2013. január 11.

Dr-Kováts György MÚLT ÉS JÖVŐ...


Dr-Kováts György MÚLT ÉS JÖVŐ...

Tegnap a börtönben – az ott levő 9-cel – lerögzítettük, hogy új nevet kaptak. Összegyűjtöttünk vagy tízet ezekből. Le is rögzítettük őket, egyes szám első személyben, imádságban. Különösen az után, hogy arról beszélgettünk, hogy odabent milyen nevekkel „illetik” őket. (Házi feladatuk – tíz névhez igéket találni a Bibliából!) Ilyen nevek jöttek elő közösen: tanítvány; Isten gyermeke; fiak; örökös; követ; boldog; stb.

Még egyet lerögzítettem számukra, és elmondattam velük: „Nem a MÚLTAD miatt vagy itt. A múltad a kereszten van, Jézus Krisztussal együtt. Azért vagy itt, mert VAN JÖVŐD. Itt épül a jövő.” (És a jövő gyülekezetéről beszéltem velük, aminek ők alapjai, oszlopai lesznek.) Megragadták. Én is. És elmondtam nekik, hogy büszke vagyok rájuk. (Ezek az emberek újjászülettek, és megváltoztak. Látszik rajtuk, és egyre inkább látszani is fog. Az Úr Jézus Krisztus dicsősége van bennük és rajtuk.)

És ez igaz itt „kinn” is. NEM a múltad miatt… még, ha része van is annak, amit tettél, vagy mulasztottál a múltban, abban, hogy most milyen helyzetben vagy, HANEM a jövőd miatt vagy most itt, ahol vagy, és abban, amiben vagy! A jövőd most épül. És aki ezt felépíti, az Úr Jézus Krisztus, a Szabadító, a Megváltó, aki mindent, de mindent helyre tud állítani, és helyre is akar állítani. Természetesen a jövő felépítésében NEKED IS RÉSZED van.

1./ Ha elrontottál valamit, bűnt követtél el, kihagytad a mennytől elkészített lehetőséget, mulasztottál, bármit tettél, ami hozzájárult ahhoz, hogy egy rossz helyzetbe kerülj, az első az, hogy bocsánatot kérsz. Az Úrtól is, és mindazoktól, akiket rossz helyzetbe hoztál.
2./ Utána viszont a jövő következik. „Azoknak pedig, akik Istent szeretik, minden összedolgozik a javukra!”. Mostantól azt látod magad előtt, hogy mit tehetsz, most, pontosan ebben a helyzetben, a jövőért, a jó jövőért. Hogyan tudja az Úr ezt a helyzetet a leginkább javadra és mások javára, az Isten országának javára átformálni és felhasználni! MEG FOGJA TENNI.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.