Dr-Kováts György: EZ IS A HITHEZ TARTOZIK.

- Luk 5:3 És Ő bemenvén az egyik hajóba, amely Simoné volt, KÉRTE ŐT, hogy vigye egy kissé beljebb a földtől: és mikor leült, a hajóból tanította a sokaságot. Luk 5:4 Mikor pedig megszűnt beszélni, MONDTA SIMONNAK: Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra. Luk 5:5 És felelvén Simon, mondta neki: Mester, jóllehet az egész éjszaka fáradtunk, még sem fogtunk semmit: mindazáltal a te parancsolatodra levetem a hálót.

Az EGYIK lépés KÖVETI A MÁSIKAT. Ilyen a hit útja. A te Megváltód egyáltalán nem véletlenül hív fel döntésre az életed helyzeteiben. Ahol engedsz Neki – a hit útjára lépsz – ott további lépéseket fog eléd hozni:

(a) A hit kér. Engedsz neki. (Jézus beült a hajódba, és tanítja a sokaságot.)
(b) Utána jön a következő lépés. A hit megint mond valamit. „Parancsol.” Legalábbis, belülről világosan érzed, tudod, hogy ez most döntési helyzet. Most hozzád szól – nem a sokasághoz. Te és Jézus. Ő szól – s te döntési helyzetbe kerültél. Engedsz Neki?
Ez a „bolondság útja” – az emberek szemében.
„Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra.”
Most? Pont ebben az időben? Annyi minden mond ennek ellene! Most hív? Most menjek el erre az esti imádságra? Most adjam értékes időmet, pedig már úgy elterveztem, hogy mit fogok csinálni végre ezen a „szabad estén”? Pont most?
Nem lehetne holnap? Nem lehetne akkor, amikor „mások nem látják”? Nem lehetne, hogy kicsit előbb szólnál? Uram, nem lehetne ezt egy kicsit máshogy? Legalább mondd meg, hogy mi lesz a vége!

Te tudod, mi lesz a vége?
Persze, te már olvastad a történetet, persze, hogy tudod. NEM egy darab tenyérnyi halat fognak fogni. Szakadozó hálók, túltöltött csónakok – ez lesz a vége. Az Isten bősége, az Isten dicsősége, ez lesz a vége. Ez a hit útjának következő fázisa. De a te lépésed kell hozzá.

Jézus nem mindig mondja meg, hogy mi lesz belőle. Csak „általánosan tudod”, (hiszen az Igét olvasod, és tudod, hogy Ő jó, és soha nem fog becsapni téged, és nem olyan, mint egy gonosz apa, aki követ ad a kenyér helyett), és ezért abszolúte hit által kell járnod. Hit által döntesz, hit által szólsz a többieknek, hit által fogod az evezőket – a sokaság szeme láttára – hit által evezel a mélyre, hit által veszed elő a hálót, (Jézus pedig ott ül veled együtt a hajóban, és mosolyog), hit által veted ki fogásra, hit által kezded el behúzni a köteleinél fogva… hit által. Hit által?

(c) És amit közben érzel, az is a hithez tartozik?
Vagy igen, vagy nem. Ha erősíti a hitet – a hit általi engedelmességet – akkor jó. Ha nem erősíti, akkor nem jó. Vagyis, jó ez is, hiszen még inkább kimunkálja benned a tudatos „makacsságot” a hit mellett, „minden érzésed ellenében is”, „csakazértis módon”, benne maradsz, de tudnod kell, hogy ezek az érzések és gondolatok harcra adattak.
A hit ilyen. Benne marad. És ha az érzések ellene akarnak mondani, nem baj. 

(c/1) „Teljes örömnek TARTSÁTOK, atyámfiai, amikor különféle megpróbáltatásokba estek…”
(A „peiradzó” – kísértést is jelent, és megpróbáltatást is. Az ördög oldaláról kísértés, mert célja az elbuktatás. De Isten oldaláról, amikor átmész ezeken, NEM gonosz a cél, mert Ő NEM gonosz, és gonoszsággal NEM kísérthető, hanem jó. Ezért ez az egész a te megerősítésed, hogy Isten dicsőségét meglásd, és Benne élj mindenkor.)

(c/2) „…TUDVÁN, hogy a ti hitetek megpróbáltatása kitartást szerez, a kitartásban pedig tökéletes cselekedet legyen, hogy tökéletesek és épek legyetek minden fogyatkozás nélkül.” (Jak 1,2-4.)

No, akkor hozzá tartozik a hithez, az engedelmes cselekedeteid közben, amit érzel, és amit gondolsz, amit „majdnem kimondasz”? Hozzátartozik a hithez, vagy sem? Igen is, és nem is. Ha megerősíti, akkor teljességgel hozzátartozik. De, ha ellene akar mondani, ha vissza akar tartani, ha lázít téged a hit ellen, akkor simán lehet, hogy az ördög – vagy a régi természeted – akciója, hogy elgyengítsen a hit általi engedelmességedben. De te tudod, hogy ez is építi a hitedet, ha helyesen jársz el, ha „benne maradsz”, ha ellene állsz az ördögnek, és elfut tőled. Akkor a hited erősödött, és győztes hitté fejlődött.

Hozzátartozik a hithez, hogy ellene mondasz az ördög támadásainak?
Igen.
Hozzátartozik a hithez, hogy „hittem és AZÉRT szóltam, noha igen megaláztatott voltam”? (2Kor 4,13.) Hozzátartozik, hogy NEM mondasz ki mindent, ami eszedbe jut, vagy érzel, hanem megszűröd saját szavaidat? Hozzátartozik?
Igen. Egyértelműen. Ez is a hit része.
A szavaid, a „csakazértis állapotod”, amikor „csakazértis” megmaradsz a hit útján, akármit éreznél is, ez is a hit része. Sőt. Nagyon fontos része.

(d) RÉSZE A HITNEK, amit teszel.
(Húzod a lapátokat, és haladsz befelé, a „mélyre”, ahogy Jézus mondta.)
RÉSZE A HITNEK, amit mondasz.
(Fiúk, gyertek, induljunk, bemegyünk még egyszer… Jézus mondta. Megyünk. Indulás, elő a lapátokat, hozzátok a hálót, indulunk!) Ha mondod. Ha „merészkedsz” ezt a „bolondságot” a hit által megmondani a többieknek – a testvéreknek. Akkor része a hitnek. Része a hitnek, amit mondasz.
RÉSZE A HITNEK, amit NEM MONDASZ?
(Nem mondod még egyszer, hogy „de Úr Jézus, hát nem érted, hogy egész éjjel kint voltunk”, nem mondod, hogy „hát nem érted, hogy SEMMIT, DE SEMMIT nem fogtunk”! Nem mondod, hanem összeszorítod a szájadat, és húzol befelé. Ez a dolgod – most. Ezt teszed. A jövőt pedig meghagyod az Úrnak. Kárhoztatni ráérsz később is – ha annyira akarsz – ha végképp „nem jött be”. De lehet, hogy egészen másképp állsz hozzá.)

Tudod mi a legjobb hozzáállás? (Szerintem.)
Az, hogy a hited úgy NEM MOND semmit, (nem beszél ellene az Isten szavának, és annak, amit most az Úr akar tenni), hogy közben ENGEDI, hogy dolgozzon belül a csoda várása. Az is a hit „NEM BESZÉLÉSE”, hogy adod a gondolataidat, mindennek ellenére, mindenek közepette, ENGEDED a gondolataidat az Úrnak. Ha ezt teszed, akkor elkezd megtölteni téged a csoda várása, elkezdi megtölteni elmédet az Isten dicsősége, elkezd átjárni teljességgel az, ami fölötte van annak, amit az emberek elgondolnak vagy elképzelnek.

RÉSZE A HITNEK, amit NEM MONDASZ? Igen!

(e) És közben MÉG SOK RÉSZE VAN a hitnek.

Része az, hogy IDŐT adsz az Úrnak. Része, minden lapáthúzás. Része minden pillanat, amikor NEM OKOSKODSZ.
Része az, hogy Ránézel, és BIZALMAT MERÍTESZ tekintetéből (ez Péternél fizikailag lehetséges volt, ott a hajóban… de veled, a naponkénti igében, vagy az imádságban történik meg, amikor Jézussal vagy együtt, a hit időszakában).
Része az, hogy ha megkérdezik a társaid (testvéreid), hogy most mit akarsz, vagy „mi lesz”, akkor BÍZTATOD A TÁRSAIDAT.
A HIT SZAVA a bíztató szó, amit a többieknek mondasz. „Hidd el, hogy jó lesz. Jézus mondta. Jó lesz belőle.” Ez a reménység bíztatása. „JÓ LESZ”. Hogyan? Nem egészen tudod. De mondod, mert Jézus mondta. Ez része a hitnek.
Része az, hogy amikor megérkezel, s Jézus bólint, hogy „itt jó lesz”, egyre növekvő bátorsággal ELKEZDED kibontani a hálódat. RÁ-RÁNÉZEL, s látod, hogy szereti, amit teszel, s elkezd örömmel megtölteni, a hit lépése. Átjár az Isten dicsősége.

Pedig még ki sem vetetted a hálót? Igen. Ha ismered az Urat, akkor már előtte, miközben zajlik a hit, a hit engedelmes lépései, benne a lépés-sorozatban, MÁR ELKEZD ÁTJÁRNI az Isten dicsősége.

Lehet, hogy Pétert itt még nem járta át. Lehet, hogy izgult, hogy a csoda része lesz, hogy most megismer valamit a Megváltóból, abból, amit már hallott, vagy talán látott is, korábban, hogy Jézus mit „tud csinálni”, de lehet, hogy itt még nem járta át előre az Isten dicsősége. És még később, amikor Jézussal járt már, is lehettek idők, amikor az okoskodás, az emberi rutin, vagy a félelem kiszorította a hit lépései közül az Isten dicsőségét, de eljött az idő, Pünkösd előtt, Pünkösd napján, és az azt követő napok sokaságában, hogy BENNE JÁRT AZ ISTEN DICSŐSÉGÉBEN. Benne élt, akár a hit lépéseit tette, akár a hit következményeit látta megvalósulni. Az Isten dicsőségét látta maga előtt, és ez járta át őt.

Ez a hit útja. Az Isten dicsőségének útja.

(f) Nem csak a megvalósulásban – amikor „színről-színre látsz” – hanem már az útja során, amikor „nem látsz”, hanem „jársz a hit által”, már akkor benne vagy. Az Isten dicsősége nem csak akkor jelenik meg, amikor „meglátod”, amire futottál.
(Akkor nagyon! Nagyon megjelenik. Mindenki látja, és szíved remeg, és kiterjed az örömtől – nagyon átjár az Isten dicsősége.)
De amikor benne vagy a hit lépéseiben, amikor mindenki furcsállja, amikor „nem látszik semmi, de semmi abból, amit Isten mondott”, a „hit útjának elején” is átjárhat téged az Isten dicsősége. 

Az Úr Jézus Krisztus a golgotai keresztet – ami szégyen, megalázás, gyalázat volt mindenki szemében, kudarc, sikertelenség, eredménytelenség, gyengeség, letaposás, nevetségessé tétel – is Isten dicsőségének mondta. Nem csak mondta, hanem látta is, tudta, és így ment el egészen odáig. Annak minden fájdalma közben ott volt az Isten dicsősége. Mi ezt utólag látjuk és tudjuk. De Ő ezt mondta: „Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Embernek Fia. Bizony, bizony mondom néktek, ha a földbe esett gabonamag el nem hal – csak egymaga marad. Ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem.” (Jn 12,23-33.)

„Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél. Boldogok, akik nem látnak, és hisznek.” Ez az Isten dicsősége. Amiben jársz, amikor a hit útján jársz. Már most. Benne, a legnagyobb akadályozásokban. Fel-felvillan az Isten dicsősége. Mert Vele vagy. Mert az Ő útján jársz. Mert engedtél Neki. Mert azt mondtad, amit Ő mondott, és azt