2013. március 24.

Fogadd Be A Kegyelmet És Uralkodj


Készítette: József Balogh

Mert ha az egyik bűnesete miatt uralkodik a halál az egy által, sokkal inkább uralkodnak az életben az egy Jézus Krisztus által azok, akik a kegyelem bővölködésében és a megigazulás ajándékában részesültek. (Róma 5:17)

A szó befogadni görög fordítás a „lambano” ami nem egy passzív befogadásra utal, hanem egy magához „ragad” vagy „elkap” valamit, ami a tied, megszerezni valamit, elragadni azt. Különbözik attól, hogy várni valamire,hogy hozzád érkezzen, inkább érd el azt, kapd el és tedd azt magadévá. A  kegyelem bősége, másképpen azt jelenti „túláradó kegyelem” de ez tévesen van bemutatva. Az a vers leírja a korlátlan túláradó kegyelmet. Azt jelenti, tőled függ az, hogy annyit vegyél, amennyit csak akarsz.

Ez volt a jelentése annak, amit Pál Apostol mondott, amikor azt mondta
Timóteusnak „… légy erős a mi Urunk Jézus Krisztus Kegyelmébe”.
(Timóteushoz írt II. Levél 2:1). Azt jelenti, fordítsd hasznodra a kegyelmet. Ne
kicsit végy abból, „lambano” annyi kegyelmet, amennyit csak kívánsz. Fogadj, be annyit amennyire szükséged van, hogy uralkodj az életbe. Mit is jelent, hogy
uralkodj? Azt jelenti, hogy ellenőrzést gyakorolni, befolyással és tekintéllyel.
Azt jelenti, hogy kormányozz és légy a helyzet magaslatán.

Neked megadatott a túláradó kegyelem, hogy uralkodj az életben. Te nem
majd a menyben fogsz uralkodni, mert ott nincs semmi, ami fölött neked
uralkodnod kellene. Te uralkodhatsz, mint király itt a földön, te tekintélyt
gyakorolhatsz itt a földön. Isten kiöntötte reád az Ő kegyelmét így a démonokat
és a betegségeket a lábaid alá helyezte, hogy uralkodj minden helyzet felett,
pokol, halál, szegénység és szükség!

Ez a túláradó kegyelem csak azoknál működik, akik befogadják azt. A kérdés
az, hogy mennyi kegyelmet fogadtál be? Emlékezz, azok akik „befogadják”
(lambano) túláradó kegyelem, hogy uralkodunk az életbe. Ez a te elrendelt 2
időd az uralkodásra, ez a te időd, hogy megnyilvánítsd az Isten dicsőségét
mindenhol, ezért fogadd be a kegyelmet, hogy uralkodj. Fordítsd hasznodra
Isten kegyelmét, mert a kegyelem gazdagon kiöntetett minden emberre (Titus
2:11) megkaptad azért, hogy kiszóld azt!

Mi az a jó dolog, amire te vágysz, ami miatt szükséged van kegyelemre?
Esetleg gyógyulás, Isteni védelem vagy anyagi megerősödés? Neked van elég
kegyelmed arra, hogy betöltsd Isten célját az életedben. Ragadd meg és tedd
magadévá.

Ima
Drága Atyám, köszönöm a Te kegyelmed, amit te bőségesen kiöntöttél reám. Köszönöm az igazságosság ajándékát, ami bátorságot ad nekem a Te jelenlétedbe és uralkodóvá tesz engem az életbe, mint egy király, a Jézus nevében. Ámen.

TOVÁBBI TANULMÁNYOK: Jelenések 5:10; Róma 5:20-21

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.