"Kicsoda az, aki féli az Urat?" (Zsolt 25,12)
Mi tölt be téged? Talán azt mondod: semmi! Pedig
mindnyájunkat betölt valami, legtöbbször saját magunkkal vagyunk eltelve, vagy
mint keresztyének - a megtapasztalásainkkal. A zsoltáros szerint Istennel
kellene betelnünk. Isten töltse be a tudatunkat, ne pedig a róla való
gondolkozás. Isten jelenléte töltse be teljes életünket kívül-belül. A gyermek
tudata annyira anyjával van eltelve, hogy ha tudatosan nem is gondol rá, de ha
valami baja támad, az anyjához tartozás érzése az, ami megmarad benne. Így
élhetünk, mozoghatunk és létezhetünk mi is Istenben, láthatunk mindent Isten
szemszögéből, ha mindig előtérbe nyomul bennünk az Isten-tudat.
Ha Isten betölt minket, semmi másnak nincs helye bennünk, se
gondnak, se bánatnak, se félelemnek. Most értjük meg, miért mondja Urunk az
aggodalmaskodást bűnnek. Hogy merünk hitetlenkedni, amikor Isten annyira
körülvesz minket? Ha Istennel vagyunk betelve, biztos menedékünk van az
ellenség minden támadása ellen.
"Lelke megmarad a jóban" (13) - nyomorúságban,
félreértések, és rágalmak közepette is. Ha életünk el van rejtve Krisztussal
együtt az Istenben (Kol 3,3), Ő megőriz minket a nyugalomban. Mi fosztjuk meg
magunkat Isten állandó társaságának csodálatos kinyilatkoztatásától.
"Isten a mi oltalmunk" (Zsolt 46,2). Ezen a védőfalon semmi sem
törhet át.
Oswald Chambers "Krisztus mindenekfelett" c.
könyvéből
http://www.keresztenydalok.hu/ahitatok/chambers
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.