2013. augusztus 17.

TÖRTÉNETEK AZ ELSŐ AMERIKA TELEPESEKRŐL

Szerző: H.A.IRONSIDE

Amerikában történt, amikor az első telepesek úttörőként keletről haladtak nyugat felé:

Néhány úttörő az egyik középső államon haladt át a távoli területek felé, amelyeket a letelepedés előtt nyitottak meg. Ponyvás szekereken utaztak amelyeket ökrök húztak, így a haladás szükségképpen lassú volt. Egy napon megrettenve vették észre, hogy nyugati irányban, mérföldeken át hosszú csíkban füstöl a préri. Préritűz volt az, égett a fű és sebesen közeledett feléjük. Egy nappal korábban keltek át egy folyón, de oda már lehetetlen lett volna a visszatérés mielőtt a lángok utolérték volna őket. Úgy látszott, hogy csak egy férfi ismeri fel, hogy mit kell tenniük. Utasítást adott, hogy gyújtsák fel a füvet maguk mögött. Azután amint legéett egy terület, mindannyian erre vonultak vissza.

Amint a lángok nyugat felé feléjük zúgtak, egy kislányka rémülten kiátott fel: 'Biztos, hogy nem fogunk mindannyian itt égni?'
A férfi így válaszolt: 'Gyermekem, itt nem érhetnek el minket a lángok, mivel ahol mi állunk, ott már járt a tűz!'

'ERŐS TORONY AZ ÚRNAK NEVE, AHHOZ FOLYAMODIK AZ IGAZ, ÉS BÁTORSÁGOS LÉSZEN...NEM IS ADATOTT AT EMBEREK KÖZÖTT AZ ÉG ALATT MÁS NÉV, MELY ÁLTAL KELLENE NÉKÜNK MEGTARTATNUNK.' (Péld.18:10,  Csel. 4:12)


http://keresztenydalok.hu/tortenetek/olvasas/36

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.