2013. március 24.

Guti Tünde: MI IS TEHÁT AZ ÉN RÉSZEM?


   Annyira örültem vasárnap, hogy végre már a szószékről is hallottam azt az igazságot, ami hónapok óta foglalkoztat!

   Jézus a gyümölcsöket keresi az életünkben. Nem az ajándékokért jön, hiszen azt ajándékba kaptuk. Persze a gyümölcstermés nehéz, ahhoz meg kell halni önmagunknak… Milyenek a gyümölcseink?

   A prédikáció után beszélgettem valakivel, aki ezt mondta:
   „A gyümölcsöt a Szent Szellem termi meg bennünk.”
Ez igaz, hiszen az Úr Jézus megmondta a tanítványoknak: „Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.”

   Amennyire hagyom, hogy Krisztus Szelleme munkálkodjon bennem és általam, Ő úgy cselekszik. De ez soha nem független tőlem! Nagyon is függ az én odaszánásomtól!
   Ha nem így lenne, akkor ölbe tett kézzel ülhetnénk, hogy majd az Úr elvégzi, ha akarja…
Vigyázat! Nagyon könnyű beleringatni magunkat a csúsztatásokba, a kegyelemre hivatkozva! Gondolkodjunk, miért mondja Keresztelő János a következőket!?
   „Teremjetek megtéréshez illő gyümölcsöket!” Máté 3:8.
   Pál pedig így figyelmezteti a gyülekezetet:
   „Öldököljétek meg a ti földi tagjaitokat…, melyek miatt jön az Isten haragja az engedetlen fiakra!” Kolossé 3:5-6.
A folytatásban pedig határozottan felszólít, egyértelművé téve, hogy mindenkinek személyesen bele kell adnia mindent:
   „Vessétek el magatoktól ti is mindazokat…” Kolossé 3:8.

Természetesen, a bennem lakó Úr Jézus késztet, ösztönöz, de nekem kell önként halálba adni magam, szabad akaratból, hogy az Ő tökéletessége megnyilvánulhasson! Itt van az egyén felelőssége!
  
Nem lettünk egy kissé kényelmesek, mai keresztyének? Nem vagyunk-e egy kissé elaltatva? Ne hárítsuk át a felelősséget Istenre a kegyelem jegyében, mintha nekünk semmi dolgunk sem lenne, csak az ingyen üdvösségben sütkérezni! Nem maradhatunk az évek során szellemben csecsemők! Istenfélelemben élve kell kimunkálnunk az üdvösségünket!  „Félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket!" Filippi 2:12.
   Nincs itt semmi ellentmondás! Azaz, ahogy az Úr megteszi a maga részét, nekünk is meg kell tennünk a miénket!

   „Szánjátok oda… Ne szabjátok magatokat e világhoz…!” Róma 12:1-2.
Testvéreim! Tessék, itt az idő a szabászatot gyakorolni! A szabásmintát ki kell cserélni!!!

   „Se ne szánjátok oda a ti tagjaitokat hamisságnak fegyvereiül a bűnnek; hanem szánjátok oda magatokat az Istennek, mint a kik a halálból életre keltetek, és a ti tagjaitokat igazságnak fegyvereiül az Istennek.” Róma 6:13.

   Na, itt kezdődik a gyümölcstermés. Ekkor már "Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus."      Gal. 2:20.
 
 A gyümölcstermésem ára az énem, az óemberem halála.

2013. márc. 18.                                                   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.