2013. január 17.

Dr-Kováts György: Gonoszság


Készítette: Dr Kováts György 

Tudom, hogy ez hosszú lesz, de nem bontom szét, ha teheted, olvasd el egyben, így jó. :)

2013-ra.
Tegnap beszélgettem egy meg nem tért rokonunkkal. Megállapította, hogy egyre keményebb a világ körülöttünk. Egyre több a szeretetlenség. Már-már „ez a norma”.

Igen. A Biblia is ezt mondja.
„És mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül.” (Mt 24,12.)
Igen. Megsokasodik. Meghidegül. Ezzel találkozol. Újra és újra. Már-már azt gondolod, más nincs is.

De igen. Van más is. Az Isten országa. A menny uralma. Benned és bennem. Ha senki másban nem lenne is ott. Benned akkor is ott marad. De meg fogod látni, hogy másban is ott van. És átmegy megint másokba is, és uralmat vesz. Mert ez az Úr Jézus Krisztus. Hódít. Meghódítja a szíveket. Szeretetével. Végtelen türelmes, jóságos, új kezdést engedő szeretetével. Győztes szeretetével.

I./
„Köröskörül járnak a gonoszok, mihelyt az alávalóság felmagasztaltatik az emberek fiai között.” (Zs 12,9.)

1./ A gonosz szellemek is hatalmat nyernek, és uralomra jutnak, egyre több helyen, intézményekben, szervezetekben, rendszerekben, területek felett is, ahogy az alávalóság felmagasztaltatik (követendővé válik, elismertté lesz, kívánatossá lesz) az emberek fiai között;
2./ és a gonosszá váló, a gonoszságnak önmagukat átadó emberek is egyre bátrabban járnak körül, végzik a maguk munkáját, és fejtik ki hatásukat, mihelyt elismertté válik, amit képviselnek.

Korábbi rendszerekben már lelepleződött, éveken át foglalkoztak velük tudósok, történészek, szociológusok, pszichológusok, hogyan juthatott el odáig az ember, hogy a tömeggyilkosságot, a népirtást követendővé tette, elismertté, elfogadottá, hogyan juthatott el odáig egy-egy korszakban az oktatás, hogy „disznónak”, „vadállatnak”, pusztítandónak mutatta be az embertársat, „fajára”, vallására, vagy nemzetiségére tekintettel.
Ma pedig megint ebbe az irányba halad az emberiség. Lehet, hogy eleinte virtuálisan, de fertőzi, fertőzi az elméket. Ott, ahol valamiből kevés van – állásból, gazdagságból, biztonságból, egészségből – ott „ember embernek farkasa” lesz, ha nem az Isten országa lakik a szívekben!

II./
„Ti vagytok a világ világossága! Nem rejtethetik el a hegyen épített város. Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem, hogy a gyertyatartóba tegyék, és fényljék mindazoknak, akik a házban vannak. Úgy fényljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket (a szeretet cselekedeteit, az Isten országát a gyakorlatban), és dicsőítsék a ti Mennyei Atyátokat (megismerjék Őt, átadják Neki az életüket, és innentől ők is Vele éljenek).”

Ez az Isten országának válasza a sötétség világára. Ha ezt választod, az erőt választod. Ha ezt választod, akkor a győzelmet választod. Nem látszik ugyan jelenleg „örvendetesnek, hanem keservesnek, ámde utóbb az igazságnak békességes gyümölcsével fizet azoknak, akik általa gyakoroltatnak” – ahogy az Ige mondja egy másik összefüggésben, de ide is vonatkozóan. (Zsid 12,11.)

Nem könnyű győzelem – de az egyedül biztos eredménnyel kecsegtető győzelem. A szeretet harca a gonoszság ellen. Tudatos harc. Nem is tehetsz mást. Szeretned kell. És szeretni fogsz. Mert az Isten országa él benned. És az Isten országa a szeretet hatalmával dolgozik. „Nem erővel és sem hatalommal, hanem az én Szellememmel – azt mondja a Seregeknek Ura.” (Zak 4,6.)

III./
Ha EBBEN a hatalomban akarsz járni – kizárólag a szeretet hatalmában, a feltámadás erejében, az Isten országának jó erőiben – akkor SOHA nem fogsz egyedül maradni. A menny teljes arzenálja lesz a tiéd. „Az igazakra világosság fénylik a sötétben: Attól, Aki irgalmas, kegyelmes és igaz.” (Zs 112,4.)

1./ Olyan bölcsesség – persze kérned kell, és várnod, és harcolsz is majd érte – aminek nem tudnak ellene állni és ellene mondani, akik magukat ellenedbe vetik. (Jak 1,5. Luk 21,15.)

2./ Isten Szent Szellemének, a kedves Szent Léleknek a meggyőző hatalma, aki a szívekben végzi titkos munkáját, amikor senki nem is gondolná. És veled lesz, minden nap, a világ végezetéig. Győzni fogsz. Titkos munkáját melletted sorakoztatja fel.

3./ Isten angyalai is ott fognak melletted állni, és a lehetetlent lehetségessé teszik. Mindent összemozdítanak javadra, hogy úgy végezhesd munkádat, hogy az ellenség minden számítása kicsorbul rajtad. S ez örömödre lesz, meglátod majd a menny humorát. Saját csapdájával fogja meg az ellenséget.

4./ Különleges módon erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja, megbocsátja minden bűnödet és meggyógyítja MINDEN betegségedet. Mint szegények, de sokakat gazdagítók – így fogsz élni, mint semmi nélkül valók, és mindennel bírók. Mindenre lesz erőd a Krisztusban, aki téged megerősít, és ha Hozzá könyörögsz, meghallgat téged, sőt, ha megaláznak, felmagasztalásnak mondod azt, és Ő az alázatost megtartja. Bizony, megszabadítja a nem ártatlant is, mégpedig a te kezed tisztaságáért szabadul meg az. (Mert az Isten országát választottad, mert az Isten országában jársz, és nem engedsz ebből egyetlen percre sem. Ha nem sikerült valami, elbuktál, újra visszamész az Úrhoz, a Királyhoz, megkapod a kegyelmet, amiben állsz, és amiben jársz, és amiből élsz, s újra nekifordulsz minden ellenállásnak, és győzni fogsz.)

Ne beszéld ki magad az áldásokból. Ez az igazság. Amit most leírtam. 2013-ban is. A te életedben is. Mert ezt választottad – mert az Úr téged erre (ERRE) választott.) Légy ebben áldott. Ámen.
(Ézs 40,29. Zs 103,3. 2Kor 6,10. Fil 4,13. Jób 22,27.29.30. Róma 5,2. 2Kor 2,14. 1Kor 15,57.)

Luk 21:15 Mert én adok néktek szájat és bölcsességet, melynek ellene nem szólhatnak, sem ellene nem állhatnak mind azok, akik magukat ellenetekbe vetik.

Ézs 40:29 Erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja.
Ézs 40:30 Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is;
Ézs 40:31 De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!

Zsolt 103:2 Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről.
Zsolt 103:3 Aki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet.
Zsolt 103:4 Aki megváltja életedet a koporsótól; kegyelemmel és irgalmassággal koronáz meg téged.

2Kor 6:9 Mint ismeretlenek, és mégis ismeretesek; mint megholtak, és ím élők; mint ostorozottak, és meg nem ölöttek;
2Kor 6:10 Mint bánkódók, noha mindig örvendezők; mint szegények, de sokakat gazdagítók; mint semmi nélkül valók, és mindennel bírók.

Fil 4:13 Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.

Jób 22:21 Bízd csak azért magadat ő reá és légy békességben: ezekből jó származik reád.
Jób 22:22 Végy csak oktatást az ő szájából, és vésd szívedbe az ő beszédeit!
Jób 22:23 Ha megtérsz a Mindenhatóhoz, megépíttetel, [és] az álnokságot távol űzöd a te sátorodtól.
Jób 22:24 Vesd a porba a nemes ércet, és a patakok kavicsába az ofiri aranyat:
Jób 22:25 És akkor a Mindenható lesz a te nemes érced és a te ragyogó ezüstöd.
Jób 22:26 Bizony akkor a Mindenhatóban gyönyörködöl, és a te arcodat Istenhez emeled.
Jób 22:27 Hozzá könyörögsz és meghallgat téged, és lefizeted fogadásaidat.
Jób 22:28 Mihelyt valamit elgondolsz, sikerül az neked, és a te utaidon világosság fénylik.
Jób 22:29 Hogyha megaláznak, felmagasztalásnak mondod azt, és ő az alázatost megtartja.
Jób 22:30 Megszabadítja a nem ártatlant is, és pedig a te kezeidnek tisztaságáért szabadul meg az.

Róm 5:2 Aki által van a menetelünk is hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben állunk; és dicsekedünk az Isten dicsőségének reménységében.

2Kor 2:14 Hála pedig az Istennek, aki mindenkor diadalra vezet minket a Krisztusban, és az ő ismeretének illatját minden helyen megjelenti mi általunk.

1Kor 15:57 De hála az Istennek, aki a diadalmat adja nékünk a mi Urunk Jézus Krisztus által.
1Kor 15:58 Azért szerelmes atyámfiai erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.