János Evangélium 5. fejezet: A hitetlenség gyökere az emberek dicsőítése (szerkesztett)

Ján. 5,1 Ezeknek [az eseményeknek] után ünnepük vala a zsidóknak [(iúdaiosz): júdeaiaknak], és felméne Jézus Jeruzsálembe.

Ján. 5,2 Van pedig Jeruzsálemben a Juhkapunál [(probatikosz): a juhok részére fenntartott kapu, amelyen át Jeruzsálembe hajthatták őket] egy tó [(kolümbéthra): medence, víztároló], amelyet héberül Bethesdának [Jelentése: irgalom, könyörület, kedvesség, kedvezés, kegyelem háza] neveznek. Öt tornáca [öt oszlopcsarnoka] van.

Ján. 5,3 Ezekben feküvék a betegek, vakok, sánták, aszkórosok [(khólosz): sorvadásosak; rokkant, nyomorék, bénák, megmerevedettek, paralízisben szenvedők] nagy sokasága [nagy tömege], várva a víznek megmozdulását [(kinészisz): felkavarását].

Ján. 5,4 Mert időnként angyal [az Úr angyala] szálla a tóra [víztároló], és felzavarta [felkavarta] a vizet: aki tehát először [legelsőként] lépett bele a víz felzavarása [felkavarás] után, meggyógyult, akárminemű betegségben volt [bármilyen betegség gyötörte is].

Ján. 5,5 Vala pedig ott egy ember, aki harmincnyolc esztendőt töltött [szenvedett] betegségében [harmincnyolc esztendő óta feküdt betegen].

Ján. 5,6 Ezt amint (meg)látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már sok idő óta úgy van [hogy már hosszú ideje van ebben az állapotban]; monda néki: Akarsz-é meggyógyulni [egészséges lenni]

Ján. 5,7 Felele néki a beteg: Uram, nincs emberem [nincs senkim], hogy amikor a víz felzavarodik [felkavarodik], bevigyen engem a tóba; és mire én oda érek, más lép be előttem.

Ján. 5,8 Monda néki Jézus: Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj [járkálj, sétálgass]!

Ján. 5,9 És azonnal meggyógyult az ember, és felvevé nyoszolyáját, és jár [és fel-alá járkált] vala. Aznap pedig szombat [(sabbat = nyugalom, a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás napja] vala.

Ján. 5,10 Mondának azért a zsidók [a júdeaiak] a meggyógyultnak: Szombat [(szabbaton): a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás napja] van, nem szabad [és nincs megengedve] néked a nyoszolyádat hordoznod!

Ján. 5,11 Felele nékik: Aki meggyógyított engem, az mondá nékem: Vedd fel a nyoszolyádat, és járj [és járkálj].

Ján. 5,12 Megkérdék azért őt: Ki az az ember, aki mondá néked: Vedd fel a nyoszolyádat, és járj [és járkálj].

Ján. 5,13 A meggyógyult pedig nem tudja vala, hogy ki az; mert Jézus félre vonult, sokaság [vagyis nagy tömeg] lévén azon a helyen.

Ján. 5,14 Ezek után találkozék vele Jézus a templomban [(hieron): szent helyen, / a templom területén], és monda néki: Ímé meggyógyultál; többé ne vétkezzél, [(méketi): nehogy még tovább is (hamartanó): eltéveszd a célpontot] hogy rosszabbul ne legyen dolgod [(kheirón): nehogy valami rosszabb, súlyosabb, fájóbb, nagyobb, gonoszabb ne történjék veled].

Ján. 5,15 Elméne az az ember, és hírül adá [részletesen beszámolt] a zsidóknak [a júdeaiaknak], hogy Jézus az, aki őt meggyógyította.

Ján. 5,16 És emiatt üldözőbe vevék [(diókó): követték, és megfigyelték] a zsidók [a júdeaiak] Jézust, és meg akarták őt ölni hogy ezeket művelte szombaton [(szabbaton) a heti pihenőnapon, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás napja].

Ján. 5,17 Jézus pedig felele nékik: Az én Atyám mind ez ideig [(arti): amíg jelenleg] munkálkodik [szüntelenül megszakítás nélkül (ergadzomai): működik, és cselekszik], addig én is munkálkodom [szüntelenül megszakítás nélkül (ergadzomai): működök, és cselekszem].

Ján. 5,18 E miatt aztán még inkább [életére törtek], és meg akarták őt ölni a zsidók [és még inkább azon voltak, és (dzéteó): és igyekeztek, és arra törekedte a júdeaiak, hogy megöljék]. Mivel nem csak a szombatot [(szabbaton): a heti pihenőnap, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás napját] rontotta [törte, és szegte] meg, hanem az Istent is saját Atyjának mondotta, [és így] egyenlővé tévén magát az Istennel.

Ján. 5,19 Felele azért Jézus, és monda nékik: Bizony, bizony mondom néktek: a Fiú semmit sem tehet [semmit sem képes tenni] önmagától, hanem ha látja cselekedni az Atyát, mert amiket az cselekszik, ugyanazokat hasonlatosképpen [hozzá hasonló módon] a Fiú is cselekszi.

Ján. 5,20 Mert az Atya szereti a Fiút [és kedvét leli a Fiúban, és a barátja], és mindent megmutat néki, amiket ő maga cselekszik; és ezeknél nagyobb dolgokat is mutat majd néki, hogy ti csodálkozzatok [sőt még nagyobb feladatokat is fog rábízni, hogy ti megdöbbenjetek].

Ján. 5,21 Mert amint az Atya feltámasztja a halottakat és megeleveníti [életre kelti őket, és élővé teszi, életet adva nekik], úgy a Fiú is, akiket akar, megelevenít [és életre kelti azokat, akiket akar, életet adva nekik].

Ján. 5,22 Mert az Atya nem ítél senkit [(krinó): vagyis nem választ el, és válogat ki, nem különít el, és választ ki; nem emel ki, és nem ítél meg, vagyis nem hozza helyre a helytelent]. Hanem az ítéletet [(kriszisz): a megkülönböztetést, különbségtételt, döntést, és megítélést, vagyis: hogy helyrehozza a helytelent] egészen a Fiúnak adta [teljesen a Fiúra bízta];

Ján. 5,23 Hogy mindenki úgy tisztelje [(timaó): értékelje, és becsülje] a Fiút, miként tisztelik [(timaó): értékelik, és becsülik] az Atyát. Aki nem tiszteli [(timaó): értékeli, és becsüli] a Fiút, nem tiszteli [(timaó): értékeli, és becsüli] az Atyát, aki elküldte őt.

Ján. 5,24 Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemet [(logoszomat): igémet] hallja [(akúó): és hallgat rá, megérti, és felfogja] és hisz annak, [(piszteuó): és bízik abban], aki engem elbocsátott [(pempó): elküldött], örök [az örökkévalóságon át tartó, vagyis természetfeletti] élete van. És nem megy a kárhozatra [vagyis (kriszisz) az ítéletre], hanem általment a halálból az életre.

Ján. 5,25 Bizony, bizony mondom néktek, hogy eljő [(erkhomai): bekövetkezik] az idő, és az most [(nün): jelenleg] vagyon, mikor a halottak hallják [(akúó): meghallják, felfogják, és megértik] az Isten Fiának szavát [(phóné): hangját, beszédét]. És akik hallják [(akúó): meghallják, felfogják, és megértik], élnek [(dzaó): életre kelnek].

Ján. 5,26 Mert amiként az Atyának élete van önmagában [önmagában birtokolja az életet], akként adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában, [hogy önmagában bírja az életet]. »Más fordítás: Ahogyan az Atya az élet forrása, ugyanúgy a Fiúnak is megadta, hogy az élet forrása legyen.

Ján. 5,27 És (telj)hatalmat [(exúszia): felhatalmazást, hatalmat, tekintélyt, jogot, jogosultságot] ada néki az ítélettételre is [(kriszisz): döntésre, megkülönböztetésre, különbségtételre, változásra], mivelhogy embernek fia [mert ember].

Ján. 5,28 Ne csodálkozzatok [és ne lepődjetek meg] ezen: mert eljő [(erkhomai): megérkezik, bekövetkezik] az óra [az alkalmas idő], amelyben mindazok, akik a koporsókban [a sírokban] vannak, meghallják [(akúó): felfogják, és megértik] az ő szavát [az ő hangját, és beszédét].

Ján. 5,29 És kijőnek. akik a jót [(agathosz): szeretetre méltó dolgokat] cselekedték, az élet feltámadására [az életet jelentő feltámadásra, a már most jelenlévő élet birtoklására]. Akik pedig a gonoszt [(phaulosz): értéktelen, hitvány, haszontalan, hatástalan] művelték [(prasszó): "praktizál", azaz ismételten vagy szokásosan gyakorol, és jól érzi magát benne], a kárhozat [(kriszisz): döntés, következményeként elszenvedett válság, krízis] feltámadására.

Ján. 5,30 Én semmit sem cselekedhetem [és semmit sem vagyok képes tenni] magamtól. amint hallok, úgy [és a szerint] ítélek [(krinó): döntök, határozok el], és az én ítéletem [(kriszisz): döntésem] igazságos [(dikaiosz): jogos, méltányos, pártatlan]. Mert nem a magam akaratát keresem [(theléma): nem a saját elhatározásomat követem], hanem annak akaratát [(theléma dzéteó): elhatározását kutatom, vizsgálom, törekszem, igyekszem követni], aki elküldött engem, az Atyáét.

Ján. 5,31 Ha én teszek bizonyságot magamról, az én bizonyságtételem nem igaz [Más fordítás: ha én magamról tennék bizonyságot, akkor az én bizonyságtételem nem volna hiteles, és nem volna érvényes].

Ján. 5,32 Más az, aki bizonyságot tesz rólam; és tudom, hogy igaz az a bizonyságtétel [és hiteles a tanúsága], amellyel bizonyságot tesz rólam [amellyel rólam tanúskodik].

Ján. 5,33 Ti elküldtetek Jánoshoz, és bizonyságot tett az igazságról [Más fordítás: Ti Jánoshoz követeket küldöttetek el, és előttetek áll az ő bizonyságtétele, melyet ő az igazságról (alétheia: a valóságról) tett].

Ján. 5,34 De én nem embertől nyerem a bizonyságtételt [azonban én nem fogadok el emberektől tanúságtételt, mert mellettem nem ember tanúskodik]; hanem ezeket azért mondom, hogy ti megtartassatok [(szódzó): megmeneküljetek, megszabaduljatok, és életben tartassatok].

Ján. 5,35 Ő az égő [(kaió): a fellángoló] és fénylő [(phainó): felragyogó] szövétnek [és világító fáklya] vala, [ő volt a mécses, mely égett, ragyogott, és világított] ti pedig csak egy ideig [csak ideig-óráig] akartatok örvendezni [gyönyörködni és ujjongani] az ő világosságában [az Ő fényében].

Ján. 5,36 De nékem nagyobb bizonyságom van [nagyobb tanúságtétel szól mellettem] a Jánosénál. Mert azok a dolgok [(ergon): azok a feladatok és cselekedetek], amelyeket rám bízott az Atya, hogy elvégezzem [hogy teljesítsem, és hogy véghezvigyem] azokat, azok a dolgok [azok a feladatok és cselekedetek], amelyeket én cselekszem, tesznek bizonyságot rólam [és arról], hogy az Atya küldött engem.

Ján. 5,37 Aki elküldött engem, maga az Atya is bizonyságot tett rólam. Sem hangját nem hallottátok soha, sem ábrázatát [(eidosz): megjelenését, látható formáját, vagyis Őt magát] nem láttátok.

Ján. 5,38 Az ő igéje [(logosza)] sincs maradandóan [és nem marad] bennetek: mert akit ő elküldött, ti annak nem hisztek.

Ján. 5,39 Tudakozzátok [(ereunaó): kutatjátok, tanulmányozzátok, és megpróbáljátok megérteni] az írásokat, mert azt [(dokeó): gondoljátok, és] hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, amelyek bizonyságot tesznek rólam [Más fordítás: pedig azok rólam tesznek bizonyságot].

Ján. 5,40 És nem akartok hozzám jőni, hogy életetek legyen [hogy életet kapjatok, és nyerjetek]!

Ján. 5,41 Dicsőséget [(doxa): elismerést, tisztességet, megbecsülést, dicséretet] emberektől nem nyerek [és nem fogadok el].

Ján. 5,42 De ismerlek benneteket, [és rólatok viszont tudom] hogy az Istennek szeretete nincs meg bennetek:

Ján. 5,43 Én az én Atyám nevében [(onoma): hatalmával, és tekintélyével] jöttem, és nem [mégsem] fogadtatok be engem; ha más jőne a [(idiosz): saját] maga nevében, azt befogadnátok.

Ján. 5,44 Mi módon [(pósz): és hogyan] hihettek ti [hogy volnátok képesek hitre jutni], akik egymástól nyertek dicsőséget [(doxa): tekintélyt, tisztességet megbecsülést, dicséretet]. És azt a dicsőséget [(doxa): méltóságot, tekintélyt, tisztességet megbecsülést, dicséretet], amely az egy [(monosz): az egyetlen, az egyedüli] Istentől van, nem keresitek [(dzéteó): kutatjátok, nem törekedtek utána, és nem vágytok rá]?

Ján. 5,45 Ne állítsátok [nehogy azt gondoljátok, (dokeó): ne feltételezzétek, és ne higgyétek], hogy én vádollak majd benneteket az Atyánál; van aki vádol titeket, Mózes, akiben ti reménykedtetek.

Ján. 5,46 Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is hinnétek; mert [(gar): ugyanis] énrólam írt ő.

Ján. 5,47 Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, mi módon hisztek az én beszédeimnek [(réma): kijelentéseimnek, élő igéimnek].