2013. március 29.

Hálaadás: a békességhez vezető út


4,6 Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt. (Filippi)

Valószínűleg már olvastad ezt a bibliaverset. Most szeretnék segítséget nyújtani abban, hogy hogyan alkalmazd a gyakorlatban.

Tegyük fel, hogy a munkahelyeden egyike vagy azoknak, akik előléptetésre várnak, és másnap fog kiderülni, hogy megkapod-e. Nagyon szeretnéd ezt az előléptetést, mert az több bevételt jelentene a családodnak. Este, amikor lefekszel, csak forgolódsz és hánykolódsz az ágyban, nem tudsz aludni. Elkezdesz imádkozni: „Atyám, kérlek, vedd el az előléptetéssel kapcsolatos aggodalmaimat. Adj nekem hitet.” Egy óra múlva még idegesebb vagy, mint valaha. Úgy tűnik, Isten nem válaszolta meg az imádat.
Hogy lehet? Úgy, hogy nem Isten szerinti módon tetted a dolgokat.

Inkább valahogy így imádkozz: „Atyám, az előléptetéssel kapcsolatos minden aggodalmamat a Te szerető kezedbe helyezem, mert Te szeretsz és törődsz velem.” A Biblia azt tanítja, hogy minden gondunkat vessük az Úrra, mert neki gondja van ránk (1 Péter 5:7). Azután így folytasd: „Atyám, szeretném azt az előléptetést.” Teljesen rendben van, ha ilyet kérsz Tőle. És most jön a legerőteljesebb rész: a hálaadás. Hálaadással fejezd be az imádat. Köszönd meg Istennek a hűségét.

Valami ilyesmit mondj: „Atyám, akár megkapom azt az előléptetést, akár nem, hálás vagyok, hogy Te mindig gondoskodsz rólam és a családomról, és többet adsz a szükségesnél. Te, Aki táplálod az ég madarait, és öltözteted a mező liliomait, gondoskodni fogsz rólunk. Ezért nem aggodalmaskodom tovább az előléptetés miatt. Te vagy minden áldásom forrása (Máté 6:30, Filippi 4:19).

Ha így imádkozol, akkor egyszerre csak azon kapod magad, hogy már nem vagy az előléptetésed rabja. Én ezt a hálaadás terápiájának hívom. Minél jobban ismered Isten Igéjét, annál több mindenért tudsz hálát adni. Minél hálásabb vagy, az Ő békessége annál inkább fog uralkodni a szívedben. És aztán észre sem veszed, itt a reggel! Még arra sem emlékszel, mikor aludtál el. Isten békessége uralkodik a szívedben.

Kedves barátom, bármi is aggaszt, vidd az Atya elé imában, és a hálaadáson keresztül békesség fogja betölteni a szívedet!

Joseph Prince
Magyar fordítás: ahitatok.hu
http://www.ahitatok.hu/joseph-prince/176-halaadas-a-bekesseghez-vezeto-ut.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.