Zsid.
2,1 Annál is inkább
szükséges nékünk a hallottakra figyelmeznünk, hogy valaha el ne sodortassunk, és
nehogy magával ragadjon valamilyen irányzat.
[Más fordítás: Ezért
a hallott igére még jobban kell figyelni, és azt teljes odaadással meg kell
tartanunk, hogy a célt el ne tévesszük].
Zsid.
2,2 Mert ha az
angyaloktól, a hírnökök, követek által]
hirdetett beszéd, ige erős volt,28
megállt, szilárdnak bizonyult,
és stabil, rendíthetetlen, megbízható volt. És minden bűn,29 félrelépés,
minden áthágás és engedetlenség,30 szándékos
figyelmetlenség, és félrehallás megkapta igazságos büntetését,31 elnyerte igazságos, jogos, méltányos
bérét, viszonzását, és megfizetését.32
Zsid.
2,3 Hogyan menekedünk
meg mi, hogyha nem törődünk,33 és könnyelműen semmibe veszünk ily nagy és jelentős üdvösséget? Amely akkor vette kezdetét, amikor először az Úr hirdette, és azok,
akik hallották, és megértették, megerősítették,
és biztosították számunkra.34
Zsid.
2,4 Velük együtt
bizonyságot tevén arról,35 és egyesült velük a
bizonyítékok hozzáadásában az Isten, jelekkel meg csodákkal és
sokféle erőkkel,36 változatos, és sokféle
erő-megnyilvánulással s a Szent Szellem közléseivel,37 és Szent Szellemének szétosztásával az ő akarata, és elhatározása szerint,
Akit úgy osztott szét, ahogy akarta.38
Zsid.
2,5 Mert nem
angyaloknak vetette alá, nem angyalok uralma alá rendelte a jövendő világot39 az eljövendő világegyetemet, és mindent, ami
benne van, hogy a
következő világkorszakban uralkodjanak,
amelyről szólunk.
Zsid.
2,6 Sőt mi több,
bizonyságot tett valahol valaki, mondván: Micsoda az ember, hogy megemlékezel ő
róla, hogy gondolsz rá, avagy az
embernek fia, hogy gondod van reá,40 hogy
reá tekintesz, és meglátogatod, gondoskodsz róla, és
vigyázol rá?
Zsid. 2,7 Kisebbé tetted őt rövid időre az angyaloknál,
dicsőséggel, tisztességgel és méltósággal megkoronáztad őt és úrrá tetted
kezeid munkáin,
Zsid. 2,8 Mindent lábai alá vetettél. Mert azzal, hogy
néki a mindenséget alávetette, semmit sem hagyott alávetetlenül: de most még
nem látjuk, hogy néki a mindenség alávettetett, hogy minden uralma alatt áll.41
Zsid.
2,9 Azt azonban
látjuk, hogy az a Jézus, aki egy kevés, egy rövid időre kisebbé tétetett az
angyaloknál, a halál elszenvedéséért dicsőséggel, méltósággal és tisztességgel koronáztatott meg, hogy az Isten kegyelméből
mindenkiért megízlelje, megtapasztalja a
halált.42
Zsid.
2,10 Mert illendő, és
méltó vala Istenhez, hogy őt, akiért, és akin keresztül a mindenséget
teremtette, sok fiakat vezérelvén dicsőségre, az ő üdvösségük szerzőjét, és fejedelmét
szenvedések által tegye tökéletessé, és vigye végcélba, és dicsőítse meg.43
Zsid.
2,11 Mert a
megszentelő és a megszenteltek egytől valók mindnyájan, egyetlenből származnak, amely oknál
fogva nem szégyelli őket atyjafiainak, testvéreinek nevezni.44
Zsid.
2,12 Mondván: Kijelentem, és Hirdetem a te nevedet, hatalmadat, dicsőségedet, és erődet az én atyámfiainak, az én testvéreimnek,
és az anyaszentegyháznak a kihívottak
közösségének közepette dicséretet mondok néked, és énekelve magasztallak, és újra meg újra
elmondom.
Zsid.
2,13 És ismét: Én
Őbenne bízom és Őbenne reménykedem; és ismét: Ímhol vagyok én és a gyermekek,
akiket az Isten nékem adott nekem
ajándékozott, és rám bízott.
Zsid.
2,14 Mivel tehát a
gyermekek hústestből és vérből valók, ő is hasonlatosképen
részese lett azoknak, hogy a halál által erejét veszítse, teljesen működésképtelenné, hatástalanná tegye azt, akinek hatalma van, aki erőt és hatalmat birtokol a
halálon, tudniillik az ördögöt, az ellenséget,
a sátánt.
Zsid.
2,15 És
megszabadítsa, szabadon bocsáthassa azokat, akik a haláltól való félelem és rettegés miatt
teljes életükben kiszolgáltatottak, és
rabszolgaságban tartottak valának.45
Zsid.
2,16 Mert nyilván
nem angyalokat karolt fel, hanem az Ábrahám magvát karolta fel. [Más fordítás: Mert
bizonyára nem angyaloknak megy a segítségére, hanem Ábrahám magvának visz
segítséget, és viseli gondját,
s mellettük kötelezi el magát].46
Zsid.
2,17 Annakokáért
mindenestől fogva hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz, a testvéreihez,
hogy könyörülő legyen és hű főpap az Isten előtt való dolgokban, és szolgálatban. Hogy
engesztelést szerezzen,47 illetve, hogy kiengesztelt legyen a nép
bűneiért, céltévesztéséért.48
Zsid.
2,18 Mert amennyiben
szenvedett, ő maga is megkísértetvén, segíthet azokon, akik megkísértetnek. [Más fordítás: Amennyiben
ugyanis őt magát is megkísértették
szenvedésekkel, képes azokon segíteni, akik kísértést szenvednek.49
28
Erős
volt (bebaiosz): megállt,
szilárdnak bizonyult, és erős, stabil, rendíthetetlen, megmaradó, biztonságos,
megbízható volt.
31
Megkapta
igazságos büntetését elnyerte (endikosz):
igazságos, jogos, méltányos bérét, (miszthapodoszia):
viszonzását, és megfizetését.
32 Mert: „Aki
megveti a Mózes törvényét, két vagy
három tanú vallomása alapján irgalom nélkül meghal. Gondoljátok meg, mennyivel
súlyosabb büntetésre méltónak ítéltetik az, aki az Isten Fiát megtapodja, és a
szövetségnek vérét, mellyel megszenteltetett, tisztátalannak, és közönségesnek
tartja, és a kegyelemnek Szellemét megcsúfolja, és bántalmazza?” (Zsid. 10,28-29).
34 Az Evangélium
bizonyságtétele: „Minekutána pedig János elfogatott és
tömlöcbe vettetett, elméne Jézus
Galileába, prédikálván, s ott így hirdette az Isten országának, Isten
királyságának evangéliumát, örömhírét. Mondván: Betölt, beteljesedett, mert
letelt a kijelölt idő, és elközelített, már közel van az Istennek országa,
Isten királysága, Isten királyi uralma; térjetek meg, térjetek más
felismerésre, változtassátok meg gondolkodásmódotokat, és higgyetek az
evangéliumban, az üdvösség jó hírében, az örömhírben” (Márk. 1,14-15). És az apostol így figyelmezteti a
minden korban élő hívőket: „Vigyázzatok,
hogy el ne utasítsátok, és meg ne
vessétek azt, aki szól; mert ha azok meg nem menekültek, akik a földön szólót
elutasították, és megvetették, sokkal kevésbé mi, ha elfordulunk attól, aki a
mennyekből vagyon, és a mennyből szól hozzánk” (Zsid. 12,25).
35
Bizonyságot
tevén arról (szünepimartüreó): és együtt tanúskodott,
azaz egyesült velük a bizonyítékok hozzáadásában.
38
Az Úr Jézus
mennybemenetele után a tanítványok: „… pedig kimenvén, prédikálnak,
hirdették az igét mindenütt, az Úr együtt munkálván velük, és
megerősítve, és hitelesítve az igét jelek és csodák által, amelyek
kísérik vala.. Ámen!” (Márk. 16,20). Pál apostol
bizonyságtétele: „…külön-külön
ajándékaink, a bennünk lakozó
Szent Szellem különböző megnyilvánulásai vannak a nékünk adott kegyelem
szerint.. „ (Róm. 12,6). Ezért: „…nem merek szólni, prédikálni semmiről, amit
nem Krisztus cselekedett volna általam a pogányoknak, a nemzeteknek
engedelmességére, megnyerésére, megtéréséért szóval - igével - és tettel. [Más fordítás: olyasmiről azonban aligha lesz
bátorságom beszámolni, amit a Szellem hatalma nélkül tettem volna, amit rajtam
keresztül nem a Krisztus munkált volna, szóval és tettel]. Jelek
- természetfölötti események, rendkívüli jelenségek, és - csodák ereje által,
és hatalmával az Isten Szellemének ereje által; úgyannyira, hogy én
Jeruzsálemtől és környékétől fogva Illyriáig betöltöttem, szétszórtam a
Krisztus evangéliumát. [Más fordítás: csak így történhetett, hogy
Jeruzsálemtől elkezdve Illyriáig mindent betölthettem a Krisztus örömüzenetével]”
(Róm.
15,18-19). Mert: „A
kegyelmi ajándékokban, a Szellem megnyilvánulásában pedig
különbség, és változatosság van, de ugyanaz a Szellem. És mindezeket egy és
ugyanaz a Szellem cselekszi, és érezteti
hatását, fejt ki az erőt, osztogatván mindenkinek külön, tetszése
szerint, amint elhatározza” (1 Kor. 12,4.11). Hiszen: „Mindenikünknek pedig adatott a kegyelem a
Krisztustól osztott ajándéknak mértéke szerint” (Eféz.
4,7). Péter
apostol bizonyságtétele a prófétai kijelentésekről: „Akiknek megjelentetett, és akik
kinyilatkoztatást kaptak, akik előtt leleplezték, hogy nem maguknak, hanem
nékünk szolgáltak azokkal az örvendetes közlésekkel. Amelyeket mostantól
hirdetnek néktek azok, akik most az Evangélium, az örömüzenet, a győztes
hadvezérről szóló jó hír hirdetői prédikálnak nektek a mennyből küldött Szent
Szellem által, amikbe angyalok sóvárogva vágyakoznak betekinteni” (1 Pét.
1,12).
39
Jövendő
világot (oikúmené):
az eljövendő világegyetemet, és mindent, ami
benne van, hogy a következő
világkorszakban uralkodjanak.
41
És az Úr, Őt
tette: „Felül minden
fejedelemségen, és hatalmasságon, és hatóerőn, és
uraságon, és minden néven, mely neveztetik, amelyet segítségül hívnak
nemcsak e világon, nemcsak ebben a világkorszakban, hanem a következendőben,
az eljövendő világkorszakban is, ami még KÖRÜL fog venni.
És mindeneket vetett az Ő lábai alá, és Őt
tette mindeneknek fölötte az anyaszentegyháznak, az eklézsiának, a kihívottak
közösségének fejévé, Mely az Ő teste, az Ő lénye, személye,
teljessége Őnéki, amely telítve van azzal, aki mindeneket
betölt mindenekkel. Aki mindenben mindent teljessé tesz” (Eféz.
1,21-23). Újra és újra megismétli a Szent szellem, Aki csak az
Úr Jézust dicsőíti: „Mert mindent az ő
lábai alá vetett. Mikor pedig azt mondja, hogy minden alája van vetve,
nyilvánvaló, hogy azon kívül, aki neki mindent alávetett. Mikor pedig minden
alája vettetett, akkor maga a Fiú is alávettetik annak, aki neki mindent
alávetett, hogy az Isten legyen minden mindenben” (1
Kor. 15,27-28) És hogy ez a hatalom a
Krisztusé, és az Ő testéé, vagyis az Eklézsiáé, arról így beszél az Ige: Erről tesz bizonyságot a Szent Szellem
Dávidon keresztül is: „micsoda a halandó
- mondom -, hogy törődsz vele, és az emberfia, hogy gondod van rá? Kevéssel
tetted őt kisebbé Istennél, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg. Úrrá
tetted kezed alkotásain, mindent a lába alá vetettél: Juhokat és mindenféle
barmot, és még a mezőnek vadait is; Az ég madarait és a tenger halait, mindent,
ami a tenger ösvényein jár. Ó, Urunk, mi Urunk! Mily felséges a te neved az
egész földön!” (Zsolt. 8,5-10). Hiszen Krisztus a fej, és az eklézsia – a kihívottak
gyülekezete – az Ő teste: „És Ő a feje a
testnek, az egyháznak: aki a kezdet, elsőszülött a halottak közül; hogy
mindenekben Ő legyen az első. Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne
lakjék” „Mert Őbenne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg, az Ő
lényében, és benne jutottatok el ti is ehhez a teljességhez, mert ő a feje
minden fejedelemségnek és hatalmasságnak” (Kol. 1,18-19; 2,9-10).Az Úr Jézus
már mennybemenetele előtt, ezt a hatalmat átadta az Övéinek: „És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik,
mondván: Nékem és bennem adatott
minden hatalom mennyen és földön. Elmenvén azért tanítsatok, és tegyetek
tanítványokká minden népeket, az összes nemzeteket, bemerítvén őket az Atyának,
a Fiúnak és a Szent Szellemnek nevébe, hatalmába, dicsőségébe, erejébe” (Mát. 28,18-19). „És gyógyítsátok a
betegeket, akik ott lesznek,
és mondjátok nékik, és hirdessétek: Elközelített hozzátok az Isten
országa, az Isten királysága, uralma” (Luk. 10,9). De ez a hatalom csak azután nyilvánul meg, ha: „… vesztek erőt, minekutána a Szent Szellem eljő, és
leszáll reátok: és lesztek nékem tanúim, bizonyságtevőim úgy Jeruzsálemben,
mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig” (Csel. 1,8). Már a teremtéskor – a bűneset, a céltévesztés előtt – uralkodásra
rendelte az embert Isten: „És monda Isten:
Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger
halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön
csúszó-mászó mindenféle állatokon. Teremté tehát az Isten az embert az ő
képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonnyá teremté őket. És megáldá
Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek
be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az
ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon” (1 Móz. 1,26-28). Ámulva
kérdezi Jób, és Dávid: „Micsoda az ember,
hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá, és törődsz vele?” (Jób. 7,17). „Uram! Micsoda az ember, hogy tudsz felőle, hogy
törődsz vele, és az
embernek fia, hogy gondod van reá?” (Zsolt. 144,3).
42 És folytatódik a kijelentés: „Annakokáért az
Isten is mindenek fölé felmagasztalá Őt, és ajándékoza néki oly nevet, amely
minden más név fölött való, amely minden névnél nagyobb. [Más
fordítás: „Ezért azután Isten a
legmagasabb méltóságra emelte. Olyan nevet és hatalmat adott neki, amely minden
más név és hatalom fölött áll]. Isten
azért tette ezt, mert azt akarja, hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon,
mennyeieké, földieké és föld alatt valóké.
És minden nyelv vallja, hirdesse,
vallást tegyen arról, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.
[Más fordítás: „Mindenki el fogja ismerni, és ki fogja mondani: „Jézus Krisztus az Úr”.
Ez pedig dicsőségére lesz az Atya Istennek]” (Fil.
2,9-11). És az Ő: „Ruhájára és derekára az a név van írva:
Királyoknak Királya és uraknak Ura” (Jel. 19,16).
43
És az apostolon keresztül
folytatódik a kijelentés arról, hogy ki a Teremtő, és Megváltó: „Mert Őtőle, Őáltala és Őreá nézve vannak mindenek, mert Belőle
jött elő, rajta keresztül megy és Őfelé halad minden, és Beléje torkollik a
mindenség. Övé a dicsőség mindörökké. Ámen” (Róm. 11,36). Az apostol vallástétele: „… nekünk egy Istenünk
van, az Atya, akitől van a mindenség, mi is Őbenne; és egy Urunk, a Jézus
Krisztus, aki által van a mindenség, mi is Őáltala” (1 Kor. 8,6). „Minden
Őáltala lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett” (Jn. 1,3). „Mert
Őbenne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és
láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár
hatalmasságok; mindenek Őáltala és Őreá nézve teremttettek; És Ő előbb volt
mindennél, és minden Őbenne áll fenn” (Kol.
1,16-17). „Hiszen egy atyánk van mindnyájunknak, egy Isten
teremtett bennünket!” (Mal.
2,10). Az apostol
megvallja a prófétai szót: „Egy az Istene
és Atyja mindeneknek; ő van mindenek felett, és mindenek által, és mindenekben”
(Eféz. 4,6).
44
Az Úr Krisztus a Megszentelő, akinek az akarata volt
ez: „Amely akarattal szenteltettünk
meg egyszer s mindenkorra, a Jézus Krisztus testének megáldozása által. Mert
egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket” (Zsid. 10,10.14). „Annakokáért Jézus is, hogy megszentelje az ő
tulajdon vére, tulajdon élete által a népet, a kapun kívül
szenvedett” (Zsid. 13,12).
45
Zakariás így
prófétál Isten ígéretéről, amiről a próféták ősidők óta szóltak: „Hogy a
mi ellenségeinktől megment, megszabadít, biztonságba helyez, és mindazoknak kezéből, akik minket gyűlölnek, megvetnek,
utálnak, zaklatnak, üldöznek; Hogy kiragadva a mi ellenségeink, a mi gyűlölőink kezéből, félelem nélkül, félelmet
nem ismerve, és Istent tisztelve szolgáljunk
néki” (Luk.
1,71.74). Az apostol pedig így bátorítja Timóteust, és minden Istent szeretőt: „Ne szégyeneld hát a mi Urunk
bizonyságtételét, se engem, az ő
foglyát; hanem együtt szenvedj az evangéliumért Istennek hatalma, és ereje szerint. Ő szabadított, és megtartott minket
és hívott szent hívással, nem a mi cselekedeteink alapján, hanem az ő saját
végezése és kegyelme szerint, mely adatott nékünk Krisztus Jézusban örök idők
előtt. Megjelentetett, és nyilvánvalóvá
lett pedig most a mi Megtartónk, és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak
megjelenése által, aki teljesen működésképtelenné, hatástalanná tette,
érvénytelenítette a halált, megtörve erejét. Világosságra hozta pedig az életet
és halhatatlanságot, az elmúlhatatlan életet az evangélium által” (2 Tim. 1,8-10). Mert Isten: „… elveszi e hegyen a fátyolt, a leplet,
mely beboríta minden népeket, nemzeteket, és a takarót, mely betakart vala
minden népségeket, nemzeteket. Elveszti a halált, véget vetve a halálnak,
megsemmisíti örökre, és letörli az Úr Isten, az én Uram, az Úr, Jahve az
Örökkévaló a könnyhullatást minden orcáról. És népe gyalázatát eltávolítja az
egész földről; mert az Úr szólott, és ezt ígérte. És szólnak ama napon: Ímé!
Itt van a mi Istenünk, akit mi vártunk, és aki megtart. Benne reménykedtünk,
hogy megszabadít minket. Ez az Úr, akit mi vártunk, örüljünk és örvendezzünk
szabadításában!” (Ésa.
25,7-9). Mert Isten ígérete így hangzik: „Megváltom,
kifizetem a váltságdíjat; kiváltom, kiszabadítom őket a Seol hatalmából, a
holtak hazájából! Megmentem, megváltom őket a haláltól! Hol van a te
veszedelmed, a te tövised, mérged, oh halál?! Hol van a te romlásod, fullánkod,
oh Seol, holtak hazája?! Megbánás nincs bennem, elrejtetett én előlem. Elrejtőzött
a részvét szemem elől” (Hós. 13,14). És a prófécia beteljesült Krisztusban:
„Mert drága, és nagy áron vétettetek, vásároltattok meg, nagy volt a
váltságdíjatok, dicsőítsétek meg tehát, és hordozzátok azért az Istent a ti
testetekben, a ti személyetekben, és szellemetekben, amelyek az Istenéi”
(1 Kor. 6,20). Ő az: „Aki kiragadott,
és megszabadított minket a sötétség
hatalmából, és általvitt, áthelyezett az Ő szerelmes Fiának országába, királyságába” (Kol.
1,13).
46
Isten ugyanis így szólt Ábrahámhoz: „…A
te magodnak adom ezt a földet” (1Móz. 12,7). És az apostolon keresztül megvilágítja a Szent
Szellem a kijelentést: „Az ígéretek
pedig Ábrahámnak adattak és az ő
magvának. Nem mondja: És a magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről. És a te magodnak, aki a Krisztus” (Gal.
3,16). Ezért akik a Krisztuséi, azokhoz
így szól az apostol: „Ha pedig Krisztuséi
vagytok, akkor az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint
örökösök” (Gal. 3,29) „Mi pedig, atyámfiai, Izsák szerint, ígéretnek
gyermekei vagyunk” (Gal. 4,28). És folytatódik a kijelentés: „Mert nem a hústestnek fiai
az Istennek fiai; nem a testi származás szerinti utódok Isten gyermekei,
hanem az ígéret fiait tekinti, és
nevezi magul” (Róm. 9,8).
48
És Ő: „…
önmagát megüresítve szolgai formát vévén föl. Szolgai alakot öltött, emberekhez
hasonlóvá lévén, és külsejét tekintve olyan lett, és úgy jelent meg, mint egy
ember, és magatartásában is embernek bizonyult. [Más
fordításban: Azzal, hogy rabszolga alakját öltötte fel, s emberi
hasonmásba öltözött, üressé tette magát, mindenről önként lemondott, és
beleegyezett abba, hogy szolga legyen. Amikor a Földön megszületett és emberré
lett, valóban olyan is volt, mint egy szolga]. És mikor olyan állapotban találtatott, mint ember, és alakjára nézve
embernek bizonyult, vagy formájában embernek mutatkozott, megalázta magát,
engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának, azaz a kínoszlopon való
haláláig. (Fil.
2,7-8).
49
„Mert nem oly főpapunk van, aki nem tudna megindulni
gyarlóságainkon, erőtlenségeinken,
hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt, a
céltévesztést” (Zsid. 4,15).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.