Ige: A szent Szellembe való bemerítés utáni események

 „És a Szellem (az Úr Jézust) azonnal elragadá [kiviszi, kiteszi, kiküldi, kibocsátja] őt a pusztába (a sivatagba). [A Szellem nyomban arra ösztönözte, hogy menjen ki a pusztába]

És ott volt [kinn maradt] a pusztában [sivatagban, a sivár, elhagy(at)ott, magányos, pusztaságban]. Negyven napig kísértetve [(peiradzó): megkísérel valamit megtenni; megpróbál rávenni valamire, elcsábít (bűnre, vagyis céltévesztésre)] a sátántól, és a vadállatokkal [(thérion): - veszélyes állat; (dühös, vad) állat; szörnyeteg, fenevad; bestia] vala együtt. És az angyalok szolgálnak vala néki” (Márk. 1,12-15)

A Lukács írása szerinti Evangéliumból megtudjuk, hogy milyen „fenevaddal” volt együtt az Úr Jézus azon az elhagyatott, magányos helyen: Lukács így ír erről az eseményről: „Jézus Szent Szellemmel telve visszatért a Jordántól, és a Szellem indítására a pusztában tartózkodott negyven napon át, miközben kísértette az ördög. Nem evett semmit azokban a napokban, de amikor azok elmúltak, megéhezett.

Ekkor az ördög így szólt hozzá: „Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy változzék kenyérré.” Jézus így válaszolt neki: „Meg van írva, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem az Istennek minden igéjével. Ezután felvitte az ördög egy nagy magas hegyre, megmutatta neki egy szempillantás alatt a földkerekség minden országát, és ezt mondta neki: „Neked adom mindezt a hatalmat és dicsőséget, mert nekem adatott, és annak adom, akinek akarom. Azért ha te engem imádsz, mindez a tied lesz. Jézus így válaszolt neki: Távozz tőlem, Sátán; mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj.

 Ezután elvitte őt Jeruzsálembe, a templom párkányára állította, és ezt mondta neki: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magadat innen. Mert meg van írva: Az ő angyalinak parancsol te felőled, hogy megőrizzenek téged; és tenyerükön hordoznak, hogy meg ne üsd lábadat a kőben.” Jézus így válaszolt neki: „Megmondatott: Ne kísértsd [ne tedd próbára] az Urat, a te Istenedet.” Amikor az ördög elvégzett minden kísértést, eltávozott tőle egy időre” (Lk. 4,1-11)

 Az Úr Jézus megkísértetett, de nem bukott el, ezért  bátorít így az apostol: „Mert nem olyan főpapunk van, aki ne tudna megindulni erőtlenségeinken, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan kísértést szenvedett mindenben, kivéve a bűnt (amartias: céltévesztést). Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónusához, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk, amikor segítségre van szükségünk” (Zsid. 4,15-16)