2013. március 29.

Többszörösen eladott bárány


Készítette: Élő Víz


John aggodalommal figyelte, mint vonszolja be maga után 17 éves lánya, Katie az ő neveletlen báránykáját a város állatvásárára. Remélhetőleg, most nem ájul el a kislány, mint előző nap, egy másik hasonló vásáron.

Katie rákkal küszködött. Ez volt az első alkalom, hogy kint lehetett a szabadban, szórakozhatott, megszabadulhatott a kórháztól és a kemoterápiás kezelésektől. Nagyon bízott benne, hogy szép summára tehet szert. Egy ideig habozott, hogy megváljon-e jószágától, de mivel a bárányhúsért átlagosan négy dollárt fizetnek kilónként, igazán szép pénz ígérkezett belőle. Kiállította hát az állatot megtekintésre, és kezdetét vette a licitálás.
Roger, az árverés vezetőjének hirtelen támadt egy meglepő ötlete, amely váratlan eredményt hozott.
- Tudatjuk a jelenlévőkkel, hogy Katie igen nehéz helyzetben van - így fogalmazott.
Azt remélte, ez a bevezetés majd valamivel feljebb srófolja az árakat.
Nos, a bárány 11 dollár 50 centért kelt el, de ezzel még nem ért véget az árverés. A vevő úgy döntött, visszaadja az állatot Katie-nek, hogy újra eladhassa.
Láncreakció indult be. A családok egymás után vették meg a bárányt, és mind visszaadták a kislánynak. Amikor a helyi cégek is beszálltak az akcióba, Katie egyre nagyobb összegeket kapott. Édesanyja csak az első eladási árra emlékszik. Azután ugyanis keservesen sírt, miközben a tömeg egyre azt kiabálta: ,,Add el újra, add el újra!"
Katie báránykája harminchatszor cserélt gazdát, míg az utolsó vevő, végleg visszaadta neki. Katie több mint 16000 dollárt keresett egy alapítvány számlájára, mely fedezte az orvosi kezelése költségeit - és a híres bárányt is megtarthatta.
„Jobb adni, mint kapni!”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.