"Felütötte sátorát:
Bétel volt nyugatra, Hai pedig keletre, és ott oltárt épített az Úrnak"
(1Móz 12,8).
Az imádás azt jelenti: a
legjobbat adjuk Istennek abból, amit Ő adott nekünk. Bánj csínján ezzel a neked
jutott "legjobbal". Valahányszor Isten megáld, add vissza neki az
áldást szeretetből, mint ajándékot. Legyen időd Isten előtt elmélyedni, és add
vissza neki az áldásokat, felszabadultan imádva Őt. Ha valamit megtartasz
magadnak, szellemi erjedés támad benned, mint ahogyan a manna is megbűzhödött,
amikor felhalmozták. Isten nem engedi, hogy szellemi ajándékait magadnak tartsd
meg, azt akarja, hogy visszaadd neki, hogy mások számára tehesse áldássá.
Bétel az Istennel való
közösség, Hai pedig a világ jelképe. Ábrahám e két hely között ütötte fel
sátorát. Az Istennel való magános csendes közösségünk mélységétől függ érte
végzett nyilvános szolgálatunk értéke. A kapkodás sohasem jó, mindig legyen
elég időnk Isten imádására.
De az Istennel töltött
csendes napok is csapdává lehetnek. Ott verjünk sátrat, ahol tartósan csendben
lehetünk Istennel, bármilyen lármás és hangos is e világban az életünk. Nem
három fokozat az imádás, a várakozás és a munka. Nem ugorhatunk át az imádásból
a várásba, a várásból a munkába, Isten elgondolása az, hogy ez a három együtt
járjon: Urunk életében is egybefonódott. Ő nem sietett, de nem is pihent soha.
Ez önfegyelem kérdése, nem érhetjük el egyszerre.
Oswald Chambers
"Krisztus mindenekfelett" c. könyvéből
http://keresztenydalok.hu/ahitatok/chambers
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.