2013. március 28.

Krisztus követe


Készítette: Krisztus Szeretete Egyház


Krisztusért járván tehát követségben… (2Korinthus 5,20)

Te Krisztus követe vagy! Ha Jézus Krisztust elfogadtad az életed Urának, akkor az Ő képviselője lettél ebben a világban. Amiképpen az országok követeket küldenek más államokba, hogy ott képviseljék az érdekeiket, te ide küldettél, hogy képviseld Isten országának az érdekeit.
Gondolkodj el ezen! Bárhova mész, a Királyok Királyát, az Uraknak Urát képviseled. Ez nagyon nagy megtiszteltetés. Fel van adva a lecke. De Isten ellátott mindennel, hogy teljesíteni tudd a feladatot. Neked adta a Nevét és az Ige erejét. Sőt, a saját Szellemét adta a bensődbe. És képességet adott, hogy meghalld a Szellem vezetését, és engedelmeskedni tudj Neki.
Évekkel ezelőtt hallottam egy próféciát, ami úgy szólt, hogy eljön az idő, amikor az emberek úgy fognak beszélni és cselekedni, mint Isten. Oly nagy mértékben irányítja őket Isten ereje és az Ő Szelleme, hogy az emberek azt mondják majd róluk: „Nézzétek azokat a hívőket. Azt hiszik magukról, hogy ők Isten.” „Nem,” mondta a Szent Szellem. „Ők nem Isten. Ők Isten küldöttei, Isten gyermekei, Isten követei, akik Isten munkáját végzik.”
Hiszem, hogy abban az órában élünk, amiről a prófécia szólt. Látjuk a világosságnak ezt a seregét növekedni.
Ez nem az az idő, amikor félig megszenteltek vagy félig odaszántak lehetünk. Ez az az idő, amikor az egész életünket az Úrnak kell adnunk. Ha ezt megteszed, Isten olyan kenetet, erőt, dicsőséget és jóságot ad neked vissza, hogy fényleni fogsz az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette, mint a csillagok e világon, ahogy a Filippi 2,15 mondja.
Mától ne csupán átlagos emberként tekints magadra, hanem a Mindenható Isten követeként! Az elmédben és a szívedben az Ő királyságának az érdekei legyenek a legfontosabbak! Vesd alá magad Neki, és mondd: „Uram, mutasd meg, hogyan legyek a Te képviselőd mindenben, amit teszek.”
Krisztus követe vagy. Élj mától eszerint!
Igei olvasmány: 2Korinthus 5,10-21

Kenneth Copeland

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.