2017. július 31.

Neked hódolnak a hegyek

Pál Apostolnak a Thessalonikabeliekhez írott II. levele 1. Fejezet: a hit dicsérete, és ima a szentekért.

2 Thess. 1,1 Pál és Silvánus és Timótheus írják e levelet a Thessalonikabeli gyülekezetnek* azaz kihívottak közösségeinek, eklézsiájának amely Istenben, a mi Atyánkban, azaz az Úr Jézus Krisztusban áll fenn, és él**

*Gyülekezet: (ekklészia): kihívottak közössége.

**Silvánusról Péter apostol is megemlékezik: Péter, Jézus Krisztusnak apostola, a Pontusban, Galáciában, Kappadóciában, Ázsiában és Bithiniában elszéledt, és szétszóródott jövevényeknek, azoknak, akik csak rövid ideig, átmenetileg idegen helyen tartózkodnak, tehát olyanoknak, akiknek nem otthona a világ. Silvánus által, aki amint gondolom, hű atyátokfia, akit ti is hűséges testvéreteknek tarttok, röviden írtam, bátorítva, buzdítva és bizonyságot téve, hogy az az Istennek igazi kegyelme, amelyben benne álltok. Ebben tartsatok ki (1Pét 1,1; 5:12).

Timóteusról pedig így tesz bizonyságot Isten igéje. Pál apostol: „Juta pedig Derbébe és Listrába És ímé vala ott egy Timóteus nevű tanítvány, egy hívő zsidóasszonynak, de görög atyának fia; Kiről jó bizonyságot tesznek, és dicsérőleg szóltak vala a Listrában és Ikóniumban levő atyafiak, testvérek. Ezt Pál magával akará vinni; és vévén, körülmetélé őt a zsidókért, kik azokon a helyeken valának, vagyis az ott lakókért: mert ismerték mindnyájan az ő atyját, hogy görög volt” (Csel. 16,1-3).

2 Thess. 1,2 Kegyelem* néktek és békesség** Istentől, a mi Atyánktól, a mi Édesapánktól, Urunktól az Úr Jézus Krisztustól***

*Kegyelem (kharisz): Szószerinti jelentése: öröm. Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása.

**Békesség (eiréné): az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás, mégpedig mind az egyén, mind a közösség vonatkozásában.

***És így folytatódik a kijelentés: „Mert az Isten Fia Jézus Krisztus, akit köztetek mi hirdettünk, prédikáltunk, én és Silvánus és Timóteus nem volt igen és nem, vagyis nem volt Igen is, meg Nem is, hanem az igen valósult meg Őbenne (2 Kor. 1,19)

„Aki által van a menetelünk is, mert megnyílt számunkra az út, és szabadon járulhatunk hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben most állunk, és dicsekedve ujjongunk az Isten fiai dicsőségének reménységében. [Más fordítás: És dicsekszünk a reménységgel, hogy az isteni dicsőség részesei lehetünk]” (Róm. 5,2).

2 Thess. 1,3 Mindenkor folytonos hálaadással tartozunk az Istennek, atyámfiai, testvéreim, ti érettetek, amiképpen méltó is ezt tennünk, mivelhogy felettébb megnövekedék, és nőttön nő a ti hitetek, és mindnyájatokban bővölködik, gazdagodik, gyarapszik az egymáshoz való kölcsönös Isten szerinti szeretet*

*Az apostolon keresztül a Szent Szellem már korábban is így buzdította a hívőket, és ma is ezt teszi: Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért, emlékezvén rólatok a mi imádságainkban; Szüntelenül megszakítás, és megállás nélkül, állandóan, emlegetve a ti hitetek munkáját, és a ti Isten szerinti szeretetetek fáradozását, és a mi Urunk Jézus Krisztus felől való elváró reménységeteknek állhatatosságát, és kitartását, az Isten előtt, a mi Atyánk színe előtt: [Más fordítás: Állandóan gondolunk Istenünk és Atyánk előtt tevékeny hitetekre, áldozatos szeretetetekre és Urunkba, Jézus Krisztusba vetett szilárd, állhatatos reményetekre; És a mi Urunkban, Jézus Krisztusban való hitetek gyümölcseire]. Tisztában vagyunk vele, és meg vagyunk győződve róla, Istentől szeretett atyámfiai, testvéreim, hogy ti ki vagytok választva, azaz választottak vagytok. Mivelhogy a mi Evangéliumunk ti nálatok nem áll csak szóban, vagyis nemcsak szavakban jutott el hozzátok, nem csak üres beszéd volt, hanem isteni erőkben, erő-megnyilvánulásban, csodatevő erőben is. A Szent Szellemben, azaz a Szent Szellem kiáradásával, és meggyőző erejével is. És teljes bizonyossággal és sok meggyőződéssel, nagy biztonsággal is, és annak a teljes bizonyosságával, hogy ez az igazság. Amiképpen láttátok, és tudjátok, hogy milyenek voltunk, és hogyan éltünk, hogyan léptünk fel közöttetek a ti érdeketekben, és hogy mindent értetek tettünk(1 Thess. 1,2-5).

 És minden gyülekezetért való imában a hit és szeretetért ad hálát az apostol, így a Rómaiakért is: „Először hálát adok az én Istenemnek a Jézus Krisztus által mindnyájatokért, hogy a ti hiteteknek az egész világon híre van. Mert bizonyságom nékem az Isten, kinek szellemben szolgálok az ő Fiának evangéliumában, amit hirdetek, hogy imáimban szüntelenül, szakadatlanul, megszakítás, megállás nélkül említést teszek rólatok(Róm. 1,8-9).

A Kolossébeliekért: „Hálát adunk az Istennek és a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának, mindenkor, valahányszor tiértetek könyörögvén, imádkozunk. Mivelhogy hallottuk a ti hiteteket a Krisztus Jézusban, és a szeretetet, amellyel minden szentekhez vagytok” (Kol. 1,3-4).

Az Efézusbeliekért: „Én tehát, miután hallottam az Úr Jézusba vetett hitetekről és a bennetek minden szent iránt megnyilvánuló szeretetről, szüntelenül hálát adok értetek, amikor megemlékezem rólatok imádságaimban; és kérem, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Szellemét, hogy megismerjétek őt” (Eféz. 1,15-17).

Mert kicsoda a mi reménységünk, örömünk és dicsekedésünk koronája? Avagy nem azok lesztek-é ti is a mi Urunk Jézus Krisztus előtt az ő eljövetelekor? Bizony ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk” (1 Thess. 2,19-20).

2 Thess. 1,4 Annyira, hogy mi magunk dicsekszünk veletek az Isten kihívott közösségeiben, eklézsiáiban a ti kitartásotok, állhatatosságotok, és a ti béketűrésetek, reményteljes tűrésetek, és hitetek felől, amellyel minden ti üldöztetésetek és szorongattatásotok, zaklatásotok, viszontagságotok* között, amelyeket szenvedtek és kibírtok. [Más fordítás: Elmondjuk, hogy ti milyen türelmes kitartással és hittel viselitek el az üldözést, a sokféle bajt és nehézséget, amely körülvesz benneteket]**

*Viszontagságotok (thlipszisz): megpróbáltatás, gyötrődés.

**És így folytatja az apostol: „Mert ti, atyámfiai, testvéreim, követői lettetek az Isten gyülekezeteinek, amelyek Júdeában vannak a Krisztus Jézusban, mivelhogy ugyanúgy szenvedtetek ti is a saját népetektől, miként azok is a zsidóktól” (1 Thess. 2,14).

„Tudván, hogy amiképpen társaink vagytok, és részt vállaltatok a szenvedésben, a szorongattatásban, megpróbáltatásban, zaklatásban, azonképpen a vigasztalásban és felbátorodásban is(2 Kor. 1,7).

„De mindazok is, akik hitben akarnak élni Krisztus Jézusban, szintén üldöztetni fognak” (2 Tim. 3,12).

De nem kell félnetek: „Mert a mi mostani pillanatnyi könnyű szenvedésünk, nyomorúságunk, szorongattatásunk, megpróbáltatásunk, gyötrődésünk, szorongásunk igen-igen nagy, minden mértéket meghaladó örök dicsőséget szerez nékünk. Ugyanis a mennyei örök dicsőség túláradó mértékét szerzi meg nekünk, és munkálja ki számunkra(2 Kor. 4,17).

„Mert azt tartom és állítom, hogy amiket most, a jelenlegi időszakban megtapasztalunk, szenvedünk, ami történik velünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, mely nékünk megjelentetik. [Más fordítás: Úgy számítom ugyanis, hogy a mostani idő, vagyis ennek az életnek szenvedései nem érdemlik meg, hogy összehasonlítsuk őket azzal a dicsőséggel, melyre értünk egyszer a lepel le fog hullani]” (Róm. 8,18).

Ezért: „… meg nem félemlvén, meg nem rettenve az ellenállóktól. Semmiféle módon ne féljetek, ne ijedezzetek, ne riadjatok meg ellenségeitektől, és a szembeszegülőktől. Ami azoknak a veszedelem, a romlás, pusztulás jele és bizonyítéka, néktek az üdvösségé, vagyis a megmenekülésé, megmentésé, és megszabadításé, és ez az Istentől van. Mert néktek adatott az a kegyelem a Krisztusért, nemcsak hogy higgyetek Őbenne, hanem hogy szenvedjetek is Őérette” (Fil. 1,28-29).

„Mert nem félelemnek, és nem csüggedtségnek, kishitűségnek, vagy gyávaságnak szellemét ajándékozott nékünk az Isten; hanem erőnek és Isten szerinti szeretetnek és józanságnak szellemét [Más fordítás: Hiszen a Szent Szellem, akit Isten adott nekünk, nem a gyávaság szelleme, hanem az erőnek, isteni szeretnek, kiegyensúlyozottságnak és fegyelmezettségnek Szelleme]” (2 Tim. 1,7).

És az apostol minden gyülekezetben Isten erejével hirdeti az örömhírt, mert csak így maradhatnak meg hitben és szeretetben még az üldözések idején is. „És az én beszédem és az én prédikálásom, az én igehirdetésem nem emberi bölcsességnek hitető beszédeiben, nem a bölcsesség meggyőző és rábeszélő szavaiból állott, és nem tudományos szavakkal szólott, hanem Szellemnek és erőnek, hatalomnak, és csodatevő erőnek megmutatásában, és megnyilvánulásában. Hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején, és hatalmán nyugodjék(1 Kor. 2,4-5).

Mert ugyanis nem szégyellem a Krisztus evangéliumát, az Úr Jézus kereszthalála általi győzelméről szóló jó hírt; a győzelmi hírt, mert Istennek hatalma, és Istennek képessége, szabadító, üdvösséget hozó ereje az minden hívőnek üdvösségére, aki hisz. Zsidónak, azaz júdeaiaknak kezdetben, vagyis először s azután görögnek, azaz: hellénnek, vagyis pogánynak (Róm. 1,16)

2 Thess. 1,5 Bizonyságául az Isten igazságos, és helyes döntésének előjeleként; hogy méltóknak nyilváníttassatok az Isten országára, az Isten Királyságára; hiszen azt akarja, hogy bemehessetek Királyságába, amelyért szenvedtek is.

2 Thess. 1,6 Mert hiszen igazságos dolog az az Isten előtt, hogy szorongattatással, zaklatással fizessen azoknak, akik titeket szorongatnak, vagyis üldözőiteknek, zaklatóitoknak, akik nektek most szenvedést okoznak.  

2 Thess. 1,7 Néktek üldözötteknek, zaklatottaknak pedig, akik szorongattattok* akiket most zaklatnak és akik most szenvedtek enyhülést, megpihenést és nyugalmat fog adni, amikor megjelenik** megnyilvánul az Úr Jézus a mennyből az Ő hatalmának***  angyalaival**** hírnökeivel, követeivel. [Más fordítás: Mikor? Amikor az Úr Jézus tüzes lángok között megjelenik, lelepleződik a Mennyből, hatalmas angyalaival együtt].

*Szorongattattok (thlibó): szorongatnak, gyötörnek, zaklatnak.

**Megjelenik (apokalüpszisz): lelepleződés; kinyilatkoztatás, kijelentés; a lepel lerántása tényről, igazságról; megnyilvánul.

***Hatalmának (dünamisz): erő-megnyilvánulás, csoda(tevő erő); képesség, lehetőség, hatalom.

****Angyalaival (aggelosz): hírnök, követ; küldött.

2 Thess. 1,8 Tűznek lángjában [lángoló tűzben], ki bosszút* áll, azaz igazságot szolgáltat azokon, akik nem ismerik az Istent, és akik nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus Evangéliumának**győzelmi hírének. [Más fordítás: Akik nem akarnak engedelmeskedni az örömhírnek, amely Urunkról, Jézus Krisztusról szól].

*Bosszú (ekdikészisz): igazságszolgáltatás, büntetés, megtorlás.

**Evangélium (euangelion): jó hír, örömhír; győzelmi hír, győztes hadvezér érkezésének híre.

2 Thess. 1,9 Akik meg fognak lakolni* örök veszedelemmel,** örök halállal az Úr ábrázatától vagyis az Úr színétől, jelenlététől, és az ő hatalmának*** dicsőségétől**** ragyogásától. [Más fordítás: Ezek majd Örökre távol maradnak az Úrtól és dicsőséges hatalmától; mellyel az Úr orcája és dicsőséges ereje fogja őket igazságos ítéletképpen sújtani].

*Meglakol (tinó): megfizet(i az árát), kiteszi magát valaminek / a sátánnak.

**Veszedelem (olethrosz): pusztulás, végveszély, romlás, halál.

***Hatalma (iszkhüsz): A szó vitézséget, harcias, kiemelkedő, férfias erőt, küzdőképességet jelent.

****Dicsőség (doxa): fényesség, ragyogás.

2 Thess. 1,10 Amikor* és valahányszor eljő** valahányszor megjelenik majd, hogy megdicsőíttessék az Ő szentjeiben, és csodáltassék mindazokban, akik hisznek - mivelhogy a mi tanúbizonyságunknak hitele volt ti nálatok - ama napon. [Más fordítás: Azon a napon, amikor majd eljön, hogy dicsőségét megmutassa szentjeiben, és csodálatos hatalmát megmutassa bennetek, hívőkben]***

*Amikor (hotan): amikor csak, valahányszor.

**Eljő (erkhomai): eljön, megérkezik, megjelenik.

***És így folytatódik a kijelentés: „Titeket pedig gyarapítson az Úr és tegyen bőségesekké az egymás iránt és mindenki iránt való szeretetben, amilyenek vagyunk mi is ti irántatok, és ahogyan mi is szeretünk titeket. Hogy erősekké tegye a ti szíveteket, feddhetetlenekké a a szent életben, a mi Istenünk és Atyánk színe előtt, amikor eljő a mi Urunk Jézus Krisztus minden ő szentjeivel egyetemben” (1 Thess. 3,12-13).

Hát: „Szeretteim, ne rémüljetek, és ne ne ütközzetek meg azon a tüzes kohón, amely kísértés, ingerlés, provokáció végett támadt köztetek, - amelyen kell átjutnotok, - mintha valami rémületes, szokatlan dolog fordulna elő veletek. Sőt, amennyiben részt vehettek a Krisztus szenvedéseiben, örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor, lelepleződésekor, kinyilvánulásakor is vigadozva rendkívüli módon örvendezhessetek(1Pét 4:12-13)

Mert: „Ímé eljő a felhőkkel; és minden szem meglátja őt, még akik őt által szegezték is; és siratja őt e földnek minden nemzetsége. Úgy van. Ámen. Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég, ezt mondja az Úr, aki van és aki vala és aki eljövendő,  a Mindenható” (Jel. 1,7-8)

Énok is prófétált erről, ahogy ez meg van írva: „Ezekről is prófétált pedig Énok, aki Ádámtól  fogva a hetedik volt, mondván: Ímé eljött az Úr az ő sok ezer szentjével. Hogy ítéletet tartson  mindenek felett, és feddőzzék mindazok ellen, akik közöttük istentelenek, azaz Isten nélkül élők, istentelenségüknek minden cselekedetéért, amelyekkel istentelenkedtek, és minden kemény beszédért, amelyet az istentelen bűnösök, azaz a célt eltévesztők szóltak Őellene” (Júd. 1,14-15).

Ézsaiás is prófétál az Úr eljöveteléről, és arról, hogy megöli az Úr az óembert, hogy feltámadjon az újember: „Mert ímé, az Úr eljő tűzben, s mint forgószél gyorsak az ő szekerei, az Ő harci kocsijai, hogy megfizesse, és rájuk zúdítja búsulásában megfeddését sebesen égő lánggal. Mert az Úr tűzzel ítél és kardjával minden hústestet, és kardja mindenkit elér, és sokan lesznek az Úrtól megöltek” (Ésa. 66,13-16)

És az Úr kardjáról így hangzik a bizonyságtétel: „Mert az Istennek beszéde élő energia, és élesebb minden kétélű fegyvernél, kardnál, és áthatol az elmének és szellemnek, az ízeknek, vagyis az ízületeknek és a velőknek szétválásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait, és szándékait. És nincsen oly teremtmény, amely nyilvánvaló nem volna, amely rejtve volna előtte, sőt mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szemei előtt, akiről mi beszélünk. Neki kell majd számot adnunk(Zsid. 4,12-13).

És ennek a „fegyvernek” az erejéről prófétál Dávid: „Az Úr szava tűzlángokat szór, Az ÚR hangjára lángok törnek elő. Az Úr szava megrengeti a pusztát, megrengeti az Úr Kádesnek pusztáját. Az Úr szava megborjaztatja a nőstény szarvasokat. lehántja, letarolja az erdőket, és az ő templomában mindenki őt dicsőíti!” (Zsolt. 29,7-9).

Ézsaiás bizonyságtétele a prófétai szóról, amely szintén Isten kardja: „Hallgassatok reám, ti szigetek, és figyeljetek távol való népek, és nemzetek: anyám méhétől hívott el az Úr, anyámnak szíve alatt már emlékezett nevemről. Hasonlóvá tevé számat az éles kardhoz, keze árnyékában rejtett el engem, és fényes nyíllá tett engemet, és tegzébe zárt be engem” (Ésa. 49,1-2).

És „Igazságban ítéli a gyöngéket, igazságosan ítél a nincstelenek ügyében, és méltányosan dönt az ország szegényeinek dolgában; megveri a földet szájának vesszejével, az Igével, és ajkai lehével, azaz Szellemével megöli a hitetlent. Derekának övedzője az igazság lészen, és csípőjének öve a hűség” (Ésa. 11,4-5).

Már Bemerítő János így hirdeti az Úr Jézus Krisztust: „Én ugyan vízbe merítelek be titeket megtérésre, azaz a gondolkozásmód megváltoztatása végett, hogy más felismerésre térjetek, de aki utánam jő, aki a nyomomba lép, erősebb, hatalmasabb nálamnál, akinek saruját hordozni sem vagyok méltó, alkalmas, és megfelelő; Ő Szent Szellembe és tűzbe merít be majd titeket” (Mát. 3,11).

És Pál apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem, hogy ez mit jelent:  „Avagy nem tudjátok-é, és nem értitek, hogy mi, akik bemerítkeztünk Krisztus Jézusba, az ő halálába merítkeztünk be? Eltemettettünk, azaz szellemben hasonlóvá váltunk azért Ővele együtt a bemerítés által a halálba: hogy miképpen feltámasztatott, és életre kelt Krisztus a halálból, a halottak közül az Atyának dicsősége fényessége, ragyogása, ereje által, azonképpen mi is új, azaz újszerű, ismeretlen, szokatlan, meglepő, természetfeletti életben járjunk. Mert ha az ő halálának hasonlatossága szerint Ővele eggyé lettünk, vagyis egybenőttünk, és egyesültünk, bizonyára feltámadásáé szerint is azok leszünk, vagyis feltámadásával is összenőttekké leszünk, egyesülünk. Tudván azt, hogy a mi ó emberünk Ővele megfeszíttetett, azaz oszlopra feszíttetett, hogy megerőtelenüljön, és teljesen működésképtelenné, erejét vesztetté legyen a bűnnek teste, azaz a céltévesztett én. És megsemmisüljön, vagyis elpusztuljon, tétlenné, tehetetlenné váljon a bűn hatalmában álló, a céltévesztett test vagyis az egó, azaz az én, hogy ezután ne legyünk  rabszolgája, és ne szolgáljunk a bűnnek, vagyis ne legyünk  a céltévesztés rabszolgái. Mert aki így meghalt, felszabadult a bűn alól, és megigazult; vagyis igazságossá lett, felmentést nyert a bűntől, azaz a cél ELVÉTÉSÉTŐL. Hogyha pedig meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy együtt élünk is Ővele (Róm. 6,3-8).

2 Thess. 1,11 Mivégből imádkozunk, könyörgünk is mindenkor* és minden időben ti érettetek. Hogy a mi Istenünk tegyen méltóvá titeket az elhívásra, hogy ezt el is érjétek, hiszen erre hívott el benneteket. És töltsön be titeket teljesen hatalmával a jóban való teljes gyönyörűséggel,** örömmel, és a hitnek hathatós*** munkálásával****és eredményével, az Ő ereje által, és a hit minden erejével. És adjon beteljesedést a jóra irányuló minden készségnek és a hit erőteljes munkájának. [Más fordítás: Azt kérem, hogy Isten hatalma által teljesen véghez tudjátok vinni mindazt, amit jósága meg akar tenni rajtatok keresztül. Igen, mindazt, amire a hitetek indít benneteket; és hathatósan befejezze a hitből fakadó törekvéseteket].

*Mindenkor (pantote): azaz minden időben.

**Gyönyörűség (eudokia): öröm, szándék.

***Hathatós (dünamisz): képesség, lehetőség, hatalom; csoda(tevő erő).

****Munkálásával (ergon): cselekvés, eredmény, teljesítmény.

2 Thess. 1,12 Hogy dicsőíttessék meg a mi Urunk Jézus Krisztusnak neve ti bennetek, és ti is Őbenne, a mi Istenünknek, az Úr Jézus Krisztusnak kegyelméből.* [Más fordítás: Azért imádkozom, hogy Urunk, Jézus legyen még dicsőségesebb bennetek és általatok. Ti pedig szintén dicsőséget kapjatok Jézusban és általa. Mindez pedig Istenünk és Urunk, Jézus Krisztus kegyelme által valósul meg].


*Kegyelem (kharisz): Szószerinti jelentése:öröm.  Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása az ember iránt” Így is megfogalmazhatjuk: A kegyelem Isten szeretetének konkrét cselekedetekben való megnyilvánulása az emberért, az emberen és az emberben.


Imádság:

Köszönöm Uram véghetetlen szeretetedet. És köszönöm, hogy én is szerethetlek, és szolgálhatlak Téged!
Ámen





Az Úr ígérete


Amikor az Úr Jézus megérint:

„Akkor a vak szemek megnyílnak, és a süket fülek megnyittatnak” 
(Ésa. 35:5)



Joyce Meyer: Biztonságod forrása

 „Az Úr szerelmese ő, biztonságban lakik nála, oltalmazza őt mindenkor; hegyhátai között lakik.” (5 Mózes 33:12)

Az egyik módja annak, hogy kiderítsük, vajon helyesen szeretjük-e önmagunkat az, ha megvizsgáljuk, hogy biztonságban érezzük magunkat vagy bizonytalansággal küzdünk.
Egyszerűbben fogalmazva, a bizonytalanság azt sugallja, hogy „nem vagyunk elég jók”, mások megerősítésére, elismerésére van szükségünk ahhoz, hogy magabiztosak legyünk. Ez azzal hozható kapcsolatba, hogy az életünk Isten szeretetének rendíthetetlen alapján áll-e, vagy mások rólunk alkotott téves véleményének a rázós talaján.

A biztonságod nem függ a bankszámládtól, a munkádtól, a külsődtől, mások rólad alkotott véleményétől, vagy éppen attól, hogy hogyan bánnak veled. Tudom, a mai világban ez furán hangzik, de nem is az egyetemi diplomád, az iskolai vagy szakmai sikereid, a ruhád, az autód márkája, vagy a házad határozzák meg a biztonságodat. És nem is az, hogy házas vagy-e vagy egyedülálló, hogy vannak-e gyermekeid, vagy nincsenek. Semmi másban ne keresd a biztonságodat, mint Jézus Krisztusban, és csak Őbenne. Ő az egyetlen, akinek számít a véleménye, Ő az egyetlen, aki mindig szeret, és akinek a veled kapcsolatos gondolatai nem változnak.

Olvasd el újra és újra a mai igét és bátorodj. Te az Úr szeretettje vagy és biztonságban nyugodhatsz Őbenne.
Szeresd magad helyesen: Kezdj el együtt munkálkodni Istennel, hogy sziklaszilárd biztonságot találj Benne. Ő szeret téged, és Vele együtt mindent meg tudsz tenni, amit meg kell tenned ebben az életben.

„… akit az Örökkévaló kedvel! Biztonságban lakhatsz az ő közelében, Körülvesz oltalmával szüntelen, s hátán hordoz, mint anya a kicsinyét.” (EF)
„Isten szeretettje ő; Isten állandó lakhelye. Isten körülveszi egész nap azt, akiben Ő otthonra talált.” (angolból fordítva, The Message)

Joyce Meyer
                                                                           Magyar fordítás: ahitatok.hu


https://www.ahitatok.hu/joyce-meyer/607-biztonsagod-forrasa.html

Mi a gyülekezet?

A gyülekezet nem egy épület. A gyülekezet olyan emberekből áll, akik összegyűlnek imádni és dicsőíteni Istent énekekben, imádságban, a Biblia olvasásában és tanulmányozásában, és igyekeznek a tanultak szerint élni.






Ha Krisztusban hiszünk, tudunk önmagunkban is hinni. A Krisztusban való bizalom önbizalmat ad. Nem abban bízunk, amik vagyunk, hanem abban, amivé Krisztus tesz minket. Helyes önértékelésünk van, mert tudjuk, hogy Krisztus munkája vagyunk. Pállal együtt vallhatjuk: „Mindenre van erőm a Krisztusban, a ki engem megerősít.” (Fil 4,13).

Persze tudta azt is, hogy „nem lakik én bennem, azaz a testemben jó” (Róma 7,18), de bizalma volt abban, akivé Isten formálta őt. Helyes önértékelése a benne kiformálódó Jézus Krisztus képének visszatükröződése volt. Úgy gondolom, minden hívőnek így kellene önmagára tekintenie. Legyetek áldottak! REINHARD BONNKE



Ibolya Nemes
 
Ámennnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnnn –




Szeretlek Jèzus



2017. július 24.

Uram szent vagy!

Pál apostolnak a Tessalonikabelikhez írt 1. levele.

1 Tessalonikai levél

https://www.slideshare.net/bovitettbiblia/pl-apostol-thessalonikiabelieknek-rott-1s-levele-grgbl-fordtotta-dr-gyenis-jnosn






Az Úr velünk van!


NE FÉLJ!

Így szól az Úr, a te Teremtőd, és a te alkotód:
Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!

(Ésa. 43:1)



Az Úr jó!

 „Áldjátok, az Úrnak angyalai, az Urat, dicsőítsétek és magasztaljátok mindörökké”

(Dán. 3,58)



Spurgeon: A beszédről

Mindenekelőtt kérjétek a kegyelem Istenét:
Uram, tégy zárat a számra, őrizd ajkam nyílását!

(Zsolt 141,3)



Ne féljetek!

„Mondjátok a remegő szívűeknek: legyetek erősek, ne féljetek! Ímé, Istenetek bosszúra jő, az Isten, aki megfizet, Ő jő, és megszabadít titeket!” (Ésa. 35:4)

Az Úr Jézus megfizette az árat, és szabaddá tesz,

ha befogadod Őt szívedbe.



Napi Gondolatok Reinhard Bonnkétól

Isten szemszögéből nézve az emberek két csoportra oszthatók: akik a sötétségben vannak, és akik a világosságban (János 3,19; Róma 1,21). A világosságban azok vannak, akik befogadták Jézust a szívükbe. Mindenki más, aki még Krisztuson kívül van, a sötétségben van. Az evangélium fénye nem csak egy ERŐSEBB fény, hanem az EGYETLEN fény a világban.
Az erkölcsös élet és a kegyes cselekedetek nem hozzák el a hajnalhasadást. Az csak akkor jön el, ha Isten Napja támad fel a szívünkben!

A fény és a sötétség nem keveredik egymással. „Mi közössége van a világosságnak a sötétséggel?” - teszi fel a kérdést a Biblia.

Ha szellemi dolgokról van szó, a különbségek egyértelműek és világosak: vagy elveszettek vagyunk, vagy megtaláltattunk; vagy Krisztusban vagyunk, vagy Krisztuson kívül; vagy üdvözültünk, vagy elveszettek vagyunk; vagy Istennek élünk, vagy Isten számára halottak vagyunk; vagy megbocsáttattak a bűneink, vagy még bennük élünk.

Istennél a kontúrok nem maszatolódnak el, nála nincsenek félig-meddig megváltott, félig-meddig élő, félig-meddig megtalált, félig-meddig Krisztusban élő, vagy félig-meddig megbocsátott emberek.

Kövessük hát teljes szívvel Jézust, aki a „világ világossága”, és akkor mi is a világosságban leszünk!
Legyetek áldottak! 
REINHARD BONNKE




krisztus.eu
 
 
Nem mindegy!





BIBLIA



2017. július 20.

Jézus az Úr a szívemben

1 Thessalonikai levél 5. fejezet: Üdvösségre rendelt minket az Úr;

1 Thess. 5,1 Az időkről,* és időszakokról** pedig, atyámfiai, testvéreim, nem feladatom, és nem szükséges, hogy írjak néktek.***

*Idők (khronosz): korszakok.

**Időszakok (kairosz): alkalmas / megfelelő idő, kijelölt, elrendelt időpont.

***Az Úr Jézust így faggatják a tanítványok: „Mikor pedig az olajfák hegyén ül vala, hozzá menének a tanítványok magukban, körülfogták és kérték, mondván: Mondd meg nékünk, mikor történnek meg ezek? És micsoda jele lesz, mi jelzi majd a te eljöveteledet, megjelenésedet és a világkorszak bevégződését? És az Úr Jézus válasza a minden korban élő tanítványainak: Arról a napról és óráról pedig senki sem tud, még a mennyei angyalok sem, hanem csak az én Atyám egyedül(Mát. 24,3.36).

És a feltámadott Úr megismétli a figyelmeztetést: „… Nem a ti dolgotok tudni az időket vagy az alkalmas / megfelelő, és elrendelt időket, melyeket az Atya a maga hatalmába, a maga hatáskörébe helyezett. [Más fordítás: Egyedül az Atyának van hatalma ezeket meghatározni, amelyeket az Atya saját tetszése szerint határozott meg]” (Csel. 1,6-7).

1 Thess. 5,2 Mert igen jól,* és pontosan tudjátok,** és tisztában vagytok vele ti magatok, hogy az Úrnak napja úgy jő el, olyan váratlanul fog megérkezni, mint a tolvaj éjjel***

*Jól: (akribósz): pontosan.

**Tudjátok: (eidó oida): tisztában vagytok vele.

***Az Úr Jézus figyelmezteti a mindenkori tanítványait: „Vigyázzatok azért, legyetek állandóan készen, virrasszatok, legyetek éberek, mert nem tudjátok mely órában, vagy melyik nap jő el a ti Uratok. Azt pedig jegyezzétek meg, és emlékezzetek erre, és legyetek tudatába, hogy ha tudná a ház ura, hogy az éjszakának melyik szakában, melyik órájában, vagy melyik őrváltáskor jő el a tolvaj: akkor ébren maradna, virrasztana, és vigyázna, és nem engedné, hogy házába törjön. Azért legyetek készen, álljatok mindig készenlétben, legyetek olyanok, mint a felkészítettség állapotában lévők ti is, akiket előkészítettek erre az eseményre; mert amely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia” (Mát. 24,42-44).

És újra hangzik a figyelmeztetés: „Vigyázzatok azért, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok, amelyen az embernek Fia eljő” (Mát. 25,13).

Ti is azért legyetek készek: mert amely órában nem gondolnátok, abban jő el az embernek Fia” (Luk. 12,40).

 És: „… vigyázzatok magatokra, hogy valamikor meg ne nehezedjék a ti szívetek dobzódásnak, mámornak, részegségnek és ez élet - a megélhetés - gondjainak miatta, és váratlanul reátok ne jöjjön, és hirtelen meg ne lepjen titeket az a nap: Vigyázzatok azért minden időben, kérvén, hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, amik bekövetkeznek, és megállhassatok az embernek Fia előtt. (Más fordítás: Legyetek tehát éberek és szüntelen könyörögjetek, hogy kimenekülhessetek mindazokból, amik történni fognak, és hogy megállhassatok az Emberfia előtt)!” (Luk. 21,34-36).

Tehát: „Figyeljetek, vigyázzatok, legyetek ébren és imádkozzatok; mert nem tudjátok, mikor jő el az az idő” (Márk. 13,33).

És: „Vigyázzatok legyetek éberek, virrasszatok, maradjatok ébren, figyeljetek, álljatok meg szilárdan, mozdíthatatlanul, tartsatok ki állhatatosan a hitben, legyetek férfiak, viselkedjetek bátran, és cselekedjetek férfiasan legyetek erősek, és győzedelmeskedjetek! (1 Kor. 16,13).

Mert azt mondja a megdicsőült Úr: „Ímé eljövök, mint a tolvaj. Boldog, aki vigyáz és őrzi az ő ruháit, hogy mezítelenen ne járjon, és meg ne lássák az ő rútságát, az ő szégyenét (Jel. 16,15).

János apostolnak azt mondja a megdicsőült Úr: „A Sárdisbeli gyülekezet angyalának is írd meg: Emlékezzél tehát vissza, hogyan kaptad és hallottad: tartsd meg azt, és térj meg! Ha tehát nem ébredsz fel, eljövök, mint a tolvaj, és nem tudod, melyik órában jövök el hozzád(Jel. 3,3).

Péter apostol így ír az Úr napjáról: „Az Úr napja pedig úgy jő majd el, mint éjjeli tolvaj, amikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek.” (Más fordítás: „De el fog jönni az Úr napja, mégpedig úgy, mint a tolvaj, amikor az egek recsegve-ropogva elmúlnak, az elemek égve felbomlanak, a föld és a rajta levő alkotások is megégnek. // a föld és a rajta lévő alkotások is megégnek: Ez a fordítás későbbi hagyományon alapul, a legrégibb szöveg értelme: a föld és a rajta levő alkotások is megtaláltatnak, abban az értelemben, hogy sorra kerülnek //(2 Pét. 3,10).

1 Thess. 5,3 Mert amikor ezt mondják: „Békesség* és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jön rájuk, mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra, és semmiképpen meg nem menekednek. [Más fordítás: Mert mialatt ezt mondják, és hangoztatják, és azzal dicsekednek: Békesség, akkor hirtelen, és váratlanul, rajtaütésszerűen  veszedelem jön rájuk. Váratlanul bekövetkezik a pusztulás, romlás, végveszély, halál, megsemmisülés úgy, ahogyan a szülési fájdalom, ahogyan vajúdáskor az éles, tűrhetetlen kín a terhes asszonyra, és fogva tartja. És semmiképpen meg nem menekednek]. **

*Békesség: (eiréné): az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség, jó egészség, jólét, a veszély érzetétől való mentesség, boldogság, boldogulás és biztonság, rendíthetetlenség, szilárdság, megingathatatlanság,

**Mert az Isten nélkül élők:… meg fognak lakolni örök veszedelemmel, pusztulással, romlással, és halállal az Úr ábrázatától az Úr színétől, jelenlététől, és az ő hatalmának dicsőségétől, fényességétől, ragyogásától. [Más fordítás: Örökre távol maradnak az Úrtól és dicsőséges, és fönséges hatalmától; mellyel az Úr orcája és dicsőséges ereje fogja őket igazságos ítéletképpen sújtani]” (2 Thess. 1,9).

A próféta így szól a papok és próféták felől, akiket nem az Úr küldött: „Mert kicsinyeiktől fogva nagyjaikig mindnyájan telhetetlenségnek adták magukat; a prófétától fogva a papig mindnyájan csalárdságot űznek, mind hamisságot művel. És hazugsággal gyógyítgatják az én népem leányának romlását, mondván: Békesség, békesség, és nincs békesség! Szégyenkezniük kellene, hogy utálatosságot cselekedtek, de szégyenkezni nem szégyenkeznek, még pirulni sem tudnak; ezért elesnek majd az elesendőkkel; az ő megfenyíttetésük idején elhullnak, elbuknak a megtorlás idején, azt mondja az Úr. Így szólt az Úr: Álljatok az utakra, és nézzetek szét, és kérdezősködjetek a régi, az ősi ösvények felől, melyik a jó út, és azon járjatok, hogy nyugodalmat találjatok magatoknak! És azt mondták: Nem megyünk! Őrállókat is rendeltem föléjük, mondván: Figyeljetek a kürtnek szavára! És azt mondták: Nem figyelünk! Azért halljátok meg ti nemzetek, és tudd meg, te gyülekezet azt, ami következik reájuk. Halld meg, oh föld! Ímé, én veszedelmet hozok erre a népre: az ő gondolatainak gyümölcsét; mert nem figyeltek az én beszédeimre, és az én törvényemet, az én tanításomat megvetették (Jer. 6,13-19).

Ezékiel próféta is arról szól, hogy hamis próféták jósolgatnak a népnek: „Avagy nem hiábavaló látást láttatok-é, és nem hazug jövendölgetést szóltatok-é? Midőn ezt mondjátok vala: Monda az Úr! Holott én nem szólottam! Ennek okáért így szól az Úr Isten: Mivelhogy hívságot szólottatok és hazugságot láttatok, azért ímé én ellenetek leszek, ezt mondja az Úr Isten. És lészen kezem a próféták ellen, és ránehezedik azokra a prófétákra kik hívságot, és hiábavalóságot látnak és hazugságot jövendölgetnek; az én népem gyülekezetében nem lesznek, Izráel házának könyvébe nem irattatnak, és Izráel földjére be nem mennek, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr Isten. Azért, mert eláltatták, és félrevezették az én népemet, mondván: béke! Holott nincsen béke; és ha a nép falat épít, ímé ők bemázolják azt mázzal. Mondjad a mázzal mázolóknak, hogy leomlik; ömlő záporeső lészen, és ti jégeső kövei hulljatok, szélvihar hasítsd! És ímé leomlik a fal. Avagy nem mondják-é majd néktek: hol a mázolás, amellyel mázoltátok? Ezokáért így szól az Úr Isten: És meghasogatom szélviharral búsulásomban, és ömlő zápor lészen haragomban, és lésznek jégeső kövei búsulásomban annak elrontására. És ledöntöm a falat, melyet mázzal mázoltatok és levetem a földre, és meztelen lesz fundamentuma; és leomlik, és ti vesszetek el közepette, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Úr” (Ezék. 13,7-14).

Az Úr Jézus egy példázattal szemlélteti az Isten nélkül élő ember gondolkozását, aki: „monda: Ezt cselekszem: Az én csűrjeimet, magtáraimat lebontom, és nagyobbakat építek; és oda takarítom be, és ott fogom tárolni minden gabonámat, minden termésemet és az én javaimat. És azután majd elégedetten ezt mondom magamnak: Én életem, sok javaid vannak sok esztendőre eltéve, mert annyi jó dolgot halmoztál fel, ami több évre is elegendő lesz. Tedd magadat kényelembe, pihenj, egyél- igyál, gyönyörködjél, és örvendezz, és vigadozzál, mulassál, s élj jól, élvezd az életet!  Monda pedig néki az Isten: Bolond, esztelen, ostoba, öntelt, és meggondolatlan, ez éjjel visszakövetelik tőled a te életedet; amiket pedig készítettél, a vagyon, amit összegyűjtöttél, amit felhalmoztál, és mindaz, amit szereztél, kiéi lesznek?” (Luk. 12,18-20).

Így szól a prófécia felőlük: „Az istentelen, - aki Isten nélkül él, - kínozza önmagát, és minden nap gyötrődik egész életében, és az erőszakoskodó előtt is rejtve van az ő esztendeinek száma. És évei meg vannak számlálva. A félelem hangja cseng - rémítő hangok vannak - az ő füleiben; a békesség idején tör rá a pusztító!” (Jób. 15,20-21).

Mert jön az Úr napja, hát: „Jajgassatok, mert közel van az Úrnak napja, mint pusztító hatalom jő a Mindenhatótól. Ezért megerőtlenülnek, és lehanyatlanak minden kezek, megdermed, és elolvad minden embernek szíve; És megrémülnek, kínok és fájdalmak fogják el őket, és gyötrődnek, szenvednek, mint a szülőasszony; Riadtan néznek egymásra, egyik a másikon csodálkozik, és arcuk lángba borul. Ímé az Úrnak napja jő kegyetlen búsulással és felgerjedt, féktelen, izzó haraggal, hogy a földet pusztasággá tegye, és annak bűnöseit elveszesse arról. Mert az ég csillagai és csillagzatai nem ragyogtatják fényüket, sötét lesz a nap támadásakor, és a hold fényét nem tündökölteti. És meglátogatom a földön a bűnt, és a gonoszokon vétküket, és megszüntetem az istentelenek kevélységét, és az erőszakoskodóknak gőgjét megalázom. Ritkábbá, és drágábbá teszem az embert, a halandót a színaranynál, és az embert Ofir kincsaranyánál” (Ésa. 13,6-12).

1 Thess. 5,4 De ti, atyámfiai, testvéreim nem vagytok sötétségben,* és tudatlanságban, hogy az a nap tolvaj módra lephetne meg titeket.

*Sötétség (szkotosz): tudatlanság.

1 Thess. 5,5 Ti mindnyájan világosság, a fény fiai vagytok és nappal fiai; nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé!*

*Az Úr Jézus így figyelmezteti az övéit: „De vigyázzatok magatokra, hogy valamikor meg ne nehezedjék a ti szívetek, - a szellemi életetek központja - tobzódásnak, mámornak, részegségnek és ez élet gondjainak - a jelenlegi létezéshez kapcsolódó gondoknak - miatta, a megélhetés gondjainak, aggodalmának, a megélhetésről való gondoskodás, és törekvés miatt, és váratlanul, hirtelen, rajtaütésszerűen, és készületlenül ne érjen benneteket az a nap. Mert mintegy tőr, egy csapda, hurok, háló, úgy lep meg mindeneket, és kikerülhetetlenül rátör mindenkire, akik az egész föld színén lakoznak, és tartózkodnak (Luk. 21,34-35).

Ezért „Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában. Ne húzzatok egy igát a hitetlenekkel; mert mi szövetsége, és mi köze van egymáshoz a megigazultságnak és a törvénytelenségnek, a gonoszságnak, a törvényrontásnak a törvénynélküli állapotnak. Vagy mi közössége a világosságnak, a fénynek, vagy hogyan fér össze a világosság a sötétséggel. (Más fordításban: Ti nem olyanok vagytok, mint a hitetlenek, ezért ne kapcsolódjatok hozzájuk! Mi köze lehet egymáshoz két embernek, ha az egyik Istennel összhangban akar élni, a másik meg nem tiszteli Isten törvényeit? Milyen közös dolga lehet a világosságnak a sötétséggel)(2 Kor. 6,14).

 De mi: „Mint nappal, ékesen, tisztességesen, becsületesen, őszintén járjunk. Nem tobzódásokban, tivornyázásban, zavargás és kicsapongásban és részegségekben. Ne evés-ivásban, dorbézolásban, dáridózás és mulatozásban, dőzsölésben. Nem bujálkodásokban, együtthálásban, ágyrajárásban, és feslettségekben, kicsapongásban, gátlástalan, féktelen viselkedésben, kéjsóvárgásban. Nem versengésben és irigységben: ne civakodásban, féltékenységben, hivalkodásban, vetélkedésben. Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a hústestet ne tápláljátok a kívánságokra, és ne dédelgessétek, és ne úgy gondozzátok, és ápoljátok hústesteteket, hogy bűnös kívánságokra gerjedjen (Róm. 13,13-14).

És így folytatódik a kijelentés: „Annakokáért ne legyetek részesei ezeknek, ne vegyetek részt ezekben; Mert valátok régen sötétség, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai úgy járjatok, úgy éljetek. Meggondolván, mi legyen kedves az Úrnak. És ne vegyetek részt a sötétség haszontalan, gyümölcstelen cselekedeteiben, hanem inkább leplezzétek le, és feddjétek meg ezeket. Mert amiket titokban tesznek, azokról még beszélni is szégyen” (Eféz. 5,7-8.10-12).

Hálákat adván örömmel az Atyának, aki alkalmasakká, méltókká, és képessé tett minket a szentek örökségében való részvételre a világosságban; (Más fordítás: úgyhogy örömmel fogtok hálát adni az Atyának, aki elégségesnek ítélt titeket arra, hogy a világosságban - a fényben - részt nyerjetek a szenteknek szánt örökrészben]. Aki kiragadott, és megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt, áthelyezett az Ő szerelmes Fiának országába, királyságába (Kol. 1,12-13).

Az apostol megvallása arról, hogy ezért küldte őt is az Úr: „Azért küldelek el, hogy nyisd meg a szemüket, hogy a sötétségből a világosságra, és a Sátán hatalmából az Istenhez térjenek; hogy az énbennem való hit által megkapják bűneik bocsánatát, és örökséget nyerjenek azok között, akik megszenteltettek” (Csel. 26,18).

1 Thess. 5,6 Ne is aludjunk azért, mint a többiek, hanem virrasszunk, és őrködjünk, és legyünk éberek és józanok,* mérsékeltek, megfontoltak, higgadtak, körültekintőek, az Ige szerint élők, és vigyázók.**

*Józanok (néphó): mértékletesek, nyugodtak, összeszedettek, mérsékeltek, higgadtak, körültekintőek, vagyis az Ige szerint élők, megfontoltak, és vigyázók.

**Az Úr Jézus figyelmeztetése így hangzik: Amiket pedig néktek mondok, mindenkinek mondom: Vigyázzatok, ébren maradjatok, virrasszatok (Márk. 13,37).

És az apostol így folytatja. Mert: „A vége pedig mindennek közel, karnyújtásnyira van. Annakokáért legyetek mértékletesek, egészséges gondolkodású, józan, megfontolt, mértékletes, szabad az Isten iránti beállítódásra, törekvésre, aki törekszik a szabadulásra. És józanok, az Igét szemmel tartók, vigyázók, éberek, okosak, hogy imádkozni tudjatok, és helyesen imádkozzatok(1Pét 4,7).

1 Thess. 5,7 Mert akik alusznak, éjjel alusznak; és akik részegek, éjjel részegednek meg.*

*És újra hangzik a figyelmeztetés: „meg ne részegedjetek bortól, miben kicsapongás van, és amiben menthetetlen romlás van, hanem teljesedjetek be Szent Szellemmel. [Más fordítás: Ne részegeskedjetek, mert a borral léhaság jár együtt. A Szent Szellem töltsön be újra meg újra benneteket” (Eféz. 5,18).

Mert: „A bor csúfoló, a részegítő ital háborgó, és valaki abba beletéved, nem bölcs. (Más fordítás: A bor csúfolódóvá tesz, a részegítő ital lármássá, senki sem bölcs, aki attól tántorog)” (Péld. 20,1).

1 Thess. 5,8 Mi azonban, akik nappaliak, a nappal fiai vagyunk, legyünk éberek, összeszedettek, körültekintőek, felöltözvén a hitnek,* bizalomnak, meggyőződésnek, bizonyosságnak, hűségnek, megbízhatóságnak és az Isten szerinti szeretetnek mellvasába,** mellvértjébe, és sisak gyanánt az üdvösségnek,*** a bűnbocsánatnak, megmenekülésnek, a szabadulásnak, megtartatásnak reménységébe,**** reményteli várakozásába*****

*Hit (pisztisz): bizalom, meggyőződés, bizonyosság; hűség, megbízhatóság.

**Mellvas (thórax): páncél, mellvért.

***Üdvösség (szótéria): tartalmazza a bűnbocsánatot, megmenekülést (rossztól, veszélytől, ártalomtól, betegségtől, balesetből, bűnökből. Mindenfajta problémából, bajból); megszabadítás (mindenfajta veszedelemből, gonosz szellemi lényektől /démonoktól/; oltalmazás; biztonság; állandóság; jólét (bővölködés anyagi és szellemi javakban); jóllét (egészség); boldogság, megtartatás;

****Reménységben (elpisz): elvárás; az Isten ígéreteire irányuló, ember fölött álló (természetfölötti) reménység.

*****És folytatódik a kijelentés: „Az éjszaka elmúlt, a nappal pedig közel jött. Vessük el és tegyük hát félre a sötétségnek cselekedeteit, és öltözzük fel a világosságnak, a fénynek fegyvereit” És: öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust… (Róm. 13,12.14).

Követve Őt, Aki: „felölté az igazságot, mint páncélt, és a szabadítás, - az üdvösség - sisakja van fején; felölté az igazságszolgáltatás, és megvédelmezés ruháit, mint köpenyt, és féltő szeretettel vevé magát körül, mint egy palásttal” (Ésa. 59,17).

„Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei” (Eféz. 5,8)

„tisztaságban, ismeretben, türelemben, jóságban, Szent Szellemben, képmutatás nélküli szeretetben, az igazság igéjével, Isten erejével, az igazság jobb és bal felől való fegyvereivel” (2 Kor. 6,6-7)

„Mert hústestben élünk, de nem hústest szerint hadakozunk; hadakozásunk fegyverei ugyanis nem hústestiek, hanem erősek az Isten kezében erődítmények lerombolására” (2 Kor. 10,3-4).

 Hogy Jóbbal együtt megvallhassuk: „A megigazulást magamra öltém és az is magára ölte engem; jogosság volt palást és süveg gyanánt rajtam(Jób. 29,14).

Hát ti is: „Öltsétek magatokra az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög mesterkedéseivel szemben. Mert nem vér és hústest ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság szellemei ellen, melyek a magasságban - az égitesteken - vannak. Éppen ezért vegyétek fel az Isten fegyverzetét, hogy ellenállhassatok a gonosz napon, és mindent leküzdve megállhassatok. Álljatok hát elő, körülövezvén derekatokat igazlelkűséggel, és felöltözvén a megigazulásnak mellvasába, felsaruzva a lábatokat a békesség evangéliuma hirdetésének készségével. Mindezekhez fölvévén a hitnek pajzsát, amellyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok; Az üdvösség sisakját is fölvegyétek, és a Szellemnek kardját, amely az Isten beszéde: Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Szellem által, és ugyanezen dologban vigyázván minden állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért” (Eféz. 6,11-18).

„Mert reménységben tartattunk meg, - megváltásunk még reménybeli, ugyanis Megváltásunk megtörtént, de a földi élet látható jelenségei ezt nem kinyilatkoztatják, hanem elrejtik. Ez a remény a mi bensőnkben a Szellemmel együtt van elhelyezve, és ez még nem látszik, mármint a mi „bensőnk”, vagy „belső emberünk. - a reménység pedig, ha láttatik, nem reménység; mert amit lát valaki, miért reményli is azt? [Hiszen: Az a remény, amit már teljesedni látunk, többé nem remény]. Ha pedig, amit nem látunk, azt reméljük, kitartással, állhatatosan, és örömteli, és reményteljes türelemmel, de sóvárogva várjuk” (Róm. 8,24-25).

1 Thess. 5,9 Mert nem haragra, nem a harag martalékául rendelt minket az Isten, hanem arra, hogy üdvösséget, szabadulást, megmentést, gyógyulást nyerjünk, a mi Urunk Jézus Krisztus által.*

*Mert Isten az: „Aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére, Isten Igéjének, és a testté lett Igének: Krisztusnak megismerésére eljusson” (1 Tim. 2,4).

1 Thess. 5,10 Aki meghalt helyettünk, hogy akár ébren vagyunk, akár aluszunk, együtt éljünk Ővele.*

*És így folytatódik a kijelentés: „Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának: Mert ha élünk, az Úrnak élünk; ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Azért akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk” (Róm. 14,7-8).

Az apostol vallástétele: Úgy vélekedvén, és arra a meggyőződésre jutva, hogy ha egy meghalt mindenkiért, tehát mindazok meghaltak. És azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, ezután ne maguknak éljenek, hanem annak, aki érettük meghalt és feltámasztatott” (2Kor. 5,15).

És: „Hogy többé ne embereknek kívánságai, ne emberi vágyak, szenvedélyek, hanem Isten akarata szerint, - az Ő tetszésétől, elhatározásától, szándékától ösztönözve - éljétek a hústestben hátralevő időt” (1Pét 4,2).

1 Thess. 5,11 Vigasztaljátok, és bátorítsátok, buzdítsátok azért egymást, és építse egyik a másikat, amiképpen cselekszitek is.*

*És így folytatja az apostol: „Bízunk is az Úrban reátok nézve, hogy megteszitek és meg is fogjátok tenni azokat amiket parancsolunk (2 Thess. 3,4).

És én - mondja az apostol - ezáltal: „Szívből örülök, hogy minden tekintetben bízhatom bennetek” (2 Kor. 7,16).

1 Thess. 5,12 Kérünk továbbá titeket atyámfiai, testvéreink, hogy becsüljétek azokat, akik fáradoznak,* és keményen dolgoznak közöttetek, és előljáróitok,** akik vezetnek, irányítanak, élen járnak
az Úrban, és intenek,*** emlékeztetnek, buzdítanak titeket.****

*Fáradoznak (kopiaó): keményen dolgoznak.

**Elöljáró (proisztémi): vezet, irányít, élen jár, mint követendő példa.

***Intenek (nútheteó): emlékeztet, figyelmeztet, buzdít.

****És újra:Bízzatok elöljáróitokban, fogadjatok szót nekik, és hallgassatok rájuk, mert ők vigyáznak rátok úgy, mint akik erről számot is adnak. Hadd tegyék ezt örömmel és ne sóhajtozva, és bánkódva, mert ez nem válnék javatokra” (Zsid. 13,17).

1 Thess. 5,13 És az ő munkájukért megbecsüljétek őket, és viseltessetek irántuk megkülönböztetett Isten szerinti szeretettel. Egymással békességben éljetek.

1 Thess. 5,14 Kérünk továbbá titeket atyámfiai, testvéreink, intsétek* a rendetleneket, a tétlenkedőket,** bátorítsátok,*** biztassátok, vidítsátok fel a félelmes szívűeket,**** a bátortalanokat, csüggedezőket, gyámolítsátok,***** törődjetek velük, és támogassátok az erőtleneket,****** karoljátok fel, oltalmazzátok, nyújtsatok segítő kezet, gondozzátok a betegeket, türelmesek legyetek mindenki iránt, és mindenkivel szemben*******

*Intsétek (nútheteó): emlékeztessétek, és nyugtassátok meg.

**Rendetlenek (ataktosz): fegyelmezetlenek: szó szerint: a csatarendet elhagyó katonák, olyan emberek, akik nem rendezetten, céltudatosan élnek, hanem véletlenszerűen, rendetlenül, felelőtlenül.

***Bátorítsátok (paramütheomai): biztassátok, vidítsátok fel.

****Félelmes szívű (oligopszükhosz): bátortalan, csüggedező.

*****Gyámolít (antekhomai antekhó): törődik vele, támogatja.  

******Erőtlen (aszthenész): beteg

*******És folytatódik a kijelentés: „A hitben erőtlent, gyengét fogadjátok be, nem ítélgetvén vélekedéseit. [Más fordítás: Karoljátok fel szeretettel anélkül, hogy felfogását, elgondolását, aggályait és kételyeit elítélnétek, megkülönböztetés, és vitatkozás nélkül]” (Róm. 14,1).

 És hogy hogyan kell bátorítani, buzdítani, arról így hangzik a kijelentés: „… mit kell hát tenni; mi hát a helyes, testvéreim? Mikor összejöttök, mindeniteknek van zsoltára, dicsőítő éneke, tanítása, az Úrról szóló ismerete, tudásanyaga, nyelve, kijelentése, kinyilatkoztatása, leleplezése, magyarázata. Mindenek épülésre szolgáljanak (1 Kor. 14,15.26).

És nem a napi híreket megbeszélve, hanem: „Beszélgetvén egymás között zsoltárokban és dicséretekben és szellemi énekekben, énekelvén és dicséretet mondván szívetekben, a bensőtökből az Úrnak. [Más fordítás: a Szent Szellemtől kapott énekekkel bátorítsátok egymást; Énekeljetek az Úrnak teljes szívvel! Énekeljetek neki új éneket]. Hálákat adván mindenkor mindenekért a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében az Istennek és Atyának(Eféz. 5,19-20).

Hogy ezt jól tudjátok tenni: „A Krisztusnak beszéde, Igéje lakozzék, és éljen ti bennetek gazdagon, és elevenen, minden bölcsességben. Tanítván és emlékeztetve egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, szellemi énekekkel. Hálával zengedezvén énekeljetek a ti szívetekből, a bensőtökből az Úrnak (Kol. 3,16).

1 Thess. 5,15 Vigyázzatok, figyeljetek, és ügyeljetek rá, hogy senki senkinek rosszért, *gonosz, káros, ártalmas dologért, vagy cselekedetért rosszal, gonosz, káros, ártalmas dologgal, vagy cselekedettel ne fizessen; hanem mindenkor jóra törekedjetek úgy egymás iránt, mint mindenki iránt, és szolgáljátok szüntelen odaadással egymás javát és a többiekét**

*Rossz (kakosz): gonosz, káros, ártalmas dolog, vagy cselekedet.

**Minden gyülekezetnek szól a figyelmeztetés: „Senkinek gonoszért gonosszal, rosszért rosszal, sérelmet, igazságtalanságot, méltatlanságot ne viszonozzatok sérelemmel, igazságtalansággal, káros, ártalmas dologgal. A tisztességre a Krisztusi magatartásnak megfelelően gondotok legyen minden ember előtt, és jóra törekedjetek úgy, hogy azt minden ember lássa. Magatokért bosszút ne álljatok, és ne szolgáltassatok a magatok ügyében igazságot szerelmeseim, hanem adjatok helyet ama haragnak, mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, az igazságszolgáltatás, és a megvédelmezés én megfizetek, és igazságot szolgáltatok ezt mondja az Úr” (Róm. 12,17.19).

És: „Ne mondd: Ahogy ő bánt velem, én is úgy bánok vele, megfizetek mindenkinek cselekedete szerint!” (Péld. 24,29)

„Ne mondd: Megfizetek a rosszért! Reménykedj az Úrban, ő megsegít téged” (Péld. 20,22).

Erre figyelmeztet Péter apostol is: „Nem fizetvén gonosszal a gonoszért, avagy szidalommal a szidalomért; sőt ellenkezőleg áldást mondván, tudva, hogy arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek” (1 Pét. 3,9).

„Mert Isten akarata az, hogy jót cselekedve némítsátok el az értelmetlen emberek tudatlanságát” (1 Pét. 2,15).

És azt valljátok: „Mert gondunk van a tisztességre nemcsak az Úr előtt, hanem az emberek előtt is” (2 Kor. 8,21).

Már a törvényben így tanít az Úr: „Bosszúálló, és igazságszolgáltató ne légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeressed felebarátodat, mint magadat. Én vagyok az Úr” (3 Móz. 19,18).

Ezért: „Minden mérgesség, keserűség és fölgerjedés, indulat, düh, bosszúság, harag, és haragtartás, és lárma, kiabálás, szóváltás és káromkodás, szitkozódás, rágalmazás, gyalázkodás, becsmérlődés kivettessék közületek, és legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. [Más fordítás: Soha ne kiabáljatok mérgesen a másikra, ne kívánjatok rosszat senkinek, se ne átkozódjatok]. Ellenkezőleg legyetek pedig egymáshoz jóságosak, kedvesek, jóindulatúak, irgalmasok, könyörületesek, megindulni képesek, együttérzők egymás iránt, megengedvén bocsássatok meg mindig egymásnak, miképpen az Isten is Krisztusban megengedett, megbocsátott néktek(Eféz. 4,31-32).

1 Thess. 5,16 Mindenkor, és minden időben örüljetek, és örvendezzetek*

*És hogy mikor, és miért örüljetek? Örüljetek, ha üldöznek benneteket: „Örüljetek és örvendezzetek, sőt ujjongjatok, és vigadjatok ilyenkor, mert a ti jutalmatok, a ti kárpótlásotok bőséges, és nagy fizetség jár nektek a mennyekben…” (Mát. 5,12).

Ha szidalmaznak, gyaláznak, és hazugságokat mondanak ellenetek: „Boldogok lesztek, mikor titeket az emberek gyűlölnek, és kirekesztenek, kiközösítenek, és szidalmaznak, gyaláznak, és kivetik, kitörlik a ti neveteket, mint gonosz nevet, az embernek Fiáért. Örüljetek azon a napon és örvendezzetek, sőt ujjongjatok; mert ímé a ti jutalmatok bőséges és nagy a mennyben… ” (Luk. 6,22-23).

 De ne azért örüljetek, mert hatalmat kaptatok: „De azon ne örüljetek, hogy a gonosz szellemek engedelmeskednek; és hogy a szellemek alátok vannak rendelve; hanem inkább azon örüljetek, hogy a ti neveitek fel vannak írva a mennyben” (Luk. 10,20).

Örüljetek Isten ígéreteinek beteljesülésének reménye miatt: „A reménységben - az Isten ígéreteire irányuló, elváró reménységben - örvendezők, derűsek, örülők legyetek…” (Róm. 12,12).

Az apostol újra és újra arra buzdítja a hívőket, hogy örüljenek, s a Szent Szellem ennek az okát is kijelenti: „Továbbá testvéreim, örüljetek az Úrban. Ugyanazokat írni néktek én nem restellem, tinéktek pedig bátorságos és titeket megerősít (Fil. 3.1)

„Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek!” (Fil. 4,4)

„…és ne bánkódjatok, mert az Úrnak öröme a ti erősségetek (Nehem. 8,10).

1 Thess. 5,17 Szüntelen,* megszakítás, megállás és szünet nélkül, szakadatlanul, állandóan, és folyamatosan imádkozzatok**

*Szüntelen (adialeiptósz): megszakítás, megállás és szünet nélkül szakadatlanul, állandóan, és folyamatosan.

**Miért, és hogyan imádkozzunk? Isten ígéretének beteljesedéséért, erre példa Anna, aki szüntelen a templomban imádkozik: „…aki nem távozék el a templomból, hanem böjtölésekkel és imádkozásokkal, könyörgésekkel szolgál vala éjjel és nappal. Ez is ugyanazon órában oda állván, hálát adott az Úrnak, és dicsőítette, magasztalta az Istent, vallást tett az Isten mellett, és szóla ő felőle mindeneknek, akik Jeruzsálemben a váltságot várták (Luk. 2,36-38).

Az Úr is így rendelkezett: „A valóban özvegy és magára maradt asszony pedig reménységét az Istenben veti, és foglalatos, és kitart a könyörgésekben és imádságokban éjjel és nappal” (1 Tim. 5,5).

Hogy felismerjük Isten akaratát: Az Úr Jézus példát ad arra, hogy az Istennel való ima után, felismerve az Ő akaratát, hozza meg döntéseit. Erről így ír Lukács: „És lőn azokban a napokban, hogy kiméne a hegyre imádkozni, és Istenhez imádkozva virrasztotta át az éjszakát. És mikor megvirrada, előszólítá, és odahívta az ő tanítványait és kiválaszta azok közül tizenkettőt, akiket apostoloknak is neveze” (Luk. 6,12-13).

Hogy ne essünk kísértésbe: „Vigyázzatok, virrasszatok, maradjatok ébren és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne jussatok; a szellem ugyan kész, de a hústest erőtlen, és tehetetlen” (Márk. 14,32).

Ha segítségre van szükségünk: „Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, a kegyelem trónusához, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk (Zsid. 4,14-16).

És elsősorban miért imádkozzunk? A Szent Szellemért: Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak, a ti gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok Szent Szellemet azoknak, akik tőle kérik(Luk. 11,5-13)

És hangzik a kijelentés, hogy miért kell először is a Szent Szellemet kérni: „… Mert azt, amit kérnünk kell, amint kellene, nem tudjuk. És hogy mit imádkozzunk, és hogy azt hogyan kell helyesen tennünk, nem tudjuk, de maga a Szellem esedezik, és jár közben miérettünk kimondhatatlan, és összefüggéstelen; nem egybefüggő, nem értelmesen elmondott beszéddel, szavakba nem önthető, emberileg megfoghatatlan sóhajtozásokkal.  S Ő, Aki pedig a szíveket vizsgálja, és fürkészi, kutatja, tudja mit kíván, és mire irányul a Szellem gondolata, a Szellem elgondolása, törekvése, mert Isten tetszése, és akarata szerint, és Istenhez igazodva esedezik és jár közben, és könyörög, és emel szót a szentekért” (Róm. 8,26-27).

Ezért: „Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Szellem által” (Eféz. 6,18).

És hogy miért és hogyan kell Őt kérni az Úrtól: „Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja. És megadatik néki, és meg is kapja. De kérje hittel, semmit sem kételkedvén: mert aki kételkedik, hasonlatos a tenger habjához, mert az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél hajt, és sodor és ide s tova-hány. Mert ne vélje, és ne gondolja tehát az ilyen ember, hogy kaphat valamit, vagy bármit az Úrtól; A kétszívű, a minden útjában állhatatlan ember” (Jak. 1,5-8). 

Aki bölcsességet kér, az a Szent Szellemet kéri, Aki:… bölcsességnek, szakértelemnek és ügyességnek, értelemnek, ítélőképességnek, megkülönböztető képességnek, felismerésnek, megértésnek Szelleme, tanácsnak, előrejelzésnek és hatalomnak Szelleme. Erőnek, vitézségnek, bátorságnak Szelleme, az Úr ismeretének és tiszteletének Szelleme” (Ésa. 11,2).

Mert a Szent Szellem nélkül: „Kéritek, de nem kapjátok meg, mert rosszul kéritek, mert csupán élvezeteitekre akarjátok eltékozolni(Jak. 4,3).

Ezért imádkozzatok mindenkor a Szellem által, mert Ő a hit Szelleme is: „És amit könyörgésetekben hittel kértek, mindazt meg is kapjátok, ha hisztek (Mát. 21,22)

 És: „Közel van az Úr minden őt hívóhoz; mindenkihez, aki hűséggel, és őszintén hívja őt. Beteljesíti az őt félőknek kívánságát; kiáltásukat meghallgatja és megsegíti őket” (Zsolt. 145,18-19).

Bizony: „…a megigazultaknak … könyörgését, imádságát meghallgatja” (Péld. 15,29).

 Jeremiás is erről prófétál: „Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. És kerestek engem és megtaláltok, mert teljes szívetekből kerestek engem. És megtaláltok engem, azt mondja az Úr, jóra fordítom sorsotokat és visszahozlak a fogságból, és összegyűjtlek titeket minden nemzet közül és mindama helyekről, ahová kiűztelek titeket, azt mondja az Úr, és visszahozlak e helyre, a honnan számkivetettelek titeket (Jer. 29,12-14).

És visszaviszi az Úr az embert az Édenbe, ahonnan kiűzte: „És kiűzé az embert, és oda helyezteté az Éden kertjének keleti oldala felől a Kerubokat és a villogó pallos lángját, hogy őrizzék az élet fájának útját” (1 Móz. 3,24).

Mert azt mondja az Úr: „Én az engem szeretőket szeretem, és akik engem szorgalmasan keresnek, megtalálnak (Péld. 8,17).

Bármi ér: „Semmi felől ne aggódjatok, semmi gondot ne hordozzatok, semmi felől ne tépelődjetek, és ne nyugtalankodjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat, kéréseiteket az Isten előtt. [Más fordítás: Bármilyen helyzetben vagytok is, imádkozzatok! Kérjétek Istentől, amire szükségetek van. De amikor imádkoztok, mindig adjatok hálát Istennek]” (Fil. 4,6).

Ezért így buzdítja a mindenkori hívőket az apostolon keresztül a Szent Szellem: „… legyetek az imádságban állhatatosak, szorgalmasok, kitartók, ragaszkodók (Róm. 12,12).

És: „Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben Szellemben, és ugyanezen dologban vigyázván legyetek éberek, és evégett virrasszatok minden kitartással, és teljes állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért. [Más fordítás: Minden helyzetben imádkozzatok a Szent Szellem által. Gyakoroljátok az imádkozás és kérés minden fajtáját! Erre mindig legyetek készen, maradjatok éberek, és tartsatok ki az imádkozásban]” (Eféz. 6,18).

És ismét: „Az imádságban állhatatosak, kitartóak és éberek legyetek, vigyázván és őrködve virrasszatok abban hálaadással” (Kol. 4,2).

Dávid így imádkozik például minden kor hívőinek: „Én az Istenhez kiáltok, és az Úr megsegít és megszabadít engem. Bár reggel, délben, este gondban vagyok, és panaszkodom és sóhajtozom, ő meghallja az én szómat. Megszabadít engem békességre a rám támadó hadtól, bár sokan vannak ellenem” (Zsolt. 55,17-19).

Uram, szabadító Istenem, hozzád kiáltok éjjel-nappal. Nappal kiáltok, éjjelente előtted vagyok: Jusson elődbe imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra, figyelj esedezésemre!” (Zsolt. 88,2-3).

A világot ért csapások idején a megmenekülésért: „Vigyázzatok, és éberen virrasszatok minden időben, imádkozván, és kérvén hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, és hogy kimenekedjetek mindazokból, amik bekövetkeznek, ami elkerülhetetlenül meg fog történni, és ami még körül fog venni. És odaállhassatok az Emberfia színe elé! »Más fordítás: Virrasszatok tehát szüntelenül, és imádkozzatok; így lesztek méltók arra, hogy megmeneküljetek mindattól, ami bekövetkezik, és hogy megálljatok az Emberfia előtt«” (Luk. 21,36).

Arató munkásokért: „Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába” (Mát. 9,38).

Hogy alkalmassá tett minket: „Hálákat adván örömmel az Atyának, ki alkalmasakká és képessé tett minket a szentek örökségében való részvételre a világosságban. (Más fordítás: úgyhogy örömmel fogtok hálát adni az Atyának, aki elégségesnek ítélt titeket arra, hogy a világosságban (fényben) részt nyerjetek a szenteknek szánt örökrészben)” (Kol. 1,12).

Jézus nevében: „És mindent, amit csak cselekesztek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézusnak nevében  cselekedjetek, hálát adván az Istennek és Atyának Őáltala” (Kol. 3,17).

És Ismét: „Hálákat adván mindenkor mindenekért a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében az Istennek és Atyának” (Eféz. 5,20).

 Az Úr Jézus ígérete az Övéinek: „És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban. Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt” (Ján. 14,13-14).

1 Thess. 5,18 Mindenben, és minden körülmények között hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézusban ti hozzátok, a ti javatokra*

*Pál apostol mutat példát arra, hogy miért, és hogyan kell hálát adnunk szüntelen: „Hálát adok szüntelenül értetek Istennek mindenkor, azért a kegyelemért, az Isten ama ajándékáért, amely nektek a Krisztus Jézusban adatott” (1Kor. 1,4).

Istenem, hálásan köszönöm ajándékodat, amely kimondhatatlanul csodálatos (2 Kor. 9,15).

Hálákat adván mindenkor mindenekért a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében az Istennek és Atyának” (Eféz. 5,20).

1 Thess. 5,19 A Szellemet meg ne oltsátok* el ne fojtsátok,  ne nyomjátok el, ne gátoljátok a Szellem lobogását**

*Megolt (szbennümi): kiolt; elfojt, elnyom, gátolja a Szellem lobogását.

**És így folytatódik a kijelentés: És meg ne szomorítsátok, meg ne bántsátok,  meg ne sértsétek az Istennek ama Szent Szellemét, aki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára. [Más fordítás: Hiszen Isten a Szent Szellem által előre megjelölt benneteket arra az időre, amikor elnyeritek a teljes megváltást. Ez a megjelölés mutatja, hogy ti Istenhez tartoztok, és az övéi vagytok” (Eféz. 4,30).

Akiben ti is, minekutána hallottátok, és megértettétek az igazságnak, a VALÓSÁG-nak Igéjét, üdvösségetek Evangéliumát, örömhírét, jó hírét, amelyben hittetek is, megpecsételtettetek a tulajdon vagy az eredetiség jeleként az ígéretnek ama Szent Szellemével, isteni garanciaként.  Aki záloga foglalója, biztosítéka a mi örökségünknek Isten tulajdon népének megváltatására, - arra, hogy teljesen megváltva az övéi legyünk, - az Ő dicsőségének magasztalására” [Más fordítás: „S feladata az Istennek megtartott nép megváltása és ezzel az Isten dicsőségének magasztalása; míg a teljes szabadságba behelyeztethetünk az Ő dicsőségének dicséretére” (Eféz. 1,13-14).

Mert Isten az: Aki el is pecsételt minket, és pecsétjével megjelölt, és a tulajdonjog jelét helyezte el rajtunk, és felruházott mennyei erővel is, és a Szellemnek zálogát eljegyzési ajándékul adta a mi szíveinkbe. [Más fordítás: A Szellemet, mint foglalót - vagyis olyan valóságot, amely részben „kezünkben” van, egyúttal azonban még csak része az egésznek. Így „garanciája” is annak, hogy megkapjuk azt az egészet, amelynek ez a valóság a része - árasztotta a szellemi lényünk középpontjába (2 Kor. 1,22).

Ő bizonysága a mi származásunknak, és védelme személyünknek: „Maga a Szellem tesz bizonyságot a mi szellemünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk(Róm. 8,16).

Ő bizonysága megváltásunknak, záloga örökségünknek, az örökségünk pedig mindaz, amit atyánk – Ábrahám – után örököltünk: 1. Isten védelme: „Ne félj Ábrám: én pajzsod vagyok tenéked, a te jutalmad felette igen bőséges” 2. Istennek minden áldása: hosszú élet, erőben és egészségben, anyagi javakban, utódban, az ígéret megvalósulásában: „Ábrahám pedig vén élemedett ember vala, és az Úr mindenben megáldotta vala Ábrahámot” (1 Móz. 15,1; 24,1).

Azért hangzik a figyelmeztetés: A védelemre vigyázzatok és előképként bemutatja Isten Igéje, hogy minden baj, csapás ellen ez a pecsét nyújt védelmet: „És monda az Úr néki - az angyalnak: Menj át a város közepén, Jeruzsálem közepén, és jegyezz egy jegyet a férfiak homlokára, akik sóhajtanak és nyögnek mindazokért az utálatosságokért, amelyeket cselekedtek annak közepében”. És amazoknak - a pusztító angyaloknak - mondá az én hallásomra: Menjetek át a városon ő utána, és vágjátok. Ne kedvezzen a ti szemetek, és ne szánakozzatok: Vénet, ifjat, szüzet, gyermeket és asszonyokat öljetek meg mind egy lábig, de azokhoz a férfiakhoz, akiken a jegy van, ne közelítsetek, és az én templomomon kezdjétek el. Elkezdik azért a vén férfiakon, akik a ház előtt valának” (Ezék. 9,4-6).

János apostol látomásában ugyanezt a védelmet látja: „És láték más angyalt feljőni napkelet felől, akinek kezében vala az élő Istennek pecséte. És nagy szóval kiálta a négy angyalnak, akinek adatott, hogy ártson a földnek és a tengernek. Ezt mondván: Ne ártsatok se a földnek, se a tengernek, se a fáknak addig, míg meg nem pecsételjük a mi Istenünk szolgáit az ő homlokukon... A füstből pedig sáskák jövének ki a földre; és adaték azoknak hatalom, mint hatalmuk van a föld skorpióinak. És megmondaték nékik, hogy a földnek füvét ne bántsák, se semmi zöldellőt, se semmi élőfát, hanem csak azokat az embereket, akiknek homlokukon nincsen az Istennek pecsétje” (Jel. 7,2-3; 9,3-4).

Ezért inti az apostol Timóteust, és bármely korban élő Krisztusban hívőket: „Meg ne vesd, és el ne hanyagold a kegyelemnek benned való ajándékát, amely adatott néked prófétálás által, a presbitérium, a vének kezeinek reád tevésével” (1 Tim. 4,14).

Minekokáért emlékeztetlek téged, hogy gerjeszd fel, lobbantsd újra lángra az Isten kegyelmi ajándékát, a Szellem megnyilvánulását, amely benned van az én kezeimnek rád tétele által. [Más fordítás: Éppen ezért, emlékeztetlek arra az ajándékra - a Szent Szellemre, - amit Isten neked adott. Tudom, hogy ez benned él, mert én tettem rád a kezemet, így kaptad meg. Tehát, azt akarom, hogy használd is ezt az ajándékot: eközben fog megerősödni, és egyre jobban működni benned, mint ahogy a kis lángocskából nagy tűz lesz]” (2 Tim. 1,6).

 Samariában Filep hirdeti a Krisztust, és egész Szamária megtér, ezután jött Péter és János apostol, és: „Akkor kezeiket reájuk tették, és vőnek Szent Szellemet, és részesültek a Szent Szellem ajándékában (Csel. 8,17).

 Pál apostol Efézusban élő hívőket talált: „És mikor Pál reájuk vetette kezét, szálla a Szent Szellem ő reájuk; és szólnak vala nyelveken, és prófétálnak vala” (Csel. 19,6).

És ez így történt már Mózes korában is: „Az Úr pedig monda Mózesnek: Vedd melléd Józsuét a Nún fiát, a férfiút, akiben Szellem van, és tedd őreá a te kezedet(4 Móz. 27,18).

És ennek eredményeképpen: „Józsué, a Nún fia pedig beteljesedék, megtelt bölcsességnek Szellemével; mert Mózes tette vala ő reá kezeit; és hallgatnak reá Izráel fiai, és úgy cselekedének, amint parancsolta vala az Úr Mózesnek (5 Móz. 34,9).

1 Thess. 5,20 A prófétálást, a prófétai beszédet meg ne vessétek* nehogy semmibe vegyétek, vagy lenézzétek, nehogy ne vegyetek tudomást róla**

*Megvet (exútheneó): semmibe vesz, megvet, lenéz, nem vesz tudomást róla.

**És így folytatódik a kijelentés: „…. kívánjátok, és keressétek buzgón a Szellem megnyilvánulásait, leginkább pedig hogy prófétáljatok, mindennél inkább hogy Isten kijelentését meghirdessétek, és Írást tudjatok magyarázni. Aki pedig prófétál, vagy Írást magyaráz azért, hogy Isten kijelentését meghirdesse, az embereknek beszél épülésre, bátorításra, buzdításra és vigasztalásra. Ezért ti is, minthogy rajongtok a Szellem megnyilvánulásáért, a kihívott gyülekezet, az eklézsia építésére igyekezzetek, hogy gyarapodjatok (1 Kor. 14,1.3.12).

Mert: „…ha mindnyájan prófétálnak, Írást magyaráznak, az Isten kijelentését hirdetik meg és bemegy egy hitetlen, vagy avatatlan, egy Szent Szellembe még be nem merített, az mindenektől meggyőzetik, elmondják a hibáit. Annak mindenki a lelkére beszél, azt mindenki megvizsgálja. És ilyen módon az ő szívének titkai nyilvánvalókká lesznek, rejtett gondolatai, dolgai felszínre kerülnek, és láthatókká lesznek; és így arcra borulva imádja az Istent, megvallva, hogy bizonnyal az Isten lakik tibennetek(1 Kor. 14,24-25).

És a kijelentés folytatása: Azért atyámfiai, testvérek törekedjetek prófétálásra, tegyetek erőfeszítést arra, hogy prófétáljatok, hogy Isten kijelentése meghirdetésének birtokába jussatok…” (1 Kor. 14,39).

És hogy hogyan kell ezt gyakorolni, arról így hangzik a kijelentés: „A próféták, az Írás magyarázók, az Isten kijelentését meghirdetők közül is ketten vagy hárman szóljanak; és a többiek pedig bírálják felül. De ha egy másik ott jelenlevő kap kijelentést, kinyilatkoztatást, az előbbi hallgasson el. Mert egymás után mindnyájan prófétálhattok, és magyarázhatjátok az Írást, meghirdethetitek Isten kijelentését, hogy mindenki tanuljon, és mindenki vigasztalást vegyen, felbuzduljon, bátorítást kapjon(1 Kor. 14,29-31)

1 Thess. 5,21 Mindent megpróbáljatok,* mindent gondosan vizsgáljatok meg, és tegyetek próbára, hogy valóban Istentől származik-e; ami jó, és ami hasznos, azt megtartsátok, és ahhoz ragaszkodjatok!**

*Megpróbál (dokimadzó): mindent gondosan megvizsgál, próbára tesz, hogy valóban Istentől származik-e.

**Az Úr Jézus így figyelmezteti az Övéit:Őrizkedjetek, óvakodjatok, pedig a hamis prófétáktól, és ügyeljetek, figyeljetek oda, és tartsátok szemmel az ál- a látszat, és hazug prófétákat, akik juhoknak ruhájában, báránybőrben, bárány-külsőben jőnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg, és ismeritek fel őket. Vajon a tövisről, a tövisbokorról szednek-e szőlőt, vagy a bojtorjánról, vagy a bogáncskóróról, vagy a tüskés gyomnövényről fügét?” (Mát. 7,15-16).

Dávidon keresztül folytatódik a kijelentés: „Akik szeretitek az Urat, gyűlöljétek a gonoszt! Megőrzi ő az ő kegyeltjeinek életét; a gonoszok kezéből megszabadítja őket. Világosság támad fel az igazra, és öröm a tiszta szívűekre. Örüljetek igazak az Úrban, és tiszteljétek az ő szentséges emlékezetét!” (Zsolt. 97,10-12).

„Kerüld a rosszat és cselekedjél jót; keresd a békességet és kövesd azt” (Zsolt. 34,15).

Az apostolok pedig kifejtik, hogy mi a gonosz, és mi a jó: „Senkinek gonoszért gonosszal, rosszért rosszal ne fizessetek. A tisztességre gondotok legyen minden ember előtt. Jóra törekedjetek, úgy hogy azt minden ember lássa(Róm. 12,17)

És: „Fiacskáim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal” (1 Ján. 3,18).

 Azért: „Hogy megítélhessétek, és el tudjátok dönteni és bírálni, hogy mi a rossz és mi a jó, mi a helyes, a lényeges, a fontos. És az eltérő dolgokat meg tudjátok vizsgálni. Hogy legyetek napfény tiszták, egyértelműek, kifogástalanok, feddhetetlenek, minden hamisságtól mentesek és botlás nélkül valók. Megütközést nem keltők, meg nem botránkoztatók, vagyis: nem tévútra vezetők, nem eltévelyítők, olyanok, akikben senki meg nem botolhat, a Krisztusnak napjára(Fil. 1,10).

 Hát: „Szeretteim, ne bízzatok, és ne higgyetek minden szellemnek, hanem vizsgáljátok meg a szellemeket, vajon Istenből származnak-e; mert sok hamis hazug próféta származik, ered a világból és jár szerte a világba. Erről ismerjétek meg az Isten Szellemét: valamely szellem Jézust hústestben megjelent Krisztusnak vallja, az Istenből van. [Más fordítás: Istenből való minden szellem, aki vallást tesz a Krisztus Jézusról, hogy húsban jött el]. És minden szellem, amely  nem ismeri el, és nem vallja meg Jézust hústestben megjelent Krisztusnak, az nincsen az Istenből: és az az antikrisztus szelleme, amelyről hallottátok hogy eljő, és most már e világban is van (1 Ján. 4,1-3).

1 Thess. 5,22 Mindentől, ami gonosznak* haszontalannak, károsnak, gonosz dolognak - hatásában vagy befolyásában – rosszindulatúnak, rossznak, romlást hozónak látszik, sőt ezeknek még látszatától is őrizkedjetek. [Más fordítás: A gonosz minden fajtájától, formájától, válfajától, megjelenésétől, láthatóvá válásától, megmutatkozásától tartózkodjatok, és tartsátok magatokat távol]!**

*Gonosz (ponérosz): haszontalan, káros, gonosz dolog - hatásában vagy befolyásában – rosszindulatúnak, rossznak, romlást hozónak látszik.

**És folytatódik a figyelmeztetés:Iszonyodjatok, teljes lényetekkel irtózzatok, és gyűlölettel, utálattal forduljatok el mindentől, ami káros, ártalmas, rossz, minden gonosz dologtól, ügytől, cselekedettől, és ragaszkodjatok - tapadjatok, ragadjatok, csatlakozzatok, társuljatok - a jóhoz” (Róm. 12,9).

A próféták állandóan figyelmeztetik Isten népét: „Keressétek a jót és ne a gonoszt, hogy éljetek, és akkor veletek lesz az Úr, a Seregek Istene, amint mondjátok. Gyűlöljétek a gonoszt és szeressétek a jót; állítsátok vissza a kapuban az igazságot, - a vezetésben az igét - talán megkegyelmez az Úr, a Seregek Istene a József maradékinak” (Ámós. 5,14-15).

„Akik szeretitek az Urat, gyűlöljétek a gonoszt! Megőrzi ő az ő kegyeltjeinek életét; a gonoszok kezéből megszabadítja őket. Világosság támad fel az igazra, és öröm a tiszta szívűekre. Örüljetek igazak az Úrban, és tiszteljétek az ő szentséges emlékezetét!” (Zsolt. 97,10-12).

 „Kerüld a rosszat és cselekedjél jót; keresd a békességet és kövesd azt” (Zsolt. 34,15)

Az apostolok pedig kifejtik, hogy mi a gonosz, és mi a jó: „Senkinek gonoszért gonosszal, rosszért rosszal ne fizessetek. A tisztességre gondotok legyen minden ember előtt, jóra törekedjetek, úgy hogy azt minden ember lássa(Róm. 12,17).

És: „Fiacskáim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal” (1 Ján. 3,18).

1 Thess. 5,23 Őmaga pedig, a békességnek,* a jólétnek, a veszély érzetétől való mentességnek, boldogságnak, és boldogulásnak Istene szenteljen meg, és tegyen szentté titeket teljes egészében, tökéletesen. És a ti egész valótok a minden részében ép, egészséges, hibátlan, sértetlen szellemetek, és testetek, vagyis egész személyetek teljes épségben, feddhetetlenül, kifogástalanul, hibátlanul őriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére, megérkezésére, és jelenlétére**

*Békesség (eiréné): a héber salom (A héb. szótő ’tökéletes, sértetlen’ jelentésű) megfelelőjeként, az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, biztonság, siker, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás, mégpedig mind az egyén, mind a közösség vonatkozásában. A fogalom egzisztenciális jellegéből következik, hogy kifejezetten csak szellemi értelemben vett békéről a B úgyszólván sehol nem beszél.

**Azt kéri is Urunktól az apostol: „És azért imádkozom, hogy…” „A minden kegyelemnek Istene pedig, aki az Ő örök dicsőségére hívott el minket a Krisztus Jézusban, titeket…Ő maga tegyen tökéletesekké, erősekké, szilárdakká és állhatatosokká” „Aszerint, amint magának kiválasztott minket Őbenne a világ teremtetése előtt, hogy legyünk mi szentek és feddhetetlenek Őelőtte szeretet által” (Fil. 1,9; 1 Pét. 5,10;  Eféz. 1,4).

„Hogy legyetek feddhetetlenek, kifogástalanok és tiszták, romlatlanok, épek, vegyítetlenek, érintetlenek, Istennek szeplőtlen, hibátlan, tökéletes, ócsárlástól mentes, megrovást nem érdemlő, támadhatatlan gyermekei az elfordult, fonák, hamis, ravasz, álnok és elvetemedett, elfajult, kificamodott, eltorzult nemzetség közepette, ebben a gonosz és romlott nemzedékben. Kik között fényletek, ragyogtok, világítotok, mint csillagok, mint fénypontok e világon. (Más fordítás: „Akkor Isten ártatlan és tiszta gyermekei lesztek, akikben senki sem talál hibát. A gonosz és romlott emberek között úgy ragyogtok, mint a csillagok a sötét éjszakában, ha az élet igéjére figyeltek)” (Fil. 2,15).

 És azt kéri az apostol az Úrtól: Hogy erősekké tegye, és szilárdítsa meg a ti szíveteket, és a ti bensőtök szilárd alapra találva, feddhetetlenekké, kifogástalanná, tökéletessé, hibátlanná, és megtámadhatatlanná váljon a megszentelődés során a szent életben. A mi Istenünk és Atyánk színe előtt, amikor megjelenik a mi Urunk Jézus Krisztus összes szentjeivel együtt (1 Thess. 3,13).

1 Thess. 5,24* megbízható, szavahihető az, aki elhívott titeket és ő meg is cselekszi, véghez is viszi azt**

*(pisztosz): hűséges, megbízható, szavahihető.

**És folytatódik a kijelentés: Hűséges az Isten, aki által meghívást kaptatok Fiának, Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak közösségébe, az Ővele való eggyé válásra. És: „Aki meg is erősít, és meg is szilárdít titeket mindvégig, hogy feddhetetlenek, kifogástalanok és vádolhatatlanak legyetek a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetele napjára” (1Kor. 1,8-9).

Mert bizony: „hű és, megbízható, szavahihető az Úr, aki megerősít, sőt támogat, táplál, szilárddá és elmozdíthatatlanná tesz titeket és megőriz, megvéd, megóv, vigyázással és erővel megoltalmaz a gonosztól, a rosszakaratú, rosszindulatú ördögtől, és a káros, ártalmas, gonosz dologtól, szerencsétlenségtől, és minden bajtól (2 Thess. 3,3).

Hiszen: „Nem ember az Isten, hogy hazudjék és nem embernek fia, hogy megváltozzék, vagy hogy bármit megbánjon. Mond-é ő valamit, hogy meg ne tenné? Igér-é valamit, hogy azt ne teljesítené?” (4 Móz. 23,19).

1 Thess. 5,25 Atyámfiai, testvéreim imádkozzatok érettünk*

*Imádkozzatok a hitetlen engedetlenektől való szabadulásért: „Kérlek pedig titeket atyámfiai, testvérek a mi Urunk Jézus Krisztusra és a Szent Szellem szerelmére, tusakodjatok velem együtt az imádkozásokban énérettem Isten előtt, [Más fordítás: Urunkon, a Krisztus Jézuson át és a Szellem szeretete által arra bátorítalak és buzdítalak titeket testvéreim, hogy Istennek mondott imádságaitokban küzdjetek velem együtt, értem]. Hogy szabaduljak meg azoktól, akik engedetlenek és hitetlenek szándékosan és önfejűen Júdeában, és hogy az én Jeruzsálemben való szolgálatom legyen kedves, és jól fogadott a jeruzsálemi szentek előtt” (Róm. 15,30-31).

 „Velünk együtt munkálkodván ti is az érettünk való könyörgésben, hogy a sokak által nékünk adatott kegyelmi ajándék sokak által háláltassék meg mi érettünk” (2 Kor. 1,11).

„Az imádkozásban legyetek kitartóak, és legyetek éberek: ne szűnjetek meg hálát adni. Imádkozzatok egyúttal értünk is, hogy Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk a Krisztus titkát, amely miatt most fogoly is vagyok, hogy nyilvánvalóvá tegyem azt úgy, amint nékem szólnom kell” (Kol. 4,2-4).

„Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Szellem által. Éppen azért legyetek éberek, teljes állhatatossággal könyörögve az összes szentekért; és énértem is, hogy adassék nekem az ige, ha szóra nyitom a számat, hogy bátran ismertessem meg az evangélium titkát” (Eféz. 6,18-19).

És azért: „…. hogy terjedjen az Úr igéje, és úgy dicsőítsék, ahogyan nálatok is, és hogy megszabaduljunk az elvetemült és gonosz emberektől: mert nem mindenkié a hit” (2 Thess. 3,1-2).

És újra: „Imádkozzatok értünk! Mert meg vagyunk győződve arról, hogy lelkiismeretünk tiszta, hiszen mindenben helyesen akarunk eljárni. Főként pedig azért imádkozzatok, kérlek, hogy mielőbb visszajussak hozzátok” (Zsid. 13,18-19).

1 Thess. 5,26 Köszöntsétek az összes atyafiakat, minden testvért szent csókkal*

*Az apostolok újra arra hívják fel a gyülekezet figyelmét, hogy a testvéri szeretet külsőleg is nyilvánuljon meg közöttük: Köszöntsétek egymást szent csókkal - a szeretet csókjával, - a testvéri szeretet kifejezésével, a hitbeli vonzalom, vagy ragaszkodás külső jelével (Róm. 16,16.

”… Köszöntsétek egymást szent csókkal” (1 Kor. 16,20)

„Köszöntsétek egymást szeretet csókjával. Békesség mindnyájatoknak, akik Krisztusban vagytok” (1 Pét. 5,14).

 „Köszöntsétek egymást szent csókkal. Köszöntenek titeket a szentek mindnyájan” (2 Kor. 13,12).

1 Thess. 5,27 Nyomatékosan, és ünnepélyesen kérlek, titeket az Úrra, hogy olvastassék fel e levél minden szent atyafi előtt, hogy mindenhol minden testvér alaposan megismerje.

1 Thess. 5,28 A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme veletek! [Más fordítás: A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme, jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása a tiétek]! Ámen.