Ige: Isten népének rágalmazása.

 „Ha pedig éppen a mi hamisságunk [igazságtalanságunk, istentelenségünk] teszi nyilvánvalóvá [mutatja és erősíti meg; hozza napfényre] Isten igazságát, [szentségét, tisztaságát, és igazság osságát] akkor mit mondjunk? Emberi módon [emberi okoskodással] szólok: igazságtalan [hamis, és hűtlen] az Isten, hogy kiönti haragját?

Szó sincs róla! Hiszen akkor hogyan ítélhetné meg [hogyan hozza helyre a helytelent, és hogyan választja ki, és különbözteti meg] Isten a világot [világmindenséget]?

Mert ha Isten igazsága [Igéje, ami a valóság] az én hazugságom [az én hazug állításom vagy magatartásom] által lett naggyá [kiemelkedőbbé, és növekedett, fokozódott] az ő dicsőségére, [az Ő dicsőítésére] akkor miért esem én még mindig ítélet alá, mint bűnös [vagyis mint a célt eltévesztő]?

Vagy talán igaz az, amivel rágalmaznak [amivel hamisan vádolnak is] minket, és amit állítanak [és hangoztatnak] némelyek? Hogy tudniillik így beszélünk: tegyük a rosszat, [a káros, ártalmas, értéktelen, és hitvány dolgokat, vagyis a gonoszt] hogy a jó következzék [és származzék] belőle [mert némelyek állítása szerint mondjuk is ezt]! Az ilyeneket méltán sújtja [és igazságosan éri] az ítélet! [és jogos az elmarasztalásuk]” (Róm. 3,5-8)

Hiszen az apostol azt hirdeti, hogy: „… ti szabadságra hívattatok atyámfiai [testvéreim]; csakhogy a szabadság ürügy [kiindulási pont, támaszpont, ok, alkalom, indok, indíték, ösztönzés] ne legyen a testnek.

 [Más fordítás: Csak ne használjátok ezt a szabadságot a bűnös természetetek kívánságaira. Nem olyan szabadságra, mely ugródeszka a húsnak], sőt (agapé: Isten szerinti) szeretettel szolgáljatok egymásnak” (Gal. 5,13).

És folytatódik a figyelmeztetés: „De meglássátok, [arra azonban ügyeljetek; (vigyázzatok)] hogy ez a ti szabadságtok [kiváltságotok; feljogosult voltotok] valamiképpen botránkozásukra ne legyen [megtorpanás; hibás lépés; megütközés, fennakadás, valamibe való beleütközés; gát, akadály; botláskővé ne váljon] az erőtleneknek [a gyengéknek]” (1 Kor. 8,9).

 Hanem: „Mint szabadok, és nem, mint akiknél a szabadság a gonoszság palástja (de nem úgy, mint akik a szabadságot a gonoszság takarójának /ürügyként/ használják), hanem mint Istennek (rab)szolgái” (1Pét 2:16).

Mert: „… ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek (a bűn csábításától)” (Ján. 8,36).