2013. augusztus 16.

A Szent Szellem hangja

Készítette: Krisztus Szeretete Egyház

És amíg Péter a látás felől gondolkodék, monda néki a Szellem: Ímé, három férfiú keres téged. – APOSTOLOK CSELEKEDETEI 10,19.

Isten vezet minket belső bizonyosság által. Vezet az által, amit csendes kis hangnak hívunk – ez a saját szellemünk hangja. És vezet a Szellemének hozzánk szóló hangja által is. Amikor ez a hang szól, az annyira valóságos, hogy még körül is nézel, hogy ki szól hozzád, – pedig a bensődből jön. Megtörtént már párszor, hogy hallottam a Szellem hangját és nekem hallható volt, de mások a közelemben nem hallották. De nem ez a szokásos módja Isten vezetésének. Azt láttam a szolgálatom évei során, hogy valahányszor Isten valamilyen látványos módon szólt, például hallható hangon (legalább is nekem hallható volt), mindig igen nehéz út előtt álltam. És ha Isten nem szólt volna ilyen hangsúlyos módon, nem sikerült volna megállnom. A Biblia azt mondja, hogy sok hang van a világban és közülük egyik sem értelmetlen. Nem arról van szó azonban, hogy hangokra hallgassunk. Légy óvatos, és semmit se kövess anélkül, hogy először meg ne vizsgálnád az Ige világosságában. Ne imádkozz azért, hogy halj valamit. Ha Isten szól hozzánk, rendben van. Ha nem szól, ott van nekünk az Ige, és annak a világosságában járhatunk!

Megvallás: Én Isten Igéjének a világosságában járok!
/Kenneth Hagin.Hitünk tápláléka napi adagokban/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.