A fejlődés ára

Készítette: Élő Víz

Minden nap haladhatsz előre. Minden lépésed eredményes lehet. Mégis, az út előtted egyre nő, egyre emelkedik és egyre szebbé válik. Tudod, sose ér véget az utazás. De ez nem kedvetlenít el, hanem inkább növeli az előrehaladás örömét és dicsőségét. (Sir Winston Churchill)


A mi Istenünk a fejlődés, az előrehaladás Istene. Mély vágya, hogy mi, az Ö gyermekei, életünk minden területén magasabb szintre jussunk. Bennünk és rajtunk keresztül akar hatalmasan munkálkodni, „feljebb mintsem kérnénk, vagy elgondolnánk”. Jeremiás 29:11-ben Isten ezt mondja: Mert én tudom az én gondolataimat, amelyeket én felőletek gondolok, azt mondja az Úr, békességnek és nem háborúságnak gondolata, hogy kívánatos véget adjak néktek.

Milyen bátorító szavak! Isten szép jövőt tervezett mindnyájunknak. Hogyan fog ez megvalósulni? Érettség által. És hogyan válunk éretté? Úgy hogy a dicsőség egyik szintjéről a másikra szintre jutunk, a növekedés egyik szintjéről a másikra. Ez az előrehaladás.

Hogy növekedni és haladni tudjunk a következő szintre, vannak dolgok amiken keresztül kell mennünk és vannak dolgok, melyeket fel kell adnunk. Ez az „ár” amit meg kell fizetnünk, hogy lássuk az Isten által szívünkre helyezett új dolgok megvalósulását. Sok mindenen kellett átmennem és sok mindent fel kellett adnom, hogy eljussak oda ahol ma vagyok. Ezek közül szeretnék néhányat megosztani veled és elmondani néhány erőteljes alapelvet, amire Isten közben megtanított.


ERŐSÖDJ MEG A BIZALOMBAN
Amikor Isten először elhívott a szolgálatra, egy átlagos „külvárosi” család voltunk. Dave-nek és nekem is jó állásunk volt. Ő mérnök volt, nekem pedig teljes idejű állásom volt a management területén. Jól kerestem, de nem maradt szabadidőm. Isten kezdte mondani hogy hagyjam ott az állásomat és kezdjek el tanulni és készülni a szolgálatra, amire elhívott. Sok mindennel kellett volna foglalkoznom, de mindig olyan elfoglalt voltam, hogy nem volt időm elgondolkodni és még kevesebb időm volt arra, hogy átdolgozzam magam a múlt fájdalmain.

Amint a békességem és örömöm kezdett megcsappanni a munkahelyemen, eldöntöttem hogy Istenre hallgatok és felmondok. De nem engedelmeskedtem teljes mértékben. Ahelyett hogy teljesen abbahagytam volna a munkát, részmunkaidős állást vállaltam. Nos, kemény lecke árán tanultam meg hogy Istent nem hatja meg és nem tetszik neki a fél-engedelmesség, mert nem sokkal ezután elbocsátottak. Ennél a pontnál már Istenre figyeltem és teljesen egyértelmű volt, hogy Ő nem akarja hogy munkába álljak.

Persze a legnagyobb kérdésem ez volt: „Uram, miből fogunk élni és miből fizetjük ki a számláinkat?” Isten ezt mondta, „Kettő közül választhatsz: Vagy azon aggódsz hogy honnan lesz pénzetek és ebben kifáradsz, vagy bízol Bennem hogy gondot viselek rólatok.” Az elején elég nehéz próba volt ez számomra. De minden hónapban Isten gondot viselt. Kb. 40 dollár szokott hiányozni hogy ki tudjuk fizetni a számláinkat, de mindig valamilyen úton-módon, valami csoda folytán végül meglett a szükséges pénz. Egyetlen befizetést sem mulasztottunk el és sose késtünk a számlák kifizetésével.

Ez volt az én gyakorló pályám, ahol Isten hűségébe vetett bizalmam kifejlődött. Megtanultam, hogy bízhatok Istenben látszólag olyan apró dolgokban is, mint egy törölgetőruha megvétele, vagy mint a számlák kifizetéséhes szükséges negyven dollár. Ez felkészített rá, hogy higgyek Istenben nagyobb dolgokat illetően is, mint pl. mostanában a dollár milliók ügye - amire havonta szükségünk van szolgálatunk működéséhez. Fel kellett adnom a félelmemet, hogy nagyobb hitet kapjak. Ha Dave-vel együtt nem mentünk volna át ezen az időszakon és más - anyagi területen - megpróbáló időszakokon, ma nem lenne olyan bizalmam és hitem Istenben nagyobb dolgokra nézve - amire szükségünk van ezen a magasabb szinten.


EGÉSZSÉGES ÖNBIZALOM KIFEJLŐDÉSE
Nem sokkal azután hogy feladtam az állásom, Biblia tanulmányozó alkalmakat kezdtem tartani. Ez tartott kb. 5 évig. Minden héten jegyzeteket készítettem és kitakarítottam a lakást, ahol kb. 25 embert fogadtam kedd esténként és csütörtök reggelenként, hogy az Igét tanítsam. Élveztem a tanítást, kötődtem az emberekhez és magához az alkalmakhoz is. Aztán azt mondta az Úr hogy tegyem le ezt és hagyjam abba a tanítást. Azt mondta, „Figyelj, új dolgot cselekszek az életedben.”

Most újra kezdett az alkalmakra való felkészülés öröme és békessége csökkenni, minden egyes múló héttel. Ez elment addig a pontig, hogy már nehezményeztem hogy nekem kell takarítanom az emberek után. Világossá vált hogy Isten lezárta életem ezen időszakát és a következő szintre akar vinni. Abbahagytam a tanítást és elkezdtem keresni hogy mi az a nagyobb és jobb dolog amit Isten a számomra tartogat.

„Az új dolog” azonban egyáltalán nem az volt, amire gondoltam. „Polcra rakott” az Úr kb. egy évig és egyáltalán nem tanítottam. Ez egy igazi próba volt. Azt hittem beleőrülök. Azt hittem félreértettem Istent. Mégis, ez alatt az idő alatt Isten megpróbálta és megtisztította azt a látást, amit már korábban adott. Azt is megmutatta, hogy nem szabad azt gondolnom, hogy ahhoz hogy értékes és elfogadott legyek, olyannak kell lennem mint mások. Megtanultam, hogy Isten nem akarja hogy valaki másnak a „klónozott” változata legyek. Azt akarta, hogy biztos legyek abban, hogy ki vagyok Krisztusban és legyek kész arra hogy kilépjek és valami mást tegyek. Elválasztott attól amiben jártas voltam és amiben biztonságban éreztem magam, hogy megtanítsa, hogy az én értékem és identitásom Benne van.

A múlt dolgaitól való elszakadás az egyik ár amit fizetnünk kell az előre haladásért. Nem valósulhat meg Isten új munkája életünkben és életünkön keresztül, régi módszerek használatával. Egyszerre nem lehet a régi dolgokhoz is ragaszkodni és ugyanakkor rákapcsolódni az új dolgokra is. Ez nem fog működni. Ésaiás 43:18 mondja, „Ne emlékezzetek a régiekről és az előbbiekről ne gondolkodjatok.” El kell engednünk a régit, hogy helyet készítsünk az új számára. Isten új dolgokat tartogat mindannyiónk számára. Ezért hajlandóknak és készeknek kell lennünk arra, hogy elengedjük régi szokásainkat, kapcsolatainkat, hozzáállásunkat, a régi gondolkozásmódunkat és minden mást amit csak az Úr kér, hogy fogadhassuk a következő új dolgot amit adni akar.


KARAKTERFORMÁLÁS - FINOMHANGOLÁS
Miután túléltem azt az évet, elmentem egy St.Louis-i gyülekezetbe dolgozni, ahol a szolgálat és felkészítés következő szakaszába léptem. Abban az időben pásztorom nagy jóindulatát élveztem, aki gyakran megengedte hogy távollétében én szolgáljak és hetente nők részére Biblia tanulmányozó alkalmakat tartsak, melynek látogatottsága végül 400 fő fölé emelkedett. Saját parkoló helyem volt, saját irodám, állandó helyem és stabil fizetésem. Nagy mértékben úgy éreztem, hogy ezen a helyen fontos személlyé váltam.

Ugyanakkor Isten tovább foglalkozott velem és felszínre hozott a jellememben olyan dolgokat, amiket el kellett engednem. Bizonytalanság, büszkeség, félelem – ez néhány azok közül amiket kezdett kigyomlálni belőlem. Aztán kb. 4 év után Isten szólt hozzám és ezt mondta, „Itt befejeztük. Azt akarom, hogy terjeszd ki szolgálatodat északra, délre, keletre és nyugatra.”

Sokkolt a dolog és féltem. „Uram, hova menjek?” kérdeztem. „Senki sem tudja ki vagyok, csak ezek az emberek ismernek. Senki nem fog hívni prédikálni. Mit akarsz tőlem?”

„Indulj el és megmutatom”, válaszolta.
„Mutasd meg és majd indulok”, válaszoltam erre.
„Nem. Indulj és majd megmutatom”, mondta ismét. Aztán elém hozta Ábrahám történetét az Ószövetségből. I.Mózes 12:2-ben Isten Ábrahámnak ezt mondta, „És nagy nemzetté teszlek és megáldalak téged és felmagasztalom a te nevedet és áldás leszel.

Nos, ahhoz hogy Ábrahám learathassa mindazt az áldást és ígéretet ami a második versben van, meg kellett tennie azt, amire Isten az első versben kérte: „Eredj ki a te földedből (saját érdekedben – Amplified ford.) és rokonságod közül és a te atyádnak házából a földre, amelyet én mutatok néked.” Ahogy Isten elhívta Ábrahámot és azt mondta, hogy hagyja el családját, barátait és mindent ami számára ismerős volt és menjen egy ismeretlen helyre, Isten engem is arra kért hogy hagyjak el mindent ami számomra ismerős és menjek egy ismeretlen helyre. Hónapokig húztam-halasztottam a dolgot. De épp úgy, ahogy már előzőleg is megtörtént valahányszor Isten továbbmozdított, munkakörülményeim nagyon kiábrándítóvá és nehezen elviselhetővé kezdtek válni. Aztán egyik este, amint az összejövetelen ültem és Istenhez kiáltottam segítségért, így válaszolt, „Mit csinálsz még mindig itt? Már majdnem egy éve szóltam, hogy indulj. Itt befejeztem veled a munkát.”

Ezzel az ösztönzéssel aztán elindultam. Ez 1985-ben volt, amikor a Joyce Meyer Ministries megalakult. El sem tudom képzelni mi lett volna vagy hol lennék most, ha nem engedelmeskedem Istennek és nem lépek ki.

SZÁRNYALJ FEL!
Amikor Isten minket egyik szintről a másikra akar vinni, majdnem mindig el kell szakadnunk valamitől, amihez nagyon ragaszkodunk. Az évek során, amint Isten előrébb és előrébb vitt, sok olyan dolgot fel kellett adnom amihez kötődtem – voltak ezek között jó és rossz dolgok is. Pozíció, presztízs, kapcsolatok és a hírnevem féltése – ezek voltak a legnehezebb dolgok, amiket el kellett engednem. Azonban bármit is elengedtem, Isten mindig valami jobbat adott helyébe.

Isten mindig arra hív, hogy életünk különböző területein magasabb szintre lépjünk. A kérdés az: teljes mértékben engedelmeskedünk-e? Nem mindenkinek kell elhagynia a családját, otthonát, barátait, de valami lesz, amit fel kell adnunk. Isten lehet hogy azt kéri tőled, hogy egy bizonyos fajta gondolkozásmódot adj fel, mely akadályoz abban hogy a következő szintre lépj. Kritikus, büszke, negatív gondolkozásmód, félelem vagy ezekhez hasonló dolgok mind visszatartanak Isten nagyobb dolgaitól amit számunkra tartogat. Isten néha arra kér hogy adjunk fel egy jó dolgot, hogy megragadhassuk a legjobbat.

Ne feledd, nem mehetsz oda ahová akarsz és nem maradhatsz ott ahol most vagy. Bátorítalak, hogy bármit is kér el tőled Isten, add át Neki. Igen, lehet hogy először nehéz lesz, de jutalom vár rád ha engedelmeskedsz. Bármit is kell feladnod, bármin is kell keresztül menned, Isten erőt fog adni hozzá. Mit mondhatunk azért ezekre? Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk? (Róma 8:31)