Az aranyborjú

Az aranyborjú

 2013. január. 07. |   Jorsits Attila

Frissen szabadult nép sürgősen istent keres – avagy miért törekedjünk megismerni Istent és az Ő akaratát?

Visszatért tehát Mózes az Úrhoz, és ezt mondta: Ó, jaj! Igen nagy vétket követett el ez a nép, mert aranyból csinált istent magának. (2Móz 32,31)

Az Egyiptomból való kiszabadulás után Izrael népe a Szentírás tanúsága szerint három hónapja vándorolt, amikor elért a Sinai-hegylábához. Ez idő alatt átéltek több olyan csodát, amelyeket IstenMózesen keresztül vitt végbe, ilyen volt például a tenger kettéválasztása. Láttak olyan csodákat is, amelyeket Isten Mózes közreműködése nélkül művelt, például az őket vezető felhőt és tűzoszlopot. Amikor megérkeztek a Sinai-hegyhez, Mózes – Isten parancsára – ünnepélyes beszédet intézett a néphez, melyben arról beszélt, hogy az Úr szövetséget köt velük, és Isten népévé lesznek, ők pedig fogadalmat tettek az Úr iránti hűségre. Ezután felment Mózes a hegyre és ott megkapta Istentől a tízparancsolat kőtábláit. Amikor visszatért a táborba, látta, hogy a nép az Áron által készítettaranyborjút imádja. Hogy történhetett, hogy az imént még ünnepélyesen fogadkozó nép így eltévelyedett?

Két okot ír a Szentírás:
Az első, hogy az emberek gondolkodásában összemosódott Mózes és Isten.

Amikor azt látta a nép, hogy Mózes késlekedik, és nem jön le a hegyről, összegyülekezett a nép Áron köré, és azt mondták neki: Jöjj, és készíts nekünk istent, hogy előttünk járjon, mert nem tudjuk, hogy mi történt ezzel a Mózessel, aki felhozott bennünket Egyiptomból. (2Móz 32,1)

Mózes soha nem állította, hogy ő hozta volna ki a népet Egyiptomból, ők mégis ezt gondolták róla. A szövetségkötéskor világosan elmondta, hogy az Úr volt az, aki kiszabadította őket, de az emberek nem láttak túl Mózesen. Akarva vagy akaratlanul, de összekevertékMózest – Isten szolgáját – Istennel. Ismerős probléma ma is, amikor sokan a hitetlenségük jogosságát emberi példákkal támasztják alá:Azért nem hiszek, mert a hívők/a papok ilyenek meg olyanok…
Isten az ilyen érvelést nem fogadja el. Nem az a kérdés ugyanis, hogy hiszel-e a hívőkben, a lelkészekben, a papokban, vagy szimpatikus-e az egyház, hanem az, hogy hiszel-e Istenben, aki mindezeknek felette áll. Óriási különbség!

Bálványimádásuk második oka, hogy ők még valójában nem ismerték Istent. Még nem is tudták megismerni, mert – szó szerint – nem ért le hozzájuk a tízparancsolat, amiben Isten megtiltja pl. a szobrok készítését. Azt gondolták, hogy Őt is lehet úgy tisztelni és kiábrázolni, mint az egyiptomi isteneket. Ekkor még csak annyit tudtak róla, hogy hatalmas, ad enni, inni, a neve pedig: VAGYOK, AKI VAGYOK. Ennyi. A részletes kinyilatkoztatás épp akkor készült, amikor ők a borjúszobrot öntötték. És mégis, amikor a szobor elkészült, azt az Istent imádták benne, aki kihozta őket Egyiptomból:

És kiszedte az egész nép az aranyfüggőket a füléből, és odavitte Áronhoz. Ő átvette tőlük, vésővel mintát készített, és borjúszobrot öntött. Ekkor azt mondták: Ez a te istened, Izrael, aki kihozott Egyiptom földjéről. (2Móz 32,3-4)

Az aranyborjú számukra ugyanaz az Isten volt, a szó szoros értelmében nem csináltak maguknak másik Istent, hanem a borjút azonosították az Úrral. Akkor mi ezzel a probléma? Hiszen ma is sokan mondják, hogy mindenki kicsit másképp, a maga módján, de valójában ugyanazt az Istent tiszteli. Ezt tették az izraeliták is; azt az Istent tisztelték, aki kihozta őket Egyiptomból, nem mást, csak kicsit másképp, egy borjú képében. Amint azonban az igeszakasz folytatásából kiderül, ezt a tiszteletet Isten nem fogadta el.
Komoly üzenet ez a ma embere számára! Vallási gondolkodásunknak Isten által meghúzott határai vannak, mert Isten és az ő akarata nem szubjektív. Ezért kell törekednünk Istennek és az Ő tanításának mind jobb megismerésére, hogy hűségesek maradhassunk a Vele kötött szövetségünkhöz.