2012. június 18.

Kenneth E. Hagin: Amit hinni kell


Mert azt adtam előtökbe főképpen, amit én is úgy vettem, hogy a Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint; és hogy eltemettetett; és hogy feltámadott a harmadik napon az Írások szerint. - 1Korithus 15, 3. 4.

Nemrégen olvastam az evangélium egy úgynevezett szolgálójáról, aki már eléggé ismert. Néhány újságíró interjút készített vele, amikor megérkezett a városba, egy cikkével kapcsolatban. Abban a cikkben ugyanis kijelentette: „Kérdés, hogy Jézus feltámadt-e egyáltalán a halálból. Valamint, hogy semmi sem múlik azon, hogy Ő feltámadt-e vagy sem.”

A világon minden ezen múlik!

Ezen múlik, hogy van-e szellemi életed vagy szellemi halott vagy-e — mert ez által kapod meg az örök életet. Mert azáltal születsz újjá — hogy hiszed, hogy Jézus Krisztus az Istennek Fia, hogy Ő meghalt a te bűneidért az Írások szerint, és hogy feltámadt a halálból!


Megvallás: Én hiszem, hogy Jézus Krisztus az Istennek Fia. Hiszem, hogy Ő meghalt az én bűneimért az Írások szerint. Hiszem, hogy Ő feltámadt a halálból az én megigazulásomért, vagyis azért, hogy én igaz legyek Isten előtt. Én hiszem a szívemben, hogy én vagyok Isten igazsága. Igazzá lettem Isten előtt, az által, amit Jézus tett.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.