Egy nagyvárosban egy sikeres kozmetikai cég pályázatot hirdetett a lakosság körében: a legszebb nõ fényképét kellett beküldeniük egy rövid történet kíséretében. Pár héten belül több ezer levél érkezett. Az egyik annyira megragadta egy munkatársuk figyelmét, hogy a fõnök asztalára tette. Olyan fiú írta, aki elég nehéz családi körülmények között élt. A következõk álltak levelében: "Az utcánk végén lakik egy gyönyörû asszony. Minden nap meglátogatom. Amikor nála vagyok, a világ legfontosabb gyerekének érzem magam. Ha a problémáimról beszélek neki, mindig végighallgat. Megért engem, és mikor hazaindulok, utánam szól, hogy milyen büszke rám." A fiú a következõképpen fejezte be levelét: "Ezen a képen láthatják, hogy õ a legeslegszebb asszony. Ha majd egyszer megnõsülök, azt szeretném, hogy nekem is ilyen szép feleségem legyen, mint õ."
A fõnök érdeklõdését fölkeltette a levél, elkérte a hozzá tartozó fényképet. A titkárnõje erre megmutatta neki egy idõs, ráncos arcú, õsz hajú, kerekesszékben ülõ asszony fényképét.
"Ez az asszony nem nyerheti meg a pályázatot – mondta a fõnök. – Ugyanis akkor az egész világ megtudná, hogy a szépséghez nincs szükségük a mi termékeinkre."
A fõnök érdeklõdését fölkeltette a levél, elkérte a hozzá tartozó fényképet. A titkárnõje erre megmutatta neki egy idõs, ráncos arcú, õsz hajú, kerekesszékben ülõ asszony fényképét.
"Ez az asszony nem nyerheti meg a pályázatot – mondta a fõnök. – Ugyanis akkor az egész világ megtudná, hogy a szépséghez nincs szükségük a mi termékeinkre."
Ez a fiú értékes igazságot fedezett föl: a szépség – a valódi szépség – belülrõl fakad és onnan sugárzik kifelé. Hogy hol van az igazi szépség forrása? A szívünkben.
(Carla Muir írásában olvasható a történet)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.