Guti Tünde: LELKEK PUSZTÁJA

Amikor a szikkadt göröngyök

kicserepesedett sóhajtása száll,

és vajúdik az apadó folyó,

ormótlan kavicsokat szülve,

perzselő nap hevétől rozsdás erdő

jajong görnyedve, félájultan,

mert tobzódik az aszály,

reszkető madárfiókák néma csőre

eped esőért a délibáb varázsában,

akkor mázsás terhek alatt roskadva

vonszolja magát az egyetlen, élő kúthoz

a poros csuhás, aggódó vándor,

mert rémülten hallja mindenfelől

az elgyötört, megszaggatott juhok

elhaló sírását.

Ameddig a szem ellát,

szikes, repedezett a talaj,

a távoli malom is gyászol,

üresen állnak polcai.

Se víz, se kenyér.

Se legelő, se furulyaszó.

Dermedt mozdulatlanságban hallgat

az összetört akol…


Az ég felé fordítom fáradt arcomat,

kibújva sötét csuklyámból,

és fohászkodom.


A kút tövében, egy száraz gyökérből

friss, zöld hajtás sarjad…



2013. január 18.