2013. március 16.

Guti Tünde NAPJAINK HITEHAGYÁSA...


Gondolataimat a következő hír ihlette:

 „Gyűlöletbeszédnek, pontosabban gyűlölet-bűncselekménynek minősítette a kanadai legfelsőbb bíróság a homoszexualitás bibliai alapú kritizálását, akár élőszóban hangzik el, akár írásban jelenik meg. Pakisztanizálódik Kanada?”

            Lehetséges, hogy a végidők keresztyénüldözése egészen más irányból indul, mint ahogy azt várnánk. Itt már nem valamelyik keleti vallás vagy egyéb ideológia az ellenség, hanem a magát még kereszténynek nevező, de morálisan lesüllyedt, Isten ellen lázadó társadalom.

            A világnak addig nincs semmi baja a hívőkkel, amíg templomokban és fesztiválok reflektorfényében énekelnek, vagy szeretetszolgálatok keretében gondoskodnak a szegényekről.

            Amikor azonban a bűn és a sötétség már annyira beleeszi magát a mindennapokba, hogy a normális élet szinte lehetetlenné válik a démonikus mérgezettség miatt - és az egyszerű többség, félelmében és szörnyülködésében elhallgat, beletörődve az ördögi fertő terjedésébe -, az ettől gyötrődők egyre hangosabban és szenvedélyesebben emelik fel szavukat az igazság mellett és az Isten törvényét tiprók ellen, nos, akkor ők minden bizonnyal az ellenszenv és a gyűlölet céltábláivá válnak.

            Ha olyan mértékben lezüllenek a nemzetek, hogy a kormányokban ülők hoznak bűnt pártoló törvényeket, a Föld napjai meg vannak számlálva. Isten haragjának a pohara betelik. Pont úgy, mint Noé napjaiban.

            Amikor már általános a hitehagyás, és egyre erőteljesebben hangzik ítélethirdetés és megtérésre hívás, a szellemileg megvakult tömegek, mint idegentestet akarják kilökni maguk közül a Bibliát a legfőbb tekintélynek elismerő Krisztus követőket. Elindulhat egy kiközösítő üldözéshullám.

            Nem elég a kegyelemről és Isten megbocsátó szeretetéről prédikálni az igazságnak tudatosan ellenszegülő, vesztébe rohanó világnak! Hirdetnünk kell Jézus felrázó szavait is:

   „Térjetek meg, mert elközelített Isten országa!”

   Akit érdekel, itt a fenti idézet folytatása:   http://mandiner.blog.hu/2013/03/06/a_biblia_mint_gyuloletbeszed

 2013. márc. 7.                                           






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.