Lukács evangélium 23. fejezet: A győzelem felé vezető út (göröggel és kapcsolódó igékkel)

Luk. 23,1 És fölkelvén [felkerekedve elindult] az ő egész sokaságuk, vivék [(agó): és vezették] őt Pilátushoz [jelentése: dárdával felfegyverkezett, tömören összepréselt, azaz: szilárd].

Luk. 23,2 És kezdék őt vádolni, mondván: Úgy találtuk, hogy ez a népet félrevezeti [(diasztrephó): megzavarja], és tiltja a császár adójának fizetését, mivelhogy ő magát ama király Krisztusnak mondja.

Luk. 23,3 Pilátus pedig megkérdé őt, mondván: Te vagy-é a zsidók [(iúdaiosz):a júdeaiak] királya? És ő felelvén néki, monda: Te mondod!

Luk. 23,4 Monda pedig Pilátus a főpapoknak [vagyis a papi fejedelmeknek] és a sokaságnak [(okhlosz) a tömegnek]: Semmi bűnt [(aition): vétséget] nem találok ez emberben.

Luk. 23,5 De azok erősködének [és annál hevesebben állították], mondván: A népet felzendíti [és fellázítja tanításával], tanítván az egész Júdeában, elkezdve Galileától [jelentése: a pogányok körzete] mind idáig.

Luk. 23,6 Pilátus pedig Galileát hallván, megkérdé, vajon galileai ember-é ő?

Luk. 23,7 És mikor megtudta, hogy ő a Heródes hatósága [vagyis fennhatósága] alá tartozik, Heródeshez küldé őt, mivelhogy az is Jeruzsálemben vala [Jeruzsálemben tartózkodott] azokban a napokban^*

*Így kísértették az Úr Jézust, aki épp az ellenkezőjét mondta annak, amivel a nép vezetői vádolják: „Mondd meg azért nékünk, mit gondolsz [mi a véleményed]: Szabad-é a császárnak adót fizetnünk, vagy nem? Jézus pedig ismervén az ő álnokságukat [és átlátva álnokságukon, és felismerve, és jól látva gonosz szándékukat], monda: Mit kísértgettek engem, képmutatók [színészkedők és kétszínűek]? Mutassátok nékem az adópénzt. Azok pedig oda vivének néki egy dénárt. És monda nékik: Kié ez a kép, és a felírás? Mondának néki: A császáré. Akkor monda nékik: Adjátok meg azért ami a császáré a császárnak; és ami az Istené, az Istennek. És ezt hallván, elcsodálkoznak [és meglepődtek]; és ott hagyván őt, elmenének [és eltávoztak, eloldalogtak]” (Mát. 22,17-22).

De mindenképp meg akarták ölni az Urat, ezért sietve: „Mikor pedig [megvirradt, és kora] reggel lőn, tanácsot tartának mind a főpapok [vagyis az összes papi fejedelmek] és a nép vénei [és azt a határozatot hozták] Jézus ellen, hogy őt megöljék [vagyis hogy halálra juttatják; és kimondották, hogy halálra adják őt]. És megkötözvén őt, elvivék [és elvezették, és elhurcolták], és átadák őt Poncius [jelentése: áthidalt, hidat vert] Pilátusnak, [jelentése: hajítódárdával ellátott; a felfegyverzett] a helytartónak. Jézus pedig ott álla a [római] helytartó [Pilátus] előtt; és kérdezé Őt a helytartó, mondván: Te vagy-é a zsidók királya? Jézus pedig monda néki: Te mondod. És mikor vádolák Őt a főpapok [vagyis a papi fejedelmek] és a vének, [vádjaikra] semmit sem felele. Akkor monda néki Pilátus: Nem hallod-é, mily sok tanúbizonyságot [vagyis tanúvallomást] tesznek ellened [hogy mennyi mindennel vádolnak]? És nem felele néki egyetlen szóra [és egyetlen vádra] sem, úgy hogy a helytartó igen [sőt szerfölött] elcsodálkozék [és nagyon meglepődött]” (Mát. 27,1-2.11-14).

János apostol bizonyságtétele: „Vivék azért Jézust Kajafástól a törvényházba (vagyis a helytartóságra). Vala pedig (kora) reggel. És ők nem menének be a törvényházba (a helytartóságra), hogy meg ne fertőztessenek, (hogy ne legyenek tisztátalanokká) hanem hogy megehessék a husvétibárányt” (Ján. 18,28).

János így tesz bizonyságot a Pilátus előtt zajló eseményekről: „Kiméne azért Pilátus őhozzájuk (az épület elé), és monda: Micsoda vádat hoztok fel ez ember ellen? Felelének és mondának néki: Ha gonosztevő nem volna ez, nem adtuk volna őt a te kezedbe. Monda azért nékik Pilátus: Vigyétek el őt ti, és ítéljétek meg (és ítéljétek el) őt a ti törvényeitek szerint. Mondának azért néki a zsidók: Nékünk senkit sem szabad (és nincs jogunk) megölnünk; Hogy (így) beteljesedjék a Jézus szava, amelyet (akkor) monda, amikor jelenti (és jelezte) vala, hogy milyen halállal kell majd meghalnia. Ismét beméne azért Pilátus a törvényházba (a helytartóságra), és szólítja (behívatta) vala Jézust, és monda néki: Te vagy a Zsidók királya? Felele néki Jézus: Magadtól mondod-é te ezt, vagy mások beszélték néked én felőlem (vagyis énrólam)? Felele Pilátus: Avagy zsidó vagyok-e én? A te néped és a papi fejedelmek adtak téged az én kezembe: mit cselekedtél? Felele Jézus: Az én országom nem e világból való. Ha e világból való volna az én országom, az én szolgáim vitézkednének (és harcolnának), hogy át ne adassam (és ne szolgáltassanak ki) a zsidóknak. Ámde az én országom nem innen való. Monda azért néki Pilátus: Király vagy-é hát te csakugyan? Felele Jézus: Te mondod, hogy én király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra. Monda néki Pilátus: Micsoda az igazság? És amint ezt mondá, újra kiméne a zsidókhoz, és monda nékik: Én nem találok benne semmi bűnt” (Ján. 18,29-38).

Dávid próféciája a zsidó nép vezetőiről, és Isten Fiáról: „A föld királyai fölkelnek, [felkerekednek; összegyűlnek; fölállnak], nagyjai [a fejedelmek] összeesküsznek [együtt tanácskoznak; egybegyűlnek] az Úr ellen és Fölkentje [Krisztusa] ellen^” (Zsolt 2,2).

Már Dávid így prófétált erről: „Megátalkodottak gonosz szándékukban (eltökélték magukat a gonosztettre); megegyeztek, hogy tőrt vetnek titkon, mondják: ki látja őket? Álnokságokat koholnak (és terveznek, titokban tartják tervüket, és); a kikoholt tervet végrehatják; mindenikük keble és szíve kikutathatatlan (mert kifürkészhetetlen az ember belseje és szíve)” (Zsolt. 64,6-7).

Pál apostol bizonyságtétele arról, hogy mindez miért történt: „Mert azt, aki bűnt [(hamartia): céltévesztést] nem ismert, bűnné [(hamartia): céltévesztéssé] tette értünk [és helyettünk], hogy mi Isten igazsága [igazságossága] legyünk Őbenne [azaz: hogy általa megigazultak legyünk Istenben]” (2 Kor. 5,21).

Luk. 23,8 Heródes pedig Jézust látván igen megörült: mert sok időtől fogva kívánta őt látni, mivelhogy sokat hallott ő felőle, és reménylé, hogy majd valami csodát lát, melyet ő tesz [és hogy valami csodát tesz majd az ő szeme láttára].

Luk. 23,9 Kérdezé pedig őt [hosszasan] sok beszéddel; de ő semmit nem felele néki.

Luk. 23,10 Ott állanak vala pedig a főpapok [vagyis a papi fejedelmek] és az írástudók, teljes igyekezettel [hevesen és nagy erővel] vádolván őt.

Luk. 23,11 Heródes pedig az ő katonáival egybe [vagyis katonai kíséretével együtt] semminek állítván és kicsúfolván őt, minekutána felöltöztette fényes ruhába, visszaküldi Pilátushoz

[Más fordítás: Heródes megvetően bánt vele, kigúnyolta; egész kíséretével együtt megalázta, és gúnyolódások közepette fényűző ruhákba öltöztette].

Luk. 23,12 És az napon lőnek barátok [vagyis kötöttek barátságot] egymással Pilátus és Heródes; mert azelőtt ellenségeskedésben [és haragban] valának egymással.

Luk. 23,13 Pilátus pedig a főpapokat [vagyis a papi fejedelmeket], főembereket és a népet [összehívta] egybegyűjtvén,

Luk. 23,14 Monda nékik: Idehoztátok nékem ez embert, mint aki a népet félrevezeti: és ímé én ti előttetek kivallatván, semmi olyan bűnt [(aition): vétséget] nem találtam ez emberben, amivel őt vádoljátok:

Luk. 23,15 De még Heródes sem; mert titeket őhozzá igazítalak [őhozzá küldtelek]; és ímé semmi halálra való [semmi halált érdemlő] dolgot nem cselekedett [nem követett el] ő.

Luk. 23,16 Megfenyítvén [(paideuó): megbüntetve] azért őt, elbocsátom [(apolüó): vagyis szabadon bocsátom]^*

*István vértanú bizonyságtétele a szanhedrin előtt: „Az Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene, a mi atyáinknak Istene megdicsőítette az ő Fiát [paisz: szolgáját], Jézust, kit ti elárulátok [és kiszolgáltattatok; átadtatok], és megtagadátok [(arneomai): elutasít, visszautasít] Pilátus előtt, noha ő úgy ítélt, hogy elbocsátja.

[Más fordítás: Nem! Isten tette ezt! Ő az Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, a mi ősapáinknak Istene. Ő dicsőítette meg szolgáját, Jézust ezzel a gyógyulással. Igen, azt a Jézust, akinek ti a halálát akartátok. Mert Pilátus már elhatározta, hogy felmenti, szabadon engedi, de ti nem akartátok őt].

 Ti pedig azt a szentet és igazat megtagadátok és kívánátok, hogy a gyilkos ember bocsáttassék el néktek.

[Más fordítás: Elutasítottátok, megtagadtátok Jézust, a Szentet és az Igazságost. És követeltétek, hogy egy gyilkos embernek adjon kegyelmet a kedvetekért].

Az életnek [(arkhégosz tesz dzóész; az arkhégosz): elsődleges jelentése kezdő, előidéző, okozó, alapító, szerző] fejedelmét pedig megölétek; kit az Isten feltámasztott a halálból, minek mi bizonyságai [tanúi] vagyunk.

[Más fordítás: Megöltétek azt, aki az életet adja. Isten azonban feltámasztotta Jézust a halálból. Ennek tanúi vagyunk - a saját szemünkkel láttuk őt]” (Csel. 3,13-15)

Luk. 23,17 Kell vala pedig elbocsátania [vagyis szabadon engedni] nékik ünnepenként egy foglyot.

Luk. 23,18 De felkiálta az egész sokaság, mondván: Vidd el ezt [öld meg, veszítsd el Őt], és bocsásd el [és engedd szabadon] nékünk Barabást [jelentése: apa vagy gazda fia]!

Luk. 23,19 Ki a városban lett valami lázadásért és gyilkosságért vettetett a tömlöcbe.

Luk. 23,20 Pilátus azért ismét felszólalt, el akarván bocsátani [szabadon] Jézust;

Luk. 23,21 De azok ellene kiáltanak, [és tovább ordítoztak] mondván: Feszítsd meg! Feszítsd meg őt! [Kínkaróra vele]!

Luk. 23,22 Ő pedig harmadszor is [odafordult hozzájuk] monda nékik: Mert mi gonoszt [mi rosszat] tett ez? Semmi halálra való bűnt [semmi halálra méltó vádat] nem találtam ő benne; megfenyítvén azért őt, elbocsátom [és szabadon eresztem]!

Luk. 23,23 Azok pedig nagy fennszóval sürgették, [és hangos kiáltásokkal követelték] kérvén, hogy megfeszíttessék [(sztauroó): karóba húzassák, kivégezzék]; és az ő szavuk és a főpapoké erőt vesz vala [és kiáltozásuk győzött].

Luk. 23,24 És Pilátus [ekkor úgy döntött, hogy] megítélé, hogy meglegyen, amit kérnek vala [hogy legyen meg a követelésük].

Luk. 23,25 És elbocsátá [és szabadon engedte] nékik azt, aki lázadásért és gyilkosságért vettetett a tömlöcbe, akit kértek vala; Jézust pedig kiszolgáltatá [(paradidómi): átengedte, átadta] az ő akaratuknak^*

*Máté bizonyságtétele az eseményekről így hangzik: „Ünnepenként [vagyis a Pászka ünnepének idején] pedig [szokása volt] egy foglyot [vagyis egy rabot] szabadon bocsátani a helytartó / nak, a sokaság [a nép] kedvéért [és kérésére], akit akarának [és akit a tömeg választott]. Vala pedig akkor egy nevezetes [hírhedt] foglyuk [egy bűnöző], akit Barabásnak [jelentése: az apa fia] hívtak. Mikor azért [a tömeg összegyűlt], és egybegyülekeztek, monda nékik Pilátus: Melyiket akarjátok, hogy elbocsássam [szabadon] néktek: Barabást-é, vagy Jézust, akit Krisztusnak hívnak? Mert jól tudja vala [és mert észrevette, és tisztában volt vele], hogy irigységből [és féltékenységből, rosszindulatból, gyűlöletből] adák Őt kézbe [és szolgáltatták ki neki]. Amint pedig ő az ítélőszékben [vagyis a bírói székben] ül vala, külde ő hozzá a felesége, ezt üzenvén: Ne avatkozzál [és semmivel se ártsd magadat] amaz igaz ember dolgába [és ügyébe]; mert sokat szenvedtem ma álmomban Őmiatta [amikor ma éjjel róla álmodtam]. A főpapok [vagyis a papi fejedelmek] és vének pedig reá beszélék [és rávették, és felbujtották] a sokaságot, [a népet] hogy Barabást kérjék [és követeljék] ki, Jézust pedig veszítsék el [és ítéljék halálra]. Felelvén pedig a helytartó, [és újra megkérdezte őket, és] monda nékik: A kettő [fogoly] közül melyiket akarjátok, hogy elbocsássam [és szabadon engedjem] néktek? Azok pedig mondának: Barabást. Monda nékik Pilátus: Mit cselekedjem hát Jézussal, akit Krisztusnak hívnak? Mindnyájan [ezt kiáltották, és] mondának: Feszíttessék meg! A helytartó pedig [nyomatékosan] monda: Mert mi rosszat cselekedett? Azok pedig még inkább [és még hangosabban, és harsányabban] kiáltoznak [és ordítoznak] vala, mondván: Feszíttessék meg! Pilátus pedig látván, hogy semmi sem használ [hogy semmire sem megy velük], hanem még nagyobb háborúság [és zavargás] támad [sőt a forrongás még nagyobb lesz, és a zajongás mindinkább növekszik, fokozódik; sőt ebből még lázadás is kitörhet], vizet vévén [vagyis vizet hozatott], megmosá kezeit a sokaság előtt, mondván. Ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétől

[Más fordítás: Ennek az igaz embernek vére ontásában] ti lássátok. [ez a ti dolgotok; Ti feleltek érte]! És felelvén az egész nép, monda: Az Ő vére mi rajtunk és a mi magzatainkon

[Más fordítás: Az egész nép így kiáltott: Szálljon ránk és gyermekeinkre az ő vére; És az egész tömeg zúgta: Vére rajtunk és fiainkon]. Akkor elbocsátá [és szabadon engedte] nékik Barabást; Jézust pedig megostoroztatván, kezükbe adá [és kiszolgáltatta], hogy megfeszíttessék (hogy kivégezzék)” (Mát. 27,15-26).

Márk bizonyságtételében kerül kijelentésre, hogy kit szimbolizál Barabás, hiszen a sátán az, aki fellázadt Isten ellen, és „embergyilkos” volt kezdettől fogva. Így maradt a zsidó nép a sátán fogságába: „Ünnepenként pedig egy foglyot szokott vala elbocsátani nékik, akit épen óhajtanak (és akit ők kívántak). Vala pedig (a fogságban) egy Barabás nevű, megkötöztetve ama lázadókkal együtt, akik a LÁZADÁS alkalmával (és idején) GYILKOSSÁGOT követtek vala el. És a sokaság (felmenve Pilátus elé) kiáltván, kezdé kérni Pilátust arra, amit mindenkor megtesz vala nékik. Pilátus pedig felele nékik, mondván: Akarjátok-é, hogy elbocsássam néktek a zsidók királyát? Mert tudja vala, hogy irigységből adták őt kézbe (és szolgáltatták ki Jézust) a főpapok” (Márk. 15,6-14).

Dávid így prófétál ezekről az eseményekről: „Tulkok sokasága kerített be engem. (és hatalmas bikák vettek körül), körülfogtak engem Básán bikái (bekerítettek a básáni bivalyok). Feltátották rám szájukat, mint a ragadozó (és marcangoló) és ordító oroszlán” (Zsolt. 22,13-14).

Még Pilátus kézmosása is szerepel a próféciában: „Ártatlan vagyok, megmosom kezemet…” (Zsolt. 26,6).

És meg van írva, hogy: „Aki igaznak mondja (igaznak nyilvánítja) a bűnöst (a gonosz ártó árulót), és kárhoztatja (törvény előtt felelősségre vonja, bíróság elé idézi, vádolja, és ítéletet mond, vagyis elítéli, és alávaló, tisztátalannak nyilvánítja) az igazat (az ártatlant, a szentet), utálatosság az Úrnak egyaránt mind a kettő” (Péld. 17,15).

És kijelentésre kerül az is, hogy miért üldözik a nemzetek a zsidó népet: „Aki igaznak mondja a bűnöst (a gonosz istentelent, vagyis Isten nélkül élőt), azt átkozzák a népek, és kárhoztatják (arra dühösek, és haragszanak) a nemzetek” (Péld. 24,24).

Az Úr Jézus feltámadása és mennybemenetele után Péter – egy béna teljes gyógyulásáról való kihallgatásakor – így tesz bizonyságot a szanhedrin előtt: „Az Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene, a mi atyáinknak Istene megdicsőítette az ő Fiát, Jézust, kit ti elárulátok (és kiszolgáltattatok), és megtagadátok Pilátus előtt, noha ő úgy ítélt, (és úgy döntött) hogy elbocsátja (őt). Ti pedig azt a szentet és Igazat megtagadátok és kívánátok (és azt kértétek), hogy egy gyilkos bocsáttassék el néktek (a kedvetekért), Az életnek fejedelmét pedig megölétek; kit az Isten feltámasztott a halálból, minek mi vagyunk bizonyságai (és tanúi). És az Ő nevében való hit által erősítette meg az Ő neve ezt, akit láttok és ismertek; és a hit, mely Őáltala van, adta (vissza) néki ezt az épséget (a teljes egészségét) mindnyájan a ti szemetek láttára” (Csel. 3,13-16).

Luk. 23,26 Mikor azért elvivék [vagyis elvezették] őt, egy Cirénebeli [jelentése: találkozás, megérkezés] Simont megragadván, ki a mezőről jöve, arra tevék a keresztfát [azaz a kínkarót; (sztaurosz): egy cölöp vagy oszlop függőlegesen felállítva], hogy vigye Jézus után^*

*Máté további részleteket ír le arról, hogy mi történt, mielőtt kivitték az Úr Jézust megfeszíteni: „Akkor a helytartó vitézei [a helytartó katonái] elvivék Jézust az őrházba [a pretoriumba], és oda gyűjtik hozzá az egész csapatot [az egész helyőrséget]. És levetkeztetvén Őt, bíborpalástot [vagyis bíborszínű köpenyt] adnak reá. És tövisből [tövises ágakból] fonott koronát [vagyis koszorút] tőnek a fejére [és a fejébe nyomták], és nádszálat a jobb kezébe; és térdet hajtva előtte, csúfolják [és gúnyolják] vala őt, mondván: Üdvöz légy [és üdvözöllek] zsidóknak királya! És mikor megköpdösik őt, elvevék a nádszálat, és a fejéhez verdesik vala. És miután megcsúfolták [és befejezték a gúnyolódást], levevék róla a palástot [a köpenyt] és az ő maga ruháiba öltöztetik; és elvivék, hogy megfeszítsék őt. [Mikor] kifelé menve [kijutottak a városból] találkoznak egy cirénei [jelentése: találkozás] emberrel [aki Ciréne városából származott], akit Simonnak (jelentése: meghallgattatás) hívnak vala; ezt kényszerítik, hogy vigye az Ő keresztjét [(sztaurosz): kínoszlopát]” (Mát. 27,27-32).

 Ézsaiás így prófétál: „Hátamat odaadám a verőknek (és hagytam, hogy verjék a hátamat), és orcámat a szaggatóknak, képemet nem födöztem be (és arcomat nem takartam el) a gyalázás és köpdösés előtt” (Ésa. 50,6). Jób is így beszél, mintegy megprófétálva az Úr Jézus gyalázását: „Utálnak engem… és nem átallnak pökdösni előttem (és arcomba köpni)” (Jób. 30,10).

Luk. 23,27 Követé pedig őt a népnek és az asszonyoknak nagy sokasága [(pléthosz): tömege], akik [akik jajgatva] gyászolják és siratták őt.

Luk. 23,28 Jézus pedig hozzájuk [és feléjük] fordulván, monda: Jeruzsálem leányai, ne sírjatok [(klaió): ne zokogjatok, és ne jajgassatok] én rajtam, hanem ti magatokon sírjatok [jajgassatok, és zokogjatok], és a ti magzataitokon [(teknon): a ti gyermekeiteken].

Luk. 23,29 Mert ímé jőnek napok, melyeken ezt mondják: Boldogok a meddők, és amely méhek nem szültek, és az emlők, melyek nem szoptattak!

Luk. 23,30 Akkor kezdik [kiáltani], és mondani a hegyeknek: Essetek mi reánk; és a halmoknak: Borítsatok [(kalüptó): rejtsetek] el minket!^*

*És újra megismétlésre kerül a kijelentés, és a bekövetkezendőknek oka is: „Jaj pedig a terhes [vagyis várandós] és szoptató asszonyoknak azokon a napokon [és azokban a napokban]” (Mát. 24,19).

És az ok: „Vajha megismerted volna te is, csak e te mostani napodon is, amik néked a te békességedre valók [vagyis amikor bekövetkezett az az állapot, amelyben minden a maga helyén van: épség; jó egészség; jólét, a veszély érzetétől való mentesség; boldogság, boldogulás, mégpedig mind az egyén, mind a közösség vonatkozásában]! De most elrejtettek a te szemeid elől

[Más fordítás: bár felismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat! De most már el van rejtve a szemeid elől]. Mert jőnek reád napok, mikor a te ellenségeid te körülted palánkot építenek [és sáncot húznak és ostromfalat építenek ellened], és körülvesznek [körülzárnak; bekerítenek] téged, és mindenfelől megszorítanak [szorongatnak; és mindenfelől ostromolnak] téged. És a földre tipornak téged, [(edaphidzó): földig lerombolnak, és a földdel egyenlővé tesznek] és a te fiaidat te benned [akik tebenned laknak]; és nem hagynak te benned követ kövön; mivelhogy nem ismerted meg a te meglátogatásodnak idejét.

[Más fordítás: mert nem ismerted fel azt az időt, (kairosz): alkalmas / megfelelő időt, a kijelölt, és elrendelt időszakot) amikor Isten eljött hozzád, hogy megmentsen téged]” (Luk. 19,42-44).

És akkor: „Jaj pedig a terhes és szoptató asszonyoknak azokban a napokban; mert nagy szükség lesz e földön [(anagké): mert nagy nyomorúság, és szorongattatás szakad a földre], és harag e népen [és harag sújtja majd a népet, (laosz): nép (általánosságban)]. És elhullanak fegyvernek [harci kardnak] éle [és a hatalom szája] által, és fogva vitetnek [és fogságba hurcolják őket] minden pogányok [valamennyi nemzet] közé; és Jeruzsálem megtapodtatik a pogányoktól, míglen betelik [(pléroó): megvalósul, beteljesül] a pogányok ideje [(kairosz): alkalmas / megfelelő idő, kijelölt, elrendelt korszaka]. »Más fordítás: kardélre hányják, és fogságba viszik őket mindenféle pogány nép közé; és pogányok tapossák Jeruzsálemet, míg csak a nemzetekre kiszabott időszakok el nem telnek«” (Luk. 21,23-24).

Pál apostol is bizonyságot tesz: „Ezek a hitetlen júdeaiak ölték meg az Úr Jézust és a prófétákat, és ők kényszerítettek minket, hogy Júdeát sietve elhagyjuk. Ezek nem tetszenek Istennek, és minden emberrel ellenségesek« (1 Thess. 2,15).

És így szól az Úr: „Azért ti miattatok mezővé szántatik a Sion, és kőhalommá (romhalmazzá) lesz Jeruzsálem, a templom hegye pedig erdős heggyé (erdős magaslattá)” (Mik. 3,12).

A próféták szavaival sokszor ostorozta már az Úr őket, kijelentve az engedetlenség következményeit is: „Ha pedig nem hallgattok e szókra (ezekre az igékre), én magamra esküszöm, azt mondja az Úr, hogy elpusztul (és rommá lesz) e ház” (Jer. 22,5).

„Országotok pusztaság, városaitokat tűz perzselé föl, földeteket szemetek láttára idegenek emésztik (és tarolták le), és pusztaság az, mint ahol idegenek dúltak” (Ésa. 1,7).

Mert: „Hiába ostoroztam fiaitokat, a fenyítés nem fogott rajtok; fegyveretek úgy emésztette (és irtotta) prófétáitokat, mint pusztító oroszlán” (Jer. 2,30).  

Mert Ézsaiás így szólt a testi Izráelhez: „Mert ha annyi volna is néped, Izráel, mint tengerparton a homok, csak a maradék tér meg. El van rendelve pusztulásod, igazságos ítélet árad rád” (Ézs. 10,22).

Pál apostol idézi Ézsaiás által mondott próféciát: „Ézsaiás (jelentése: Jahve szabadulás, Jahve segít) pedig ezt kiáltja [fennszóval hirdeti] Izráel felől: Ha Izráel fiainak száma annyi volna is, mint a tenger fövenye, [homokja; akkor is csak] a maradék üdvözül” (Róm. 9,27)^. 

Már Mózesen keresztül hangzott a kijelentés: „És amiképpen örvendezett az Úr rajtatok, hogy jót tett veletek és megsokasított titeket: akképpen fog örvendezni az Úr rajtatok, hogy kiveszt és kipusztít titeket; és ki fogtok gyomláltatni arról a földről, amelyre te bemégy, hogy bírjad azt. És szétszór téged az Úr minden nép közé, a földnek egyik végétől a földnek másik végéig; és szolgálni fogsz ott idegen isteneket, akiket sem te nem ismertél, sem a te atyáid: fát és követ” (5 Móz. 28,63-54).

Aszáf pedig így imádkozik: „Aszáf (jelentése: gyűjtő; (Isten) gyűjt; Isten elfogadott) zsoltára. Oh Isten, pogányok (törtek örökségedre), és jöttek be örökségedbe, (meggyalázták), és megfertőztették szent templomodat, Jeruzsálemet kőhalommá (romhalmazzá) tették. Szolgáid holttestét az ég madarainak adták eledelül, szenteid húsát a föld vadjainak. Ontották vérüket, mint a vizet Jeruzsálem körül, s nem volt, aki eltemette volna őket. (Csúffá), és gyalázattá lettünk szomszédjaink előtt, csúfságul és nevetségül a körültünk lakóknak” (Zsolt. 79,1-4).

És a próféciát Jóel prófétán keresztül folytatja az Úr: „De mindaz, aki az Úrnak nevét hívja segítségül, megmenekül; mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben lészen a szabadulás, amint megígérte az Úr, és a megszabadultak közt lesznek azok, akiket elhív az Úr!” (Jóel. 2,32).

Pál apostolon keresztül pedig kijelentést nyer a Sion hegyének, és Jeruzsálemnek helye, ahol a szabadulás lesz: „az Isten gyülekezetének, amely Korinthusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, azoknak, akiket ő elhívott és saját népévé tett; mindazokkal együtt, akik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét, az ő Uruk és a mi Urunk nevét bárhol segítségül hívják” (1 Kor. 1,2).

És Pál apostol így folytatja: „Mert nem akarom, hogy ne tudjátok [hogy ne a magatok eszétől vezettessétek magatokat, hanem akarom, hogy értsétek meg] atyámfiai [testvéreim] ezt a titkot, hogy magatokat el ne hitessétek, [nehogy egyéni véleményetekre hagyatkozzatok; és ne bízzátok el magatokat] hogy a megkeményedés [megátalkodottság; a vakság; konokság; érzéketlenné válás] Izraelre nézve csak részben történt. [Izráelnek csak egy részét érte, hogy részleges megkövesedés támadt Izraelen mindaddig] ameddig a pogányok [nemzetekből kiválók] teljessége bemegyen. [teljes számban meg nem térnek]. És így az egész Izráel megtartatik, [üdvözül] amint meg van írva: Eljön Sionból (a harcos vagy a diadalmas Egyház) a Szabadító [(rüomai): a Megmentő] és elfordítja [eltörli; elveszi; eltávolítja] Jákobtól [aki a másik helyére lép] a gonoszságukat. [bűneit; az istentelenséget, a hitetlenséget, és elvetemültséget; (az istentelen gyakorlatokat)]” (Róm. 11,25-26)^.

Luk. 23,31 Mert ha a zöldellő [(hügrosz): az életerős] (élő)fán ezt művelik, mi esik a száraz  [(xérosz): elszáradt] (halott)fán?^*

*Erről így hangzik az isteni szó: „Ímé, az igaz e földön megnyeri jutalmát; mennyivel inkább az istentelen (vagyis az Isten nélkül élő) és a bűnös (a céltévesztett)!” (Péld. 11,31)

Luk. 23,32 Vivének pedig két másikat is, két gonosztevőt ő vele, hogy megölessenek [hogy vele együtt végezzék ki őket].

Luk. 23,33 Mikor pedig elmenének a helyre, mely Koponya helyének mondatik, ott megfeszítik [kivégezték] őt és a gonosztevőket, egyiket jobbkéz felől, a másikat balkéz felől.

Luk. 23,34 Jézus pedig [így könyörgött], és monda: Atyám! Bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek. Elosztván pedig az ő ruháit, vetének reájuk sorsot.

Luk. 23,35 És a nép megálla nézni. Csúfolják [(ekmüktéridzó): gúnyolják, és nevetik] pedig őt a főemberek is azokkal egybe, mondván: Egyebeket [(allosz): másokat] megtartott [megmentett, és megszabadított], tartsa [vagyis mentse, és szabadítsa] meg magát, ha ő a Krisztus, az Istennek ama választottja [a Kiválasztott].

Luk. 23,36 Csúfolják [(empaidzó): tréfálkoznak, csúfolják, kinevetik, gúnyolják] pedig őt a vitézek [a katonák] is, odajárulván és ecettel [(oxosz): savanyú bor, borecet] kínálván őt.

Luk. 23,37 És ezt mondván néki: Ha te vagy a zsidóknak [(iúdaiosz): júdeaiaknak] ama Királya, szabadítsd [és mentsd] meg magadat!

Luk. 23,38 Vala pedig egy felirat is fölébe írva görög, római és zsidó [héber] betűkkel: Ez a zsidóknak [(iúdaiosz): júdeaiaknak] ama Királya.

Luk. 23,39 A felfüggesztett gonosztevők közül pedig az egyik szidalmazá őt, [és e szavakkal gyalázta] mondván: Ha te vagy a Krisztus, szabadítsd [és mentsd] meg magadat, minket is [Miféle Krisztus vagy te? Krisztus vagy-e te?]!

Luk. 23,40 Felelvén pedig a másik, megdorgálá [(epitimaó) rászólt, megdorgálta, rendreutasította, megrótta] őt, mondván: Az Istent sem féled-e te? Hiszen te ugyanazon ítélet alatt vagy!

Luk. 23,41 És mi ugyan méltán [jogosan, és igazságosan]; mert a mi cselekedetünknek méltó [megérdemelt] büntetését vesszük: ez pedig semmi méltatlan dolgot nem cselekedett [semmi rosszat, vagy gonoszat nem követett el].

Luk. 23,42 És monda Jézusnak: Uram, emlékezzél meg én rólam, mikor eljössz a te országodban [a Te királyságodba]!

Luk. 23,43 És monda néki Jézus: Bizony mondom néked: Ma [(szémeron): még ezen a napon] velem leszel a paradicsomban^*

*Máté is bizonyságot tesz az Úr jézus megfeszítéséről: „És mikor eljutnak [és megérkeztek] arra a helyre, amelyet Golgotának, azaz koponya helyének neveznek, Méreggel megelegyített [és epével kevert bort, illetve] ecetet adnak néki inni; és megízlelvén, nem akart inni [és nem volt hajlandó meginni]. Minek utána pedig megfeszítik őt, elosztják az ő ruháit, sorsot vetvén; hogy beteljék a próféta mondása [kijelentése]: Megosztoznak az én ruháimon, és az én köntösömre sorsot vetének. És leülvén [leheveredtek], és ott őrzik vala Őt. És feje fölé illeszték az ő kárhoztatásának okát [vagyis elítéltetésének okát, az ellene emelt vádiratot], oda írván: Ez Jézus, a zsidók királya. Akkor megfeszítenek vele együtt két latrot [két bűnözőt, rablót; gonosztevőt; haramiát is], egyiket jobbkéz felől, és a másikat balkéz felől. Az arra menők pedig szidalmazzák [káromolták; gyalázták, becsmérelték] vala őt, fejüket hajtogatván [és a fejüket csóválva; és rázogatva]. És ezt mondván: Te, ki lerontod a templomot és harmadnapra fölépíted, szabadítsd [és mentsd] meg magadat; ha Isten Fia vagy, szállj [és lépj is] le a keresztről. [sztaurosz: a kínoszlopról]! Hasonlóképen a főpapok [vagyis a papi fejedelmek] is csúfolódván [gúnyolták őt] az írástudókkal [a törvénytanítókkal] és a vénekkel egyetemben, ezt mondják vala: Másokat megtartott [és megmentett, megszabadított], magát nem tudja [és nem képes] megtartani [nincs hatalma megmenteni, megszabadítani]. Ha Izráel királya, szálljon [és jöjjön; lépjen] le most a keresztről (a kínoszlopról), és majd hiszünk néki

[Más fordítás: Akkor majd hiszünk benne].

Bízott az Istenben; mentse meg [(rüomai): mentse meg, szabadítsa meg, óvja meg, és védelmezze] most Őt [lássuk, hogyan menti meg most Isten; hát ragadja ki most Ő a bajból], ha [ugyan] akarja; mert [hiszen] azt mondta: Isten Fia vagyok. Akiket vele együtt feszítenek meg, a latrok [a bűnözők; gonosztevők; haramiák] is ugyanazt hányják vala szemére [ugyanígy gúnyolták, gyalázták, ócsárolták; szidalmazták Jézust]. És egy közülük azonnal oda futamodván, egy szivacsot [spongyát] vőn, és megtöltvén ecettel és egy nádszálra tűzvén, inni ád vala néki” (Mát. 27,33-44.48).

Márk bizonyságtétele: És vivék őt a Golgota nevű helyre, amely megmagyarázva annyi, mint: koponya helye. És mirhás bort adnak vala néki inni; de ő nem fogadá el. És megfeszítvén őt, elosztják (és megosztoztak) az ő ruháin, sorsot vetvén azokra, ki mit kapjon. Vala pedig három óra (Kilenc óra; Jézus korában a nappalt reggel 6 órától este 6 óráig 12 órára osztották. A fordítás a mai időbeosztást követi), mikor megfeszítik őt. Az ő kárhoztatásának oka (vagyis az ellene emelt vád) pedig így vala fölébe felírva: A ZSIDÓK KIRÁLYA” Két rablót [haramiát; gonosztevőt] is megfeszítenek vele, egyet jobb és egyet bal keze felől. És beteljesedék az írás, amely azt mondja: És a bűnösök [törvényszegők; a törvényen kívüliek] közé számláltaték [a gonoszok közé sorolták]. Az arra menők pedig szidalmazzák [(blaszphémeó): becsmérel, gyaláz] vala őt, fejüket hajtogatván [fejüket csóválták] és mondván: Hah [no lám]! Aki lerontod a templomot, és három nap alatt fölépíted; Szabadítsd [mentsd] meg magadat, és szállj le a keresztről! Hasonlóképen [(empaidzó) gúnyolódik, kicsúfol, kinevet] pedig a főpapok [a papi fejedelmek] is, csúfolódván egymás között, az írástudókkal együtt mondják vala: Másokat megtartott [megmentett; megszabadított], magát nem bírja [nem képes] megtartani [megmenteni; megszabadítani]. A Krisztus, [a Messiás] az Izráel királya, szálljon le most a keresztről [a szemünk láttára], hogy lássuk és higgyünk. Akiket vele feszítettek meg, azok is szidalmazzák [(oneididzó): csúfol, gúnyol, gyaláz; ócsárolták] vala őt: (Márk. 15,21-32). János bizonyságtétele így hangzik: „És emelvén az ő keresztfáját (sztaurosz: kínoszlop), méne az úgynevezett Koponya helyére (Más fordítás: Ő pedig maga vitte a keresztet (sztaurosz: kínoszlop), és kiért az úgynevezett Koponya-helyhez), amelyet héberül Golgotának hívnak: Ahol megfeszítik őt, és Ővele más kettőt, egyfelől (jobbról), és másfelől (balról), középen pedig Jézust. Pilátus pedig címet is íra (feliratot is készíttetett), és feltevé (rátétette) a keresztre (sztaurosz: kínoszlop). Ez vala pedig az írás: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. A zsidók közül sokan olvasták ezt a feliratot, amely héberül, latinul és görögül volt írva, ugyanis közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. Mondának azért Pilátusnak a zsidók papi fejedelmei: Ne írd: A zsidók királya; hanem hogy ő mondotta: A zsidók királya vagyok. Felele Pilátus: Amit megírtam, megírtam” A vitézek (a katonák) azért, mikor megfeszítették Jézust, vevék az ő (felső)ruháit, és négy részre (el)oszták, egy részt mindenik vitéznek (katonának), és a köntösét. (Fogták köntösét is), a köntös pedig varrástalan vala, FELÜLRŐL MINDVÉGIG (EGYBE)SZÖVÖTT. Mondának azért egymásnak: Ezt ne hasogassuk el, hanem vessünk sorsot reá, kié legyen. Hogy beteljesedjék az írás, amely ezt mondja: Megosztoztak ruháimon, és a köntösömre sorsot vetettek. A vitézek (a katonák) tehát ezeket művelik (ezt tették)” (Ján. 19,17-24).

 Péter apostol arról tesz bizonyságot, hogy az Úr Jézus némán tűrt:„Aki szidalmaztatván (becsmérel, ócsárol, gyaláz), viszont nem szidalmazott (a szidalmat nem viszonozta) (mikor gyalázták, gyalázást vissza nem mondott,), szenvedvén nem fenyegetőzött; hanem hagyta az igazságosan ítélőre (mindent az igazságos bíróra hagyott) (átadta ügyét az igazságosan ítélőnek)” (1Pét 2,23).

Az apostol bizonyságtétele: „Annakokáért Jézus is, hogy megszentelje az ő tulajdon vére által a népet, a kapun kívül szenvedett. Menjünk ki tehát Őhozzá a táboron kívülre, az ő gyalázatát hordozván” (Zsid. 13,12-13).

Ugyanis az Úr Jézust a Golgotára vitték megfeszíteni, és ott szenvedett. //A GOLGOTA (koponya (helye). Latin neve Kálvária; (pedig): Hegy Jeruzsálemen kívül//.

Péter apostol a Szent Szellem kitöltése után így beszél a zsidókhoz „Az Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak Istene, a mi atyáinknak Istene megdicsőítette az ő Fiát, Jézust, kit ti elárulátok, és megtagadátok Pilátus előtt, noha ő úgy ítélt, hogy elbocsátja. Ti pedig azt a szentet és igazat megtagadátok és kívánátok, hogy a gyilkos ember bocsáttassék el néktek, Az életnek fejedelmét pedig megölétek; kit az Isten feltámasztott a halálból, minek mi vagyunk bizonyságai. De most, atyámfiai, tudom, hogy tudatlanságból cselekedtetek, miképpen a ti fejedelmeitek is. De most, atyámfiai [testvérek], tudom, hogy tudatlanságból [értetlenségből] cselekedtetek, miképpen a ti fejedelmeitek [elöljáróitok] is [Más fordítás: Testvéreim Jól tudom, hogy sem ti, sem a vezetőitek nem értettétek meg, hogy mit tettetek]. Az Isten pedig, amikről eleve megmondotta [(prokataggelló): előre kihirdette] minden ő prófétájának szája által, hogy a Krisztus elszenvedi [hogy szenvednie kell], ekképpen töltötte be” (Csel. 3,13-15.17-18).

És így folytatja az apostol: „Ezt e világ [e világkorszak (aion)] fejedelmei [vezetői; (g: arkhón =  uralkodói)] közül  senki  sem ismerte fel, [egy sem tudta] mert ha felismerték [ha tudták] volna, a dicsőség Urát [soha] nem feszítették volna meg. [nem vonták volna kínoszlopra]” (1Kor. 2,8).

Az Úr Jézus kivégzésének minden részletét megprófétálták, még a mirhás borról is hangzik prófécia: „Adjátok a részegítő italt az elveszendőnek, és a bort a keseredett szívűeknek” (Péld. 31,6).

Dávid így prófétál az Úr Jézus meggyalázásáról és megfeszítéséről, amit némán tűrt, magában imádkozva: „Én pedig néked könyörgök (hozzád imádkozom), oh, Uram; jókedvednek (a kegyelem) idején, oh, Isten, a te kegyelmed sokaságához képest (nagy szeretettel) hallgass meg engem (és segíts meg) a te megszabadító hűségeddel (alétheia: valóságoddal, = Igéddel). Ments ki engem az iszapból (húzz ki a sárból), hogy el ne süllyedjek; hadd szabaduljak (hadd meneküljek) meg gyűlölőimtől és a feneketlen (örvénylő) vizekből; Hogy el ne borítson (és ne sodorhasson el) a vizek árja, és el ne nyeljen az örvény (a mélység), és a veremnek (a kútnak) szája be ne záruljon felettem! Hallgass meg engem, Uram, (jóságos szeretettel) mert jó a te kegyelmességed! A te irgalmasságodnak sokasága szerint tekints én reám (nagy irgalmaddal fordulj hozzám); És ne rejtsd el orcádat a te szolgádtól; mert (bajban vagyok) szorongattatom nagyon: siess, hallgass meg engem! Légy (jöjj) közel hozzám és válts meg (engem); az én ellenségeimért szabadíts meg engem (és ments meg ellenségeimtől). Te tudod az én gyalázatomat, szégyenemet és pirulásomat (milyen szégyen és szidalom ért); jól ismered minden szorongatómat (minden ellenségemet). A gyalázat megtörte szívemet és beteggé lettem; várok vala részvétre, de hiába; vigasztalókra, de nem találok. Sőt ételemben mérget adnak vala, és szomjúságomban ecettel itatnak vala engem. Legyen az ő asztaluk előttük tőrré (váljék a saját asztaluk kelepcévé), és a bátorságosoknak hálóvá (jólétük idején is csapdává). Sötétüljenek meg (homályosodjanak el) az ő szemeik, hogy ne lássanak; és az ő derekukat tedd mindenkorra roskataggá (erőtlenné). Öntsd (töltsd) ki a te (bosszús) haragodat reájuk, és a te haragodnak búsulása (izzó haragod) érje utol őket. Legyen az ő palotájuk (szállásuk) puszta, és az ő hajlékukban ne legyen lakos (sátraiknak ne legyen lakója); Mert akit te megvertél, azt üldözik, és a tőled sújtottak fájdalmát szólják meg (annak a kínjáról beszélgetnek, akit megsebeztél). Szedd össze álnokságaikat (büntesd meg őket bűneikért), és a te igazságodra (a megigazulásra) ne jussanak el (ne jussanak kegyelmedhez). Töröltessenek ki az élők könyvéből, és az igazak (a megigazultak) közé ne írattassanak. Engem pedig, aki nyomorult (megalázott) és szenvedő vagyok, emeljen fel, oh, Isten, a te segedelmed (segíts meg, és oltalmazz, Istenem)! Dicsérem az Istennek nevét énekkel, és magasztalom hálaadással. És kedvesebb lesz az Úr előtt (jobban tetszik ez az Úrnak) az ökörnél, a szarvas (az ép szarvú) és hasadt körmű tuloknál. Látják ezt majd a szenvedők és örülnek; ti Istent keresők, elevenedjék a ti szívetek! Mert meghallgatja az Úr a szegényeket, és az övéit nem veti meg (ha fogságban vannak). Dicsérjék őt az egek és a föld; a tengerek, és ami csak mozog azokban!” (Zsolt. 69,14-35).

És ismét Dávid próféciája, az Úr Jézus szenvedéséről: „Ne légy messze (távol) tőlem, mert közel a (a baj) a nyomorúság, és nincs, aki segítsen. Tulkok sokasága kerített be engem, körülfogtak engem Básán bikái. (Hatalmas bikák vettek körül, bekerítettek a básáni bivalyok). Feltátották rám szájukat, mint a ragadozó (a marcangoló) és ordító oroszlán. (Szétfolytam) mint a víz, úgy kiöntettem; (kificamodtak a) csontjaim és mind széthullottak; szívem olyan lett, mint a viasz, megolvadt belső részeim között. (Torkom, és) erőm kiszáradt, mint cserép, nyelvem ínyemhez tapadt, és a halál porába fektetsz engemet. Mert ebek vettek körül engem, a gonoszok serege körülfogott (bandája kerített be); átlyukasztották kezeimet és lábaimat. Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak néznek s bámulnak rám. Megosztoznak ruháimon, és köntösömre sorsot vetnek. De te, óh, Uram, ne légy messze (távol) tőlem; én erősségem, siess segítségemre. Szabadíts (ments) meg engem a kardtól (a fegyvertől), s az én egyetlenemet (életemet) a kutyák körmeiből (hatalmából). Ments (szabadíts) meg engem az oroszlán torkából (szájából), és a bivalyok szarvai közül hallgass meg engem (nyomorultat). Hadd hirdessem nevedet atyámfiainak (testvéreimnek), és dicsérjelek téged a gyülekezetben. Ti, akik félitek az Urat, dicsérjétek Őt! Jákób minden ivadékai (utódai) dicsőítsétek őt, és féljétek őt (és rettegjetek tőle) Izráel minden magzata (utóda)! Mert nem veti meg és nem utálja meg a szegény (a nyomorult) nyomorúságát; és NEM REJTI EL AZ Ő ORCÁJÁT ELŐLE, és mikor kiált hozzá, (segélykiáltását) meghallgatja. Felőled lesz (Rólad szól) dicséretem a nagy gyülekezetben. Az én fogadásaimat megadom azok előtt, akik félik Őt (teljesítem fogadalmaimat az istenfélők előtt). Esznek a nyomorultak és megelégesznek (jóllaknak), dicsérik az Urat, akik őt keresik. (Szívetek legyen vidám mindenkor). Éljen szívetek örökké! Megemlékeznek és megtérnek az Úrhoz a föld minden határai (mert a föld határáig mindenkinek eszébe jut az Úr és megtérnek hozzá), és leborul előtted a pogányok minden nemzetsége (mindenféle nép). Mert az Úré a királyi hatalom, (Ő) uralkodik a pogányokon (a népeken) is. Esznek és leborulnak a föld gazdagjai mind. (Csak előtte borulnak le a földi hatalmasságok); Őelőtte hajtanak térdet, akik a porba hullanak (térdet hajt előtte minden halandó), és aki nem tudja megtartani életét. Őt szolgálják a fiak (az utódok), az Úrról beszélnek az utódoknak (a jövő nemzedéknek). Eljőnek s hirdetik az ő igazságát az ő utánuk való (és a születendő) népnek, hogy ezt cselekedte (hogy igaz, amit ő tesz)!” (Zsolt. 22,12-32).

És Dávid prófétál az Úr Jézus sorsáról, és az Őt követőket üldözők sorsáról is: „Legyenek ezek mindig az ÚR előtt, emléküket pedig irtsa ki (törölje el) a földről! Amiatt, hogy nem gondolt arra, hogy kegyelmet gyakoroljon és üldözte a szegény és nyomorult embert, és a megkeseredett szívűt, hogy megölje

(Más fordítás: Mivel nem volt gondja arra, hogy másokkal szeretettel bánjon, hanem a nyomorult és szegény embert, a megtört szívűt halálba kergette).

Mivelhogy szerette az átkot, azért érte el őt; és mivel nem volt kedve az áldáshoz, azért távozék az el ő tőle. Úgy öltözte fel az átkot, mint a ruháját, azért ment beléje, mint a víz, és az ő csontjaiba, mint az olaj

(Más fordítás: Fedje el az átok, mint a köntös, hatoljon belsejébe, miként a víz, hassa át csontjait, mint az olaj).

Legyen az néki palástul, amelybe beburkolódzik, és övül, amellyel mindenkor övezze magát. Ez legyen jutalmuk az Úrtól az én vádolóimnak, és akik rosszat beszélnek az én lelkemre (akik gonoszul szólnak ellenem). De te, én Uram, Istenem, bánj velem a te nevedért; mivelhogy jó a te kegyelmed, szabadíts meg engem

(Más fordítás: De te, Uram! Uram, tégy jót velem nevedért! Jóságos szereteteddel ments meg engem).

//És még egy másik fordítás: Te pedig, Uram, nevedért állj mellém, ments meg jóságodban és irgalmadban//!

Mert szegény és nyomorult (és elhagyatott) vagyok én, még a szívem is megsebesíttetett én bennem. Úgy hanyatlom el, mint az árnyék az ő megnyúlásakor; ide s - tova hányattatom, mint a sáska. Térdeim tántorognak az éhségtől, és testem megfogyatkozott a kövérségtől. Sőt gyalázatossá lettem előttük (gúny tárgya lettem számukra); ha látnak engem, fejüket csóválják. Segíts meg engem, Uram Isten; szabadíts (ments) meg engem a te kegyelmed szerint! Hadd tudják meg, hogy a te kezed munkája ez, hogy te cselekedted ezt, Uram! Átkozzanak ők, de te áldj meg! Feltámadnak (fölkelnek ellenem), de szégyenüljenek meg és örvendezzen a te szolgád. Öltözzenek az én vádlóim gyalázatba, és burkolózzanak szégyenükbe, mint egy köpenybe! Hálát adok az Úrnak felettébb (hangos szóval magasztalom, vidám ajakkal dicsőítem) az én számmal, és dicsérem őt a sokaság közepette! Mert jobb keze felől áll a szegénynek, hogy megszabadítsa azoktól, akik elítélik annak lelkét (hogy megmentse bíráitól)” (Zsolt. 109,15-31).

Ézsaiás így prófétál Megváltónkról: „És ő megsebesíttetett bűneinkért (a mi vétkeink miatt kapott sebeket), megrontatott a mi vétkeinkért (bűneink miatt törték össze), békességünknek büntetése rajta van (Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen), és az ő sebeivel (az ő sebei árán) gyógyulánk meg. Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk (tévelyegtünk), kiki az ő útára tértünk (mindenki a maga útját járta); de az Úr mindnyájunk vétkét ő reá veté (őt sújtotta mindnyájunk bűnéért). Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírók előtt; és száját nem nyitotta meg! A fogságból és ítéletből ragadtatott el (Fogság és ítélet nélkül hurcolták el), és kortársainál ki gondolt arra (ki törődött azzal), hogy kivágatott az élők földéből (hogy amikor kiirtják a földön élők közül), hogy népem bűnéért lőn rajta vereség (népem vétke miatt éri a büntetés)?! És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot (nem követett el gonoszságot), és álnokság sem találtatott szájában. És az Úr akarta őt megrontani betegség által; hogyha önlelkét áldozatul adja, magot lát, és napjait meghosszabbítja, és az Úr akarata az ő keze által jó szerencsés lesz

(Más fordítás: Az ÚR akarata volt az, hogy betegség törje össze. De ha fel is áldozta magát jóvátételül, mégis meglátja utódait, sokáig él. Az ÚR akarata célhoz jut vele)” (Ésa. 53,5-10).

Dániel is Őróla szól: „A hatvankét hét múlva pedig kiírtatik a Messiás és senkije sem lesz. És a várost és a szenthelyet elpusztítja a következő fejedelem népe; és vége lesz mintegy vízözön által, és végig tart a háború, elhatároztatott a pusztulás

(Más fordítás: A hatvankét hét eltelte után megölik a felkentet, senkije sem lesz. Egy eljövendő fejedelem népe pedig elpusztítja a várost és a szentélyt. Elvégzett dolog, hogy pusztán álljanak a háború végéig. De a fejedelemnek is vége lesz, ha jön az áradat)” (Dán. 9,26).

Az Úr Jézus az Emmausi tanítványoknak is a próféciákra hivatkozik: „És ő monda nékik: Óh, balgatagok és rest szívűek mindazoknak elhívésére, amiket a próféták szóltak! Avagy nem ezeket kellett-é szenvedni a Krisztusnak, és úgy menni be az ő dicsőségébe? És elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza vala nékik minden írásokban, amik ő felőle megírattak” (Luk. 24,25-27).

Pál apostol is ezekre a próféciákra hivatkozik: „… bizonyságot tévén mind kicsinynek, mind nagynak, semmit sem mondván azokon kívül, amikről mind a próféták megmondották, mind Mózes, hogy be fognak teljesedni: Hogy a Krisztusnak szenvedni kell, hogy mint a halottak feltámadásából első, világosságot fog hirdetni e népnek és a pogányoknak” (Csel. 26,22-23).

Luk. 23,44 Vala pedig mintegy hat óra, és sötétség lőn az egész tartományban [(gé): földön] mind kilenc órakorig

[Más fordítás: Tizenkét órától egészen három óráig sötétség lett az egész földön, mert a nap világossága kihagyott (az ókorban a nappalt 12 órára osztották, a nappali időszámítás tehát hajnalban indult, a mi déli 12 óránk 6 órának felelt meg)]

Luk. 23,45 És meghomályosodék [elsötétedik] a nap, és a templom kárpitja [(katapetaszma): a Szenthelyet és a Szentek Szentjét elválasztó kárpit a jeruzsálemi Templomban] középen ketté hasada.

Luk. 23,46 És [hangosan] kiáltván Jézus nagy [messze hangzó] szóval, monda: Atyám, a te kezeidbe teszem le az én szellememet. És ezeket mondván, meghala [kilehelte, kibocsátotta szellemét]^*

*Dávid Zsoltárát idézi az Úr: „Kezedre bízom szellememet, te váltasz meg engemet, oh Uram, hűséges (igaz) Isten” (Zsolt. 31,6).

Akik az Úréi követik az Ő példáját, és egyben kijelentést nyer Isten neve is: Amikor megkövezték Istvánt, az így imádkozott: „Úr Jézus, vedd magadhoz szellememet!” (Csel. 7,59).

Máté is bizonyságot tesz az eseményekről: „Hat órától kezdve pedig sötétség lőn mind az egész földön [mert sötétség borult az egész földre], kilenc óráig [vagyis déli tizenkét órától délután háromig a mi időszámításunk szerint]. Kilenc [vagyis három] óra körül pedig nagy fennszóval kiálta [hangos kiáltásban tört ki] Jézus, mondván: ELI, ELI! LAMA SABAKTÁNI? Azaz: Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engemet? (ELI, ELI! LAMA SABAKTÁNI: Ezt arám nyelven mondta az Úr Jézus, mert még a legnagyobb szenvedés közepette is adott egy esélyt a vallásos zsidó főembereknek, írásmagyarázóknak, hogy felismerhessék, hiszen akkor már csak ők értették ezt a nyelvet) Némelyek pedig az ott állók közül, amint ezt hallák, mondának: Illést hívja ez. És egy közülük azonnal oda futamodván, egy szivacsot [spongyát] vőn, és megtöltvén ecettel és egy nádszálra tűzvén, inni ád vala néki. A többiek pedig ezt mondják vala: Hagyd el, lássuk eljő-é Illés, hogy megszabadítsa [és megmentse] Őt? Jézus pedig ismét nagy fennszóval [újra nagy hangon] kiáltván kiadá [kilehelte; elbocsátotta; kibocsátotta] szellemét. És ímé [abban a pillanatban] a templom kárpitja fölétől [vagyis felülről egészen] aljáig ketté hasada; és a föld megindula [rengett; megrendült], és a kősziklák megrepedezének [és a sziklaszirtek meghasadtak];  És a sírok megnyílának, és sok elhunyt [vagyis alvó] szentnek [kik elaludtak (koimaó): a szó minden előfordulása az alvásra utal] teste [(szóma) személyisége; lényege, ereje] föltámada [(egeiró): felébredt, felkelt]. És kijövén [ezek] a sírokból, a Jézus föltámadása [vagyis életrekelése] után bementek a szent városba, és sokaknak megjelennek [és sokaknak láthatókká lettek]” (Mát. 27,45-53).

A próféták azokról a természeti jelenségekről prófétálnak, amik kísérik a megváltás megtörténtét, kijelentve, hogy ez a nap az Úr napja: „A nap (elsötétül), és sötétséggé válik, a hold pedig vérré, (és vérvörös lesz) minekelőtte eljő az Úrnak nagy és (félelmetes) rettenetes napja” (Jóel. 2,31).

Jóel is erről a napról, és a kísérő jelenségekről prófétál: „Tömegek, tömegek! (hatalmas tömeg van) a döntés völgyében! Mert közel van az Úrnak napja a döntés völgyében! A nap és hold elsötétednek; a csillagok bevonják (elvesztik) fényüket; Az Úr pedig megharsan a Sionról és megzendül Jeruzsálemből, és megrendülnek az egek és a föld; de az Úr az ő népének oltalma és az Izráel fiainak erőssége (Más fordítás: Felharsan az ÚR hangja a Sionról, mennydörög Jeruzsálemből, megrendül az ég és a föld. De népét megoltalmazza az ÚR, és Izráel fiainak erőssége lesz)!” (Jóel. 3,14-16).

„Felöltöztetem az egeket sötétségbe, és gyászruhával födöm be azokat” (Ésa. 50,3).

 Ekkor törte fel a Bárány a hatodik pecsétet: „Azután látám, mikor a hatodik pecsétet felnyitotta, és ímé nagy földindulás lőn, (nagy földrengés támadt) és a nap (elsötétült), és feketévé lőn mint a szőrzsák (mint egy fekete szőrcsuha), és a hold egészen olyan lőn, mint a vér” (Jel. 6,12).

 A próféták az Úr Jézus szenvedéséről, és annak következményeiről így prófétálnak: „Megesküdt az Úr a Jákób (jelentése: a más helyébe lépő) büszkeségére (gá'ôn: méltóság, fenség, felmagasztalás): Soha el nem felejtem semmi cselekedetüket! Ne rendüljön-é meg e miatt a föld? És ne búsuljon-é (és ne gyászoljon) annak minden lakosa?! Bizony felindul (megemelkedik) egészen, mint a folyam (akár a Nílus), és dagad (árad) és apad, mint Egyiptom folyója. És lészen azon a napon, azt mondja az Úr Isten: Lenyugtatom a napot délben, és besötétítem a földet fényes nappal” (Ámós. 8,7-9).

 Márk bizonyságtétele így hangzik: „Mikor pedig hat [a mi időszámításunk szerint tizenkét] óra lőn, sötétség támada az egész földön kilenc [időszámításunk szerint három] óráig. És kilenc [három] órakor fennszóval [hangosan] kiálta [felkiáltott] Jézus mondván: Elói, Elói! Lamma Sabaktáni? Ami megmagyarázva [(metherméneuó): lefordítva] annyi, mint: Én Istenem, én Istenem! Miért hagytál el engemet? Némelyek pedig meghallván ezt az ott állók közül, mondának: Ímé Illést hívja. Egy ember pedig odafutamodék és egy szivacsot megtöltvén ecettel [(oxosz): savanyú bor, borecet] és azt nádszálra tűzvén, inni ada néki, mondván: Hagyjátok el, lássuk, ha eljő-é Illés, hogy levegye [hogy megszabadítsa] őt. Jézus pedig nagy fennszóval kiáltván [hangos kiáltás után] kibocsátá [kilehelte, (ekpneó): kifújta] szellemét. És a templom kárpitja [(katapetaszma): a Szenthelyet és a Szentek Szentjét elválasztó kárpit a jeruzsálemi Templomban; ekkor] fölétől [tetejétől] aljáig ketté hasada” (Márk. 15,33-38).

Dávid így prófétál ezekről az eseményekről: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet? Távol van megtartásomtól jajgatásomnak szava (Más fordítás: Távol van tőlem a segítség, pedig jajgatva kiáltok). Benned bíztak (őseink) atyáink; bíztak és te megszabadítottad (és megmentetted) őket. Hozzád kiáltottak (segítségért) és megmenekültek; benned bíztak és nem szégyenültek meg. De én féreg vagyok s nem férfiú; embereknek csúfja és a nép utálata

(Másfordítás: De én féreg vagyok, nem ember, gyaláznak az emberek, és megvet a nép).

A kik engem látnak, mind csúfolkodnak (gúnyolódnak) rajtam, félrehúzzák ajkaikat (ajkukat biggyesztik) és hajtogatják (csóválják) fejüket: Az Úrra bízta magát, mentse (hát) meg őt; szabadítsa meg őt, hiszen gyönyörködött benne (kedvelte)! Mert te hoztál ki engem az anyám méhéből, és biztattál (biztonságba helyeztél) engem anyámnak emlőin. Születésem óta a te gondod voltam (Már anyám ölében is rád voltam utalva); anyám méhétől fogva (anyám méhében is) te voltál Istenem. Ne légy messze tőlem, mert közel a nyomorúság (a baj), és nincs, a ki segítsen” (Zsolt. 22,2-3.5-12). Az apostol bizonyságtétele a kárpit meghasadásának eredményéről: „Aki (az Úr Jézus) által van a menetelünk is [megnyílt számunkra az út; szabadon járulhatunk] hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben [most] állunk [élünk, vagyunk] és dicsekedünk [ujjongunk] az Isten [fiai] dicsőségének reménységében. [és dicsekszünk a reménységgel, hogy az isteni dicsőség részesei lehetünk]” (Róm. 5,2).

Mert Őáltala van menetelünk [szabad utunk] mindkettőnknek egy Szellemben az Atyához” (Eféz. 2,18).

És ismét: „Őbenne van bátorságunk és szabad utunk bizodalommal való menetelünk Istenhez a Benne (Jézusban) való hit által” (Ef. 3,12).

Hát: „Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez (trónusához), hogy irgalmasságot nyerjünk, és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül (amikor segítségre van szükségünk)” (Zsid. 4,16).

És újra – és újra hangzik a kijelentés: „Mivelhogy azért atyámfiai bizodalmunk van a szentélybe való bemenetelre a Jézus vére által. Azon az úton, amelyet ő szentelt nékünk (Ő nyitott meg előttünk) új és élő út gyanánt, a kárpit, azaz az ő (hús)teste által” (Zsid. 10,19-20).

János további részleteket közöl írásában: „Ezután tudván Jézus, hogy immár minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az írás, monda: Szomjúhozom. Vala pedig ott egy ecettel teli edény. Azok azért szivacsot töltvén meg ecettel, és izsópra tévén azt, oda vivék az ő szájához. Mikor azért elvette Jézus az ecetet, monda: Elvégeztetett! És lehajtván fejét, kibocsátá (kilehelte) szellemét” (Ján. 19,28-30).

Luk. 23,47 Látván pedig a százados, ami történt, dicsőíté az Istent, mondván: Bizony ez ember igaz vala.

Luk. 23,48 És az egész sokaság [az egész tömeg], mely e dolognak látására ment oda, [amely erre a látványra verődött össze] látván azokat, amik történtek, mellét verve megtére [vagyis hazatért]^*

*Máté bizonyságtétele így hangzik: „A százados pedig és a [katonák] akik ő vele őrizték vala Jézust, látván a földindulást [a földrengést, és vihart] és amik történtek vala [és a többi eseményt], igen megrémülének [és nagyon megijedtek; megrettentek], mondván: Bizony, [valóban] Istennek Fia vala ez!” (Mát. 27,54)^.

És Márk is ír erről: „Látván pedig a százados, aki vele átellenben (azaz vele szemben) áll vala, hogy ekként kiáltva bocsátá (lehelte) ki Szellemét, monda: Bizony, ez az ember Isten Fia vala!” (Márk. 15,39).

Luk. 23,49 Az ő ismerősei pedig mind, és az asszonyok, akik Galileából [jelentése: csekély, alacsony, megvetett; a pogányok körzete] követék őt, távol állának, nézvén ezeket^*

*A néki szolgáló asszonyok ott maradtak a Megfeszített haláláig: „Sok asszony vala pedig ott, akik távolról szemlélődnek vala [és figyeltek], akik Galileából követték Jézust, szolgálván néki; Ezek közt volt Mária Magdaléna [vagyis a magdalai Mária], és Mária a Jakab és Józsé anyja, és a Zebedeus fiainak anyja [is]” (Mát. 27,55-56).

„Valának pedig asszonyok is, akik távolról nézik vala (és figyelik), akik között vala Mária Magdaléna, és Mária, a kis Jakabnak és Józsénak anyja, és Salomé, Akik, mikor Galileában vala, akkor is követték vala őt, és szolgálnak vala néki; és sok más asszony, akik vele mentek vala fel Jeruzsálembe” (Márk. 15,40-41).

Erről is prófétál Dávid: „Szeretteim és barátaim félreállnak csapásomban; rokonaim pedig messze állanak” (Zsolt. 38,12). János további részletekkel egészíti ki a történetet: „A Jézus keresztje (kínoszlopa) alatt pedig ott állottak vala az ő anyja, és az ő anyjának nőtestvére; Mária, a Kleopás felesége, és Mária Magdaléna. Jézus azért, mikor látja vala, hogy ott áll az ő anyja és az a tanítvány, akit szeret vala, monda az ő anyjának: Asszony, ímhol a te fiad! Azután monda a tanítványnak: Ímhol a te anyád! És ettől az órától magához (az otthonába) fogadá azt az a tanítvány” (Ján. 19,25-27).

Ezek az asszonyok az Úr Jézus szolgálatának megkezdésétől követték, és szolgálták Őt: És némely asszonyok, akiket tisztátalan (gonosz) szellemektől (vagyis démonoktól) és betegségekből gyógyított meg, Mária, aki Magdalénának neveztetik, kiből hét ördög ment ki, És Johanna, Khúzának, a Heródes gondviselőjének (az egyik főemberének) felesége, és Zsuzsánna, és sok más asszony, kik az ő vagyonukból szolgálának, néki” (Luk. 8,1-3).

Luk. 23,50 És ímé egy ember, kinek József vala neve, tanácsbeli [a nagytanács, a Szanhedrin tagja], jó [derék] és igaz férfiú,

Luk. 23,51 Ki nem vala részes azoknak tanácsában és cselekedetében [aki nem értett egyet a többiek határozatával és eljárásával], Arimatiából [jelentése: kettős magaslat Ráma Efraimi város görög neve], a zsidók városából [Arimatiából, a júdeaiak egyik városából] való, ki maga is várja vala az Istennek országát [az Isten királyságát];

Luk. 23,52 Ez oda menvén Pilátushoz, elkéré a Jézus (holt)testét.

Luk. 23,53 És levévén azt, begöngyölé [(entüliszszó): becsavarta, betekerte] azt gyolcsba, és helyezteté azt egy sziklába vágott sírboltba, melyben még senki sem feküdt. [És a sír szájára nagy követ hengerített].

Luk. 23,54 És az a nap péntek vala, és szombat [(szabbaton):a nyugalom napja, a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás] virrada rá. [Más fordítás: Az ünnepi előkészület napja már elmúlt és megkezdődött a szombat, és kigyulladtak a szombati csillagok]^*

*Máté így írja le az Úr Jézus testének temetését: „Mikor pedig beesteledék, eljöve egy gazdag ember Arimatiából [jelentése: magaslat, kettős magaslat; Ráma, Efraimi város görög neve], név szerint József [(héb. Jószéf: Isten tegyen az éppen most született gyermekekhez], aki maga is tanítványa volt Jézusnak; Ez Pilátushoz menvén, kéri vala a Jézus [szóma: holttest, fizikai test] (holt)testét. Akkor parancsolá Pilátus, hogy adják át a [szóma: holttest, fizikai test] (holt)testet. És magához vévén József a testet [szóma: holttest, fizikai test], begöngyölé azt tiszta gyolcsba [vagyis: tiszta vászonlepedőbe (patyolatba) göngyölte]. És elhelyezé azt a maga új sírjába, amelyet a sziklába vágatott: és a sír szájára [bejáratához] egy nagykövet hengerítvén, elméne. Ott vala pedig [a magdalai] Mária Magdaléna és a másik Mária, akik [ott maradtak] a sír átellenében [a sírral szemben] ülnek vala^. Másnap pedig, amely péntek [vagyis az előkészület napja] után következik, egybegyűlnek a főpapok [vagyis a papi fejedelmek] és a farizeusok Pilátushoz, Ezt mondván: Uram, emlékezünk [mert eszünkbe jutott], hogy az a hitető [az a csaló; tévelyítő; tévútra vezető, tévtanító] még életében azt mondotta volt: Harmadnapra föltámadok [és életre kelek]. Parancsold meg [és rendeld el] azért, hogy őrizzék a sírt harmadnapig [hogy vegyék a harmadik napig a sírüreget biztos őrizet alá], nehogy az ő tanítványai odamenvén éjjel, ellopják őt és azt mondják a népnek: Feltámadott [és életre kelt] a halálból. És az utolsó hitetés [az utolsó csalás; hazugság; félrevezetés; tévelyítés; ámítás; tévútra vezetés] gonoszabb [és rosszabb] legyen az elsőnél. Pilátus pedig monda nékik: Van őrségetek; menjetek, őriztessétek [ti], amint tudjátok [és ahogy jónak látjátok]. Ők pedig elmenvén, a sírt őrizet alá helyezik [és őrséggel biztosították], lepecsételvén a követ, az őrséggel [és őrséget állítottak]” (Mát. 27,57-66).

Márk így írja le az Úr Jézus holttestének, vagyis fizikai testének eltemetését: „És mikor immár este lőn, mivelhogy péntek vala (az előkészület napja), azaz szombat előtt való nap, Eljöve az arimatiai József, egy tisztességes tanácsbeli (a nagytanács tekintélyes tagja), aki maga is várja vala az Isten országát; beméne bátran Pilátushoz, és elkéré Jézusnak holttestét. Pilátus pedig csodálkozék, hogy immár meghalt volna; és magához hivatva a századost, megkérdé tőle, ha régen halt-é meg? És megtudván a századostól, odaajándékozá (és kiadatta) a holttestet Józsefnek. Ő pedig gyolcsot vásárolván, és levévén őt, begöngyölé a gyolcsba, és elhelyezé egy sírboltba, amely kősziklából vala kivágva; és követ hengeríte a sírbolt szájára (a sírbolt bejárata elé). Mária Magdaléna pedig és Mária, a Józsé anyja, nézik (és figyelik) vala, hová helyezik (őt)” (Márk. 15,42-47).

János is megírja a temetést, és minden evangéliumíró újabb és újabb részleteket ír le: „A zsidók pedig, hogy a testek szombaton át a keresztfán (a kínoszlopon) ne maradjanak, miután péntek vala – mert annak a szombatnak napja nagy nap vala – kérék Pilátust, hogy törjék meg azoknak lábszárait és vegyék le őket. Eljövének azért a vitézek (a katonák), és megtörék (vagyis eltörték) az elsőnek lábszárait (lábszárcsontját) és a másikét is, aki ővele együtt feszíttetett meg. Mikor pedig Jézushoz érének és látják vala, hogy ő már halott, nem törék meg az ő lábszárait (az ő lábszárcsontját nem törték el). Hanem egy a vitézek (a katonák) közül dárdával (illetve lándzsával) döfé meg (és átszúrta) az ő oldalát, és azonnal vér és víz jöve ki abból. És aki látta, bizonyságot tett, és igaz az ő tanúbizonysága; és az tudja, hogy ő igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert azért lettek ezek, hogy beteljesedjék az írás: Az ő csontja meg ne törettessék. Másutt ismét így szól az írás: Néznek majd arra, akit általszegeztek. Ezek után pedig kéré Pilátust az arimatiai József aki a Jézus tanítványa vala – de csak titokban, a zsidóktól való félelem miatt – hogy levehesse a Jézus testét. És megengedé Pilátus. Elméne azért és levevé a Jézus testét. Eljöve pedig Nikodémusz is – aki éjszaka ment vala először Jézushoz – hozván mirhából és áloéból való kenetet, mintegy száz fontot. Vevék azért a Jézus testét, és begöngyölgeték azt lepedőkbe illatos szerekkel együtt, amint a zsidóknál szokás temetni. Azon a helyen pedig, ahol megfeszítteték, vala egy kert, és a kertben egy új sír, amelybe még senki sem helyeztetett vala. A zsidók péntekje miatt (a zsidók ünnepi előkészülete miatt) azért, mivelhogy az a sír közel vala, abba helyhezteték Jézust” (Ján. 19,31-42).

A korabeli temetkezési szokás szerint a holttestet vászoncsíkokba pólyálták. És tették ezt azért, mert a törvény parancsa így hangzott: „Ha valakiben halálos ítéletre való bűn van (és főbenjáró vétket követ el), és megölik (és kivégzik), és felakasztatod azt fára. Ne maradjon éjjel az ő holtteste a fán, hanem (okvetlenül) temesd el azt még azon a napon. mert átkozott Isten előtt, aki fán függ; és meg ne fertéztessed (és ne tedd tisztátalanná) azt a földet, amelyet az Úr, a te Istened ád néked örökségül” (5 Móz. 21,22-23).

 János apostol így tesz bizonyságot arról, hogy ki volt az, akit kivégeztek, és eltemettek: „Ő az a Jézus Krisztus, aki eljött víz és vér által: nemcsak a víz által, hanem a víz és a vér által; a Szellem pedig bizonyságot tesz róla, mert a Szellem az Igazság” (1Jn. 5,6-7).

Az Úr Jézus testének ilyen módon való temetésével teljesedett be az Ézsaiáson keresztül mondott prófécia: „És a gonoszok (a bűnösök, vagyis a céltévesztők) közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé jutott kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot (és nem követett el gonoszságot), és álnokság sem találtatott szájában (és nem beszélt álnokul)” (Ésa. 53,9).

A katonák nem törték el az Úr Jézus lábszárait, és így beteljesedett a Dávid által mondott prófécia is: „Sok baja van az igaznak, de valamennyiből kimenti az Úr. Megőrzi minden csontját, egy sem töretik meg azokból. (Zsolt. 34,20-21).

 A tömeg mellét verve – vagyis sírva, és gyászolva ment haza, ezzel beteljesedett ez a prófécia is:  „A Dávid házára és Jeruzsálem lakosaira pedig kiöntöm (kiárasztom) a kegyelemnek és könyörületességnek Szellemét, és reám tekintenek, akit átszegeztek (akit átdöftek), és siratják (és úgy gyászolják) őt, amint siratják az egyetlen fiút, és keseregnek utána, amint keseregnek az elsőszülött után. Azon a napon nagy siralom (és olyan nagy gyász) lesz Jeruzsálemben, amilyen volt a hadadrimmoni (jelentése: Rimmon hatalmasa; a vidáman ordító – Rimmon jelentése: mennydörgő, ordító) siralom a Megiddo völgyében (jelentése: csapatok helye, tömegek, seregek tábora)” (Zak. 12,10-11).

Pál apostol is bizonyságot tesz erről a zsidók előtt: „Atyámfiai, férfiak, Ábrahám nemzetének (és nemzetségének) fiai, és kik tiköztetek félik az Istent (és a hozzátok csatlakozott istenfélők), ez üdvösségnek beszéde (igéje) néktek küldetett (el). Mert akik lakoznak Jeruzsálemben és azoknak fejei (vezetői), mivelhogy őt fel nem ismerték, a prófétáknak szavait is, melyeket minden szombaton felolvasnak betöltötték azáltal, hogy elítélték őt. És bár semmi halálra való (vagy halálos büntetésre méltó) okot nem találtak (benne), kérék (sőt követelték) Pilátustól, hogy ölettessék meg. És mikor mindazokat elvégezték (és véghezvitték), amik őfelőle megírattak, a fáról levéve sírba helyhezteték. De az Isten feltámasztá őt halottaiból (vagyis a halálból)” (Csel. 13,26-30).

Luk. 23, 55 Az őt követő [és kísérő] asszonyok is pedig, kik vele Galileából jöttek, megnézék a sírt [vagyis a sírboltot], és hogy miképpen helyeztetett el az ő (holt)teste.

Luk. 23,56 Visszatérvén pedig, készítének fűszerszámokat [vagyis illatszereket] és [drága] keneteket.

Luk. 23,57 És szombaton [A Szabbat (azaz Sabbat): a nyugalom napján, ami a világi elfoglaltságoktól való megnyugvás napja] nyugovának a parancsolat szerint^*

*A parancs így szólt, kövessétek az Urat, akinek most van a nyugodalom napja: „Hat napon át munkálkodjatok (és végezzétek munkátokat); a hetedik nap pedig szent legyen előttetek, az Úr nyugodalmának szombatja. Valaki azon munkálkodik, megölettessék” (2 Móz. 35,2)