2013. január 20.

Ige: Izráel örök Királyának – Krisztusnak – bölcsességéről.


Akinek egyik előképe Salamon:
 „Salamonnak [jelentése: béke], Dávid [szeretett, szerető; összekötő, egyesítő] fiának, Izráel [Isten fejedelme] királyának példabeszédei [mondásai; példázatai]” (Péld. 1,1)

Isten adott Salamonnak igen nagy bölcsességet (Bölcsesség: a tudás, ismeret és tapasztalat legmagasabb szintű, érett, megfontolt alkalmazásának képessége. Bölcsesség, mint tudomány, mely bölcsesség az isteni titkok megfejtéséhez, melyet Isten ajándékoz az övéinek) és értelmet (megértés, a gondolkozás képessége), és mély szívet (az emberi személyiség középpontja, a bölcsesség, az értelem székhelye. Az emberi szellem, mely az Isten keresésének, az Ige befogadásának „szerve”).

Olyan sok bölcs gondolata volt, mint a fövény, mely a tenger partján van. Úgy hogy a Salamon bölcsessége nagyobb volt, mint a napkelet minden fiainak bölcsessége és Egyiptomnak (evilág szimbóluma) egész bölcsessége. Sőt bölcsebb volt minden embereknél, még az Ezráhita (Jelentése: őslakos, föld szülötte) Ethánnál (maradandó, tartós, kitartó, állandó) is és Hémánnál (hűséges, megbízható, hívő, Kálkólnál (jelentése: fenntartás megőrzés, táplálás; megtartó, kenyéradó) és Dardánál (Jelentése: a tudás gyöngye; bölcsesség, megismerés gyöngye), a Máhol (körtánc, táncos) fiainál; és híre neve vala minden nemzetségek között köröskörül (és valamennyi nép körében).

És szerze (és mondott) háromezer példabeszédet, és az ő énekeinek száma ezer és öt volt. Szólott a fákról is, a Libanon (a fehér, fehér hegy) cédrusfájától az izsópig, amely a falból nevekedik ki; és szólott a barmokról (az állatokról), a madarakról, a csúszó-mászó állatokról és a halakról is. És jőnek vala (az emberek) minden népek közül, hogy hallgassák a Salamon bölcsességét; a földnek minden királyaitól (sőt a föld királyai közül is mindazok), akik hallottak vala az ő bölcsességéről” (1 Kir. 4,29-34)

És aki a Krisztuséi, azokhoz így szól a Szent Szellem: „Bennünk pedig Krisztus értelme van” [(1Kor. 2,16)

Mert: „…az Istennek szerelme [agapéja, természete] kitöltetett [kiáradt] a mi szívünkbe [bensőnkbe] a Szent Szellem által, ki adatott nékünk (Róm. 5,5)

 Ő pedig: „… bölcsességnek és értelemnek Szelleme, tanácsnak és hatalomnak Szelleme, az Úr ismeretének és félelmének Szelleme. (Ésa. 11,2)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.