2013. augusztus 16.

Erő a kitartáshoz

Prófécia a Faith Tabernacle weboldaláról.

Az Úr arra vágyik, hogy Krisztus testében mindannyian megerősödjünk az előttünk álló napokra. Azt akarja, hogy erősek legyünk Benne a testvéreinkért Krisztusban, és a hitetlenekért is. Megmutatott valakit, aki egy futópadon lépkedett. Nagy sebességgel kezdett neki, de aztán egyre lejjebb vette a sebességet a konzolon, mert nem bírt lépést tartani a nagy sebességgel. Néhányan közületek kezdtek belefáradni abba, hogy próbálkoztok visszatérni arra a szellemi szintre, ahol egykor voltatok. Jézus csúcsteljesítményt akar adni nektek, hogy kitartással fussátok meg a pályát, miközben azt is tudjátok, hogy az Ő igája gyönyörűséges és az Ő terhe könnyű.

Az Úr azt mondja, engedd, hogy Én legyek az erőd a következő évben. Amint lehetőséget adsz Nekem, hogy átvegyem az uralmat az életed minden területe fölött, megerősítelek azokban a dolgokban, amiket nem tudsz végrehajtani a saját képességeid alapján. Amint aláveted magadat az Én igazságom igéjének, az életben fog tartani téged, mint a mindennapi kenyered. Bízz Bennem az új lehetőségekben és az új kihívásokban, amik előtted állnak. Még ha nem is látszik tisztán az úticélod, ne veszítsd el a fókuszodat. Az Én céljaimra lettél különválasztva és elhívva. Még egyszer megtanítalak téged, hogyan fusd meg a pályát kitartással, erőlködés nélkül. Ahogy visszakerülsz a kerékvágásba, vesd a hátad mögé a múltat, és ne engedd, hogy a figyelemelterelő dolgok kibillentsenek az egyensúlyodból.

Embereket hozok az életedbe, akik veled fognak menni. Ugyanaz lesz a látásuk, a szellemi gondolkodásmódjuk, és nem fognak széthúzást vagy megosztást okozni. Őket is elhívtam, és egyedinek alkottam. Mindegyiküknek külön-külön tervet és célt adtam, de mindannyian az Én testem részei. Odajönnek és melléd állnak, és segítenek az utadat járni. Ahogy Áron és Húr feltartotta Mózes kezeit, amikor elfáradt, embereket helyezek az életedbe, akik felemelnek téged, amikor leterhelődsz. Közbenjárókat hozok, hogy a résre álljanak és imádkozzanak érted. Itt az idő, hogy örvendezz, mert a legjobb napjaid várnak rád, ahogy követsz Engem azokban a tervekben, amiket számodra készítettem, mondja az Úr.

Filippi 2:16
Az élet beszédéhez ragaszkodván az én dicsekedésemre a Krisztus napján, hogy nem hiába futottam és nem hiába fáradoztam.

2 Timótheus 4:7
Ama nemes harcot én megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam

Filippi 4:13
Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.

Zsidókhoz írt levél 12: 1-2
Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett - a gyalázattal nem törődve - vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült.


http://gyurinaploja.blogspot.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.