A MI ISTENÜNK MÁS ... - 2.

Készítette: Dr Kováts György

„A Jézus Krisztus születése pedig így volt: Mária, az ő anyja, eljegyeztetvén Józsefnek, MIELŐTT egybekeltek volna, viselősnek találtatott a Szent Lélektől” (Máté 1:18)

Mária így volt. Nem volt neki senki más. Csak az angyal szava, amit mondott, a kifejlődő élet a szíve alatt, és a hit a szívében. Amit Istentől kapott. És az Úrral való naponkénti kapcsolat, amiben az Úr megértette, és bíztatta.

Ezért kereste Erzsébetet, mert ő is az Úrtól kapott imameghallgatást – ha kicsit egyszerűbb körülmények között is, mint Mária. Mert ugye Erzsébetnek legalább férje volt. Ha idősek is voltak, szinte már el is feledkeztek az imádságukról, hogy kérték a kisbabát, hiszen kimentek már a termékeny korból, és már-már le is mondtak imádságuk meghallgatásáról, de azért mégis házasságban éltek. Nem úgy Mária.

Amit kapott, az Úrtól, meglátogatást, azzal járt, hogy hírbe hozták másokkal. Rossz híre kezdett el terjengeni. Sőt, félelmetes következményekkel is járhatott ez az „áldás”. Életébe is kerülhetett, de legalábbis jegyességébe, jövendő házasságába, élete, sorsa, karrierje bukásával járhatott. Hiszen mi volt a látszat? Az, hogy Mária elvesztette szüzességét, nem járt el tisztességesen. S ebben a korban ez halálhoz vezethetett, megvetéshez, és jegyessége felbontásához, és ahhoz, hogy nem lesz férje. Egész élete rámehetett.

Máté 1:18 A Jézus Krisztus születése pedig így vala: Mária, az ő anyja, eljegyeztetvén Józsefnek, MIELŐTT egybekeltek volna, viselősnek találtaték a Szent Lélektől.

Ezt a kockázatot ketten vállalták. Az Úr és Mária. Az Úr előbb, és Máriát ebbe vonta bele. Máriának, ha az Úrral akart járni, ezt a kockázatot vállalnia kellett. Az Úr nem beszélt az útról, amit végig kell majd járnia, legalábbis előre nem beszélt, hanem csak annyit mondott: „Kegyelembe vagy fogadva. Az Úr kiválasztott, és elhívott egy feladatra – akarod-e, örülsz-e neki, készen állsz-e?” S Máriának azt kellett eldöntenie, hogy az Úrral vállalja-e a kockázatot.

Vállalta.

Az Úr is.

És ebbe a helyzetbe hívta be Józsefet, ugyanilyen módon.

Gyönyörű. És félelmetes. És ma is így cselekszik a Mindenható Isten. Ábrahámmal is ezt tette – kihívta, egy ígérettel, hitet támasztott a szívében, és végigvezette a hit útján, kockázatok tömegén át, helyzetről-helyzetre, és Ábrahám megismerte Őt. Ugyanezt tette Józseffel, akinek odaadta az ígéreteket, és utána megpróbálta őt – pontosabban az Úr beszéde megpróbálta őt – és megismerte az Urat, élete alakulása során. A kockázat nagy volt, és József kitartott Ura mellett. Gyönyörű. És félelmetes. Mózessel is ezt tette az Úr. Amikor eljött az idő, megmutatta Magát neki, és megmondta a nevét is, és küldetésbe hívta. Mózesnek vállalnia kellett a kockázatot. Az Úrral együtt. Előbb az Úr, utána Mózes, és végül együtt. A fáraó előtt úgy nézett ki, mint egy bolond. Egy lázító. A nép előtt, mint egy bajkeverő. Végül még saját testvérei előtt is rossz színben látszott. A lázadók bőven találtak kifogásolni valót. És mégis ez volt az út. A végére eljutott odáig, hogy ketten maradtak hűségesek mellette – Józsué és Káleb. De ez volt az Úr útja. És nem lehetett megkerülni. Ha az Úrral akart járni. Ha meg akarta ismerni Őt. Ha azt akarta, hogy az Úr arca járjon velük – ne csak angyala.

Ma is így van.