2 Péter. levél 1. fejezet: A hit alapja a kinyilatkoztatás; (göröggel és kapcsolódó igékkel)

2 Pét. 1,1 Simon Péter, Jézus Krisztus (rab)szolgája és apostola [(aposztolosz): követe, aki a küldő személy hatalmával szól, és cselekszik, írja e levelet]. Azoknak, akik velünk egyenlő [(iszotimosz): értékű] drága [és értékes] hitet nyertek a mi Istenünknek és megtartónknak, Jézus Krisztusnak igazságában, [a mi Istenünk, és Üdvözítőnk, Jézus Krisztus megigazítása által]:

2 Pét. 1,2 Kegyelem [(kharisz): Isten jóindulata, kedvezése, jóindulatú gondoskodása] és békesség [(eiréné): vagyis az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás, mégpedig mind az egyén, mind a közösség vonatkozásában]. Adassék néktek [töltsön be titeket, és gyarapodjon bennetek] bőségesen az Istennek és Jézusnak a mi Urunknak megismerésében [(epignószisz) megismerése, és megértése által]^*

*Hogy közösségbe kerüljetek Vele: „Mert a vele való közösségben [Őbenne] mindenben meggazdagodtatok, minden beszédben [(logosz): az Igében] és minden ismeretben [(gnószisz): Istenismeretben, tudományban] abban a mértékben, amint a Krisztusról való bizonyságtétel [tanúságtétel] megerősödött [megszilárdult] bennetek” (1Kor. 1,5-6).

 Hogy megértsétek, hogy: „Egy [(heisz hen): egyetlen] az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindeneknek felette van és mindenek által és mindnyájatokban munkálkodik.

[Más fordítás: Csak egy Isten van – mindenek  Atyja – aki uralkodik minden felett, mindenen keresztül cselekszik, mindent átjár, és mindenhol jelen van] (Eféz. 4,6).

2 Pét. 1,3 [Abból kell kiindulnom], mivelhogy az ő isteni ereje [és hatalma] mindennel megajándékozott minket, ami az életre és kegyességre [vagyis Isten tiszteletére] való, [és ami az élethez és az Istenben való boldogsághoz kell, és Isten szolgálatához szükséges]. Annak megismerése [(epignószisz): és megértése] által, aki minket a saját dicsőségével [(doxa): fényességével, és ragyogásával] és hatalmával [(areté): kiválóságával] elhívott^*

*És: „Aki megtartott [és megszabadított, megváltott és szent tiszta, tökéletes, Istenhez méltó, Isten szerinti életre elhívott] minket és hívott szent hívással, nem a mi cselekedeteink [vagy erőfeszítéseink] szerint, hanem az ő saját végezése [és elhatározása, szándéka] és kegyelme [vagyis öröme, jóindulata, és kedvezése] szerint, mely adatott nékünk [és amellyel megajándékozott] Krisztus Jézusban örök időknek előtte [vagyis az idők kezdete előtt]” (2 Tim.1,9).

2 Pét. 1,4 Amelyek által igen nagy és becses [(timiosz): és értékes, drága] ígéretekkel ajándékozott meg bennünket. Hogy azok által isteni természet [(phüszisz): jellem, tulajdonság] részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, [(apopheugó): elmenekülve a világ romlásától] amely a kívánságban [(epithümia): vágy, kívánság, szenvedély] van e világon^*

*És így folytatódik a kijelentés: „Mivelhogy azért ilyen ígéreteink vannak [ezeknek az ígéreteknek birtokában vagyunk], szeretteim, tisztítsuk meg magunkat [tartsuk távol magunktól] minden (hús)testi és szellemi tisztátalanságtól [őrizkedjünk a (hús)test és a szellem minden szennyétől tisztítsuk meg magunkat minden szennyezéstől melyet hús vagy szellem okoz]. Isten félelmében vivén véghez [tegyük teljessé; hajtsuk végre] a mi megszentelésünket. [Isten félelmében jussatok tökéletességre a szentségben]” (2 Kor. 7,1).

És az újjászületés által: „… mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által. Mert akik Krisztusba meritkeztetek be, Krisztust öltöztétek fel” (Gal. 3,26-27).

Azért ha valaki [mindenki, aki] Krisztusban van, új [(kainosz): ismeretlen, szokatlan, meglepő] teremtés az [új teremtmény]; a régiek [az eredeti, kezdeti, ősi] elmúltak [a régi megszűnt, tovatűnt], ímé, újjá lett minden [valami új valósult meg; új jött létre; új állt elő]” (2 Kor. 5,17)^.

„Mert az Ő alkotása [remek(műv)ei] vagyunk, teremtetvén Általa a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, amelyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk [azok szerint éljünk]” (Eféz. 2,10).

2 Pét. 1,5 Ugyanerre [vagyis ezekre az ígéretekre támaszkodva] pedig teljes igyekezetet [(szpúdé): igyekezet, szorgalom, buzgalom, fáradozás] is fordítván [és minden igyekezetetekkel törekedjetek arra, hogy] a ti hitetek mellé [(pisztisz en): hitetek, és meggyőződésetekben hitelességként] ragasszatok jó [(areté): kiváló, nemes] cselekedetet, a jó [(areté): erény, vagyis olyan lelkület, amelyik mindig kész minden jóra, de csak a jóra, továbbá erős, egészséges és tiszta, és a kiváló, nemes] cselekedet mellé tudományt [(gnószisz): megismerést, ismeretet, főként a kinyilatkoztatásból származó tudást]^*

*És hogy miért figyelmezetet ezekre az apostol, azt Hóseás prófétán keresztül jelenti ki a Szent Szellem: „Elvész (és elpusztul) az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való (mert nem ismeri Istent). Mivelhogy te megvetetted a tudományt (ezt az ismeretet), én is megvetlek téged, hogy papom ne légy. És mivelhogy elfeledkeztél Istened törvényéről (vagyis nem törődtél Istened tanításával), elfeledkezem én is a te fiaidról (és én sem törődöm fiaiddal)” (Hós. 4,6)

2 Pét. 1,6 A tudomány [(gnószisz): megismerést, ismeretet, főként a kinyilatkoztatásból származó tudást] mellé pedig mértékletességet [(egkrateia): önuralmat, önmegtartóztatást, a magatok fölötti uralmat]. A mértékletesség [az önuralom, önmegtartóztatás, a magatok fölötti uralom] mellé pedig [reményteljes] tűrést, [(hüpomoné): kitartást, állhatatosságot]. a tűrés mellé [állhatatosságban, és kitartásban] pedig kegyességet [(euszebeia): Isten iránti gyermeki tiszteletet, és hitben folyó hívő életet]^*

*Az Úr Jézus kijelentése: „A ti béketűrésetek által [(hüpomoné): ez alatta maradást, várakozást, helytállást mindennel szemben, kitartást, ellenállást, megmaradást a hitben. / Szó szerint azt fejezi ki: valami (teher, nehézség, megpróbáltatás) alatt megmarad, várakozik, a helyét nem hagyja el, kibírja… stb. / és állhatatosságotokkal, és kitartásotokkal] nyeritek meg lelketeket [vagyis az életet];

»Más fordítás: Kitartó hittel megmentitek az életeteket«” (Luk. 21,19).

és az apostolon keresztül folytatódik a kijelentés: „Mert békességes tűrésre (és állhatatosságra) van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedvén, elnyerjétek az ígéretet” (Zsid. 10,36)

2 Pét. 1,7 A kegyesség [(euszebeia): vagyis Isten iránti gyermeki tisztelet, és hitben folyó hívő élet] mellé pedig atyafiakhoz [vagyis testvérekhez] való hajlandóságot [(philadelphia): azaz testvéri szeretetet], az atyafiakhoz [testvérekhez] való hajlandóság [vagyis a testvéri szeretetet] mellé pedig [(agapé): Isten szerinti] szeretetet^*

*Az apostolok újra és újra figyelmeztetik a hívőket: „Atyafiúi [testvéri] szeretettel egymás iránt gyöngédek [egymást odaadóan szeretők] a tiszteletadásban egymást megelőzők legyetek. [a tisztelet dolgában egymással versengők]” (Róm. 12,10).

Továbbá: „A testvéri szeretet legyen maradandó. A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek - tudtukon kívül - angyalokat vendégeltek meg” (Zsid. 13,1-2).

 Hát: „Tisztítsátok meg egész valótokat az igazság iránti engedelmességgel képmutatás nélküli testvérszeretetre, egymást kitartóan, tiszta szívből (szellemből) szeressétek, mint akik nem romlandó, hanem romolhatatlan magból születtetek újjá, Isten élő és maradandó igéje által” (1 Pét. 1,22-23).

És nem csak a testvéri szeretetre figyelmeztet az apostol, hanem minden ember iránti szeretetre: „Senkinek semmivel ne tartozzatok [ne legyetek adósok] hanem csak azzal, hogy egymást [az ugyanabból a fajtából (vagyis a Krisztusiból) egy másikat] szeressétek. [kölcsönös szeretettel; (agapaó): SZERET önzetlenül, a másik érdemeitől függetlenül] mert aki szereti a felebarátját [embertársát; különböző; „másféle” más fajtából való (Ádámi); idegent] a törvényt [Isten útmutatását, tanítását, amelyet az Igében jelentett ki] betöltötte. [beteljesít; véghezvisz, megvalósít; tartalmat adott neki]. A [felebaráti Isten szerinti] szeretet nem illeti gonosszal a felebarátot. [nem szerez az embertársnak gonosz bántalmazást (nem tesz rosszat)] Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet. [tehát a szeretettel teljesen betöltjük a törtvényt]” (Róm.13,8.10).

A törvény betöltését – beteljesítését – így magyarázza az apostol: „A parancs célja pedig a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és képmutatás nélküli hitből fakadó szeretet” (1 Tim. 1,5).

És hogy milyen ez a szeretet, arról így ír az apostol: „Az igazi (Isten szerinti) szeretet pedig: „… hosszútűrő (türelmes), kegyes (jóságos); a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel. Nem cselekszik éktelenül (Nem viselkedik bántóan), nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt (a rosszat), Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal; Mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr”(1 Kor. 13,4-7)

„A gyűlölet viszályt teremt, de minden vétket elfedez a szeretet” (Péld. 10,12).

És János apostolon keresztül kerül kijelentésre az Isten szerinti szeretet fontossága, és eredménye: „Aki azt mondja, hogy a világosságban van, és gyűlöli az ő atyjafiát (a testvérét) az még mindig a sötétségben van. Aki szereti az ő atyjafiát (a testvérét) a világosságban marad, és nincs benne botránkozásra való. Aki pedig gyűlöli az ő atyjafiát (a testvérét), a sötétségben van, és a sötétségben jár, és nem tudja hová megy, mert a sötétség megvakította az ő szemeit” (1 Ján. 2,9-11).

„Mi tudjuk, hogy általmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük a mi atyánkfiait (testvéreinket). Aki nem szereti az ő atyjafiát (a testvérét), a halálban marad. Aki gyűlöli az ő atyjafiát (a testvérét), mind embergyilkos az: és tudjátok, hogy egy embergyilkosnak sincs örök élete, ami megmaradhatna ő benne. Arról ismertük meg a szeretetet, hogy Ő az ő életét adta érettünk: mi is (tartozunk azzal), és kötelesek vagyunk odaadni életünket a mi atyánkfiaiért (testvéreinkért). Akinek pedig van miből élnie e világon (világi javakkal rendelkezik), és elnézi, hogy az ő atyjafia (a testvére) szükségben van, és elzárja attól az ő szívét, miképen marad meg abban az Isten szeretete? Fiacskáim (gyermekeim), ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal” (1 Ján. 3,14-18).

Ezért hát: „Szeretteim, szeressük egymást: mert a szeretet az Istentől van; és mindaz, aki szeret, az Istentől született, és ismeri az Istent. Aki nem szeret, nem ismerte meg az Istent; mert Isten szeretet. Abban nyilvánul meg Isten hozzánk való szeretete, hogy egyszülött Fiát küldte el Isten a világba, hogy éljünk őáltala. Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért. Szeretteim, ha így szeretett minket az Isten, nekünk is szeretnünk kell egymást.

Az Istent soha senki nem látta: Ha szeretjük egymást, az Isten bennünk marad, és az ő szeretete teljessé lett bennünk: Ha azt mondja valaki, hogy: Szeretem az Istent, és gyűlöli a maga atyjafiát (a testvérét), hazug az: mert aki nem szereti a maga atyjafiát, akit lát, hogyan szeretheti az Istent, akit nem lát? Az a parancsolatunk is van ő tőle, hogy a ki szereti az Istent, szeresse a maga atyjafiát (a testvérét) is” (1 Ján. 4,7-12.20-21)

2 Pét. 1,8 Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem tesznek titeket hivalkodókká [(argosz): lusta, tétlen, henyélő, hasznavehetetlen, haszontalan, hatástalan, eredménytelenné, és nem lesztek restek, sem meddők], sem gyümölcstelenekké [(akarposz): terméketlenekké] a mi Urunk Jézus Krisztus megismerésére [(epignószisz): megértésére] nézve.

2 Pét. 1,9 Mert akiben ezek nincsenek [(pareimi): nem jelennek] meg, az vak, és rövidlátó [az vak, mert gyenge a látása], elfelejtkezvén a régi bűneiből [vagyis a céltévesztésből] való megtisztulásáról.

2 Pét. 1,10 Annakokáért atyámfiai [testvéreim] igyekezzetek [és (szpúdadzó): törekedjetek még] inkább a ti elhívatástokat és kiválasztatásotokat erőssé tenni [(bebaiosz): megerősíteni, megszilárdítani, állandóvá tenni, hogy megmaradjon]; mert ha ezeket cselekszitek, nem ütköztök meg [(ptaió): nem fogtok megbotlani, vagy elesni, vagy kudarcot vallani] soha^*

*„Mert részeseivé lettünk Krisztusnak, ha ugyan az elkezdett bizodalmat (vagyis azt a bizalmat, amely kezdetben élt bennünk) mindvégig erősen (és szilárdan) megtartjuk” (Zsid. 3,14).

 „Ti azért szeretteim előre tudván ezt, őrizkedjetek, hogy az istentelenek (isten nélkül élők) tévelygéseitől elragadtatva (vagyis az elvetemültek tévelygései el ne sodorjanak), és a saját erősségetekből ki ne essetek (saját biztos meggyőződéseteket el ne veszítsétek); Hanem növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó (üdvözítő) Jézus Krisztusunknak ismeretében. Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban!” (2 Pét. 3,17-18)

2 Pét. 1,11 Mert ekképen [(gar hútó hútósz): ugyanis ilyen módon] gazdagon adatik majd [(epikhorégeó) segítség, és támogatás] néktek [és így lesz ugyanis könnyű számotokra] a mi Urunknak és megtartónknak [vagyis Üdvözítőnknek], a Jézus Krisztusnak örök [(aióniosz): vagyis örökkévaló] országába [(baszileia): és királyságába] való [(eiszodosz): bejutás, és] bemenetel.

[Más fordítás: És nagyszerű fogadtatásban lesz részetek Urunk és Megmentőnk, Jézus Krisztus örökké tartó Királyságában].

2 Pét. 1,12 Annakokáért [(dio): amely okból kifolyólag] nem mulasztom el [(ameleó): és nem hanyagolom el, és nem veszem könnyelműen]. Hogy mindenkor [(aei): és rendszeresen] emlékeztesselek titeket ezekre. hogy [(kaiper): bármennyire is] tudjátok ezeket [(eidó oida): és tisztában vagytok ezekkel], és erősek [és szilárdak] vagytok a jelenvaló igazságban [(alétheia): a valóságra].

2 Pét. 1,13 Méltónak vélem [és helyesnek, sőt kötelességemnek és igazságos dolognak tartom] pedig, amíg ebben a sátorban vagyok [(szkénóma): földi porsátorban lakom], hogy emlékeztetés által ébresztgesselek titeket [buzdítsalak, és ösztönözzelek benneteket];

2 Pét. 1,14 Mint aki tudom [és biztos vagyok abban], hogy hamar leteszem (por)sátoromat, [vagyis hogy közel van sátram lebontása], amiképen a mi Urunk Jézus Krisztus is megjelentette [világossá tette, és tudtomra adta] nékem^*

*Az Úr Jézus így szólt Péterhez: „Bizony, bizony mondom néked, amikor ifjabb valál, felövezéd magadat, és oda mégy vala, ahova akarád; mikor pedig megöregszel, kinyújtod a te kezedet és más övez fel téged, és oda visz, ahová nem akarod. Ezt pedig azért mondá, hogy jelentse (és jelezze), milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. És ezt mondván, szóla néki: Kövess engem” (Ján. 21,18-19).

Pál apostol is tudta, hogy mikor érkezett el az ő elköltözésének ideje: „Mert én immár megáldoztatom, és az én elköltözésem ideje beállott (elérkezett)” (2 Tim. 4,6).

De akik az Úréi, azok megvallják, hogy: „… tudjuk [tisztában vagyunk vele], hogy ha e mi földi sátorházunk elbomol [leomlik; leoldódik, összeomlik, megsemmisül], épületünk [lakásunk, hajlékunk] van Istentől, nem kézzel csinált [nem kézzel épített; alkotott, nem mesterséges], örökkévaló [örökkévalóságra szóló] házunk [örök otthonunk] van a mennyben” (2 Kor. 5,1).

Mert a mi földi házunk – testünk – csak sárház: „Ímé az ő szolgáiban sem bízhatik (meg) és az ő angyalaiban is talál hibát: Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, akiknek fundamentumok a porban van (akik agyagházban laknak, amelynek porban van alapja), és könnyebben szétnyomhatók a molynál (és szétmorzsolják, mint a molyt)?! Reggeltől estig gyötrődnek (szétzúzzák), s a nélkül, hogy észrevennék, elvesznek (észrevétlen elpusztulnak) örökre. Ha kiszakíttatik belőlük sátoruk kötele (ha összeomlik sátruk), nem halnak-é meg, és pedig bölcsesség nélkül?” (Jób. 4,18-21).

Mindenki meghal, vagyis mindenkinek lebomlik a hústeste, azaz a „háza” akár gazdag, akár bölcs: „Akik gazdagságukban bíznak, és nagy vagyonukkal dicsekesznek? Hiszen senki sem válthatja meg magát, nem adhat magáért váltságdíjat Istennek. Mert olyan drága az élet váltsága, hogy végképp le kell tennie róla, Még ha örökké élne is, és nem látná meg a sírgödröt. De meglátja! A bölcsek is meghalnak; együtt vész (pusztul) el bolond és ostoba, és gazdagságukat (vagyonukat) másoknak hagyják. (Azt képzelik), gondolatuk ez: az ő házuk örökkévaló (hogy házuk örökké megmarad), lakóhelyeik (lakásuk) nemzedékről-nemzedékre szállnak, nevüket hangoztatják a földön (földeket neveznek el róluk). De a gazdag ember sem marad meg, hasonló az állatokhoz, amelyek kimúlnak” (Zsolt. 49,7-13).

Erről így tesz bizonyságot Isten Igéje: „És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek leheletét (pnoé): Isten életet adó erejét). Így lőn az ember, élő lélekké (élőlénnyé)” (1 Móz. 2,7).

Amikor az ember a sátán szavát fogadta be Isten Igéje helyett, a következményekről ezt mondja az Úr: „Arcod verejtékével eszed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert (bizony) por vagy te s ismét porrá leszesz (és vissza fogsz térni a porba)” (1 Móz. 3,19).

És az embernek: „(Ha) Kimegyen (elszáll) a szelleme; visszatér földébe, és aznapon elvesznek (semmivé válnak) az ő tervei (okoskodása, számvetése; kételye)” (Zsolt. 146,4).

És mert az Ádám leszármazottai, már olyanok voltak, mint ő, vagyis elvesztették Istenképűségüket: „Élt vala pedig Ádám százharminc esztendőt, és nemze fiat (magához hasonlót) az ő képére és hasonlatosságára (a maga képmására) és nevezé annak nevét Séthnek. (jelentése: kárpótlás; pótlás; elrendelt, odahelyezett)” (1 Móz. 5,3).

De az Úr Jézus mennybemenetel előtt ezt ígéri az övéinek: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek én bennem. Az én Atyámnak házában sok lakóhely (hajlék) van; ha pedig nem (így) volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek (a számotokra). És ha majd elmegyek, és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz (és magam mellé) veszlek titeket; hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek” (Ján. 14,1-3).

Mert: „Aki felülről jött (és jön), feljebb való mindenkinél (az felette van mindenkinek). Aki a földről való, földi az és földieket szól; aki a mennyből jött (és jön), feljebb való mindenkinél (az felette van mindenkinek)” (Ján. 3,31).

 És hogy hol készít helyet az Úr Jézus, és milyen városban, arról így szól a Szent Szellem János apostolon keresztül: „És elvive engem szellemben egy nagy és magas hegyre és megmutatá nékem azt a nagyvárost, a szent Jeruzsálemet, amely Istentől szállott alá a mennyből. Benne vala az Isten dicsősége; és annak világossága (ragyogása) hasonló vala a legdrágább kőhöz, úgymint kristálytiszta (a kristályfényű) jáspis kőhöz” (Jel. 21,10-11).

 A hit emberei ezt mindig is tudták: „Hit által (költözött át, és) lakott az ígéret földén (Ábrahám), mint idegenben, sátorokban lakván Izsákkal és Jákóbbal, ugyanazon ígéretnek örökös társaival. Mert várja vala az alapokkal bíró várost (azt a várost, amelynek szilárd alapja van), melynek építője (tervezője) és alkotója az Isten” (Zsid. 11,9-10).

Ez a mi reménységünk: „Mely (reménység) lelkünknek (életünknek) mintegy bátorságos (biztos) és erős horgonya és beljebb hatol a kárpitnál (amely behatol a kárpit mögé). Ahová útnyitóul (elsőként) bement érettünk Jézus, aki örökké való főpap lett Melkisédek rendje szerint” (Zsid. 6,19-20).

„Azért nem csüggedünk [nem fáradunk bele, nem lankadunk meg, nem merülünk ki, nem restülünk meg, nem veszítjük el kedvünket (bátorságunkat)]; sőt ha a mi külső emberünk megromol is [tönkre is megy; elromlik, megbomlik, felemésztetik; elfogyatkozik is], a belső [emberünk] mindazáltal napról-napra megújul. [minden nap épül]” (2 Kor. 4,16)

2 Pét. 1,15 De igyekezni fogok azon [(szpúdadzó): mert gondom van arra, és törekszem is arra], hogy ti az én halálom [(exodosz): eltávozásom, elköltözésem] után is mindenkor [(hekasztote): minden időben, és mindig] megemlékezhessetek ezekről.

2 Pét. 1,16 Mert nem mesterkélt [kitalált, (szophidzó): ravaszul kieszelt, mesterségesen kiagyalt] meséket [(müthosz) nem szájhagyomány útján terjedő elbeszélésekt, vagy kitalált mítoszokat, azaz: meséket, vagy legendákat] követve [és nem bölcsen kieszelt hitregék nyomába szegődve] ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát. [(dünamisz): erejét] és eljövetelét [vagyis: (parúszia): megjelenését, jelenlétét, megérkezését, és látogatását]. Hanem mint akik szemlélői [és szemtanúi] voltunk az ő [megdicsőülésének], nagyságának [(megaleiotész): fenségének, hatalmas erejének, dicsőségének, és ragyogásának].

2 Pét. 1,17 Mert amikor az Atya Istentől azt a tisztességet [megbecsülést] és dicsőséget nyerte, hogy hozzá a felséges dicsőség ilyen szózata jutott: Ez az én szeretett [szerelmes] Fiam, akiben én gyönyörködöm [(eudokeó): aki elnyerte helyeslésemet; akiben kedvem lelem, és akiben én megnyugodtam, és akiben én megengeszteltettem]:

2 Pét. 1,18 Ezt az égből [a mennyből] jövő szózatot mi hallottuk, együtt lévén vele a szent hegyen^*

*Ez pedig – az Evangélium bizonyságtétele szerint – így történt: „És hat nap múlva magához [vagyis maga mellé] vevé Jézus Pétert, Jakabot és ennek testvérét Jánost, és felvivé őket magukban [külön] egy [igen] magas hegyre. És elváltozék [és átalakult] előttük, [ott szemük láttára], és az ő orcája ragyog [fénylik, és világítani kezdett] vala, mint a nap, ruhája pedig fehér lőn [és fehéren ragyogott, tündökölt], mint a fényesség [és úgy vakított, mint a fény, mint a napsugár; mert ruhái olyan fehérek lettek, mintha napfényből volnának]. És ímé megjelenék [és egyszerre láthatóvá lett] ő nékik [és megjelent előttük] Mózes és Illés, akik beszélnek [illetve beszélgettek] vala Ővele [vagyis Jézussal]. Péter pedig megszólalván, monda Jézusnak: Uram, jó [kellemes, eszményi szép, és kitűnő)] nékünk itt lennünk. Ha akarod, építsünk [én felállítok] itt három hajlékot [három sátrat], néked egyet, Mózesnek is egyet, Illésnek is egyet. Mikor ő még beszél vala, ímé, fényes [és fénylő, ragyogó, világos] felhő borítá [és takarta, árnyékolta] be. [Más fordítás: És hirtelen fénylő köd árnyéka esett rájuk; nagy fényes köd vevé körül] őket.

És ímé szózat lőn [és hang hallatszott] a felhőből [vagyis a ködből], mondván: Ez az én szerelmes [kedvesen, drágán, nagyon szeretett, drága] Fiam, akiben én gyönyörködöm [kiben én megnyugodtam; ő nyerte el tetszésemet; Őbenne telik kedvem]: Őt hallgassátok [és reá hallgassatok]” (Mát. 17,1-6).

Pál apostol így figyelmezteti Tituszt arra, hogy mit tanítson: „Nem ügyelvén [és ne figyeljenek, és ne hallgassanak] zsidó mesékre [ne foglalkozzanak zsidó mondákkal, és zsidó hitregékkel és ne hallgassanak zsidó mendemondákra], és az igazságot [a valóságot] megvető [és az igazságtól elfordult, és az igazságot elforgató] emberek parancsolataira [és rendeleteire, és utasításaira]” (Tit. 1,14).

És Timóteust (vagyis  minden Istent szeretőt) is arra figyelmezteti az apostol: „Se mesékkel [és mondákkal, mítoszokkal, vagy hitregékkel] és vége-hossza nélkül való nemzetségi táblázatokkal ne foglalkozzanak [se ne figyeljenek mesékre és céltalan, végnélküli nemzedéksorozatokra], amelyek inkább versengéseket támasztanak [és vitákra vezetnek és vitatkozásra adnak alkalmat], mint Istenben való épülést [mint az Isten üdvözítő tervének megvalósítását] a hit által.

[Más fordítás: Ne foglalkozzanak emberek által kitalált történetekkel és a családjuk bizonytalan eredetével. Ezek a dolgok csak arra jók, hogy vitatkozzanak rajtuk, és nem Isten munkáját viszik előre. Isten tervei ugyanis hit által valósulnak meg]” (1 Tim. 1,4).

Mert: „Némelyek pedig, kik Júdeából jöttek alá, így tanítják vala az atyafiakat (a testvéreket): Ha körül nem metélkedtek Mózes rendtartása szerint, nem üdvözülhettek” (Csel. 15,1).

És sokan: „… az igazságtól elfordítják az ő fülöket, de a mesékhez (a mondákhoz, a mítoszokhoz) oda fordulnak” (2 Tim. 4,4).

De Te: „A szentségtelen és (szentségtörő) vénasszonyos meséket pedig eltávoztasd (és utasítsd el). Hanem (inkább) gyakorold magadat a kegyességben (vagyis az Istenfélő, hívő életben)” (1 Tim. 4,7).

És: „… azokat szóljad (és azt hirdesd), amik az egészséges tudományhoz illenek (és ami egyezik az egészséges tanítással)” (Tit. 2,1)^.

Már Dávid azt vallja meg, hogy egyedül Isten Igéjére kell figyelni:  „Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága” (Zsolt. 119,105)

2 Pét. 1,19 És igen biztos [(bebaiosz): szilárd, erős, stabil, megbízható, megerősített, és hiteles] nálunk a prófétai beszéd [(logosz): a prófétai Ige] is, amelyre jól teszitek, ha [(proszekhó): gondosan] figyelmeztek. Mint [(aukhmérosz): piszkos, homályos] sötét helyen [vagy sötét helyzetben] világító [(phainó): felragyogó, és fénylő] szövétnekre [(lükhnosz): vagy lámpásra, mécsesre], míg nappal virrad [és amíg felragyog a nap], és hajnalcsillag kél fel [fel nem ragyog] szívetekben [(kardia): a szellemi életetek központjában]^*

*Az Úr Jézus így szól azokhoz, akik nem hallgatnak a prófétákra:  „… Óh balgatagok [(anoétosz): értelmetlenek, nem gondolkodó ostobák] és rest szívűek [(bradüsz): lassú, közömbös, tompa a bensőtök] mindazoknak elhívésére, amiket a próféták [(prophétész): az Isten nevében szóló, isteni akaratot közvetítő személyek] szóltak” (Luk. 24,25).

De aki figyel őrájuk, azt mondja a Feltámadott Úr: „…annak adom a hajnalcsillagot” (Jel. 2,28)

És az apostol még egy levelet ír, figyelmeztetve a mincen korban élő hívőket: „Hogy (eszetekbe jussanak, és) megemlékezzetek a szent prófétáktól ezelőtt mondott beszédekről, és az Úrnak és Megtartónak általunk, az apostolok által közölt parancsolatjáról” (2 Pét. 3,2).

Mert: „Én Jézus küldöttem az én angyalomat (küldöttemet), hogy ezekről bizonyságot tegyen néktek a gyülekezetekben. Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága (és új hajtása): ama fényes és hajnali csillag” (Jel. 22,16).

 Dávid már így prófétál Róla: „Mert te gyújtod meg az én szövétnekemet (te gyújtasz nekem mécsest); az Úr az én Istenem megvilágosítja az én sötétségemet (Uram, fénysugarat ad nekem a sötétségben)” (Zsolt. 18,29).

 És: „Az igazak (vagyis a megigazultak) ösvénye olyan, mint a felragyogó világosság, mely egyre világosabb lesz délig” (Péld. 4,18)

2 Pét. 1,20 Tudván először azt, hogy az írásban egy prófétai szó sem támad saját magyarázatból.

[Más fordítás: Mindenekelőtt azt kell megértenetek, hogy az írás egyetlen próféciája sem ered sem nem származik egyéni értelmezésből, vagy önkényes magyarázatból, és az írásnak egyetlen próféciája sem oldható meg a magunk magyarázatával.

2 Pét. 1,21 Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Szellemtől indíttatva [Általa sugalmazva] szólottak az Istennek szent emberei [mert Istenből szóltak]^*

*Az Úr Jézus kijelenti, hogy az Övéi érteni fogják Isten országának titkait: „...néktek megadatott, hogy érthessétek a mennyek országának titkait...” (Mát. 13,10-11)

Ahhoz, hogy megértsük Isten terveit, gondolatait, szükségünk van Tőle való kijelentésre: „...a Szent Szellem...mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek” (Ján. 14,26)

Mindazok, akik befogadták Őt, meg is kapják: „És néktek kenetetek van a Szenttől, és mindent tudtok. És az a kenet, amelyet ti kaptatok tőle, bennetek marad, és így nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket; hanem amint az a kenet megtanít titeket mindenre, úgy igaz is az és nem hazugság, és amiként megtanított titeket, úgy maradjatok ő benne” (1 Ján. 2,20.27)

Isten titkait az ördög nem tudja megjelenteni: „Felele Dániel a király előtt, és mondá: A titkot, amelyről a király tudakozódék, a bölcsek, varázslók, írástudók, jövendőmondók meg nem jelenthetik a királynak. De van Isten az égben, aki a titkokat megjelenti. És ő tudtára adta Nabukodonozor (prófécia megvéd a szerencsétlenségtől) királynak: mi lészen az utolsó napokban” (Dán. 2,27-28)

És hogy ki Ő, aki a kijelentést adja: „Mert aki hegyeket formál, és szelet teremt, aki tudtára adja szándékát az embernek, aki hajnalt és alkonyatot alkot, és a föld magaslatain lépked, annak neve: az ÚR (JHVH = Jehova), a Seregek Istene” (Ám. 4,13)

Pál apostol is erről tesz bizonyságot, és egyben arról is, hogy ki a Seregek Ura: „Mert én sem embertől vettem azt, sem nem tanítottak arra, hanem a Jézus Krisztus kijelentése által” (Gal. 1,12)

 „Nekünk pedig kinyilatkoztatta [kijelentette; feltárta; megjelentette; mégis leleplezte] Isten a [az Ő]  Szellem(e) által mert a Szellem mindent megvizsgál, [átlát; kikutat; kifürkész] még Isten mélységes titkait, dolgait is. »g: bathosz: Isten mélységei = Isten igazi lényege«. Mert: Mi nem a világ [világrendszer, kozmosz] szellemét kaptuk hanem az Istentől eredő [Istenből való] Szellemet hogy megismerjük [megtudjuk azokat] »g: eidó oida = tudatában legyünk annak«  amit az Isten kegyelme ajándékozott nekünk” (1Kor. 2,10.12).

„Amely egyéb időkben meg nem ismertettetett az emberek fiaival úgy, ahogy most kijelentetett az Ő szent apostolainak és prófétáinak a Szellem által” (Eféz. 3,5)

És hogy a kijelentés a Szent Szellemtől, vagyis az Úrtól származik, azt onnan tudhatjuk meg, hogy Ő az Úr Jézusról fog bizonyságot tenni: „...az én rólam tesz majd bizonyságot... és engem dicsőít...” (Ján. 15,26;16.14). Az Úr Jézus parancsa a tanítványaihoz: „...rájuk lehelle, és monda nékik: Vegyetek Szent Szellemet” (Ján. 20,22)

A legfontosabb kérdést tette – és teszi – fel Pál apostol azokhoz, akik hívőkké lettek: „...Vajon vettetek-e Szent Szellemet, minekutána hivőkké lettetek?” (Csel. 19,2)

Mert: „Mi az Istentől vagyunk: aki ismeri az Istent, hallgat reánk, aki nincsen az Istentől, nem hallgat reánk. Erről ismerjük meg az igazságnak Szellemét és a tévelygésnek szellemét” (1 Ján. 4,6).

 És Pál apostolon keresztül jelenti ki a Szent Szellem, hogy mire kell figyelni:  „A teljes írás Istentől ihletett …” (2 Tim. 3,16)