2012. június 29.

Bob Gass: A „hit szabályai” szerint élni


„Hitben haltak meg ezek mind…” (Zsidók 11:13)

A Biblia azt mondja: „Hitben haltak meg ezek mind, anélkül, hogy beteljesültek volna rajtuk az ígéretek. Csak távolról látták és üdvözölték azokat…” (Zsidók 11:13).

A hit emberei előre látják, amit Isten megígért, akár megtapasztalják megvalósulásukat, akár nem. „Hogy hihetek egy ígéretben, ha nem láttam beteljesedni?” – kérdezed.

Az olyan emberek, mint Ábrahám nem érték meg, hogy lássák Isten életükre vonatkozó ígéretének teljes beteljesedését, de úgy haltak meg, hogy hittek benne.

Istenben bízni azt jelenti, hogy biztosra veszed szavát, akkor is, ha még nincs semmi látható megnyilvánulása annak, hogy amit mondott, az valósággá lesz. Ha már a halálos ágyadon vagy, és még mindig nem teljesedett be, akkor is bízol benne.

Ezt jelenti hit által élni. Az idézett igében az a kifejezés, hogy „hitben”, különbözik attól, amit a szakasz többi részében olvashatunk: „hit által”. A „hitben” igazából azt jelenti: „a hit szerint, a hitnek megfelelően”. Ezek az emberek a „hit szabályai” szerint éltek. A hit volt az uralkodó alapelv az életükben! Ezért, még ha úgy mentek is a sírba, hogy nem látták megvalósulni Isten ígéreteit, mégis úgy távoztak, hogy ezt mondták: „Isten akkor is igazat mondott”. Tudták, hogy a beteljesedés el fog jönni, és ennek várásában éltek.

 Ezt kéri ma tőled is Isten. Azt szeretné, hogy úgy élj előtte, hogy számítasz ígéreteire akkor is, ha minden körülmény ellene szól annak, amit az ígéret állít. Azt is jelenti, hogy nem manipulálod a körülményeket, hogy „besegíts” Istennek, mint ahogy Sára tette, amikor Izmael született. Azt jelenti, hogy bízol Istenben, hogy az Ő módszereivel, az Ő időzítése szerint és az Ő dicsőségére be fogja teljesíteni.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.