2013. május 30.

Charles Capps: Teremtő ereje veled van!2 rész.

Készítette: Élő Víz


Az Efézus 5:1 szó szerint azt mondja, hogy úgy kövessük, utánozzuk Istent, ahogy a gyerekek
követik, utánozzák a szüleiket.
Ha Istent akarjuk utánozni, akkor úgy kell beszélnünk, mint Ő, és úgy kell viselkednünk, mint
Ő.
Ő nem kérne tőlünk olyat, amit nem vagyunk képesek megtenni.
Amikor itt járt a földön, Jézus a hitnek azon alapelvei szerint élt, amelyeket a Márk 11:23-ban
és a Máté 17:20-ban olvasunk. Szólt a szélhez és a tengerhez. Szólt a démonokhoz. Szólt a
fügefához. Sőt még a halott emberhez is szólt.
A szél, a tenger, a fa, a démonok, sőt még a halott ember is engedelmeskedett a szavának.
Az a fajta hit, működött benne, ami Istenben volt.
Isten a hit Istene. Isten a hitét a szavaival, az Igéjével fejezte ki.
Jézus utánozta a Mennyei Atyját, és ugyanazokat az eredményeket is érte el, mint az Atya.
A János 14:12-ben Jézus azt mondta: „...aki hisz bennem, az is véghezviszi majd azokat a
tetteket, amiket én, sőt ezeknél nagyobb dolgokat fog tenni...”
A hitnek ezek az alapelvei szellemi törvényeken alapulnak.
Bárki működésbe tudja őket hozni, ha alkalmazza őket.
A saját szavaink hozzák működésbe ezeket a törvényeket.
Valóban azt akarod, hogy mindazok a negatív dolgok, amelyeket megvallottál,
megvalósuljanak? Tényleg ezekben a dolgokban gyakorlod a hitedet?
Ha Jézus maga személyesen látogatna meg, és azt mondaná neked, hogy mostantól fogva
minden pontosan úgy fog történni, ahogy mondod, akkor vajon másképp kezdenél el
beszélni?
Azt hiszem, igen.
Oldás és kötés
A Máté 19:6-ban Jézus a következőket mondta: „Neked fogom adni a mennyek királyságának
kulcsait, és minden, amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben, s minden, amit
feloldasz a földön, fel lesz oldva a mennyekben!”
A 119. zsoltár 89. verse pedig így szól: „Uram! Örökké megmarad a te igéd a mennyben.”
Amit Isten mond, az maradandó.
Most rajtad a sor.
Te mit szólsz hozzá?
Isten nem változtatja meg, amit kimondott „Nem töröm meg az én szövetségemet, és ami
kijött az én számból, el nem változtatom.” (Zsoltárok 89:35)
Te kinek a szavait teszed maradandóvá a földön?
Az oldás és kötés hatalma itt van a földön.
A kimondott szavak
A kimondott szavak beprogramozzák a szellemedet (szívedet) a győzelemre illetve a
vereségre.
A szavak nem üresek. Vagy hitet, vagy félelmet hordoznak magukban, és azt adják tovább,
amit tartalmaznak.
„A hit az üzenet meghallásából származik, az üzenetet pedig Krisztus beszédén keresztül lehet
meghallani.” (Róma 10:17) A hit gyorsabban létrejön benned, ha saját magadat hallod, amint
elismétled azokat a dolgokat, amiket Isten mondott. Jobban be tudod fogadni Isten beszédét a
szellemedbe, ha a saját szavaidból, és nem más szájából hallod azt.
Élj az Ige tekintélye alatt!
Isten Szelleme szólt hozzám az Ige hangos megvallásával kapcsolatban: azzal, amikor az
ember a saját szavaival is hallja az Igét.
Azt mondta: „Ez Isten bölcsességének tudományos alkalmazása az ember pszichológiai adottságainak
figyelembe vételével.”
És a dolog működik, hála Istennek. Ideje, hogy Krisztus teste megtanuljon az Ige tekintélye
alatt élni. Isten Igéjének ugyanis teremtő ereje van. Ez a teremtő erő a szívünkben fogan meg,
a nyelvünk önti azt formába, és a szavaink által nyer kifejezést.
1973 augusztusában az Úr így szólt hozzám: „Ha az emberek hinnének nekem, nem lenne szükségük hosszú imákra. Elég kimondani az Igét, és az megvalósítja a kívánságaidat. A
teremtő erőmet az Ige formájában adtam az embereknek. Egy ideje már befejeztem a teremtő
munkámat, viszont az embernek adtam a teremtő erőm könyvét. A teremtő erő még mindig
ott van a beszédemben.
„Ahhoz, hogy ez a beszéd működjön, az embereknek hittel kell kimondaniuk. Jézus ezt a beszédet szólta, amikor a földön járt, és ahogy akkor működött, úgy fog működni most is. Szükséges azonban, hogy kimondásra kerüljön. Az embereknek hátat kell fordítaniuk a passzivitásnak, és hatalmat kell venniük a gonoszság ereje fölött a beszédem által. A legfőbb
vágyam az, hogy a népem jobb életet teremtsen a kimondott Ige által. Az Igém ugyanis nem veszítette el az erejét attól, hogy egyszer kimondtam. Ma is pontosan olyan erőteljes, mint amikor azt mondtam „legyen világosság.”
„Ahhoz azonban, hogy az Igém hatékony is legyen, az embereknek ki kell mondaniuk, és akkor a teremtő erő felszabadul, hogy megvalósítsa mindazt, ami hitben kimondásra került.”
„Az én Beszédem nem erőtlen.”
„A népem néma. A világot hallgatják, és úgy beszélnek, mint a világ. Miközben a
körülményekre figyelnek, szem elől vesztik az én Beszédemet. Sőt azt mondják, amit az ellenség, és tönkreteszik a saját örökségüket a félelem és a hitetlenség romlott beszédeivel.”
„Minden szavam tele van erővel, csak akkor erőtlen, ha nem mondják ki.”
„Ahogy teremtő erő van a kimondott szavaimban, ugyanúgy gonosz erő van az ellenség
szavaiban is, hogy elnyomja azokat, akik kimondják ezeket a gonosz szavakat, és rossz dolgokat hozzon létre az életükben.”
„Ne a világot kövessétek, hanem hitben éljetek! Ne feledkezzetek meg róla, hogy az én Beszédem örökké él! Higgyétek el, mondjátok ki és ragadjátok meg a magatok számára, azért, hogy az örömetek teljes legyen és teljesek legyetek Bennem.”
Ezek az igazságok megváltoztatták az életemet. Azóta más emberré lettem.
Valld meg a győzelmet akkor is, ha a vereség nyilvánvalónak tűnik! Valld meg a bővölködést akkor is, ha a szűkölködés nyilvánvaló!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.