2013. január 26.

Derek Prince: "Meg ne tévesszenek!" c. tanításából (részlet)


 Készítette: Tünde Guti

„Hamis próféták támadnak... Jeleket és csodákat tesznek, hogy megtévesszék még a választottakat is. Íme előre megmondtam nektek.”
Tehát lehetséges, hogy eltévelyedjünk, még a választottakat is megtéveszthetik. Ebből két fontos lecke következik.
Először is, hogy a csodás jelek nem szükségszerűen bizonyítják, hogy egy üzenet igaz. Mivel Jézus azt mondta, hogy hatalmas jeleket és csodákat fognak tenni, de tévútra vezetnek bennünket.
Nem alapozhatod egy üzenet igazságának felbecsülését pusztán arra a tényre, hogy természetfeletti jelek és megtapasztalások kísérték! Rendkívül veszélyes ez a hozzáállás!
Másodszor, Jézus azt mondta, hogy még a választottakat is megtévesztenék, ha lehetne. A választottak azok, akiket Isten kiválasztott. Miért nem lehetséges, hogy a választottak eltévelyedjenek? A válasz: azért, mert Isten kiválasztotta őket. A biztonságunk nem abban van, hogy milyen okosak vagyunk. Vagy milyen szellemiek vagyunk, hanem abban a tényben, hogy Isten kiválasztott bennünket. Ez a mi biztonságunk.

Annak érdekében, hogy elkerüljük a megtévesztést, képeseknek kell lennünk az igazság azonosítására, és a megvizsgálására Jézus vezetésével! Jézus ezt mondta: „Azért jöttem, azért születtem, hogy tanúságot tegyek az igazságról…

1. Jézus az igazság. János 14:6.
2. A Te igéd igazság. János 17:17.
3. A Szent Szellem az igazság. I. János 5:6.

Három dolognak kell a helyén lennie. Megfelel-e Jézusnak? A Biblia szerint hiteles? Benne van-e a Szent Szellem tanúságtétele? Ha ezt a három dolgot össze tudod tenni, akkor lehetsz abban biztos, hogy az igazság birtokában vagy.

II. Kor 11:3. A karizmatikusság nem mentesít a megtévesztéstől. Nem meglepő, hogy az emberek mennyire készek elfogadni a hamisat? Figyeld meg, ha más Jézusod van, más szellem él benned, és más az evangéliumod!
Jézus minden olyan bemutatása, ami nem igei, ami nincs összhangban az igével, más szellemmel jár, ami nem a Szent Szellem. Az eredmény pedig olyan evangélium lesz, ami nem az igaz evangélium.
Napjainkban az Egyházban „más Jézusok” széles választéka található. Csak hármat említek meg.
Ez a Jézus a marxista forradalmár, aki kész kimenni gépfegyverekkel, és harcolni a szegények oldalán, és felszabadítja a szegényeket az elnyomók uralma alól. Ez nagyon népszerű Dél-Amerikában, de más helyeken is. De ez nem a Biblia Jézusa. Ő nem ilyen… Ez nem a hívők módszere a szegények támogatására. Ezt felszabadító teológiának hívják, és nagyon elfogadott az egyházban, Latin-Amerikában sok katolikus magáévá tette a felszabadító teológiát, és néha a marxista mozgalmakhoz csatlakoznak.

Aztán ott van Jézus, a „keleti guru”. Az emberek büszkén vezetik vissza Buddhához, Szókratészhez és hasonlókhoz. Ezt a fajta mozgalma ma New Age-nek, Új Kor mozgalomnak nevezzük. Az ő Jézusukat felsorakoztatják a számos más guru mellé. Ő azonban nem egy guru, hanem Isten Fia, Ő a Megváltó. A New Age üzenetét hamis evangélium és más szellem kíséri. Aztán a másik Jézus, a kedves, karácsony apó, aki körbe jár, mindenkit megsimogat, és ezt mondja: „Semmi baj, ne aggódj!”
Ezt én liberális egyháznak hívom. Olyan Jézusa van, aki nem beszél a bűnről, soha nem említi az ítéletet, és azt állítja, hogy minden vallás különböző út ugyanahhoz az Istenhez. Nem kell aggódnunk, nincs mitől félni!
Ez három példa a kortárs tanításokra, ami megtévesztést hoz be más Jézus hirdetésével…

Hogyan lép be a megtévesztés?
Hiszem, hogy csak egy ajtó van, ami megengedi, beengedi a megtévesztést, és ez a büszkeség.
Hiszem, hogy minden megtévesztés mögött büszkeség áll. A büszkeség nyit meg bennünket a tévelygés előtt. Az igazi példa előttünk Lucifer, aki az összes angyalok között a legszebb és legbölcsebb volt. Azonban büszke lett a szépségére és bölcsességére, lázadni kezdett, és végül eltévelyedett.
Ha ez megtörténhet egy arkangyallal a mennyben, ahogy meg is esett, közülünk hányan mondhatják, hogy ez velünk soha nem történhet meg?
Sok szekta egyik elhajlása az a fajta hívogatás, hogy ha csatlakozol hozzájuk, egy szuper csoporthoz fogsz tartozni, úgy értem, a valódi győztesekhez. Az embereknek el kell végezni a munkát. Az Egyház hibázott a munka elvégzésében, de itt vagyunk mi, majd teljesítjük a küldetést.
Milyen hatása van ennek? Büszkeséget kelt. Így van… Közvetetten a szabadkőművességnek is ez a tanítása. Ez aztán egészen visszamegy addig, amit a Biblia A HAZUGSÁGNAK nevez, ami az első hazugság volt, amivel a Sátán az emberi nemre támadt, ez volt: „Olyanok lesztek, mint az Isten.”
És minden alkalommal, amikor meg akarja téveszteni az embereket, hasonló motivációt használ. Tehát légy tisztában azzal, hogy amikor az emberek azt mondják neked, hogy ez egy szuper csapat, amely előrébb tart, mint mások, és inkább kritikusak a keresztyének előző nemzedékével szemben, de meg kell mondanom, hogy ahogy eddig láttam, ők nem mutatják fel azokat a fajta eredményeket, amiket az előző generáció produkált.
Azt tanácsolom az embereknek, ha valaha is egy csoporthoz csatlakozol, ahol azt mondják neked, hogy ha igaz akarsz lenni, kapcsolódj be hozzánk, és úgy döntesz, hogy közéjük állsz, egy dolgot biztosan tudhatsz: tévedsz!

Példabeszédek 29:5.: „Aki a szájával hízeleg embertársának, hálót vet annak lába elé.”
Ismerd fel a hízelgést! Úgy gondolom, ez különösen a prédikátorokra vonatkozik. A prédikátorok nagyon fogékonyak a hízelgésre. Csőbe húzhatnak bennünket, amikor az emberek hízelgő meghívást adnak nekünk. Azt mondják, ha szövetkezel velünk, ajtókat nyitnak meg számodra.

Sok ember úgy gondolja, hogy ha valaha is visszautasít egy próféciát, bajba kerül. Az Újszövetség azonban nem ezt tanítja. I. Kor. 14:29. „Két vagy három próféta szóljon, a többiek pedig ítéljék meg!” I. Thess 5:19-21. „A Szellemet meg ne oltsátok, a próféciákat ne vessétek meg, mindent vizsgáljatok meg, a jót tartsátok meg! Tehát a Szent Szellemnek semmilyen megnyilvánulását ne vessük meg, de meg kell vizsgálnunk azokat! És csak azokhoz ragaszkodjunk, amik jók! …

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.