A vasárnap délutáni istentisztelet előtt, amikor imádkoztam
az áldásért, különös átélésben volt részem. Igazából tényleg csak egy
"benyomás" volt, nem látás, nem kijelentés, csak mintha lélekben egy
más dimenzióba kerültem volna. Néhány perc leforgása alatt komoly gondolatot
adott az Úr, ami rám nézve intés volt. Az imaházban, a prédikáció előtti
dicsőítés alatt újra betöltött a korábbi megtapasztalás élménye. Ezért írtam le
az akkor kapott gondolatokat, mert fontosnak tartottam magamra nézve, és talán
mások is épülhetnek általa.
Isten
műhelyében
Elfogadtam a
meghívást! Hogyne fogadtam volna el,
mikor vágyva vágytam bepillantani Isten csodálatos terveibe, munkájába! S ahogy ott álltam, kicsit félszegen a kapu
előtt, legbelül megremegtem. Amikor be akartam lépni, hirtelen feleslegesnek
éreztem azt a sok holmit, amit magammal cipeltem. KINT érték volt, BENT
kacatnak tűnt. Mindent letettem a
kapun KÍVÜL.
A bejáratnál ajtó
helyett egy nagy tükörrel találtam szembe magam. Belenéztem, és felnagyítva láttam
benne minden rossz érzésemet, gondolataimat, elfojtott indulatokat. A
megsemmisülés érzése járt át...
A leleplezés küszöbén
áthaladva úgy éreztem, hogy a tükörben látottak hatására elsüllyedek a lágy anyagon
átlépegetve, ami ráadásul elég széles volt ahhoz, hogy a megrázó élményt
kellően feldolgozhassam.
Ekkor elém tárult
a MŰHELY, és az Atya szerető mosollyal, szélesre tárt
karral fogadott. Porszemnek
éreztem magam, a senkinél is senkibbnek, de mégis szinte menekülve vetődtem
irgalmas ölelésébe.
- Örülök, hogy nem
fordultál vissza az ajtóból! - mondta szelíden, és körbe vezetett, mindent
megmutatva és elmagyarázva. Oly mérhetetlen bölcsesség vett körül, olyan egyszerű
volt minden, hogy nem is értettem, miért problémáztam annyit KINT, a nyers,
puszta életben.
- Gyere, megmutatom
testvéreidet! - kérte Atyám olyan hangon, ami miatt az az érzés kerített
hatalmába, hogy valami rendkívülit láthatok. S valóban. Ami elém tárult, az
szinte leírhatatlan! Ott voltak
testvéreim, akiket én szeretetlennek, keménynek ismertem, s itt mindannyian
tökéletesek voltak. Alig hittem a
szememnek!
Hogy lehettem eddig ennyire vak?! Én nem ilyennek láttam, tapasztaltam őket
KINT!
De a mennyei Atya műhelyében mindent másképp érzékeltem. Ő
látta csodálkozásomat, s várt egy kicsit.
Én csak álltam, és jóságos szemeibe nézve egyszerre szégyelltem is
magam, de határtalanul boldog is voltam.
- Gyermekem! -
szólított meg kegyelme szeretetteljes hangján - Hidd el, akiket én átformálok,
mind ilyen lesz, Fiam Jézus Krisztus képére mintázva!
- Én is? -
kérdeztem félénken.
- Igen, te is! -
válaszolta, majd vállamra tette a kezét és visszakísért a bejárathoz. Már
nyoma sem volt
a süppedős küszöbnek, s a
nagy tükörben egy jó tartású, bizalmat sugárzó, erős harcost láttam.
Tudtam, hogy én vagyok.
- Menj, gyermekem!
- küldött el Atyám -, s amit itt láttál, tapasztaltál, soha ne felejtsd el!
Testvéreidben lásd mindig Krisztust! Ő az, aki egységet munkál, Ő az, aki egy
újfajta szeretetet épít fel egyházában. Ne higgyetek a Vádlónak!
"Aki Krisztusban van, új teremtés az. A régiek
elmúltak, íme, újjá lett minden."
http://www.gutitunde.eoldal.hu/cikkek/ateleseim/isten-muhelyeben.html
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.