Uram, ismered önérzeteskedéseimet.
Uram, látod rátartiságomat.
Uram, Te ismersz engem.
Hevesen, hamis tűzzel is
de sokszor lelkesedem!
Hangosan, magamat bizonygatva,
péteri, kakasszó előtti indulattal
óh, hányszor tagadlak meg Téged.
…
De köszönöm, hogy újra és újra
megszólal a kakas!
Köszönöm, hogy még belém hasít a fájdalom:
tagadásom felismerése.
Köszönöm,
hogy önnön szenvedélyem szégyenével
eléd járulhatok
– valójában Te keresel meg engem …
és megmosol, megszentelsz, megigazítasz
áldott-nélkülözhetetlen
jelenléteddel.
Ámen
(Hajdú Zoltán Levente)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.