erősen ellenállt] mondván: Nékem kell [nekem van arra szükségem, hogy] általad bemerítkezzem [hogy te bemeríts engem], és [mégis] te jössz én hozzám?

Jézus pedig felelvén, monda néki: Engedj most [hadd történjék ez most így], mert így illik nékünk minden igazságot betöltenünk. [így illik teljesítenünk az egész igazságot]. Ekkor engede néki.

És Jézus bemerítkezvén [miután alámerítkezett], azonnal kijöve [feljött] a vízből; és ímé az egek megnyilatkozának néki, és ő [János] látá az Istennek Szellemét alájőni mintegy galambot és Őreá szállani.

És ímé [az égből szózat hallatszott] egy égi hang ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm [akiben kedvem telik; kiben én megengeszteltettem]” (Mát. 3,13-17).

Márk bizonyságtétele így hangzik: „És lőn [történt] azokban a napokban, eljöve [odament] Jézus a galileai Názáretből, és be(alá)meríttette magát János által a Jordánban. És azonnal feljővén a vízből, látá az egeket megnyilatkozni [meghasadni], és a Szellemet, mint egy galambot [galamb alakjában] Őreá leszállani [és rajta megnyugodni].

És szózat lőn az égből [mennyekből pedig egy hang hallatszott]: Te vagy az én szerelmes [kedvesen, drágán, nagyon szeretett, drága] fiam, akiben én gyönyörködöm [tebenned telik kedvem; akiben én megengeszteltettem]” (Márk. 1,9-11).

Lukács is bizonyságot tesz: „Lőn (történt) pedig, hogy mikor az egész nép bemerítkezett, és Jézus is bemeríttetett, és imádkozott, megnyilatkozék az ég. És leszálla ő reá a Szent Szellem testi ábrázatban, mint egy galamb (galambhoz hasonló testi (szómatikó = személy alakjában), és szózat lőn (hang hallatszott) mennyből, ezt mondván: Te vagy amaz én szerelmes (szeretett) Fiam, te benned gyönyörködöm!” (Luk. 3,21-22)

János apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem, hogy miért kellett Bemerítő Jánosnak a bemerítés szolgálatát végezni: „És én nem ismertem őt; de hogy megjelentessék [nyilvánvalóvá (ismertté) legyen] Izráelnek [megismertessem Izraellel; kijelentessék Izraelben], azért jöttem én, aki vízbe meritek be. És [ezután] bizonyságot tőn [tanúsította] János, mondván: Láttam a Szellemet leszállani [leereszkedni] az égből, [mennyből] mint egy galambot [galamb alakjában]; és megnyugovék Őrajta [s rajta is maradt]” (Ján. 1,31-32).

Őbenne teljesedett be ez a prófécia is: „Ímé az én szolgám, akit gyámolítok (támogatok), az én választottam, akit szívem kedvel (akiben gyönyörködöm), Szellememet adtam őbelé, törvényt beszél a népeknek” (Ésa. 42,1)

Mert Ő az: „Akin az Úrnak Szelleme megnyugszik: bölcsességnek és értelemnek Szelleme, tanácsnak és hatalomnak (erőnek) Szelleme, az Úr ismeretének és félelmének (szentség) Szelleme” (Ésa. 11,2)

Dávid így prófétált erről: „Törvényül hirdetem: Az Úr mondá nékem: Én fiam vagy te; én ma nemzettelek téged” (Zsolt. 2,7)

Luk. 3,23 Maga Jézus pedig mintegy harminc esztendős volt, mikor tanítani kezdett [amikor elkezdte működését, szolgálatát], ki, amint állítják vala [köztudomás (a hiedelem) szerint; amint vélték (gondolták)], a József fia vala [Jelentése: az Úr hozzáadott még], ez pedig a Hélié [Jelentése: felemelés, felmagasztalás; felmenetel; a felemelkedő],

Luk. 3,24 Ez Mattáté [Jelentése: ajándék, adomány. Isten ajándéka], ez Lévié [jelentése: körülfont, hordozott, ragaszkodás, csatlakozás, szövetség; egyesült], ez Melkié [jelentése: az én királyom], ez Jannáé [jelentése: Jahve meghallgat, Isten nyugszik], ez Józsefé,

Luk. 3,25 Ez Matthatiásé [Jelentése: Isten ajándéka, Jahve adománya], ez Ámosé [jelentése: derék, erős, férfias, bátor, merész], ez Naumé [jelentése: vigasztalás, megvigasztalt, vigasz, vigasztaló; segítség], ez Eslié [jelentése: elmenetelem, távol], ez Naggaié [jelentése: fényleni, sugározni, világosság, fényesség, megvilágosított, lantos; ütő],

Luk. 3,26 Ez Maáté [jelentése: ő jön; kicsinek, csekélynek lenni], ez Matthatiásé [Jelentése: Isten ajándéka, Jahve adománya], ez Sémeié [jelentése: messze híres; az Úr a meghallgatás; Jahve meghallgatta], ez Józsefé [Jelentése: az Úr hozzáadott még], ez Júdáé, [jelentése: hálaadás, áldott, magasztalt, dicséret, magasztalás; bizonyságtevő; dicsőítve lesz]

Luk. 3,27 Ez Joannáé [(ióannasz): az Úr megkegyelmez], ez Rhésáé [(résza): akarat vagy futás; Isten szegénye], ez Zorobábelé [(Dzorobabel): Babilon sarja; Babilonban nemzett, ültetett; Babilon szétszórtjai; idegen; Babilonba száműzött], ez Saláthielé [(Szalathiél): kértem Istent, akiért Istent kértem; megkérdeztem Istent], ez Nérié [(Néri): lámpa; az Úr az én lámpásom],

Luk. 3,28 Ez Melkié [jelentése: az én királyom: királyom az Úr], ez Addié [jelentése: dísz ékszer, öregkor], ez Hosámé [jelentése: [jelentése: jövendölés], ez Elmodámé [jelentése: ítélő Isten; Isten barát], ez Éré [jelentése: éber, vigyázó; figyelő, izgatott],

Luk. 3,29 Ez Jóséé [jelentése: felmagasztalt] (Jézusé), ez Eliézeré [jelentése: Istenem a segítség, Isten segítsége], ez Jórimé [jelentése: Jahve magasztos, félelem, tisztelet akit az Úr felmagasztalt], ez Mattáté [jelentése: ajándék, adomány], ez Lévié, [Jelentése: Kísér, kötődik. "csatlakozás" vagy "korona"; " összekötött, egyesített]

Luk. 3,30 Ez Simeoné [Jelentése: meghallgattatás, Isten meghallgatott. Akit hallanak, meghallgatott], ez Júdáé [jelentése: hálaadás, áldott, magasztalt, dicséret, magasztalás; bizonyságtevő; dicsőítve lesz], ez Józsefé [Isten gyarapítson, Ő megsokasít, sokasító, megsokasítás; Ő összegyűjt, bevon, elvesz; Az Úr hozzáadott még], ez Jónáné [jelentése: kegyelmes, kedves, jóindulatú Úr], ez Eliákimé, [jelentése: Isten által feltámasztott; Isten feltámaszt, vagy felállít]

Luk. 3,31 Ez Méleáé [jelentése: beteljesítő, teljesség, bőség, az Úr teljessége], ez Maináné [jelentése: számlálni, megszámlált; vigasztaló], ez Mattátáé [jelentése: Isten ajándéka], ez Nátáné [jelentése: az Úr adta], ez Dávidé [jelentése: szeretett, szerető; összekötő, egyesítő; főember],

Luk. 3,32 Ez Jesséé [jelentése: Isten embere], ez Obedé [jelentése: tisztelő, imádó; (Jahve) szolgája, rabszolga], ez Boázé [jelentése: vidámság, elbizakodottság; az erősé, benne erő van; bátorság, fürgeség, gyorsaság, erő; elevenség], ez Sálmoné, [jelentése: beburkolva, megvédve, árnyékolva] ez Naássoné [jelentése: varázsló, varázslás; jövendőmondó, jós, igéző],

Luk. 3,33 Ez Aminádábé [jelentése: Egy a herceg népéből], ez Arámé [jelentése: felmagasztalás, felmagasztalt], ez Esroné [jelentése: elsáncolt, körülzárt, körbekerített; erő v. tűz a magasból], ez Fáresé [jelentése: törés, repedés, bevágás, rés, hasadék, meghasonlás áttörés], ez Júdáé [jelentése: hálaadás, áldott, magasztalt, dicséret, magasztalás; bizonyságtevő; dicsőítve lesz].

Luk. 3,34 Ez Jákóbé [jelentése: mást kiszorító, más helyébe lépő], ez Izsáké [jelentése: valaki nevet, nevető, vidám; bár rámosolyogna], ez Ábrahámé [jelentése: sokaság Atyja], ez Táréé [jelentése: elmulasztott, késleltetett, elhalasztás; állomás], ez Nákhoré [jelentése: fújtatva, lihegve, horkoló, horkanó; haragos; átfúró],

Luk. 3,35 Ez Sárukhé [jelentése: zsinór; venyige; befont, összekuszált], ez Ragávé [jelentése: barát, juhpásztor], ez Fáleké [jelentése: felosztás], ez Eberé [jelentése: túlfelől, odaát], ez Saláé [jelentése: kiküldetés, kiáramlás, vezeték, kifolyás; előjövő],

Luk. 3,36 Ez Kajnáné [jelentése: kovács, szerzemény, birtok, tulajdonos, gyermek], ez Arfaksádé [jelentése: kaldeusok földje; a pusztítás gyógyítója], ez Semé [jelentése: név, hírnév, dicsőség, tekintély], ez Noéé [jelentése: nyugalom, vigasztalás megnyugvás; pihenés], ez Lámekhé [erős ifjú, harcos, győztes, hatalmas],

Luk. 3,37 Ez Mathuséláé [jelentése: hajítólövedékes férfi, a kard férfia; a magzat férfia], ez Énókhé [jelentés: felszentelés, felajánlás; kezdő; gyakorlott, tanult], ez Járedé [jelentése: a bosszúálló lejövetel], ez Mahalaléelé [jelentése: Isten dicsérete, Isten dicsérője; Isten dicséretre méltó, Isten dicsősége; pompa kifejtése], ez Kajnáné [jelentése: kovács, szerzemény, birtok, tulajdonos, gyermek],

Luk. 3,38 Ez Énósé [jelentése: ember, aki ellankadt; beteg, gyenge ember; halandó], ez Sethé [jelentése: kárpótlás" (pótlás; elrendelt, odahelyezett], ez Ádámé, [jelentése: a (vörös) földből való ember; a vörös] ez pedig az Istené.