2013. augusztus 30.

VEZETÉS AZ ANGYALOK ÁLTAL

Készítette: Krisztus Szeretete Egyház

Avagy nem szolgáló szellemek-é mindazok, elküldve szolgálatra azokért, akik öröklik az üdvösséget?
- Zsidó 1,14.

Jézus még beszélt hozzám, amikor rápillantottam az angyalra. Akkor láttam, hogy ő készül mondani valamit.
Jézus azt mondta: „Hozott egy üzenetet a számodra.” Én azt mondtam Jézusnak: „Te most velem beszélsz. Miért nem Te adod át nekem az üzenetet? Amellett az Ige azt mondja: Akiket Isten Szelleme vezérel, azok Istennek fiai. Bennem van a Szent Szellem, miért nem szólhat Ő hozzám?”
Jézus könyörületes és türelmes volt. Azt mondta: „Olvastad az én Igémben, mikor az Úr angyala szólt Fülöpnek, hogy menjen el a Gázába vezető útra? Ez nem vezetés volt? Nem egy angyal adott Kornéliusznak utasításokat?” Azután mondott nekem még néhány példát az Újszövetségből, amelyben angyalok adtak vezetést.
Végül azt mondtam: „Ennyi elég. Most akkor figyelek.” Az angyal elkezdte a mondanivalóját: „Engem a Mindenható Isten jelenlétéből küldtek, hogy szóljak neked… (és beszélt nekem egy bizonyos utasításról, amit követnem kell). Négyezer dollárt fogsz kézhez kapni december elsejéig, (ez 1963-ban volt) hogy el tudj indulni ebben az irányban. Mert elküldtem az én angyalaimat, hogy behozzák ezt a pénzt.” A megjelölt napra fillérre pontosan négyezer dollárt kaptam, ahogy megmondta, hogy meg fogom kapni. Ez volt a kezdete ennek a szolgálatnak.
/Kenneth Hagin Hitünk tápláléka napi adagokban/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.