2013. augusztus 20.

Dr-Kováts György: A HTETLENSÉG EREJE-1

Luk 16,19-31.
19 Volt pedig egy gazdag ember, és öltözködött bíborba és patyolatba, mindennap dúsan vigadozván:
20 És volt egy Lázár nevű koldus, ki az ő kapuja elé volt vetve, fekélyekkel tele.
21 És kívánt megelégedni a morzsalékokkal, melyek hullottak a gazdagnak asztaláról; de az ebek is eljővén, nyalták az ő sebeit.
22 Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és vitetett az angyaloktól az Ábrahám keblébe; meghalt pedig a gazdag is, és eltemettetett.
23 És a pokolban felemelte az ő szemeit, kínokban lévén, és látta Ábrahámot távol, és Lázárt annak keblében.
24 És ő kiáltván, mondta: Atyám Ábrahám! Könyörülj rajtam, és bocsásd el Lázárt, hogy mártsa az ő ujjának hegyét vízbe, és hűsítse meg az én nyelvemet; mert gyötrettetem e lángban.
25 Mondta pedig Ábrahám: Fiam, emlékezzél meg róla, hogy te javaidat elvetted a te életedben, hasonlóképpen Lázár is az ő bajait: most pedig ez vigasztaltatik, te pedig gyötrettetel.
26 És mindenekfelett, mi köztünk és ti közöttetek nagy közbevetés van, úgy, hogy akik akarnának innét ti hozzátok átmenni, nem mehetnek, sem azok onnét hozzánk át nem jöhetnek.
27 Mondta pedig amaz: Kérlek azért téged Atyám, hogy bocsásd el őt az én atyámnak házához;
28 Mert van öt testvérem; hogy bizonyságot tegyen nekik, hogy ők is ide, e gyötrelemnek helyére ne jussanak.
29 Mondta neki Ábrahám: Van Mózesük és prófétáik; hallgassák azokat.
30 Az pedig mondta: Nem úgy, atyám Ábrahám; hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, megtérnek!
31 Ő pedig mondta neki: HA MÓZESRE ÉS A PRÓFÉTÁKRA nem hallgatnak, AZ SEM győzi meg őket, ha valaki a halottak közül feltámad.

Létezik a hitetlenségnek ekkora ereje, hogy ha feltámad valaki a halottak közül, egészen nyilvánvalóan, akkor annak sem hisznek?
Az Úr Jézus azt mondja, hogy igen. Sőt!
Azt mondja, hogy a hit ugyanaz, amivel az Igében hiszünk, mint az, amivel a feltámadás alapján Isten igazságának adunk hitelt. Aki nem hisz Isten Igéjének, az nem fog hinni akkor sem, ha akármekkora csodát fog látni. Ha Mózesnek és a prófétáknak nem hisznek, az sem győzi meg őket, ha valaki a halottak közül feltámad.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.