KENNETH E. HAGIN: A BIBLIAI HIT 3. tanulmány

  Készítette: Ilda Kemi

Mi a hit? (I.)

Zsidó 11,1

A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.

Ennek egy másik fordítása így szól: „A hit pedig azt jelenti, hogy biztosak vagyunk abban, amiben reménykedünk, és meg vagyunk győződve arról, amit nem látunk.” Egy további újszövetségi fordításban a vers első részében azt olvashatjuk: „A hit az, hogy valóságot adunk azoknak a dolgoknak, amelyekben reménykedünk.” Egyszerűen azt mondja itt Pál, vagyis a Szent Szellem Pál által, hogy a hit az, amikor a remény irrealitásait bevisszük a realitás területére. Gyakran, amikor arról van szó, hogy betöltekezzünk Szent Szellemmel vagy gyógyulást nyerjünk vagy imameghallgatást, sokan csak remélik, hogy majd egyszer megkapják ezeket.

De nem a reménység végzi el a munkát, hanem a hit. A hit az „most”, ha nem „most”, akkor az nem hit. Valaki azt mondta: „Hiszem, hogy majd egyszer megkapom a Szent Szellemet.” Ez nem hit, ez remény, mert a remény mindig jövő idejű, a jövőre mutat. De a hit az „most”! A hit azt mondja, hogy én most fogom megkapni, nekem most megvan. Szükséges, hogy rájöjjünk erre a lényeges dologra ahhoz, hogy kapjunk valamit Istentől.

Ugyanezek az elvek igazak a Szent Szellemmel való betöltekezésre, a gyógyulásra vagy akármilyen imameghallgatásra is. A hit alapelvei ugyanazok minden területen, akár anyagiak, akár Szent Szellem-keresztség, Isteni gyógyulás vagy bármiről is legyen szó. És ha meg tudod tanulni a hit alapelveit, akkor bármit keresel vagy kívánsz Istentől, könnyen megkapod. Tapasztalatból tudom – olyan sok emberrel foglalkoztam az évek során -, hogy amikor arról van szó, hogy valaki betöltekezzen Szent Szellemmel vagy gyógyulást kapjon vagy imameghallgatást, sokan egyszerűen csak remélik, hogy Isten meghallgatja őket. Remélik, hogy kapni fognak valamit.

Emlékszem, egy sátoros összejövetelt vezettem Texasban néhány évvel ezelőtt. Vasárnap este kezdtünk. Evangelizáló üzenetet prédikáltam, a második estén pedig a hitről beszéltem, majd kedd este következett az első gyógyító szolgálatunk. Mindig ugyanazon a módon vezettem az embereket, hogy fogadják el a gyógyulást vagy a Szent Szellemet. Prédikáltam a kézrátételről, azután pedig hívtuk az elveszetteket, majd a kezünket a betegekre helyeztük, hogy gyógyuljanak meg, és a hívőkre, hogy vegyék a Szent Szellemet. Az első ember a sorban azért jött, hogy vegyen Szent Szellemet. Megkérdeztem:

– Betöltekezel-e Szent Szellemmel, amikor rád teszem a kezem és imádkozom?

– Hagin testvér, nagyon remélem, hogy így lesz. Remélem. Azt mondtam:

– Ezek szerint tehát nem.

Ez nagyon feldühítette. Segíteni akartam neki, nem felingerelni, ezért azonnal folytattam: - Reménység által Istentől nem kaphatsz semmit, csak hit által.

Azt felelte:

– Nem tudom, hogy megkapom-e vagy sem, így inkább nem mondom azt, hogy megkapom.

– Nézd – mondtam –, ha én felajánlanék neked egy egydolláros csekket, vajon mondanád-e: „Nem tudom, hogy elvehetem-e vagy sem.”

– Nem, egyáltalán nem mondanám – válaszolt.

– Nos, Isten egy ajándékot ajánl fel neked, amelyet éppen olyan könnyen el lehet fogadni, mint az egydolláros csekket.

– Ó, igen – szólt –, már elég hosszú ideje, 13 éve keresem a Szent Szellem-keresztséget és még mindig nem kaptam meg, és nem tudom, hogy most megkapom-e vagy sem.

Eléggé feldúlt volt, ezért átöleltem, megcsókoltam az arcát, és azt mondtam:

– Testvérem, én azért vagyok itt, hogy segítsek neked, de ilyen feltételek mellett addig tarthatnám a kezem a fejeden, amíg minden hajszálad kihull, és még akkor sem kapnál semmit. Így hát azt ajánlom, hogy menj vissza, ülj le az első sorba, nézz és hallgass, figyeld, hogy mi folyik, és meg fogod látni a különbséget a kételkedés és a hit, a hit és a reménység között.

Imádkoztunk néhány emberrel gyógyulásért, amikor egy fiatal hölgy következett, aki venni akarta a Szent Szellemet. Megkérdeztem:

– Keresztény vagy?

– Igen – mondta –, tagja vagyok egy gyülekezetnek.

– Érted ugye, hogy lehetsz te akármelyik gyülekezet tagja, de ettől még nem biztos, hogy keresztény vagy. Nem az a

lényeg, hogy valaki gyülekezeti tag-e, hanem az, hogy újjászületett-e?

– Igen – felelte –, tudom és újjászülettem.

– Ez nagyszerű – mondtam –, akkor ne engedd, hogy az ördög beszéljen belőled. Hiszel a Szent Szellemben?

Tudtam, hogy az ő felekezetének tagjai nem mind hisznek ebben, mert én is közülük jöttem.

– Hiszel a Szent Szellem-keresztségben és a nyelveken szólásban?

– Természetesen igen, ez benne van a Bibliában, az Igében. Akkor megkérdeztem:

– Veszed-e a Szent Szellemet most, amikor a fejedre teszem a kezem és imádkozom?

Ő így felelt:

– Biztosan veszem. Tudja – és a Bibliáját a kezében tartotta –, itt ültem ma este, és minden igét követtem a Bibliából, amelyet prédikált, és mind benne volt az Igében. Így természetesen elfogadom.

Láttam, hogy ez a nő készen áll, működik a hite, így tehát kinyújtottam a jobb kezemet, hogy a homlokára tegyem, és mielőtt hozzáértem volna, mind a két kezét fölemelte, és elkezdett nyelveket szólni. Azt mondtam az előbbi idősebb úriembernek:

– Nos, láthatja a különbséget a reménykedés, hogy „megkapom majd” a Szent Szellemet és a valóságos hit között.

– Igen – válaszolta –, azt hiszem, hogy látom.

Következő péntek este újra visszajött, és ő volt újból az első a sorban.

– Látom, hogy visszajött – mondtam neki.

– Igen, visszajöttem, és valamit szeretnék elmondani önnek. Átváltoztattam a reménységemet hitté. Csak tegye a kezét rám, és be fogok töltekezni azonnal Szent Szellemmel.

Kinyújtottam a kezem és rátettem. És alig tettem rá, nyelveken szólt, majdnem abban a pillanatban. Ilyen nagy a különbség, amikor valóban hiszel Istenben és nemcsak reménykedsz, hogy majd megkapod a Szent Szellemet vagy a gyógyulást vagy az imameghallgatást vagy az anyagi szükségben való segítséget vagy bármi mást. Ez az ember elmondta, hogy már 13 éve kereste, de ezalatt csupán reménykedett, hogy majd megkapja a Szent Szellemet; ám sohasem kaphatunk a reménység által.

Emlékszem, egy más alkalommal az Istentisztelet végén egy hölgy megszólított:

– Hagin testvér, szeretném, ha megegyeznél velem. Hallottam, hogy használtad az üzenetben a Máté 18,19-et, ahol Jézus azt mondja: „Ha ketten közületek egy akaraton lesznek [megegyeznek] a földön minden dolog felől, amit csak kérnek, megadja nékik az én mennyei Atyám.”

– Rendben van, testvérnő – feleltem –, mit akarsz, miben egyezzem meg veled?

– El kell mondanom? – kérdezte.

– Természetesen. Nem egyezhetem meg olyan dologban, amiről semmit sem tudok. Hogyan lehet úgy megegyezni, hogy nem is tudod, miben egyezel meg?

– Ez egy anyagi kérés – mondta ő.

– Rendben van. Mennyi?

– A férjemnek van állása, dolgozik, sok pénzt keres, de olyan helyzetbe jutott, hogy 30 napon belül plusz 100 dollárt kell fizetnünk, és egyszerűen nem tudom, hogy ezt honnan fogjuk megkapni, de biztos vagyok benne, hogy Isten tud segíteni és megmutatja.

– Valóban tud segíteni – feleltem. – Akkor azt kéred, hogy abban egyezzek meg veled, hogy 30 napon belül legyen 100 dollárod?

– Igen – válaszolta.

– Rendben van, akkor most imádkozni fogok, és te hallgatod, és egyetértesz vele. Mert ha ketten egyszerre imádkozunk, akkor te is egy irányba mehetsz és én is a másikba. Szellemben kell megegyeznünk. Így tehát imádkoztam és emlékeztettem az Atyát, hogy itt vagyunk ketten, testvérem és én, a földön, és Te azt mondtad, ha ketten közületek meg-egyeznek a földön – és mi megegyezünk efelől a 100 dollár felől, amire a hölgynek 30 napon belül szüksége van –, akkor Te ezt megadod. Köszönjük, Ámen.

– Rendben van, testvérnő? Megvan? – kérdeztem.

Abban a pillanatban (nem akarom kigúnyolni, ezek egyszerűen a tények), sírni kezdett és fölkiáltott:

– Hagin testvér, igazán remélem, hogy megvan, igazán remélem! Azt válaszoltam:

– Nincs meg, egyáltalán nincs meg, mert nem voltunk egységben. Te reménykedsz, én hiszek. Ez egyáltalán nem megegyezés.

Ha jól figyelünk, rájöhetünk, hogy a dolgaink egyáltalán nem Isten hibájából mennek rosszul, mert Isten soha nem vall kudarcot. Ha valami nem megy, nem Jézusban van a hiba. Isten nem változik meg, és tudod jól, hogy az ima sem változtatja meg Őt. Ó ugyanaz, mielőtt te imádkozol, miközben imádkozol és miután imádkozol. Az ima nem változtatja meg Istent. Az ima dolgokat változtat meg, de nem Istent. Ő mindig ugyanaz.

Dr. L. Yoeman testvérnő azt mondta: „Ha imádkozom bármiért és nem kapom meg, elkezdek megváltozni. Én kezdek el változni, ezt nekem kell megtennem, mert ha az imám válasz nélkül marad, változásra van szükség ahhoz, hogy a válasz megérkezzen. Tudom, hogy Istennél nincs változás, hogy ő változhatatlan, így ha erre szükség van, az én oldalamon kell, hogy megtörténjék. így tehát: ha imádkozom és a válasz elmarad, változni kezdek.”

Ezt a politikát követtem én is az évek során, és mindig 100%-osan bevált. Fel kell ismernünk, hogy nem helyettesíthetjük a hitet reménnyel, mert így nem kaphatunk választ Istentől. Ne érts félre, ha a reménységed a megfelelő helyen van, ez nagyszerű, nagyon áldott, csodálatos és realitás a számodra. Pál azt írta a korinthusiaknak az 1 Korinthus 13-ban: „Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet.” Nem azt mondta, hogy a másik kettő nem fontos, hanem, hogy a három közül a legnagyobb a szeretet, de mind a háromnak megvan a maga helye. Nem helyettesítheted például a reménységet szeretettel és nem helyettesítheted a hitet reménységgel. Mégis tudom, mivel sok emberrel foglalkoztam az évek során, hogy a legtöbb ember hit helyett a reménység alapján próbálja meg elfogadni a gyógyulást vagy a Szent Szellem-keresztséget vagy az imameghallgatást. Néhányan azt mondják: „Ha elveszed a reményemet, semmim sem marad.” De én nem vettem el a reményedet, mindössze meg akarom mutatni, hogy rossz helyen tartod azt.

Hála Istennek, nekünk áldott reménységünk van. Az Egyház áldott reménysége, hogy az Úr Jézus Krisztus hamarosan visszatér. Van egy áldott reménységünk a megtért halottak feltámadásáról és az élő szentek elragadtatásáról; az a mennyei reménység, hogy viszontlátjuk szeretteinket és barátainkat. Hála Istennek ezért a reménységért! Örvendezünk ebben, de ez mind jövő idő. Ó eljön, akár hisszük, akár nem. Ó eljön, mert az Ige ezt mondja. A feltámadás meg fog történni, akár van erre hitünk, akár nincs; így lesz. Az elragadtatás is meg fog történni, függetlenül attól, hogy hisszük-e vagy sem. Szeretteink, barátaink, akik keresztényként haltak meg, elhagyták ezt a világot és a mennybe mentek, azok ott vannak, tekintet nélkül arra, hogy mit gondolunk erről, vagy hogy hisszük-e ezt, és visszatérnek Vele, amikor visszajön. Az én hitem nem akarja Jézust visszahozni a földre. Más szavakkal: nem hihetem, hogy Ó ma eljön, és ezáltal nem hoz-hatom ide vissza, mert ha ez lehetséges volna, akkor az Egyház egyszerűen csak hinne, és így visszahozná Jézust hit által. De Ó el fog jönni, nem? Meg fogjátok látni ezt mind – jövő időben –, nem tudom, hogy ez ma lesz vagy holnap vagy a jövő héten, de tudom, hogy visszajön. Tudom, hogy ez egy áldott reménység, ez egy megtisztító reménység, mert János ezt mondta: „És akiben megvan ez a reménység Őiránta, az mind megtisztítja magát, amiképpen Ó is tiszta.” Ez mind jövő idő, és én hiszem, hogy Ő el fog jönni.

Hiszem, amit az Ige mond, és ugyanakkor reménykedem is. A reménység jövő idő, de ha azt mondod: „Hiszem, hogy majd valamikor megkapom a gyógyulásomat” – ez egyáltalán nem hit. Ez reménység, ami nem szerez gyógyulást neked.

Láttam remek embereket, akik meghaltak, mialatt ezt mondogatták. Csodálatos emberek, nagyszerű keresztények voltak, most a mennyben vannak, és egyáltalán nem beszélhetek róluk keserűen. Egyszerűen csak nem tudták, hogy mi a hit.

Hiszem, hogy meg fog gyógyítani! Ez nem hit! Ez reménység. Bármi, ami a jövőre mutat, jövőre néz, az reménység és nem hit. A hit azt mondja: „Ez az enyém, nekem ez már megvan.” A remény azt mondja: „Majd egyszer megkapom, egyszer meglesz.” Addig, amíg reménykedsz, a kérésed nem testesül meg és sohasem fog megvalósulni. De abban a pillanatban, amint hinni kezdesz, a dolog azonnal megoldódik.

Ez az a lecke, amit sok évvel ezelőtt megtanultam a betegágyon, ahol 16 hosszú hónapon keresztül feküdtem. Tulajdonképpen egész életemben beteg voltam: gyermekkoromban soha nem szaladgáltam és játszottam úgy, mint más gyerekek: nem volt normális gyermekkorom. 15 évesen pedig már teljesen ágyhoz kötött lettem. Egy orvos, aki a híres M. klinikán praktizált, azt mondta, hogy az én állapotomban senki nem élte még túl a tizenhatodik évét. Néhány hónappal a tizenhatodik évem előtt végleg fekvőbeteggé váltam és ott is maradtam, míg kb. 17 éves lettem.

Köszönöm Istennek a rengeteg jó könyvet és olvasmányt, amit ma írnak erről a tárgyról, de abban az időben még kevés volt belőlük. De ha voltak is, természetesen nem tudtam róluk, hiszen csak egy vallásos fiú voltam, aki a nagyanyja Bibliáját olvasta. De köszönöm Istennek, hogy ez ugyanolyan Biblia, mint a „teljes evangéliumi” Biblia. Sírtam és imádkoztam és azt mondtam: „Drága Uram, gyógyíts meg engem.” Könyörögtem neki, hogy gyógyítson meg, és több éjszakán keresztül, egész éjjel imádkoztam. Hadd mondjam el: ha fekvőbeteg vagy, akkor a nap 24 órájában nagyon sok időd van az imára.

Szeretném, ha tudnátok, hogy órákig imádkoztam, vég nélkül, nap mint nap, hétről hétre, hónapról hónapra, amíg újjászülettem, de mégsem volt eredmény. Imádkoztam, egyre imádkoztam, és biztos voltam abban, hogy Isten meggyógyított, mert megéreztem. Nem fizikailag éreztem, hanem egyszerűen csak „belül” éreztem, hogy meghallgatott. Fizikailag nem bizonyítható, hogy Isten meghallgatott, de beszélünk egy bizonyos szellemi átélésről. Ez az volt. A szívem nem dobogott szabályosan, és a lábam még mindig bénán hevert. Lábaim egyszerűen csak csontok voltak egy kis bőrrel, de semmilyen hús, semmilyen izom nem volt rajtuk. Sírni kezdtem, és azt mondtam: „Uram, én azt gondoltam, hogy meggyógyítasz és úgy éreztem, hogy már megtetted. Biztos voltam benne, de Te nem tetted meg.”

Egy ideig nem értettem ezt – kb. egy hónapig –, és még csak nem is néztem a Bibliára. Arra gondoltam, fel is adhatnám az egészet, mert nem jó üzlet, de akkor lekerültem a halál ajtajába, a halál torkába. Az ágyfejbe kapaszkodtam. Lehetett látni azt a helyet, ahol kapaszkodtam, mert minden díszítés lekopott onnan. Lényem minden ízével harcoltam a halál ellen. Azután visszatértem újra Isten Igéjére. Fiatalon annyira akartam élni, és annyira küszködtem a halállal! Képtelen voltam meglátni, hogy hol rontottam el. De megpróbáltam Isten Igéje alapján cselekedni. Akkor jött némi eredmény és ezektől a támadásoktól megszabadultam, de még mindig nem kaptam meg a teljes gyógyulást.

Végül 1934 augusztusának második keddjén, miután már tizenhat hónapja feküdtem a betegágyon, reggel fél 9-kor imádkoztam és azt mondtam az Úrnak: „Kedves Úr Jézus, amikor Te a földön voltál, azt mondtad a Márk I 1,24-ben: 'Amit könyörgésetekben kértek, higgyétek. hogy mindazt megnyeritek, és meglesz néktek.' Én azt kívánom, hogy meggyógyuljak. Te azt mondtad: „könyörgésetekben kértek', én kértem. Te azt mondtad: 'higgyétek'. Kedves Úr Jézus, ha Te testben itt állnál az ágyam szélénél, mint ahogy az anyám, és láthatnálak a szememmel, ahogyan láthatom az anyámat, és ha kinyújthatnám a kezem és rátehetném a kezedre és megfoghatnám azt. ahogy az anyám kezét, és ha te azt mondanád nekem, hogy az a baj, fiam, hogy te nem hiszel, akkor azt kellene mondanom kedves Úr Jézus, hogy ezt bizony nem jól mondod.”

Ma Jézus nem fizikailag szól, mint ahogy egy ember szól hozzád. Ó nem testben van itt, hanem a Szent Szellem által. És Jézus azt mondta: ..A Szent Szellem nem magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall.” Tehát a Szent Szellem hallotta, hogy Jézus mondja ezeket, és Ó szólt az én szellememhez. Belül, a bensőmben szavak hangzottak: „Igen, te helyesen hiszel a tudásodhoz képest. (Egy személy a megfelelő ismeret nélkül nem tud hinni, ez egyszerűen lehetetlen. Itt sokan kudarcot vallanak.) Te jól hiszel a tudásod mértéke szerint. De az igeszakasz utolsó mondatának még van egy olyan része, hogy 'meglesz néktek”. Tehát higgyétek, hogy mindazt megnyeritek és meglesz néktek.”

Akkor megértettem. Olyan volt, mintha valaki fölkapcsolta volna bennem a villanyt. Láttam. Azonnal azt mondtam: „Drága Úr Jézus, értem már, érteni! Hinnem kell, hogy megkapom a gyógyulásomat. Hinnem kell, hogy a szívem meggyógyul, mialatt még rosszul dobog. Hinnem kell, hogy a bénaságomra is gyógyulást nyerek, bár természetes szemszögből nézve még mindig béna vagyok. És ha hiszem, hogy megkapom, akkor meg is lesz.”

Ezt eddig soha nem tettem. Először meg akartam kapni és csak azután hinni. De nem kell hinni, amikor már megvan. Azonnal megláttam, hogy mit tettem azelőtt. Mindezekben a hónapokban reménykedtem, hogy megkapom a gyógyulásomat, és ez semmire sem vitt.

Nagyon jó, ha nem vagy rászorulva, hogy egy teljes Evangéliumi gyülekezet vagy felekezeti közösség vagy bárki más mondja meg, hogy mit tégy. Ha követed az Igét és a Szent Szellemet, akkor néhány dolgot automatikusan fogsz csinálni.

A kezeimet tudtam mozgatni, a testem alsó része volt mozdíthatatlan. Senki sem mondta, hogy emeljem fel a kezeimet, és nem is tudnám megmondani, hogy miért, de egyszerűen felemeltem őket, mialatt a hátamon feküdtem az ágyon. Felemeltem a kezem a menny felé és azt mondtam: „Mennyei Atyám, drága Úr Jézus, köszönöm Istennek, hogy meggyógyultam. Hiszem, hogy meggyógyultam!” Itt már a megfelelő igeidőt használtam, ezért működött a dolog.

A hit az most! A hit az most! A hit az most! Ha nem most, akkor nem hit! A hit az jelen idő, ha nem jelen idő, akkor nem hit! Ez most működik nekem. Hiszem, hogy majd megkapom a gyógyulásomat – ez nem hit, mert ez nem jelen idő. „Köszönöm, drága Úr Jézus a gyógyulásomat – mondtam. – Hiszem, hogy a szívem meggyógyult, jól van. Hiszem, hogy a paralízisemnek is vége. Köszönöm a testem gyógyulását.” Nem mértem az időt, de úgy gondolom, hogy bizonyos helyzetekben néhány perc is hosszúnak tűnhet, és azt hiszem, hogy legalább tíz percig dicsértem Őt ekkor. Nem néztem az órára, de legalább tíz percet tölthettem hálaadással azért, hogy a szívem jól van, a testem meggyógyult.

De tudjátok, a Sátán majdnem azonnal kihívást intézett ellenem. Igen, ő a földnek minden centiméteréért harcot fog vívni veletek.

Azt mondta:

– Jó fej vagy! Azt állítod, hogy újjászülettél, és most hazudni kezdesz? Minden más alkalommal tagadta volna a pokol vagy a tüzes tó létezését, de most így szólt:

– Nem tudod, hogy a Biblia azt mondja, hogy minden hazug a kénkővel égő tóba fog kerülni?

– De igen – mondtam –, tudom ördög.

Tudtam, hogy az ördög szól, mert minden kétség és elbátortalanodás tőle van.

– Igen, tudom ezt ördög, de nem hazudtam.

– De igen, mert azt mondtad, hogy meggyógyultál, és nem gyógyultál meg. Csak nézd meg a szívedet!

Szokásom volt, hogy állandóan kitapintottam a szívverésemet, addig, amíg már öntudatlanul is odanyúltam. Mikor ezt tettem, ráütöttem a kezemre:

– Ne tedd! Ne tedd! Ne tedd! Azonnal rávágtam:

– Én azt mondtam, hiszem! Hiszem, hogy meggyógyultam! Hiszem, hogy megkapom a választ az imámra, és ha te azt mondod, hogy nem hiszem, akkor te hazudsz! Egyébként is mindenképpen hazug vagy, mert Jézus mondta rólad.

Folytattam:

– Jézus Krisztus, Isten Fia, amikor a földön volt, a Márk 11,24-ben azt mondta: „Amit könyörgésetekben kértek, higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglesz néktek.” Ezt Jézus mondta, és amit Ó mondott, az úgy van. és én ezt hiszem! Ha pedig hiszem, akkor meg is lesz. Én most azonnal hiszek ebben. Ha te vitatkozni és akadékoskodni akarsz, akkor menj és vitatkozz Jézussal!

Ez azután megtette a hatását.

Visszatértem a feladatomhoz, dicsértem Istent és megköszöntem neki a meghallgatást. Úgy hiszem, tíz percig dicsértem Őt, amíg a bensőmben, a szívemben, a szellememben, ezek a szavak nem jöttek:

– Most már hiszed, hogy meggyógyultál. De az egészséges embereknek, akik jól vannak, semmi dolguk az ágyban. Azoknak fel kell kelni.

– Igen – mondtam –, ez így van. Ez biztos, hogy igaz. Igen Uram, ez helyes, én fel fogok kelni. Dicsőség Istennek!

Látjátok, én hittem, de az első lépés megtételéhez is hit kell, és ezeket a lépéseket neked kell megtenned. Egyáltalán nem néztem ki jobban, és nem éreztem magam jobban. A derekamtól lefelé pedig semmit sem éreztem, hiszen béna voltam. Ülő helyzetbe erőltettem magam az ágyban, majd a kezeimmel letaszítottam a lábaimat a földre és megfordítottam a testemet. Lábaim úgy zuhantak le a padlóra, mint két élettelen fadarab. Tudtam, hogy ott vannak lenn a padlón, de nem éreztem. Az ördög minden egyes centiméternyi úton meghátrálásra akart kényszeríteni. Úgy záporoztak a gondolatok a fejemben, mint a géppisztolysorozat. „Nem tudsz járni! Tudod, hogy nem tudsz járni! Nem vagy egészséges, nagyon jól tudod. Hazudsz, és el fogsz esni, és ott kell majd feküdnöd a padlón. Nem emlékszel, hogy 30 nappal ezelőtt kiestél az ágyból, és ott kellett feküdnöd 3/4 óráig, amíg a legidősebb testvéred bejött, hogy fölemeljen és visszategyen az ágyba? Nagyanyád öreg, édesanyád beteges. Ők nem tudnak felemelni. (Akkor csak 44,5 kg-ot nyomtam, de olyan magas voltam, mint most.) Senki nincs a szomszéd férfiak közül otthon, bátyád pedig elment Oklahomába. Itt kell majd feküdnöd a padlón délután ötig, amíg a nagyapád hazajön a munkából és visszatesz az ágyba.”

A legcélravezetőbb az ördöggel való elbánásban az, ha teljesen figyelmen kívül hagyjuk. Nem vettem tudomást róla, egyszerűen úgy tettem, mintha egyáltalán nem mondott volna semmit. Megfogódzkodtam az ágy oldalában, de a térdem nem működött, a lábszáraim sem mozogtak. Így tehát csak térden csúsztam, a karjaimra támaszkodva, és amennyire csak tudtam, felemeltem az egyik kezem és azt mondtam: „Hála Istennek meggyógyultam! A Mindenható Isten, az Úr Jézus Krisztus, a mennyei angyalok, az ördög és a gonosz szellemek jelenlétében kijelentem, hogy Isten Igéje igaz, és én hiszem, hogy meggyógyultam! Hiszem!”

Tudjátok, az a régi szoba hintázni kezdett, hiszen már 16 hónapja a hátamon feküdtem. A padló a mennyezet helyére került, a szekrény is felfordult, minden ingott. Becsuktam a szemem, erősen fogódzkodtam, és néhány perc múlva abbahagyta a keringést.

Kinyitottam a szemem és minden a helyén volt. Újra azt mondtam: „Hála Istennek, Isten Igéje szerint én meggyógyultam. Hiszem!”

Ekkor valamit éreztem; egy valóságos érzés kezdett betölteni. Úgy tűnt, hogy a fejem tetején kezdődik és átjár, mint amikor az olajat valakinek a fejére öntöd. (Ha két litert öntesz rá, az az egész testén végigfolyik.) Ez az érzés végigfolyt rajtam, majd a derekamhoz ért. Azután lement egészen a lábujjamig. A lábszáraimban minden ideg újra aktivizálódott: olyan volt. Mintha kétmillió tűvel szurkálták volna. Azután egyszerűen csak normálisan éreztem magam. Bénaságom elmúlt! Azt mondtam: „Most pedig menni fogok.” így tettem, és azóta is járok.

Ezt tehát megtanultam, és ezt tanítom nektek is. Nemcsak az igaz, amit a hitből való gyógyulásról tanítok. A hit működésbe jön a Szent Szellem-keresztségben is. Ezt akkor tudtam meg, amikor láttam, mit mond Isten Igéje a Szent Szellem-keresztségről. Nem álltam meg és nem mondtam: „Vajon van-e elég hitem arra, hogy megkapjam a Szent Szellemet?” Vagy: „Bárcsak elég hitem lenne, hogy megkapjam, hiszen Isten megígérte nekem a Szent Szellem ajándékát.” Megtanultam a hit titkát, a hit elvét, és ennek alapján cselekedtem. Egyszerűen azt mondtam:

– Most azonnal lemegyek a teljes evangéliumi prédikátor házához, és azonnal veszem a Szent Szellemet.

Lementem és bekopogtam az ajtón:

– Azért jöttem, hogy betöltekezzem Szent Szellemmel.

Kikiabált:

– Várj, és kérd majd a ma esti Istentiszteleten. Erre így szóltam:

– Nem fog sokáig tartani, hogy megkapjam!

Neked sem tart sokáig, ha hitben kinyúlsz és elveszed.

Kaliforniában tartottam egy összejövetelt 1950-ben, és ott volt egy 83 éves férfi, aki másokkal együtt azért jött el, hogy vegyen Szent Szellemet. Megtudtam, hogy már ötven éve várakozik a Szent Szellemre. Ő mesélte:

– Feleségem 50 évvel ezelőtt az ébredéskor Los Angelesben, az Azuza utcai misszióban megkapta a Szent Szellem- keresztségét. Néhányan azt állítják, hogy mindenki, aki oda elment megkapta azt, de én három évig minden össze jövetelen ott voltam, sőt naponta három istentiszteleten is részt vettem. Minden alkalommal kértem a Szent Szellemet, de nem kaptam meg.

Mikor a kezemet rátettem, a szellememben kijelentést kaptam, és pontosan tudtam, mi a problémája, de azt is láttam, hogy nem tudom a Szellemmel való betöltekezésre rávezetni, mivel nem hisz benne.

Néha meg lehet mondani az embereknek, hogy mi a baj. De az, hogy te tudod, még nem jelent feltétlenül segítséget a számukra. Nekik is tudniuk kell. Volt egy kijelentésem, de ezt nem tudtam beláttatni vele. De mivel éjjel-nappal jött, elkezdtem tanítani. Végül is felderengett neki. (Különös számomra, hogy kb. egy hétig hallgatott, és mégsem töltekezett be. Újra és újra kellett hallania. Ezért van, hogy bizonyos igazságokat újra és újra ismétlek a tanításban. Az emberek nem kapják meg azonnal, ha csak egyszer mondod el.) Kb. tíz nap múlva odajött az egyik összejövetelen azt mondta:

– Hagin testvér, tudd meg, hogy ma reggel megértettem. Látom már, hogy azért nem kaptam meg, mert soha nem hittem benne. Reménykedtem ötven évig, hogy majd egyszer megkapom.

Azt feleltem:

– Én is tudtam ezt testvér, tudtam már a második alkalommal, ahogy a kezemet rád tettem és imádkoztam. Kijelentésben megkaptam, de azt is éreztem, hogy nem vezethetlek rá. Szükséged volt arra, hogy újból és újból eljöjj, és végül te magad lásd meg.

– Nos – mondta –, kell, hogy még egy kis időt hagyj nekem.

– Rendben van, testvér, minden idő a rendelkezésedre áll, amire csak szükséged van.

Azt válaszolta:

– Tudod, ötven éve vagyok ezen az úton, és már csak egy kis időre lenne szükségem ahhoz, hogy megállják, megforduljak és a másik irányba menjek.

Kb. három nappal később, egy péntek este, amikor elbocsátottunk már mindenkit, ez az ember odajött a pásztorhoz és hozzám, és így szólt:

– Nem tudom lehetne-e, hogy a testvérek rám tegyék a kezüket. Átváltoztattam a reményemet hitté. Készen állok! Kész vagyok!

– Várod már, hogy megkapd?

– Igen – mondta –, csak tedd rám a kezed, és én azonnal veszem.

A pásztor és én rátettük kezünket, és a keze azonnal a levegőben volt, a száját megnyitotta és nyelveken szólt. Ötven évig reménykedett, hogy megkapja a Szent Szellemet.

Testvéreim, a reménység jó a várakozásra, de nem lehet általa kapni. „Ó, én reménykedem és imádkozom. Imádkozom és reménykedem.” Vajon hallottatok már ilyet? Vagy te is ezt mondod? Ha igen, akkor javítsd ki magad! Legközelebb ha ezt mondod, üss a szádra, hagyd abba, mert ez nem hit! „Csak azt tehetjük, hogy imádkozunk és reménykedünk.” Ha valóban csak ennyit tudtok tenni, akkor már le is vagytok győzve.

Emlékszem, néhány évvel ezelőtt egy pásztor gyülekezetében szolgáltam Texas államban. Vele és feleségével laktam az otthonukban. Ez a pásztor a világon talán a legrosszabb módon mondogatta, hogy reménykedem és imádkozom, vagy: imádkozom és reménykedem. A megdöbbentő az volt, hogy ott ült minden szolgálaton, ahol én a hit és a remény közötti különbségről tanítottam, de úgy lepergett róla, mint a víz a kacsa tolláról. Egy nap, amikor így szólt:

– Megkérlek, hogy imádkozz velem valamiért.

– Miről van szó? – kérdeztem.

– Egy üzletember társtulajdonosi viszonyra akar velem lépni egy tó-menti telken egy kis üdülővel. Viszont van már 900 dollár adóssága, és felajánlotta, hogy én fizessem ki havi részletekben, vagy ha ő kifizeti, én visszafizethetném neki kamat nélkül.

Mivel az üzletember felesége egy kicsit ellenkezett, így ő végül is 30 napos határidőt kért, hogy még átgondolja. A pásztor azt akarta, hogy imádkozzam azért, hogy minden jól menjen, végül hozzátette:

– Én csak reménykedem és imádkozom, hogy menjen.

Nem ez volt a második összejövetel, amikor a prédikációt hallhatta, de még mindig nem értette meg. Amikor kimondta,

hogy csak reménykedik és imádkozik, azt feleltem neki:

– Nos. testvér, ha ennyi, amit csinálsz, akkor csak az idődet vesztegeted. – Megrebbent a szeme és egy pillanatra úgy gondoltam, hogy mindjárt elrohan, de azután megszólalt:

– Hát igen, ez igaz. Elvesztegettem az időmet és Isten idejét is. De valójában Isten idejét nem vesztegettem el, hiszen Ő nem is hallgatott meg engem! Akkor csak a magam idejét vesztegettem el.

(Végül is övé lett a telek és a ház is, és rávettük, hogy hagyja abba a reménykedést, és kezdjen el végre hinni.)