2013. augusztus 24.

MINDINKÁBB FELJEBB

Készítette: Krisztus Szeretete Egyház

Megnyitja néked az Úr az Ő drága kincsesházát, az eget, hogy esőt adjon a te földednek alkalmas időben, és megáldja kezednek minden munkáját, és kölcsönt adsz sok népnek, te pedig nem veszel kölcsönt. És fejjé tesz téged az Úr és nem farkká, és mindinkább feljebbvaló leszel és nem alábbvaló…
- 5Mózes 28,12. 13.

A keresztények azért követnek el folytonosan hibákat és buknak el, mert a szellemük, aminek vezetni kellene őket, úgymond börtönbe van zárva. Még a gyülekezeteinkben is az ész foglalta el a királyi trónt.
Minden olyan ember, aki elzárja a szellemét, és sohasem hallgat rá, egy életre nyomorék lesz. Könnyű prédájává válik az önző és számító embereknek. Az az ember viszont, aki hallgat a szellemére, feljut a csúcsra.
Sokba került az nekem anyagilag, amíg meg nem tanultam 1959-ben, hogyan kövessem a belső bizonyosságot. Hitelt kellett felvennem, hogy kimásszak az anyagi nehézségeimből. Isten azonban azt mondta, hogy nekem lesz kölcsön adható pénzem, ha hajlandó vagyok követni a belső bizonyosságot. És amikor ezt tettem, elkezdtem felemelkedni a csúcsra. És azóta is egyfolytában csak felfelé megyek.

Megvallás: Készítsd el a saját megvallásodat a mai Igék alapján.
/Kenneth Hagin Hitünk tápláléka napi adagokban/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.