2018. november 30.

Életem csak kegyelem

Zsidókhoz írott levél 2. fejezet: Az emberiség megváltó királya;


Zsid. 2,1 Annál is inkább szükséges nékünk a hallottakra figyelmeznünk, hogy valaha el ne sodortassunk, és nehogy magával ragadjon valamilyen irányzat. [Más fordítás: Ezért a hallott igére még jobban kell figyelni, és azt teljes odaadással meg kell tartanunk, hogy a célt el ne tévesszük].
Zsid. 2,2 Mert ha az angyaloktól, a hírnökök, követek által] hirdetett beszéd, ige erős volt,28 megállt, szilárdnak bizonyult, és stabil, rendíthetetlen, megbízható volt. És minden bűn,29 félrelépés, minden áthágás és engedetlenség,30 szándékos figyelmetlenség, és félrehallás megkapta igazságos büntetését,31 elnyerte igazságos, jogos, méltányos bérét, viszonzását, és megfizetését.32
Zsid. 2,3 Hogyan menekedünk meg mi, hogyha nem törődünk,33 és könnyelműen semmibe veszünk ily nagy és jelentős üdvösséget? Amely akkor vette kezdetét, amikor először az Úr hirdette, és azok, akik hallották, és megértették, megerősítették, és biztosították számunkra.34
Zsid. 2,4 Velük együtt bizonyságot tevén arról,35 és egyesült velük a bizonyítékok hozzáadásában az Isten, jelekkel meg csodákkal és sokféle erőkkel,36 változatos, és sokféle erő-megnyilvánulással s a Szent Szellem közléseivel,37 és Szent Szellemének szétosztásával az ő akarata, és elhatározása szerint, Akit úgy osztott szét, ahogy akarta.38
Zsid. 2,5 Mert nem angyaloknak vetette alá, nem angyalok uralma alá rendelte a jövendő világot39 az eljövendő világegyetemet, és mindent, ami benne van, hogy a következő világkorszakban uralkodjanak, amelyről szólunk.
Zsid. 2,6 Sőt mi több, bizonyságot tett valahol valaki, mondván: Micsoda az ember, hogy megemlékezel ő róla, hogy gondolsz rá, avagy az embernek fia, hogy gondod van reá,40 hogy reá tekintesz, és meglátogatod, gondoskodsz róla, és vigyázol rá?
Zsid. 2,7 Kisebbé tetted őt rövid időre az angyaloknál, dicsőséggel, tisztességgel és méltósággal megkoronáztad őt és úrrá tetted kezeid munkáin,
Zsid. 2,8 Mindent lábai alá vetettél. Mert azzal, hogy néki a mindenséget alávetette, semmit sem hagyott alávetetlenül: de most még nem látjuk, hogy néki a mindenség alávettetett, hogy minden uralma alatt áll.41
Zsid. 2,9 Azt azonban látjuk, hogy az a Jézus, aki egy kevés, egy rövid időre kisebbé tétetett az angyaloknál, a halál elszenvedéséért dicsőséggel, méltósággal és tisztességgel koronáztatott meg, hogy az Isten kegyelméből mindenkiért megízlelje, megtapasztalja a halált.42
Zsid. 2,10 Mert illendő, és méltó vala Istenhez, hogy őt, akiért, és akin keresztül a mindenséget teremtette, sok fiakat vezérelvén dicsőségre, az ő üdvösségük szerzőjét, és fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé, és vigye végcélba, és dicsőítse meg.43
Zsid. 2,11 Mert a megszentelő és a megszenteltek egytől valók mindnyájan, egyetlenből származnak, amely oknál fogva nem szégyelli őket atyjafiainak, testvéreinek nevezni.44
Zsid. 2,12 Mondván: Kijelentem, és Hirdetem a te nevedet, hatalmadat, dicsőségedet, és erődet az én atyámfiainak, az én testvéreimnek, és az anyaszentegyháznak a kihívottak közösségének közepette dicséretet mondok néked, és énekelve magasztallak, és újra meg újra elmondom.
Zsid. 2,13 És ismét: Én Őbenne bízom és Őbenne reménykedem; és ismét: Ímhol vagyok én és a gyermekek, akiket az Isten nékem adott nekem ajándékozott, és rám bízott.
Zsid. 2,14 Mivel tehát a gyermekek hústestből és vérből valók, ő is hasonlatosképen részese lett azoknak, hogy a halál által erejét veszítse, teljesen működésképtelenné, hatástalanná tegye azt, akinek hatalma van, aki erőt és hatalmat birtokol a halálon, tudniillik az ördögöt, az ellenséget, a sátánt.
Zsid. 2,15 És megszabadítsa, szabadon bocsáthassa azokat, akik a haláltól való félelem és rettegés miatt teljes életükben kiszolgáltatottak, és rabszolgaságban tartottak valának.45
Zsid. 2,16 Mert nyilván nem angyalokat karolt fel, hanem az Ábrahám magvát karolta fel. [Más fordítás: Mert bizonyára nem angyaloknak megy a segítségére, hanem Ábrahám magvának visz segítséget, és viseli gondját, s mellettük kötelezi el magát].46
Zsid. 2,17 Annakokáért mindenestől fogva hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz, a testvéreihez, hogy könyörülő legyen és főpap az Isten előtt való dolgokban, és szolgálatban. Hogy engesztelést szerezzen,47 illetve, hogy kiengesztelt legyen a nép bűneiért, céltévesztéséért.48
Zsid. 2,18 Mert amennyiben szenvedett, ő maga is megkísértetvén, segíthet azokon, akik megkísértetnek. [Más fordítás: Amennyiben ugyanis őt magát is megkísértették szenvedésekkel, képes azokon segíteni, akik kísértést szenvednek.49



28 Erős volt (bebaiosz): megállt, szilárdnak bizonyult, és erős, stabil, rendíthetetlen, megmaradó, biztonságos, megbízható volt.
29 Bűn (parabaszisz): félrelépés, minden áthágás.
30 Engedetlenség (parakoé): szándékos figyelmetlenség, és félrehallás.
31 Megkapta igazságos büntetését elnyerte (endikosz): igazságos, jogos, méltányos bérét, (miszthapodoszia): viszonzását, és megfizetését.
32 Mert: „Aki megveti a Mózes törvényét, két vagy három tanú vallomása alapján irgalom nélkül meghal. Gondoljátok meg, mennyivel súlyosabb büntetésre méltónak ítéltetik az, aki az Isten Fiát megtapodja, és a szövetségnek vérét, mellyel megszenteltetett, tisztátalannak, és közönségesnek tartja, és a kegyelemnek Szellemét megcsúfolja, és bántalmazza?” (Zsid. 10,28-29).
33 Nem törődünk (ameleó): könnyelműen semmibe vesszük.
34 Az Evangélium bizonyságtétele: „Minekutána pedig János elfogatott és tömlöcbe vettetett, elméne Jézus Galileába, prédikálván, s ott így hirdette az Isten országának, Isten királyságának evangéliumát, örömhírét. Mondván: Betölt, beteljesedett, mert letelt a kijelölt idő, és elközelített, már közel van az Istennek országa, Isten királysága, Isten királyi uralma; térjetek meg, térjetek más felismerésre, változtassátok meg gondolkodásmódotokat, és higgyetek az evangéliumban, az üdvösség jó hírében, az örömhírben (Márk. 1,14-15). És az apostol így figyelmezteti a minden korban élő hívőket: „Vigyázzatok, hogy el ne utasítsátok, és meg ne vessétek azt, aki szól; mert ha azok meg nem menekültek, akik a földön szólót elutasították, és megvetették, sokkal kevésbé mi, ha elfordulunk attól, aki a mennyekből vagyon, és a mennyből szól hozzánk (Zsid. 12,25).
35 Bizonyságot tevén arról (szünepimartüreó): és együtt tanúskodott, azaz egyesült velük a bizonyítékok hozzáadásában.
36 Sokféle erőkkel (poikilosz) (dünamisz): változatos, különféle, és sokféle erő-megnyilvánulással.
37 Szent Szellem közléseivel (meriszmosz): Szent Szellemének szétosztásával.
38 Az Úr Jézus mennybemenetele után a tanítványok: „… pedig kimenvén, prédikálnak, hirdették az igét mindenütt, az Úr együtt munkálván velük, és megerősítve, és hitelesítve az igét jelek és csodák által, amelyek kísérik vala.. Ámen!” (Márk. 16,20). Pál apostol bizonyságtétele: „…külön-külön ajándékaink, a bennünk lakozó Szent Szellem különböző megnyilvánulásai vannak a nékünk adott kegyelem szerint..(Róm. 12,6). Ezért: „…nem merek szólni, prédikálni semmiről, amit nem Krisztus cselekedett volna általam a pogányoknak, a nemzeteknek engedelmességére, megnyerésére, megtéréséért szóval - igével - és tettel. [Más fordítás: olyasmiről azonban aligha lesz bátorságom beszámolni, amit a Szellem hatalma nélkül tettem volna, amit rajtam keresztül nem a Krisztus munkált volna, szóval és tettel]. Jelek - természetfölötti események, rendkívüli jelenségek, és - csodák ereje által, és hatalmával az Isten Szellemének ereje által; úgyannyira, hogy én Jeruzsálemtől és környékétől fogva Illyriáig betöltöttem, szétszórtam a Krisztus evangéliumát. [Más fordítás: csak így történhetett, hogy Jeruzsálemtől elkezdve Illyriáig mindent betölthettem a Krisztus örömüzenetével]” (Róm. 15,18-19). Mert: „A kegyelmi ajándékokban, a Szellem megnyilvánulásában pedig különbség, és változatosság van, de ugyanaz a Szellem. És mindezeket egy és ugyanaz a Szellem cselekszi, és érezteti hatását, fejt ki az erőt, osztogatván mindenkinek külön, tetszése szerint, amint elhatározza (1 Kor. 12,4.11). Hiszen: „Mindenikünknek pedig adatott a kegyelem a Krisztustól osztott ajándéknak mértéke szerint” (Eféz. 4,7). Péter apostol bizonyságtétele a prófétai kijelentésekről: „Akiknek megjelentetett, és akik kinyilatkoztatást kaptak, akik előtt leleplezték, hogy nem maguknak, hanem nékünk szolgáltak azokkal az örvendetes közlésekkel. Amelyeket mostantól hirdetnek néktek azok, akik most az Evangélium, az örömüzenet, a győztes hadvezérről szóló jó hír hirdetői prédikálnak nektek a mennyből küldött Szent Szellem által, amikbe angyalok sóvárogva vágyakoznak betekinteni” (1 Pét. 1,12).
39 Jövendő világot (oikúmené): az eljövendő világegyetemet, és mindent, ami benne van, hogy a következő világkorszakban uralkodjanak.
40 Gondod van reá (episzkeptomai): meglátogatod, gondoskodsz róla, és vigyázol rá.
41 És az Úr, Őt tette: „Felül minden fejedelemségen, és hatalmasságon, és hatóerőn, és uraságon, és minden néven, mely neveztetik, amelyet segítségül hívnak nemcsak e világon, nemcsak ebben a világkorszakban, hanem a következendőben, az eljövendő világkorszakban is, ami még KÖRÜL fog venni.
És mindeneket vetett az Ő lábai alá, és Őt tette mindeneknek fölötte az anyaszentegyháznak, az eklézsiának, a kihívottak közösségének fejévé, Mely az Ő teste, az Ő lénye, személye, teljessége Őnéki, amely telítve van azzal, aki mindeneket betölt mindenekkel. Aki mindenben mindent teljessé tesz(Eféz. 1,21-23). Újra és újra megismétli a Szent szellem, Aki csak az Úr Jézust dicsőíti: „Mert mindent az ő lábai alá vetett. Mikor pedig azt mondja, hogy minden alája van vetve, nyilvánvaló, hogy azon kívül, aki neki mindent alávetett. Mikor pedig minden alája vettetett, akkor maga a Fiú is alávettetik annak, aki neki mindent alávetett, hogy az Isten legyen minden mindenben” (1 Kor. 15,27-28) És hogy ez a hatalom a Krisztusé, és az Ő testéé, vagyis az Eklézsiáé, arról így beszél az Ige: Erről tesz bizonyságot a Szent Szellem Dávidon keresztül is: „micsoda a halandó - mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? Kevéssel tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg. Úrrá tetted kezed alkotásain, mindent a lába alá vetettél: Juhokat és mindenféle barmot, és még a mezőnek vadait is; Az ég madarait és a tenger halait, mindent, ami a tenger ösvényein jár. Ó, Urunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az egész földön!” (Zsolt. 8,5-10). Hiszen Krisztus a fej, és az eklézsia – a kihívottak gyülekezete – az Ő teste: „És Ő a feje a testnek, az egyháznak: aki a kezdet, elsőszülött a halottak közül; hogy mindenekben Ő legyen az első. Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék” „Mert Őbenne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg, az Ő lényében, és benne jutottatok el ti is ehhez a teljességhez, mert ő a feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak” (Kol. 1,18-19; 2,9-10).Az Úr Jézus már mennybemenetele előtt, ezt a hatalmat átadta az Övéinek: „És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem és bennem adatott minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért tanítsatok, és tegyetek tanítványokká minden népeket, az összes nemzeteket, bemerítvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevébe, hatalmába, dicsőségébe, erejébe (Mát. 28,18-19). „És gyógyítsátok a betegeket, akik ott lesznek, és mondjátok nékik, és hirdessétek: Elközelített hozzátok az Isten országa, az Isten királysága, uralma (Luk. 10,9). De ez a hatalom csak azután nyilvánul meg, ha: „… vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő, és leszáll reátok: és lesztek nékem tanúim, bizonyságtevőim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,8). Már a teremtéskor – a bűneset, a céltévesztés előtt – uralkodásra rendelte az embert Isten: „És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon. Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket. És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon” (1 Móz. 1,26-28). Ámulva kérdezi Jób, és Dávid: „Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá, és törődsz vele?” (Jób. 7,17). „Uram! Micsoda az ember, hogy tudsz felőle, hogy törődsz vele, és az embernek fia, hogy gondod van reá?” (Zsolt. 144,3).
42 És folytatódik a kijelentés:Annakokáért az Isten is mindenek fölé felmagasztalá Őt, és ajándékoza néki oly nevet, amely minden más név fölött való, amely minden névnél nagyobb. [Más fordítás:Ezért azután Isten a legmagasabb méltóságra emelte. Olyan nevet és hatalmat adott neki, amely minden más név és hatalom fölött áll]. Isten azért tette ezt, mert azt akarja, hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hirdesse, vallást tegyen arról, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére. [Más fordítás:Mindenki el fogja ismerni, és ki fogja mondani: „Jézus Krisztus az Úr”. Ez pedig dicsőségére lesz az Atya Istennek]” (Fil. 2,9-11). És az Ő: „Ruhájára és derekára az a név van írva: Királyoknak Királya és uraknak Ura” (Jel. 19,16).
43 És az apostolon keresztül folytatódik a kijelentés arról, hogy ki a Teremtő, és Megváltó: „Mert Őtőle, Őáltala és Őreá nézve vannak mindenek, mert Belőle jött elő, rajta keresztül megy és Őfelé halad minden, és Beléje torkollik a mindenség. Övé a dicsőség mindörökké. Ámen” (Róm. 11,36). Az apostol vallástétele: „… nekünk egy Istenünk van, az Atya, akitől van a mindenség, mi is Őbenne; és egy Urunk, a Jézus Krisztus, aki által van a mindenség, mi is Őáltala” (1 Kor. 8,6). „Minden Őáltala lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett” (Jn. 1,3). „Mert Őbenne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Őáltala és Őreá nézve teremttettek; És Ő előbb volt mindennél, és minden Őbenne áll fenn” (Kol. 1,16-17). „Hiszen egy atyánk van mindnyájunknak, egy Isten teremtett bennünket!” (Mal. 2,10). Az apostol megvallja a prófétai szót: „Egy az Istene és Atyja mindeneknek; ő van mindenek felett, és mindenek által, és mindenekben” (Eféz. 4,6).
44 Az Úr Krisztus a Megszentelő, akinek az akarata volt ez: „Amely akarattal szenteltettünk meg egyszer s mindenkorra, a Jézus Krisztus testének megáldozása által. Mert egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket(Zsid. 10,10.14). „Annakokáért Jézus is, hogy megszentelje az ő tulajdon vére, tulajdon élete által a népet, a kapun kívül szenvedett” (Zsid. 13,12).
45 Zakariás így prófétál Isten ígéretéről, amiről a próféták ősidők óta szóltak: „Hogy a mi ellenségeinktől megment, megszabadít, biztonságba helyez, és mindazoknak kezéből, akik minket gyűlölnek, megvetnek, utálnak, zaklatnak, üldöznek; Hogy kiragadva a mi ellenségeink, a mi  gyűlölőink kezéből, félelem nélkül, félelmet nem ismerve, és Istent tisztelve szolgáljunk néki (Luk. 1,71.74). Az apostol pedig így bátorítja Timóteust, és minden Istent szeretőt: „Ne szégyeneld hát a mi Urunk bizonyságtételét, se engem, az ő foglyát; hanem együtt szenvedj az evangéliumért Istennek hatalma, és ereje szerint. Ő szabadított, és megtartott minket és hívott szent hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem az ő saját végezése és kegyelme szerint, mely adatott nékünk Krisztus Jézusban örök idők előtt.  Megjelentetett, és nyilvánvalóvá lett pedig most a mi Megtartónk, és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak megjelenése által, aki teljesen működésképtelenné, hatástalanná tette, érvénytelenítette a halált, megtörve erejét. Világosságra hozta pedig az életet és halhatatlanságot, az elmúlhatatlan életet az evangélium által” (2 Tim. 1,8-10). Mert Isten: „… elveszi e hegyen a fátyolt, a leplet, mely beboríta minden népeket, nemzeteket, és a takarót, mely betakart vala minden népségeket, nemzeteket. Elveszti a halált, véget vetve a halálnak, megsemmisíti örökre, és letörli az Úr Isten, az én Uram, az Úr, Jahve az Örökkévaló a könnyhullatást minden orcáról. És népe gyalázatát eltávolítja az egész földről; mert az Úr szólott, és ezt ígérte. És szólnak ama napon: Ímé! Itt van a mi Istenünk, akit mi vártunk, és aki megtart. Benne reménykedtünk, hogy megszabadít minket. Ez az Úr, akit mi vártunk, örüljünk és örvendezzünk szabadításában!” (Ésa. 25,7-9). Mert Isten ígérete így hangzik: „Megváltom, kifizetem a váltságdíjat; kiváltom, kiszabadítom őket a Seol hatalmából, a holtak hazájából! Megmentem, megváltom őket a haláltól! Hol van a te veszedelmed, a te tövised, mérged, oh halál?! Hol van a te romlásod, fullánkod, oh Seol, holtak hazája?! Megbánás nincs bennem, elrejtetett én előlem. Elrejtőzött a részvét szemem elől(Hós. 13,14). És a prófécia beteljesült Krisztusban: „Mert drága, és nagy áron vétettetek, vásároltattok meg, nagy volt a váltságdíjatok, dicsőítsétek meg tehát, és hordozzátok azért az Istent a ti testetekben, a ti személyetekben, és szellemetekben, amelyek az Istenéi (1 Kor. 6,20). Ő az: „Aki kiragadott, és megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt, áthelyezett az Ő szerelmes Fiának országába, királyságába (Kol. 1,13).
46 Isten ugyanis így szólt Ábrahámhoz: „…A te magodnak adom ezt a földet” (1Móz. 12,7). És az apostolon keresztül megvilágítja a Szent Szellem a kijelentést:  „Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő magvának. Nem mondja: És a magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről. És a te magodnak, aki a Krisztus(Gal. 3,16). Ezért akik a Krisztuséi, azokhoz így szól az apostol: „Ha pedig Krisztuséi vagytok, akkor az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök” (Gal. 3,29) „Mi pedig, atyámfiai, Izsák szerint, ígéretnek gyermekei vagyunk” (Gal. 4,28). És folytatódik a kijelentés: „Mert nem a hústestnek fiai az Istennek fiai; nem a testi származás szerinti utódok Isten gyermekei, hanem az ígéret fiait tekinti, és nevezi magul(Róm. 9,8).
47 Engesztelést szerezzen (hilaszkomai): hogy kiengesztelt legyen.
48 És Ő: „… önmagát megüresítve szolgai formát vévén föl. Szolgai alakot öltött, emberekhez hasonlóvá lévén, és külsejét tekintve olyan lett, és úgy jelent meg, mint egy ember, és magatartásában is embernek bizonyult. [Más fordításban: Azzal, hogy rabszolga alakját öltötte fel, s emberi hasonmásba öltözött, üressé tette magát, mindenről önként lemondott, és beleegyezett abba, hogy szolga legyen. Amikor a Földön megszületett és emberré lett, valóban olyan is volt, mint egy szolga]. És mikor olyan állapotban találtatott, mint ember, és alakjára nézve embernek bizonyult, vagy formájában embernek mutatkozott, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának, azaz a kínoszlopon való haláláig. (Fil. 2,7-8).
49 Mert nem oly főpapunk van, aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, erőtlenségeinken, hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt, a céltévesztést(Zsid. 4,15).

Imádság:


Úr Jézus, drága  Uram! Jóságod és szereteted kísér életem minden napján. 
Áldott légy érte! Ámen




Ígéret a megigazultak számára:


"A megigazultnak munkája, foglalatossága, tevékenysége, cselekedete az életet szolgálja. Az istentelennek az Isten nélkül élő hitetlennek gyümölcse, eredménye veszedelemre, pusztulásra van"
Péld. 10,16 





Biblia tanulmányozás


Az Úr gyermekei szeretik tanulmányozni a Bibliát. Dávid  azt mondja: Mennyire szeretem a te törvényedet. Azon gondolkodom egész nap”
(Zsolt. 119,97.GNT fordítás)





Ne FÉLJ!

„Ha egy próféta az Úr nevében mond egy igét, de az nem történik meg, nem teljesedik be: azt az igét nem az ÚR mondotta, hanem a próféta mondta elbizakodottságában; ne félj tőle!
(5 Móz. 18,22) 



Az Úr parancsa az övéinek.


„Ne hagyd abba ennek a törvénykönyvnek / a Bibliának /az olvasását, arról elmélkedj éjjel-nappal, őrizd meg és tartsd meg mindazt, ami ebben meg van írva. Akkor sikerrel jársz utadon, és boldogulsz” (Józs 1,8)

Isten Igéje az élet „Használati Utasítása”, ezért akarja Isten, hogy tegyük meg, amit meg kellene tennünk. Ő a Teremtőnk, Ő tudja legjobban, hogyan kellene élnünk. A jó hír az, hogy Isten mindig igazságos velünk, segít bennünket, hogy kövessük az Ő utasításait.





A BIBLIA


László Boda

Ne félj, csak higgy, mondja az Úr, mert!!!




BIBLIA




2018. november 23.

AZ ÚR DICSŐSÉGÉT SZEMLÉLI IZRÁEL

Zsidó levél 1.fejezet: Isten tökéletes kijelentése Fia által revideált

Zsid. 1,1 Minekutána az Isten sok rendben,1 a különféle alkalmakkal sokféleképpen,2 változatos, és különféle módokon, és formában szólt és beszélt hajdan,3 a régi időben, az ősi, a távoli múltban az atyáknak, az ősszülőknek a próféták4 által, ez utolsó időkben,5 utolsó, legvégső korszakban szólott nékünk Fia által. [Más fordítás: De most, ezekben a legutolsó napokban a Fiában beszélt velünk].6

Zsid. 1,2 Akit tett mindennek örökösévé, aki által a világot,7 a világkorszakokat is teremtette, létrehozta.8
Zsid. 1,3 Aki az ő dicsőségének visszatükröződése, és az ő valóságának képmása. Aki hatalma szavával fenntartja az egész világmindenséget, aki minket bűneinktől, céltévesztésünktől, megtisztítván, üle a Felségnek jobbjára a magasságban. [A görög szöveg szerint: „Aki az ő dicsőségének visszatükröződése, ragyogása, kisugárzása, visszfénye, Szó szerint: kifénylése, Belőle kiáradó fénysugár, és az Ő valóságának képmása, létezésének alátámasztása és bizonyítéka, lenyomata, kifejező képmása, külső megjelenése, lényegének látható kifejeződése. Aki hatalmas szavának, igéjének erejével, hatalmával, energiájával fenntartja és hordozza, összetartja és irányítja az egész világmindenséget. Aki minket bűneinket, céltévesztésünket, tévedéseinket, hibáinkat leemelve, eltávolítva, minket megtisztítva, és lemosva, a hatalom és méltóság helyén ül a magasságban, a mennyekben, fenségbe].9
Zsid. 1,4 Annyival feljebbvalóvá, és hatalmasabbá lett az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt azoknál.10
Zsid. 1,5 Mert kinek mondotta valaha az angyalok közül: Én Fiam vagy te, én ma nemzettelek, ma szültelek téged? És ismét: Én leszek néki Atyja és ő lesz nékem Fiam.11
Zsid. 1,6 Viszont mikor,12 és valahányszor behozza,13 és újra bevezeti az ő elsőszülöttét,14 a legelőször előhozottat a világba, a lakott földre, így szól: És leborulva imádják őt az Istennek minden angyalai.15
Zsid. 1,7 És bár az angyalokról16 így szól: Ki az ő angyalait szellemi lényekké teszi és az Ő szolgáit, és szolgálattevőit fellobbanó, és lángoló tűzzé.17
Zsid. 1,8 Ámde a Fiúról így: A te királyi széked, a te trónod óh Isten, örökkön örökké megáll, és megmarad. Igazságnak, egyenességnek, igazságosságnak, jogosságnak pálcája,18 jogara a te országodnak19 királyságodnak, birodalmadnak, uralmadnak, és a te királyi hatalmadnak pálcája, jogara.20
Zsid. 1,9 Szeretted az igazságot és gyűlölted a hamisságot: annakokáért felkent téged az Isten, a te Istened, örömnek olajával a te társaid felett.21
Zsid. 1,10 És: Te Uram kezdetben alapítottad a földet, és a te kezeidnek művei a látható, és láthatatlan egek.
Zsid. 1,11 Azok elvesznek, el fognak tűnni, de te változatlanul megmaradsz, és mindazok, mint a ruha megavulnak, tönkremennek.
Zsid. 1,12 És palástként összehajtod azokat és elváltoznak,22 megváltoztatod, másmilyenné teszed, és kicseréled, te pedig ugyanaz vagy, és ugyanaz maradsz, és a te esztendeid el nem fogynak. [Más fordítás: Mint egy fátyolt úgy göngyölöd össze őket, vagy mint egy köpenyt, és elváltoznak. Te ellenben ugyanaz vagy, esztendeid ki nem hagynak, és esztendeid nem érnek véget].23
Zsid. 1,13 Melyik angyalnak mondotta pedig valaha: Ülj az én jobb kezem felől, míglen ellenségeidet lábaidnak zsámolyává, és uralmad alá teszem?24
Zsid. 1,14 Avagy nem szolgáló szellemek-e25 mindazok, elküldve szolgálatra26 azokért, akik örökölni fogják az üdvösséget?27




1 Sok rendben (polümerósz): a különféle alkalmakkal sokféleképpen, sok részletben.
2 Sokféleképpen (polütropósz): változatos, és különféle módokon, vagy formában.
3 Hajdan: a régi időben; (palai): az ősi, a távoli múltban.
4 Próféta: (prophétész): Isten előtt áll, Isten jelenlétében él, Tőle vesz Igéket. Isten nevében szóló isteni akaratot közvetítő személy.
5 Utolsó idők (eszkhatosz): utolsó, legvégső korszak.
6 Zakariás – Bemerítő János atyja – így prófétál, bizonyságot téve arról, hogy Isten az ősidőktől fogva szólt, és szól az emberhez: „Amint szólott, és kijelentette az ő szent prófétáinak szája által, kik eleitől, ősidőktől fogva voltak. Hogy a mi ellenségeinktől, és mindazoknak kezéből, megszabadít megment, biztonságba helyez, akik minket gyűlölnek, megvetnek, utálnak, zaklatnak, üldöznek. Hogy irgalmasságot cselekedjék a mi atyáinkkal, és megemlékezzék az ő szent szövetségéről, arról az esküvésről, amellyel megesküdt Ábrahámnak, a mi ősatyánknak, hogy ő megadja nékünk” (Luk. 1,70-73). A prófétákról így szól az Úr, amikor Mózes ellen lázadtak Áron és Mirjam, aki ezért leprás lett, - kijelentve, hogy: „… Ha van az Úrnak, Jahvénak az Örökkévalónak prófétája köztetek, azzal látomásban ismertetem meg magam, vagy álomban beszélek hozzá. De nem ilyen Mózes, a szolgám! Őrá az egész házam van bízva! Szemtől szembe szólok, és beszélek ővele, és nyilvánvaló látásban, világosan, és nem rejtélyesen; nem homályos beszédek által, és az Úrnak, Jahvénak az Örökkévalónak hasonlatosságát is megpillanthatja, és látja. Miért nem féltetek, és hogy mertetek hát szólani az én szolgám, Mózes ellen?” (4 Móz. 12,6-8). A zsidók elutasították az Úr Jézust, ezt mondva: „Mi tudjuk, hogy Mózessel beszélt az Isten: erről pedig azt sem tudjuk, honnan való” (Ján. 9,29). Ezért így figyelmeztet az apostol: „Vigyázzatok, meg ne vessétek, és el ne utasítsátok azt, aki szól; mert ha azok meg nem menekültek, akik a földön szólót, azt, aki a földön adott kijelentést megvetették, és elutasították sokkal kevésbé menekülünk meg mi, ha elfordulunk attól, aki a mennyekből vagyon, és a mennyből szól hozzánk” (Zsid. 12,25).és hogy ki Ő, erre az Evangélium ad választ: Filep azt kéri az Úr Jézustól, hogy mutassa meg nekik az Atyát, mire az Úr Jézus: „Monda néki: Annyi idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep? Aki engem lát, látja az Atyát; mi módon, és hogyan mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát? Nem hiszed-e, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van? A beszédeket, amelyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, aki én bennem lakik, ő cselekszi e dolgokat. Higgyetek nékem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van; ha pedig nem, magokért a cselekedetekért higgyetek nékem” (Ján. 14,9-11)
7 Világ (aión): világkorszak.
8 Az Úr Jézus kijelentése Önmagáról: „Mindent nékem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú akarja megjelenteni, kijelenteni, leleplezni, akinek szeme elől a Fiú a leplet el akarja vonni (Mát. 11,27). Mert: „Az Atya szereti a Fiút, és az ő kezébe adott mindent” (Ján. 3,35-36). Kijelentés a Logoszról, vagyis a teremtő Igéről: „Kezdetben már vala az Ige, és az Ige, a logosz vala az Istenben, és Isten maga vala az Ige. Eredetileg Ő az Isten. A mindenség Őáltala lett, Ő általa teremtetett, rajta keresztül támadt, és általa jött létre, és nála nélkül, Tőle különválasztva semmi sem lett, ami lett, ami létrejött, s egyetlen létező sem lett Őnélküle (Ján. 1,1-3). És hogy ki a Teremtő, arról így tesz bizonyságot a Szent Szellem: „Kezdetben teremté Isten az eget és a földet” (1 Móz. 1,1). De ezt csak: „Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde, megnyilatkozása, kijelentése által teremtetett, hogy a világokat Isten szava alkotta, hogy ami látható, a láthatatlanból, és nem a jelenségek világából állott elő” (Zsid. 11,3). Mert: „Az Úr szavára, igéjére lettek az egek, és szájának leheletére minden seregük.  Mert ő szólt és meglett, ő parancsolt és előállott” (Zsolt. 33,6.9). Ő lett hústestté: „És az Ige, a logosz hústestté lett és lakozék, és sátorozott, letáborozott mi közöttünk, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal” (Ján. 1,14). Pál apostol bizonyságtétele: „Aki képe, képmása a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született. Ő a legelőször előhozott. Mert Őbenne teremtetett minden, ami van az egekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, azaz trónusok, akár uralmak felsőbbségek, hatalmasságok, akár fejedelemségek kormányzatok, birodalmak, akár fennhatóságok. Mindenek Őáltala és Őreá nézve, Őbenne, és Őérte teremttettek. És Ő előbb volt mindennél, és minden Őbenne áll fenn, és illeszkedik egybe. [Más fordítás: Ő mindenek előtt való és a mindenség Őbenne áll fenn](Kol. 1,15-17). Nehémiás megvallása a Teremtőről: „Te vagy egyedül az Úr! Te teremtetted, Te alkottad az eget, az egeknek egeit és minden seregüket, a földet és mindent, ami rajta van, a tengereket minden bennük valókkal együtt; és te adsz életet mindnyájuknak, és az égnek serege előtted borul le” (Nehem. 9,6). Ézsaiáson keresztül szól az Úr: „Így szól az Úr,  Jahve az Örökkévaló,
megváltód és alkotód, anyád méhétől fogva, aki az anyaméhben formált. Én vagyok az Úr, aki mindent cselekszem, Én az Úr, Jahve, az Örökkévaló
 alkottam mindent. Aki egyedül feszítettem ki az eget, magam tettem szilárddá a földet(Ésa. 44,24). A feltámadott dicsőség Urának kijelentése Önmagáról: „A Laodiceabeli gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja az Ámen, a hű és igaz bizonyság, a teremtett világ eredete (Jel. 3,14). Mert Ő a Teremtő, és Ő a Megváltó: „Mikor pedig eljött, elérkezett az időnek teljessége, a beteljesedés állapota, kibocsátotta és elküldte Isten az ő Fiát, aki asszonytól született, aki törvény alatt lett, a törvénynek alávetve, mert a törvény alá adatott, Hogy a törvény alatt levőket megváltsa, kivásárolja, hogy elnyerjük, és visszanyerjük a fiúságot, és Isten fiaivá legyünk (Gal. 4,4-5).
9 Mert: Ő az: „Aki, mikor Istennek formájában, alakjában létezett, nem tekintette, és nem tartotta zsákmánynak azt, hogy Ő az Istennel egyenlő, és nem tekintette olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell. [Más fordításban: Ő ugyanis minden tekintetben Isten volt, mégsem ragaszkodott ahhoz, hogy Istennel egyenlő]” (Fil. 2,6). Így magyarázza ezt a titkot a Szent Szellem: „Kezdetben már vala az Ige, és az Ige, a logosz vala az Istenben, és Isten maga vala az Ige. Eredetileg Ő az Isten. A mindenség Őáltala lett, Ő általa teremtetett, rajta keresztül támadt, és általa jött létre, és nála nélkül, Tőle különválasztva semmi sem lett, ami lett, ami létrejött, s egyetlen létező sem lett Őnélküle. És az Ige a logosz hústestté lett és lakozék, sátrat vert, letáborozott mi közöttünk és láttuk, szemléltük az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét. Aki teljes vala kegyelemmel, és igazsággal, akit kegyelem és igazság tölt be. És az ő teljességéből vettünk, merítettünk mindnyájan - akivel Ő volt tele - kegyelmet is kegyelemért, kegyelmet kegyelemre halmozva. Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, Ő jelentette ki, hirdette meg félreérthetetlenül, tette nyilvánvalóvá Őt” (Ján. 1,1-3.14.16.18). A testté lett Ige, az Úr Jézus kijelentése Önmagáról: „Én és az Atya egy, és ugyanaz vagyunk(Ján. 10,30). A tanítványoknak, – az övéinek – ezt mondja: „Annyi idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep? Aki engem látott, látta az Atyát; mi módon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát? Nem hiszed-e, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van? A beszédeket, kijelentéseket, az élő Igéket, amelyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, aki én bennem lakik, aki bennem jelen van, és bennem él, ő cselekszi e dolgokat. Higyjetek nékem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van; ha pedig nem, magukért a cselekedetekért higgyetek nékem” (Jn. 14,9-11). Mert: Isten Őbenne vett lakozást, ahogy most az Ő gyermekeiben: „Mert tetszett az Atyának, és jónak látta, hogy Őbenne lakozzék az egész teljesség. Mert Őbenne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg, az Ő személyében, [Más fordítás: Mert testileg Őbenne, az Ő lényében lakozik minden, ami az istenséget betölti]. Aki képe, képmása a láthatatlan Istennek…” (Kol. 1,19. 2,9. Kol. 1,15). Pál apostol vallástétele: És minden versengés nélkül, közismerten, elismerten, bevallottan nagy a hitnek eme titka: Isten, aki megjelent, láthatóvá, nyilvánvalóvá, ismertté vált, megmutatkozott hústestben, megigazíttatott, igazolást nyert Szellemben. Megláttatott az angyaloktól. Hirdettetett a pogányok, a népek, nemzetek közt, hittek benne a világon, fölment a dicsőségbe. [Más fordítás: Valljuk, hogy a hit Nagy Titka Az, aki megjelent testben, igazolta a Szellem, látták az angyalok, hirdették a népeknek, hitt benne a világ, befogadta a dicsőség](1 Tim. 3,16). Isten megmutatta az Ő hatalmát és erejét: „…Amelyet megmutatott, és aktívan, hatékonyan munkált a Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a halálból, amikor életre keltette a halottak közül, és ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben. Felül minden fejedelemségen, és hatalmasságon, és hatóerőn, és uraságon, és minden néven, mely neveztetik, amelyet segítségül hívnak nemcsak e világon, nemcsak ebben a világkorszakban, hanem a következendőben, az eljövendő világkorszakban is, ami még KÖRÜL fog venni. És mindeneket vetett az Ő lábai alá, és Őt tette mindeneknek fölötte az anyaszentegyháznak, az eklézsiának, a kihívottak közösségének fejévé. Mely az Ő teste, az Ő lénye, személye, teljessége, amely telítve van azzal, aki mindeneket betölt mindenekkel. Aki mindenben mindent teljessé tesz(Eféz. 1,20-23). A feltámadott Úr parancsa János apostolnak: „A Laodiceabeli gyülekezet, a kihívottak közössége, eklézsiája angyalának hírvivő követének is írd meg: Ezt mondja az Ámen, a hű és igaz bizonyság, a megbízható és igazmondó tanú. Az Isten teremtésének, a teremtett világnak eredete” (Jel. 3,14). János apostol bizonyságtétele: „És hallottam, hogy minden teremtmény, a mennyben és a földön, a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt mondta: A királyi széken ülőé, a Bárányé az áldás és a tisztesség, a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. És a négy a négy élőlény monda: Ámen. És a huszonnégy Vén leborult és imádá Őt, az örökkön örökké élőt” (Jel. 5,13-14). És János apostol meglátja az örökkön örökké élőt, és: „Amikor megláttam, lába elé estem, mint egy halott, ő rám tette jobbját, és így szólt: „Ne félj, én vagyok az első és az utolsó, és az élő: halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai” (Jel. 1,17-18). Robinson így fogalmazza meg az Úr Jézus személyét: Ő nemcsak próféta és követ; hanem maga az Isten az ember számára felismerhető és elviselhető formában (Robinson).
10 Pál apostol bizonyságtétele: Az Úr Jézust engedelmességéért: „… az Isten is mindenek fölé felmagasztalá Őt, és ajándékoza néki oly nevet, amely minden más név fölött való, amely minden névnél nagyobb. [Más fordítás:Ezért azután Isten a legmagasabb méltóságra emelte. Olyan nevet és hatalmat adott neki, amely minden más név és hatalom fölött áll]. Isten azért tette ezt, mert azt akarja, hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké” (Fil. 2,9-10). Dávid így prófétál Isten nevéről: „Szent templomod felé hajolok, s magasztalom nevedet kegyelmedért és igazságodért; mert minden neveden felül felmagasztaltad a te beszédedet, a Te Igédet” (Zsolt. 138,2). A feltámadott nevéről kap kijelentést János apostol. aki így látta Őt: „És vérrel hintett ruhába vala öltöztetve és a neve Isten igéjének  neveztetik (Jel. 19,13).
11 És Dávid fiához – az Úr  Jézushoz – akkor  szól az Úr, amikor megkapja a Szent Szellem erejét: „És Jézus miután alámeritkezett, azonnal kijöve a vízből; és ímé az egek megnyilatkozának néki, és ő, vagyis János látá az Istennek Szellemét alájőni mintegy galambot és Őreá szállani. És ímé az égből szózat hallatszott, és egy égi hang ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm, akiben kedvem telik, akiben én megengeszteltettem (Mát. 3,16-17). És az Úr Jézusban beteljesedett a Dávidnak adott ígéret, amelyről Dávid így prófétál: „Ő így szólít engem: Atyám vagy te; én Istenem és szabadításom kősziklája! Én meg elsőszülöttemmé teszem őt és feljebbvalóvá a föld királyainál. Örökké megtartom néki az én kegyelmemet, és az én szövetségem bizonyos marad ő vele. És az ő magvát örökkévalóvá teszem, és az ő királyi székét, mint az egeknek napjait” (Zsolt. 89,27-30). Ezt ismétli meg Péter apostol: „És mi hirdetjük néktek, az atyáknak tett ígéretet, hogy azt az Isten betöltötte nékünk, az ő fiaiknak feltámasztván Jézust. Mint a második zsoltárban is meg van írva: Én Fiam vagy te. Ma nemzettelek én téged” (Csel. 13,32-33).
12 Mikor (hotan): amikor csak, valahányszor.
13 Behozza (palin): ismét bevezeti; újra bevezeti.
14 Elsőszülött (prótotokosz): elsőszülött, legelőször előhozott.
15 János apostol így látja Isten igéjének beteljesülését: „ És láttam, és sok angyal hangját hallottam a trónus, az élőlények és a vének körül, számuk tízezerszer tízezer és ezerszer ezer volt; és így szóltak hatalmas hangon: Méltó a megöletett Bárány, hogy övé legyen az erő és a gazdagság, a bölcsesség és a hatalom, a tisztesség, a dicsőség és az áldás! És hallottam, hogy minden teremtmény, a mennyben és a földön, a föld alatt és a tengerben, és minden, ami ezekben van, ezt mondta: A királyi széken ülőé, a Bárányé az áldás és a tisztesség, a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké” (Jel. 5,11-12).
16 Angyalok (aggelosz): hírnök, hírvivő, olyan személy, aki üzenetet visz, hírt továbbít: követ. Ez lehet ember, vagy mennyei hírvivő. Itt a görög szöveg Isten emberi küldötteiről beszél.
17 Dávid így prófétál Isten angyalairól, hírvivő követeiről: „Aki a szeleket teszi követeivé, a lángoló tüzet szolgáivá. (Más fordítás: Aki szellemi lényeit teszi hírvivő követeivé, és fellobbanó lángoló tűzzé szolgálattevőit)” (Zsolt. 104,4).  Pál apostolon keresztül pedig kijelentést nyer, hogy az apostolok kiküldött hírvivő követek: „Akár Titusról van szó, ő az én társam, vele közösségben élek, és ti köztetek, és ti felétek pedig munkatársam, és segítségem. Akár a mi atyánkfiai felől, testvéreinkről van szó, ők a gyülekezetek, a kihívottak közösségei, az eklézsia követei, apostolai, küldöttei, Krisztus dicsősége. [Más fordítás: Titusz az én munkatársam a közöttetek végzett munkámban. A többi testvérek pedig, akik vele utaznak, a gyülekezetek küldöttei. Mindannyian Krisztus dicsőségére végzik a munkájukat](2 Kor. 8,23).
18 Pálca (rabdosz): jogar.
19 Országodnak (baszileia): királyságodnak, birodalmadnak, uralmadnak, és a te királyi hatalmadnak.
20 Pál apostol vallástétele Istenről: „… Krisztus, aki mindeneknek felette örökké, soha véget nem érően áldandó és áldott Isten, és aki Isten mindenek felett. Ámen(Róm. 9,5). Mert az Úr Jézusban maga a Teremtő jött el, erről tesz bizonyságot János apostol: „De tudjuk, hogy eljött az Isten Fia, és képességet adott nekünk arra, hogy felismerjük az Igazat; és ezért vagyunk az Igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban. Ő az igaz Isten és az örök élet(1 Ján. 5,20).  Dávid így prófétál Krisztusról: „Nyilaid élesek és hegyesek; népek kerülnek hatalmadba; a király ellenségeinek szívében. Trónod, oh Isten örökkévaló, mindörökké megmarad; igazságnak pálcája a te királyságodnak pálcája (Zsolt. 45,6-7). Pál apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem, hogy kik azok az ellenségek, akiknek szívében a Király: „Titeket is, kik hajdan elidegenültek és ellenségek valátok gonosz cselekedetekben, haszontalan, káros tetteitekben gyönyörködő értelmetek miatt…” (Kol. 1,21). Én pedig: „kérem, adja meg nektek, hogy… állandóan ott lakozzék a Krisztus a hit által a ti szívetekben (Eféz. 3,16-17)
21 Dávid próféciáját idézi az apostol:Szereted az igazságot, gyűlölöd a gonoszságot, azért kent fel Isten, a te Istened öröm olajával társaid fölé” (Zsolt. 45,8).
22 Elváltoznak (allasszó): megváltoztatod, másmilyenné teszed, és kicseréled.
23 János apostol kijelentése az örökkévaló Igéről: „A mindenség Őáltala lett, Ő általa teremtetett, rajta keresztül támadt, és általa jött létre, és nála nélkül, Tőle különválasztva semmi sem lett, ami lett, ami létrejött, s egyetlen létező sem lett Őnélküle (Ján. 1,3). Mert: „Az Úr Igéje alkotta az egeket, és Szelleme által lett minden seregük. Mert ő szólt és meglett, ő parancsolt és előállott, Ő rendelkezett és létrejöttek” (Zsolt. 33,6.9). Dávid így prófétál az Úr változhatatlan voltáról: „Régente fundáltad a földet s az egek is a te kezednek munkája. Azok elvesznek, de te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak. De te ugyanaz vagy, és ugyanaz maradsz, és a te esztendeid el nem fogynak, mert éveidnek soha sincs vége (Zsolt. 102,26-28). „Mert nagy az Úr és méltó, hogy dicsérjék. Rettenetes minden isten felett. Mert a nemzeteknek minden istene bálvány, az Úr pedig egeket alkotott” (Zsolt. 96,4-5). Az Úr Jézus kijelentése a Logoszról: „Az ég és a föld elmúlnak, megsemmisülnek, de az én beszédeim, az én Igéim soha el nem múlnak és semmiképp sem veszítik érvényüket” (Márk. 13,31). Dávid így prófétál: „Uram Jahve, Örökkévaló! Örökké megmarad a te igéd a mennyben, szilárdan, akár az ég (Zsolt 119,89). Ézsaiás is Róla prófétál, kijelentve, hogy minden mulandó, csak Isten Igéje áll meg örökké: „Szózat szól: Kiálts! És monda: Mit kiáltsak? Minden hústest csak fű, és minden szépsége, mint a mező virága! Megszáradt a fű, elhervadt, és elhullt a virág, ha az Úrnak szele fuvallt reá; bizony csak fű a nép. Megszáradt a fű, elhervadt, és elhullt a virág; de Istenünk beszéde, rémája, kijelentése mindörökre megmarad!” (Ésa. 40,6-8). Ezt ismétli meg Péter apostol is: „Mert minden hústest olyan, mint a fű, és az embernek minden dicsősége, méltósága, megbecsülése, dicsérete olyan, mint a mező virága. Elhervad, és megszárad a fű, és virága elhull. De az Úr beszéde, rémája, kijelentése megmarad örökké. Ez a beszéd, ez a kijelentés pedig az Evangélium, amely néktek hirdettetett” (1Pét 1,24-25). Amely arról szól, hogy: „… az Úr kegyelme öröktől fogva való és örökkévaló az őt félőkön. És az ő megigazítása, igazzá nyilvánítása a fiaknak fiain, még az unokáikon is. Azokon, akik megtartják az ő szövetségét és megemlékeznek az ő parancsolatjairól, hogy azokat megcselekedjék, akik törődnek rendelkezéseinek teljesítésével(Zsolt. 103,17-18).
24 Az Úr Jézus megkérdezi a farizeusokat:Miképpen hívja őt Dávid a Szent Szellem által Urának, ezt mondván: Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobb kezem felől, míglen vetem a te valamennyi ellenségeidet a te lábaid alá zsámolyul. Ha tehát Dávid Urának hívja őt, miképpen lehet a fia? (Mát. 22,43-45). Péter apostol vallástétele a zsidók előtt: „Mert nem Dávid ment fel a mennyországba; hiszen ő maga mondja: Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobb kezem felől, Míglen vetem a te ellenségeidet lábaid alá zsámolyul. Bizonnyal tudja meg azért Izráelnek egész háza, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten, azt a Jézust, akit ti megfeszítettetek” (Csel. 2,34). Az Evangélium bizonyságtétele szerint az apostolokkal való beszéde után: „Az Úr azért, minekutána szólott vala nékik, felviteték a mennybe, és üle az Istennek jobbjára” (Márk. 16,19). Így látta Őt István vértanú, és tett bizonyságot az őt megkövező zsidóknak: „Mivel pedig teljes vala Szent Szellemmel, a mennybe függesztvén szemeit, látá Istennek dicsőségét, és Jézust állani az Istennek jobbja felől, És monda: Ímé látom az egeket megnyílni, és az embernek Fiát az Isten jobbja felől állani” (Csel. 7,55-56). Dávid próféciája pedig így hangzott: „… Monda az Úr az én uramnak: Ülj az én jobbomon, amíg ellenségeidet zsámolyul vetem a te lábaid alá” (Zsolt. 110,1). Pál apostol is erről tesz bizonyságot a Korinthusiaknak: „Mert addig kell néki királyként uralkodnia, mígnem ellenségeit mind lábai alá veti” (1 Kor. 15,25). És így folytatja az apostol: „És minket vele együtt ültetett maga mellé a mennyekben, Krisztus Jézusban” (Eféz. 2,4-6).
25 Szolgáló szellemek: lehetnek emberek pl: az apostolok, vagy szellemi lények.
26 A kísértésekben segítségünkre vannak, ahogy az Úr Jézusnak, aki: „És ott volt a sivár, elhagyatott pusztában. Negyven napig kísértetve a sátántól, és a vadállatokkal vala együtt. És az angyalok szolgálnak vala néki” (Márk. 1,13). Mert: „Az Úr angyala tábort jár az őt félők körül és kiszabadítja őket. (Más fordítás: Az ÚR angyala őrt áll az istenfélők mellett, és megmenti őket)” (Zsolt. 34,8). Mikor Péter apostolt Heródes börtönbe záratja, és ki akarja végeztetni, Isten angyalt küld a kiszabadítására: „És Péter magához térve monda: Most tudom igazán, hogy az Úr elküldte az ő angyalát, és megszabadított engem Heródes kezéből és a zsidók népének egész várakozásától” (Csel. 12,11). Mert az Úr ígérete így hangzik: „Nem illet téged a veszedelem, és nem érhet téged baj, és csapás nem közelget, sőt, közel sem férhet a sátorodhoz; Mert az ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged, és vigyázzanak rád minden utadban. Kézen fogva vezetnek téged, hogy meg ne üssed lábadat a kőbe. Oroszlánon és áspiskígyón jársz, eltaposod az oroszlánt, és a viperát, és a sárkányt, és eltiprod az oroszlánkölyköt és a tengeri szörnyet” (Zsolt. 91,10-13).
27 Üdvösség (szótéria): tartalmazza a bűnbocsánatot, megmenekülést (rossztól, veszélytől, ártalomtól, betegségtől, balesetből, bűnökből. Mindenfajta problémából, bajból); megszabadítás (mindenfajta veszedelemből, gonosz szellemi lényektől /démonoktól/; oltalmazás; biztonság; állandóság; jólét (bővölködés anyagi és szellemi javakban); jóllét (egészség); boldogság, megtartatás.