2013. augusztus 5.

Pásztor Chris: A Szent Szellemmel Való Közösség

Készítette: József Balogh

Az Úr Jézus Krisztus kegyelme, az Istennek szeretete és a Szent Szellem KÖZÖSSÉGE mindnyájatokkal. Ámen (2 Korintus 13:14)

Ez a vers tudatja velünk, hogy mi élvezhetjük Istentől az (Isten szeretetét) és amit Jézustól kaptunk az (Úr Jézus Krisztus kegyelme) és amit a Szent Szellemtől kaptunk az (a Szent Szelemmel való közösség).

Isten az Atya már bebizonyította az Ő szeretetét azzal, hogy elküldte Jézus Krisztust, hogy meghaljon, hogy mi élhessünk a Jézus Krisztus kegyelme, más szóval reánk kiöntetett az Ő halálán keresztül. Mi most már élvezzük a kegyelmét annak teljességében (János 1:16-17); nem lehetne semmi más jobb, mint Ő (az Ő kegyelme) által elért a mi számunkra a Golgotai kereszten.

Viszont van folytatása, ami a „Szent Szellem közössége”. Arra a társközösségre utal, párbeszédre, vagyis közösségre a Szent Szellemmel. Ebbe beletartozik az is hogy beszélni a Szent Szellemhez, átadod magad az Ő Uraságának és vezetésének, megosztva a mi gondolatainkat Vele, és befogadjuk az Ő gondolatait az Igén keresztül.

Ilyen fajta kapcsolatot ápolhatunk, a Szent Szellemmel, megosztjuk egymás társaságát. Az Atya és a Fiú a mennybe vannak, de a Szent Szellem bennünk él, és támogatja azt a nagyszerű közösséget az Istennel. A Szent Szellem az egyedüli, aki az Atya és Jézus jelenlétét valóságossá teszi a számodra bárhol is vagy, te megtapasztalod az Isteni jelenlétet. Isten nem jön vagy megy el tőled, Te benne vagy, és Ő benned van, az Ő szelleme által.

Építs ki bensőséges kapcsolatot Vele, állhatatos imával, és az Igén való elmélkedés által. Tanácskozz Vele mindig válaszaiért, és iránymutatásért. Amikor leküzdhetetlennek tűnő kihívásokkal szembesülsz, lépj közösségbe Vele, és Ő megmutatja, neked mit tegyél. Nincs más csak Ő, aki tökéletes tanáccsal és vezetéssel lát el téged az életben.

Megvallás
Tudom, sosem fogok sötétségben járni, zavarodottságban vagy bizonytalanságban, mert közösségben vagyok a Szent Szellemmel, Ő az én világosságom, és az Egyedüli, aki tanít engem arra az útra, amelyen járnom kell, vezet engem az Isten tökéletes akaratának ösvényén! Ámen.

TOVÁBBI TANULMÁNYOK: János 16:13; János 14:16




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.