2013. január 28.

Pásztor Chris A méltányosság bizonyitéka!·


Készítette: József Balogh

Mert azt, a ki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk ő benne. (2 Korinthus 5:21).

Micsoda hatalmas igazságról kapunk a fenti igeversben kijelentést! Azt  mondja, hogy Krisztus lett bűnné értünk, hogy ezáltal Ő benne Isten igazságává lehessünk. Micsoda nagyszerű igazság! Sajnos, mégis a keresztények tapasztalatai között ez az áldott valóság egy “felfedezetlen fennsik”. Sokan még meg sem értették az igazságot. Figyeld meg újra, mit is mond “…hogy mi Isten igazsága legyünk ő benne.” Isten bűnné tette értünk Jézust - aki nem ismerte a bűnt – azért, hogy ne csak igazak legyünk, hanem Isten igazsága legyünk Ő benne.

Mit is jelent ez? Az igeversünkben az igazság szó görög megfelelője a “dikaiosune,” amely méltányosságot jelent; a tökéletesség és a pártatlanság minőségét. Isten tökéletességének és pártatlanságának a bizonyítékai vagyunk. Az Ő méltányosságának a megnyilatkozása vagyunk . Ez csodálatos! Azt jelenti, hogy Isten az Ő jóságának trófeáiként mutat ránk. Az akarat az, hogy ránk nézve minden fejedelemség és hatalmasság jusson arra a következtetésre, hogy Ő tökéletes: “Azért, hogy megismertettessék most a mennybeli fejedelemségekkel és hatalmasságokkal az egyház által az Istennek sokféle bölcsessége” (Efézus 3:10). Itt erre gondol Isten akkor, amikor minket az igazságának tekint Krisztusban.

Mi az Ő igazságosságai vagyunk. A Róma 4:24-26. versszakok szerint:
“24. Megigazulván ingyen az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban való váltság által, 25. Kit az Isten eleve rendelt engesztelő áldozatul, hit által, az ő vérében, hogy megmutassa az ő igazságát az előbb elkövetett bűnöknek elnézése miatt, 26. Az Isten hosszútűrésénél fogva, az ő igazságának megbizonyítására, a mostani időben, hogy igaz legyen Ő és megigazítsa azt, a ki a Jézus hitéből való. “2
Mit is jelent az, hogy Jézus Krisztusban való megváltás által, Isten magát igaznak nyilvánította, megigazítván a bűnösöket. Jézus Krisztust szánta halálra a mi vétkeink miatt, majd feltámadt, de nem csupán a bűneik bocsánata, migtisztításunk vagy megváltásunk miatt, hanem a megigazulásunkért. Áldott igazság!

Természetesen az embernek teljesen felfoghatatlan, miszerint Isten méltányosságának a bizonyítékai vagyunk.

Megvallás
Az életem az igazságosságodnak és az igazságodnak a bizonyítéka; a jóságod trófeája vagyok; bemutatom a világnak, hogy lássa a kiválóságodat és a kimeríthetetlen szépségedet. Kinyilvánítom, hogy a fennséged, hatalmad és a rendíthetetlenséged rajtam keresztül bőségesen megnyilvánul mindazok számára, akikkel ma kapcsolatba kerülök. Ámen.
TOVÁBBI TANULMÁNYOK: Efézus 2:10; Filippi 2:13; Zsoltárok 147:11

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.