2012. június 26.

Joyce Meyer: Hidakat építs ne falakat


2,14 Mert ő (Jézus Krisztus) a mi békességünk, aki a két nemzetséget eggyé tette, és az ő testében lebontotta az elválasztó falat, az ellenségeskedést (Efezusi)

Egy nap, miközben imádkoztam, a Szent Szellem megmutatta, hogy az életem híddá vált mások számára, amin átkelve megtalálják helyüket Istenben. Sok éven keresztül csak falakat építettem, de ahol egykor falak emelkedtek, most hidak állnak. Minden nehézség és igazságtalanság úttá változott, melyen átmenve mások is megtalálhatják azt a szabadságot, amit én. Megtanultam hidakat építeni falak helyett.

A Zsidókhoz írt levél Jézusra, mint az üdvösség Szerzőjére és Forrására utal (Zsidók 5:9). Jézus kitaposta nekünk az ösvényt Istenhez. Úttá vált számunkra, amin járhatunk. Olyan ez, mintha egy hatalmas, sűrű erdőben előttünk ment volna utat vágva számunkra, hogy nekünk már ne kelljen minden elemmel és sűrű növényzettel megküzdenünk. Ő feláldozta magát értünk, és most mint áldozatának haszonélvezői, nekünk is lehetőségünk nyílik, hogy ugyanezt az áldozatot meghozzuk másokért, hogy ők is ugyanazokat az előnyöket élvezhessék, mint mi.

A Zsidók 12:2 (Újszövetség egyszerű fordítás) azt mondja, hogy Jézus vállalta a kereszthalált, mivel arra az örömre gondolt, ami rá várt. Mindig erre emlékeztetem magam, amikor az út nagyon nehéznek tűnik számomra, és ezt mondom magamnak: „Csak tarts ki, öröm vár rád!”

Hozz döntést, hogy lerombolod a falakat és hidakat építesz. Sokan vannak, akik teljesen elvesztek életük nagy zűrzavarában, és szükségük van valakire, aki előttük megy és mutatja az utat. Miért ne lehetnél éppen te az a személy? Falak vagy hidak? Te döntesz…

Joyce Meyer

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.