2012. június 27.

Joyce Meyer: Krisztus elméje


2,16 Bennünk pedig Krisztus értelme (elméje, gondolatai, céljai, szívének vágya) van. (1Korinthus)

Sokak számára ez a vers túlzásnak tűnik. Ha nem a Bibliában lenne, el sem hinnék. De minthogy ott van, csak fejüket csóválják, és álmélkodva kérdezik: „Ez hogy lehetséges?”

Pál nem azt mondta, hogy tökéletesek vagyunk, vagy soha sem fogunk elbukni. Csak azt mondta, mivel hiszünk Krisztusban, Isten Fiában, ezért megkaptuk Krisztus elméjét. Tehát képesek vagyunk szellemi módon gondolkodni. Mivel Krisztus él bennünk nem kell többé a régi módon gondolkodnunk, hanem elkezdhetünk úgy gondolkodni, ahogyan Ő.

Egy másik mód, ahogyan megközelíthetjük ezt, ha megnézzük Isten ígéretét, amit Ezékielen keresztül adott:

36,26 Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek: eltávolítom testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek.

36,27 Az én lelkemet adom belétek, és azt művelem veletek, hogy rendelkezéseim szerint éljetek, törvényeimet megtartsátok és teljesítsétek.

36,28 Abban az országban fogtok lakni, amelyet őseiteknek adtam. Az én népem lesztek, én pedig Istenetek leszek.(Ezékiel 36:26-28)

Akkor adta ezt az ígéretet Isten a prófétának, amikor a zsidó nép babiloni fogságban volt. A tudtukra akarta adni, hogy a jelenlegi helyzetük nem a végleges. A zsidó nép mindenféle elképzelhető módon vétkezett Isten ellen, de Ő mégsem mondott le róluk. Az a terve, hogy megváltoztassa őket és egy új szellemet, a Szent Szellemet adja nekik.

Amikor a Szent Szellem bennünk él és munkálkodik, akkor Krisztus elméje működik bennünk. Krisztus elméjét kaptuk, hogy a helyes úton vezessen minket. Ha az Ő elméje működik bennünk, akkor pozitív gondolataink lesznek. Arra fogunk gondolni, hogy milyen áldottak vagyunk, Isten milyen jó volt hozzánk.

Jézus pozitív volt, annak ellenére, hogy hazudtak róla, elhagyták, félreértették és még sok más negatív dolog történt vele. A tanítványai akkor hagyták magára, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rájuk, Ő mégis pozitív maradt: mindig volt egy bátorító, felemelő szava. Már a puszta jelenlététől is szertefoszlott a félelem, a negativitás és a csüggesztő reménytelenség.

Krisztus elméje bennünk pozitív. Ha rajtakapjuk magunkat, hogy negatívan gondolkodunk valamivel kapcsolatban, akkor azonnal fel kell ismernünk, hogy nem Krisztus elméjében működünk. Isten mindig fel akar minket emelni. A lelkünk ellensége az, aki le akar minket nyomni a kétségbeesésbe, depresszióba. Az orvosi okokat leszámítva, elképzelhetetlennek tartom, hogy valaki úgy essen depresszióba, hogy közben ne lenne negatív. Sok okunk nyílik arra, hogy negatívan gondolkodjunk, de ne felejtsük el, hogy akkor nem Krisztus elméjében működünk. Nem kell elfogadnunk a negatív gondolatokat. Azok nem a mieink!

Minden egyes helyzet, mellyel szembe kell néznünk, választás elé állít minket. Választhatjuk a jót vagy a rosszat. Gyakran minden gondolkodás nélkül automatikusan a rosszat választjuk. A régi berögzült gondolkodásmintákat – a régi elmét – követjük, és nem a Krisztusi elmét. Isten Ezékiel próféciáján keresztül megígérte a zsidó népnek, hogy új szívet és új szellemet ad, ez ugyanúgy ránk is érvényes, de nekünk kell eldöntenünk, hogy az újat vagy a régit követjük.

Atyám, tudatában akarok lenni Krisztus elméjének az életemben, annak minden napján és percében. Segíts, hogy nyitott legyek a Te akaratodra, és megszabaduljak minden régi gondolkodásmódtól, melyek a rossz úton lefelé húznak. Jézus nevében kérem. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm, hogy hozzászólásoddal megtisztelsz. Ám ha vitatkozni, vagy kötözködni van kedved, arra kérlek, azt ne itt gyakorold.