2012. június 30.

Ige: A világosság


Az Úr Jézus azt mondja Pál apostolnak, és mindenkinek, aki az Övé: „Azért küldelek el, hogy megnyissad szemeiket, hogy a sötétségből világosságra (a fényre) és a Sátánnak (ellenségnek) hatalmából az Istenhez térjenek, hogy bűneiknek (céltévesztésüknek) bocsánatát és a megszenteltettek között osztályrészt (örökséget) nyerjenek az én bennem való hit által(Csel. 26,18)

Az apostol így szól a hívőkhöz: „Mert valátok (egykor) régen sötétség, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai (gyermekei) úgy járjatok (és éljetek)” (Eféz. 5,8)

Az Úr Jézus kijelentése: „Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon a sötétségben, aki én bennem hisz(Ján. 12,46)

Dávid már így prófétál Róla: „Mert te gyújtod meg az én szövétnekemet (te gyújtasz nekem mécsest); az Úr az én Istenem megvilágosítja az én sötétségemet (Uram, fénysugarat ad nekem a sötétségben)” (Zsolt. 18,29)

Mert: „Az Úrtól való szövétnek (az ÚRtól kapott mécses) az embernek lelke (pnoé: életet adó ereje), aki megvizsgálja a szívnek minden rejtekét (egészen átkutatja bensőnket)” (Péld. 20,27)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.