2013. május 1.

Dr-Kováts György: JÓ SZÓ - vagy hallgatás... :) - 7.


Péld 17:27 Aki megtartóztatja beszédét, az tudós ember, és aki higgadt lelkű, az értelmes férfiú.
Péld 17:28 Még a bolond is, amikor hallgat, bölcsnek ítéltetik; mikor ajkait bezárja, eszesnek.

Ha jól hallgatsz, győztes vagy. Ez uralmat jelent a gonosz beszéd felett. Nem adod oda a nyelvedet a rossz szónak. Semmit, ami bombáz, rombol, ami rothadt, nem mondasz ki. Tudatosan megállítod a szájadnál. Lehet, hogy gondolatban megjelenik, hogy visszavágj, hogy megbántsd a másikat – de nem mondod ki. Ez akkor is győzelem, ha a gondolatatidban megjelent a rossz szó. „Ha tán gondoltam is, nem jött ki a számon…” (Zsolt 17,3.)

Persze ez harc. Szellemi harc a javából. Jézus nevében. A Szent Szellem ereje által. Isten Igéjének hatalmával. Mert Ő tudja elvégezni benned és bennem, hogy győztesek legyünk életünk e legfontosabb területén.

Ha szereted Őt, a te Uradat, akkor könnyebb elkerülnöd a szavak terén a bukást. Ha szereted az Urat, a te Megváltódat, akkor könnyebb hallgatni. Rá hagyod. Rá hagyod az „igazadat”. Rá hagyod a „megítélésedet”, a véleményeket rólad – amik miatt annyira akartál magyarázkodni, vagy legszívesebben visszavágtál volna. Rá hagyod, mert Ő tudja, látja, és szeret téged, még akkor is, ha az emberek elítélnek.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.