2013. január 11.

Prófétai üzenet a 2013-as évre I. rész


"Isten jött a táborba, ilyen még nem volt sohasem!" I.Sámuel 4. rész alapján

 A Szent Szellem erős jelenlétét éreztem, amikor ezeket az igéket adta, egészen mást terveztem erre a napra, de nem engedett el a Szent Szellem, ott tartott a jelenlétében.  Ahogy ezeket az igéket olvastam, a betűk egyszeriből elkezdtek megelevenedni, életté válni, rhémává válni, és meggyőző erő szabadult fel bennem és elkezdtem meglátni azt, amint ebből a szellemi valóságból ma, ezekben a napokban Magyarországon fizikai valóság lesz. Prófétai előképként látom ezt az igét, amint a Szent Szellem, megelevenítő Szellemként beteljesít napjainkban.

„Sámuel beszéde eljutott egész Izráelhez. Izráel azután hadba vonult a filiszteusok ellen, és tábort ütöttek Eben-Háézer mellett, mert a filiszteusok már Afékban táboroztak.  A filiszteusok csatarendbe álltak Izráellel szemben, heves harc kezdődött, és vereséget szenvedett Izráel a filiszteusoktól, akik levágtak a harcmezőn mintegy négyezer embert.

A hadinép visszavonult a táborba, és Izráel vénei ezt mondták: Miért veretett meg ma bennünket az ÚR a filiszteusokkal? Hozzuk el ide Silóból az ÚR szövetségládáját, jöjjön közénk, és szabadítson meg bennünket ellenségeink kezéből! 4 Ekkor a nép követeket küldött Silóba, és elhozták onnan a kerúbokon ülő Seregek URának a szövetségládáját.

Éli két fia, Hofni és Fineás is ott volt az Isten szövetségládájával. 5 Amikor az ÚR szövetségládája megérkezett a táborba, egész Izráel olyan nagy ujjongásba tört ki, hogy még a föld is megrendült bele. 6 Meghallották a filiszteusok is a hangos ujjongást, és ezt mondták: Miféle nagy ujjongás hallatszik a héberek táborából? És megtudták, hogy az ÚR ládája érkezett meg a táborba. 7 Ekkor félelem fogta el a filiszteusokat, és ezt mondták:

Isten jött a táborba! Jaj nekünk - mondták -, mert ilyen még nem volt sohasem!  Jaj nekünk! Ki ment meg bennünket ennek a hatalmas Istennek a kezéből? Ez az az Isten, aki mindenféle csapással sújtotta Egyiptomot a pusztában! 9 Filiszteusok! Legyetek erősek, legyetek férfiak, különben szolgái lesztek a hébereknek, ahogyan ők szolgáltak nektek. Legyetek férfiak, harcoljatok! 10 Harcoltak is a filiszteusok, és vereséget szenvedett Izráel. Mindenki hazafelé menekült, mert a vereség igen nagy volt. Elesett Izráelből harmincezer gyalogos. 11 Elvették az Isten ládáját is. Éli két fia, Hofni és Fineás is meghalt.

12 Egy benjámini férfi elfutott a csatatérről, és még aznap megérkezett Silóba megszaggatott ruhában és porral a fején. 13 Amikor megérkezett, Éli ott ült székén az út mentén figyelve, mert szíve remegett az Isten ládája miatt. Amikor megérkezett az az ember a városba és megmondta a hírt, jajgatott az egész város. 14 Meghallva a hangos jajgatást, ezt kérdezte Éli: Mi ez a nagy lárma? Akkor az az ember gyorsan odament, és megmondta Élinek. 15 Éli akkor már kilencvennyolc éves volt, révedező szemeivel alig látott. 16 Az az ember ezt mondta Élinek: A csatatérről jövök, a csatatérről futottam el ma!

Éli ezt kérdezte: Mi történt, fiam? 17 A hírnök így felelt: Megfutamodott Izráel a filiszteusok előtt, és igen nagy vereség érte a népet. Meghalt két fiad, Hofni és Fineás is, sőt az Isten ládáját is elvették! 18 Amikor az Isten ládáját említette, Éli leesett a székről, háttal a kapufélfának, és a nyakát szegve meghalt, mert már öreg és elnehezedett ember volt.

Negyven évig volt Izráel bírája. 19 A menye, Fineás felesége pedig terhes volt, közel a szüléshez. Amikor meghallotta a hírt, hogy elvették az Isten ládáját, és meghalt az apósa meg a férje is, összegörnyedt és szült, mert rájöttek a szülési fájdalmak. 20 És amikor haldoklott, ezt mondták a mellette álló asszonyok: Ne félj, mert fiút szültél! De ő nem felelt, nem is figyelt oda, 21 hanem elnevezte a gyermeket Íkábódnak, ami azt jelenti: Odavan Izráel dicsősége; mert elvették az Isten ládáját, és odalett az apósa, meg a férje is. 22 Ezért mondta: Odavan Izráel dicsősége, mert elvették az Isten ládáját.”

 Kértem megerősítést is, és ezt az igét adta a Szent Szellem:

„Az én Uram az Úr semmit sem tesz addig, míg titkát ki nem jelenti szolgáinak, a prófétáknak.” Ámós 3:7

Megértettem, hogy azért ezt az igét adta a Szent Szellem megerősítésként, mert így történt ez Éli idején is, amikor ritkaság volt az Úr igéje Izraelben.

Szentek!

Ez az év az Isten jelenlétének, közelségének, az Isten meglátogatása kezdetének az éve lesz, a Szent Szellem felhő és tűzoszlopa egészen közel jön. Sokan fognak a gyülekezetekben felkiáltani, hogy: ISTEN JÖTT A TÁBORBA! Ilyen még nem volt sohasem!

Az Isten jelenléte olyan erős és olyan szentséges lesz, az Ő jelenléte valóságos lesz, de egyben félelmetes is, mert Isten jön az erejével, tüzével, kenetével, jön a dicsőségével, de jön a szentségével is, a szentségének tüzével.

Ahogy Éli idejében történt, nemcsak az ellenség rettegett, hanem Izraelben is remegett az emberek szíve az Isten ládája miatt.

Jön, jön, és itt van az Isten jelenléte, kenete, ereje és dicsősége, amelyre vágytunk, azonban nem azért kapjuk, hogy szellemi „önkielégítést” végezzünk, nem azért kapjuk, hogy a testünk élvezze azt, hanem azért, hogy képesek legyünk megszentelt életet élni ebben a gonosz világban, hogy képesek legyünk lerombolni a magunk készítette aranyborjúkat és istentiszteleteket. Azért kapjuk, hogy a szívünkből feltörjön az őszinte bűnbánat, megtérés, amely alapja a megtérésnek, azért kapjuk, hogy lehulljon a lepel a szellemünkről, és szellemben járjunk.

Jön, jön a dicsőség, itt van az Isten jelenléte, egyre nagyobb és nagyobb mértékben árad a tróntól, ahogy Isten népe egyre jobban elkezdi Őt imádni, nem testből, hanem szellemből. És a dicsőség az imádatból fog felfakadni.

Suchné S.Ilona


1 megjegyzés:

  1. Nagyon tanulságos írásod.
    Én is így látom,
    az idő előrehaladtával!
    Nincs más dolgunk,
    mint elfogadni Őt,
    és tudatosan élni,
    azt az utat,
    melyet szánt nekünk.
    Nemsokára visszajön!
    Hallelujah!
    Mindent megtesz értünk,
    hogy hozzá mehessünk!

    VálaszTörlés

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.